A Szegedi Baptista Gyülekezet meghívott előadója volt Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkésze, aki 3 részes előadássorozat keretein belül beszélt arról, hogyan változik istenképünk életünk során, milyen valójában Isten?
Baptista óvodák szakmai találkozója Kisújszálláson
Intézményünkben, a nevelési év elején elterveztük, hogy a tavaszi nevelés nélküli napokon megrendezzük a baptista fenntartású óvodák találkozóját itt Kisújszálláson, bemutatva azt a környezetet, ahol négy intézmény fenntartója a Baptista Szeretetszolgálat. A két napra tervezett programnak, a Vigadó adott helyet. A jelen lévők a Vigadó színház termében óvodáink – gyermek munkáiból készült – kiállítását is megtekinthették.
Egy emberben az Erő két oldala
Árnyéka összefolyt a sötét köpenyével, ami a harc közben vadul lobogott a meglehetősen feszült légkörben. Gondolatai egyre inkább lefoglalták.
Szülők iskolája
Szülőnek lenni nem mindíg egyszerű feladat, hisz amit ma teszünk, mondunk vagy nem mondunk annak sokszor 15-20 év múlva látjuk csak a következményét. Minden szülő a legjobbat szeretné adni a gyermekének.
Mit tehetünk ha szorong a gyermek
Mindenképpen vegyük komolyan és ne nevessük ki őket, vagy kicsinyeljük le félelmeiket, amikor megosztják velünk. Hallgassuk meg őket, figyeljünk oda, hogy mit mondanak. Ne mondjuk, hogy amitől tart az egy képtelenség, vagy hogy próbáljon meg logikusan gondolkozni.
I. Baptista babás-mamás konferencia
2016. április 2-án került megrendezésre az I. Baptista babás-mamás konferencia a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió támogatásával és egy EMMI-pályázat segítségével a Wesselényi utcai baptista imaházban.
Közgyűlésről, választásról, közösségünk folyamatairól
Merényi Zoltán műsorvezető vendége volt Papp János egyházelnök a Baptista Rádió Mozaik című műsorában 2016. április 25-én.
Izraelben jártunk…
2016. április 6-12-ig huszonkét fős csoporttal a Baptista Egyház és a B.B. Tours szervezésében elutaztunk Izraelbe. Mind a huszonkettőnknek ez volt az első utunk a Szent Földre. Óriási élményben volt részünk. Nehéz lenne felsorolni mindazt, amit átéltünk és megtapasztaltuk a hét nap alatt.
Békehírnök 2016/17. szám
2016. április 24.
























