Gyermekkoromban a felnőttek erejét és ügyességét látva örömmel gondoltam arra az időre, amikor én is erős felnőtt leszek. Sok év telt el azóta, nem vagyok már gyermek, de nem lettem erős felnőtt sem. Csak egyszerűen felnőtt lettem, különleges erő nélkül. E ténnyel ismételten szembesülnöm kellett, amikor kudarcba fúlt tervek reménytelen, csalódott tervezőivel találkoztam, amikor fájdalomtól, félelemtől tépett betegek panaszos sóhaját hallgattam, amikor gyászolók könnyeit szerettem volna felszárítani. Ilyenkor egyszerre semmivé lett és lesz még most is minden erőm. Olyan erőtlen leszek, mint egy kisgyermek.

Erőtlen vagyok, mert nincs többletvigaszom, de ez sokszor az én féltve őrzött titkom marad, nem szerez róla tudomást más, mert az erő és a vigasz hiányát az erő látszatával, a vigaszt emberi együttérzéssel pótolom. Pedig milyen veszedelmes ez a jó szándékból fakadó, erő és fedezet híján való próbálkozás! Emberileg vigasztalásnak számít, de valójában csúf csalás, ha a súlyos, emberileg menthetetlen beteget így biztatom: „Fel a fejjel, nincs semmi baj!” És nem érdemli meg a vigasz nevet az az ámító beszéd sem, amely a mindenét elvesztett embernek a jövőre ígér soha meg nem érkező kárpótlást.

Nem csoda, hogy az ilyen vigaszban részesített emberek némelyike észvesztő, bódító mámorban keres ideig-óráig tartó feledést, kikapcsolódást. Az én vigaszom legfőbb hibája az, hogy csak tüneti kezelést ad a fájdalom, a szomorúság okát kiiktató, gyógyulást hozó orvosszer helyett, az életmentő műtét kikerülésére késztető fájdalomcsillapító csupán.

Félre veled…

Félre veled, magam tákolta vigasz! Adj teret az igazi vigasztalónak, a Vigasztaló Szentléleknek! Ha ő birtokba vehet, erőtlenségem ellenére, sőt erőtlenségemben megmutatja Isten erejét, és kiárasztja hathatós vigaszát, amely egészen más, mint az enyém.

A Szentlélek gyakorta azzal kezdi a vigasztalás művét, hogy nem vigasztal, hanem mélyen megsebez.

Ő megsebez, amikor leleplez és megítél. Azt mondja, hogy vétkeztél, s bűneiddel te vagy az oka minden nyomorúságodnak. Csak te egyedül, és nem más!

Ő megsebez, és a vigaszra szoruló emberi bánatot Isten szerint való teljes és tökéletes bűnbánattá fokozza. Akit a Szentlélek vigasztalni kezd, Ézsaiással együtt rebegi: „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok!”, és Pállal együtt sikolt: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg?”

Mert megsebez, ezért sokak számára félelmetes a Szentlélek vigasza. Talán te is elutasítottad a közeledését, de ha látóra nyílik a szemed, akkor majd így beszélsz:

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szivembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.

(Tóth Árpád: Isten oltó-kése)

Ő megsebez és sebző vigaszával kimetszi belőled minden nyomorúság és vigasztalanság okát: a bűnt. Aztán – miként betegét a sebész – be is kötöz.

Bekötöz

Bekötöz, mert megtapasztaltatja veled, hogy nincsen lelkednek olyan szomorúsága, amelynek gyógyítására ne lenne elegendő hatalma. Biztosít arról, hogy a legnagyobb veszteségért is bőséges kárpótlást tud adni. Bekötözi sebeidet, és feloldja bánatodat a vigaszából eredő kifogyhatatlan, igaz örömben.

A Szentlélek vigasza hatásos. Elveszi az aggodalmaskodást, a holnaptól való félelmet, mert megismerteti veled gondviselő – hűségét soha meg nem tagadó – mennyei Atyádat. Megszünteti benned a lelkiismeret vádját és az eljövendő ítélettől való rettegést, mert „nincs már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak… akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint”. Megóv az újabb bánatba sodró téves lépésektől, mert

„az igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra… és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek”.

Még a szomorúságból és a félelmek királyának, a halálfélelemnek a markából is kiragad, mert bizonyságot tesz szívedben arról, hogy hit által, Krisztusban örök életed van.

A Szentlélek vigasza hatásos, de nemcsak benned, hanem általad mások életében is. A vigasztalás Istene Szentlelke által

„megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket”.

Csodálom őt

Csodálom őt, az egyetlen Vigasztalót! Csodálom a Szentlelket, sötét bűnök és titkok felfedőjét, sebzett és gyászoló szívek egyetlen menedékét. Ha közeledik hozzád, ne légy olyan, mint a gyermekeit sirató Ráhel, aki nem akar megvigasztalódni! Inkább tárd eléje szíved rejtegetett titkait, bűneit! Emeld föl könnyes orcád, rebegd el esdő fohászodat:

„Vétkeztem… szenvedek… félek… Vigasztaló Lélek, jöjj és gyógyíts meg engem!”

^{Photo by dapiki moto on Unsplash}