Az Úr Jézus Krisztus tanítványai egyszerű emberek, halászok voltak, akik naponként kétkezi munkával tartották fenn magukat és családjukat. Három és fél évig együtt voltak az Úrral, látták csodáit, és hallották az Örömhírt, amit hozott, Isten szeretetének kinyilatkoztatását az emberiség számára. Csodálatos időket éltek át vele, de ennek hirtelen vége szakadt. Elfogták az Urat, megkínozták, és meghalt a kereszten. De harmadnap győztesen feltámadt és megjelent szeretett tanítványainak. Együtt volt velük sokszor, negyven napon át tanította őket az Isten országára vonatkozó dolgokra. Elment a mennybe, hogy helyet készítsen nekik, és elvigye őket. Azt mondta, hogy maradjanak Jeruzsálemben, és várják be az Atya ígéretét. Ők szomorúak voltak, úgy érezték magukra maradtak.

Szükségük volt a vigasztalásra, ezért elküldte számukra a Vigasztalót.

Tanítványaihoz hasonlóan sokszor érezzük azt, hogy a hétköznapi élet küzdelmeiben magunkra maradtunk, és ez minket is elszomorít. Ilyenkor szerető Urunk nem hagy magunkra, közel jön hozzánk Szentlelke által, hogy felemeljen és megvigasztaljon:

„Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.” (Jn 15,26; KG)

Az Úr feladatot bízott rájuk. Menjenek el az emberek közé megkezdve Jeruzsálemben, Júdeában és Samariában, egész a föld végső határáig. Mondják el minden népnek az evangéliumot, hogy Jézus Krisztus meghalt és feltámadott. Az őbenne való hit által Isten örök életet kínál a bűnbánó embernek. A feladat hatalmas, úgy érezték, gyengék, az emberi erő ehhez nem elég.

Szükségük volt az erőre, ezért elküldte számukra a mennyei erőt.

„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek…” (ApCsel 1,8a)

Sokszor a hétköznapokban az ő szolgálatában és a feladataink elvégzéséhez nincs elég erőnk, tapasztaljuk gyengeségünket. Ha hozzá jövünk, kínálja erejét munkánk elvégzéséhez, elhívásunk megismeréséhez és isteni küldetésünk betöltéséhez.

Az apostolok korábban szorongtak, féltek a zsidók főembereitől, nehogy őket is megtalálják és elfogják. Bezárkóztak, úgy érezték, kevesen vannak, nem mertek a nép közé menni.

Szükségük volt a közösségre, ezért Szentlelke által Isten életre hívta a gyülekezetet.

Mikor pünkösd napja eljött, az apostolok mindnyájan együtt voltak Jeruzsálemben a felházban. Hirtelen az égből szélzúgás hallatszott, betöltötte az egész házat. Kettős tüzes nyelvek jelentek meg, és beteljesedtek mindnyájan Szentlélekkel. A zúgásra a városba az ünnepre jött sokaság összefutott. Az apostolok kimentek közéjük, elkezdtek más nyelveken szólni. Minden ember megértette a tanítványok által hirdetett igét, Isten megtérésre hívó szavát. Háromezren tértek meg, szakadtak el a világtól, és merítkeztek be bűneik bocsánatára. Megszületett az első gyülekezet, naponként együtt voltak. Gyakorolták az imádkozást és a közösséget. Ez erőt adott nekik a nehézségek és üldöztetések között.

Évezredek alatt Isten sok gyülekezetet hívott életre. Az Úr Jézus Krisztus drága vérén megváltott népe a közösség, amelyhez tartozunk, Isten azért adta nekünk, hogy szeressük gyülekezetünket. Imádkozzunk és legyünk közösségben az Úr jelenlétében egymással. A világból kihívottak seregéhez való tartozás által Megváltónk megőriz a kísértések és az élet nehézségei között a menny felé vezető helyes úton.   

^{Photo by Diego PH on Unsplash}