Mindig elcsodálkozunk azokon az embereken, akik egy-egy területen nagy tudásra tettek szert. Még többre értékeljük, amikor valakinek széles körű mély ismeretei vannak, bármiről is legyen szó. Ennél már csak az több, ha valaki az élethez is igazán ért: érti a történéseket, az embereket, az időt, a kapcsolatokat, létünk célját és az odavezető utat. Jézusra kisgyermek korától rácsodálkozott környezete, hogy mennyi mindent tud. Meglepte nemcsak a templom bölcseit, de minden néprétegből való hallgatóságát, a kor elveszettjeit, bűnöseit, de az igazakat is, Nikodémustól Nátánaélig. Úgy szólt, mint aki nemcsak beszél, hanem hatalma van. Ezért gyakran fordultak hozzá, hogy mondja el az adott kérdésekről, amit tud.

De nem mondta el. Nagyon sokszor nem válaszolt. Nagyon sokszor nem arra válaszolt. Vagy nem teljes körűen válaszolt. Mindig sugallta ezzel, hogy az igazság több, mint ami egy kérdéssel feltárható, egy válasszal letudható. Mert az igazságot nem letudni kell, hanem kibontani és megélni. Az igazság ő maga.

Ennek kibomlása, tavaszi rügyfakadása húsvét történése, majd ünnepe. Amikor az addig elmondott sok kérést és feltett sok kérdést Jézus meghaladja. Amikor már nem azért szól és cselekszik, ami az embernek fontos: jóllakás, szomjoltás, gyógyulás, tengernyugta, munka gyümölcse, társadalmi megbecsülés. Hanem végre azért szól és cselekszik, amit végsőképpen tud.

Hogy mi a lényeg lényege, hogy mi a legfontosabb tudás, mi az, ami igazán számít. Hogy mi az igazság. Éppen amire Pilátus rákérdez. Amivel nem sokat foglalkozik az ember a mindennapokban, főleg, ha jól megy a szekér. De amit legfontosabb tudni rólunk, s tudnunk.

Hogy elvesztünk, kivétel nélkül bűnösök vagyunk. Hogy megváltásra szorulunk, különben kárhozatban maradunk. Noha Jézus mindvégig e miatt az elveszettségünk miatt volt jelen, erről nem sokat faggattuk. Volt helyette annyi kérésünk, témánk, imatémánk. Amiben kértük a tudását ahelyett, amit valóban meg kellett volna tudnunk, ami az igazság.

De ennek húsvéttal vége: most már ő veszi az irányt Jeruzsálem felé, semelyikőnk sem állíthatja meg valami szerintünk fontos dologgal. Most már csak azzal foglalkozik, amiről ő pontosan tudja, hogy fontos. Megváltásunk útja. Tudja, hogy életét kell adnia egynek a mindenkiért, Isten Bárányának a világért. Kifizetve bűntartozásunkat, megszabadítva a bűn és a halál hatalmából. Érdekes, ezt senki nem kérte tőle. De ő rendíthetetlenül tudja, hogy miért jött, hogy mire van szükségünk igazán.

Jézus nemcsak tudja ezt, hanem TUDja is. Nem csak elképzelése, véleménye, világnézete van arról, hogy az ember elveszett, megmentőre volna szüksége, mert önmagában menthetetlen. Hanem TUDja is: képes rá, hogy ne csak Jézus, de Krisztus is legyen. Le tudja győzni nemcsak a bűnt, de a halált is, ezt mutatja meg feltámadásával húsvét hajnalán.

Ebben lesz teljessé a korábbi felismerés, hogy úgy tanít, mint akinek hatalma van: ez nemcsak bölcsességének mélysége, de cselekvő ereje is. Szépen találkozik e kettő magyar nyelvünkben. Miközben sok nyelvben elkülönül a tudni, ismerni (ginószkó, können, know) és a képesnek lenni valamire (dünamai, wissen, can), mi egyszerre fejezzük ki az igazságot és a hatalmat, amikor azt mondjuk: Ő mindent tud!

Köszönöm, Jézus, hogy nem engedted és ma sem engeded túlburjánzani azt, ami nekem fontos, megértett szükségem. De beszélsz hozzám arról, ami igazán fontos, elveszettségemről és a megváltásról. Köszönöm, hogy te nemcsak beszélsz erről, de mindent megcselekedtél és cselekszel. Mert nemcsak tudod, de meg is tudod tenni! Köszönöm neked, hogy megismertelek téged és feltámadásod erejét!

^{Photo by Clement Souchet on Unsplash}