Kezdőlap Blog Oldal 651

MABAVISZ-vasárnap

Újpesti Baptista Gyülekezet, 2017. február 5. délután. Igét hirdet: Mészáros Kornél lelkipásztor.

A családról az Ige tükrében

Isten már az ember megteremtésekor tulajdonképpen családban gondolkozott, amikor áldásként kimondta: „Szaporodjatok és sokasodjatok…” (1Móz 1,28) Ezzel az „edényét” (2Kor 4,7) teremti meg annak a gazdag, isteni tartalomnak, amit bele akar tölteni az emberbe. És minél több az edény, annál több ez a drága tartalom is.

In the beginning…

Időnként vágyakozással gondolok férjem teológiai éveire. Fiatalon, gyakran képzés nélkül kerülünk szolgálatba mi, teológus-, plántáló- és lelkészfeleségek.

„Ebben a pillanatban tudtam, hogy Isten szólított meg”

Bemerítési istentiszteletünkön két teljesen különböző élettörténetet hallhattunk fehér ruhás testvéreinktől. Két ellentétes jellemet, élethelyzetet ismerhettünk meg. Ebből is láthatjuk, Istennél csak a szív számít. Az őszinte, töredelmes szív.

111 éve született Dietrich Bonhoeffer

A teológus-mártír 1906. február 4-én született.
Sok idézete, verse, imája érintett meg és segített tovább egy-egy nehéz időszakon. De van egy, ami különösen gyakran eszembe jut. Ez 1943-ban Tegelben, a börtönben született.

7 lépés, hogy megtapasztald Isten vezetését

Mi értelme volna csak úgy olvasgatni vagy beszélgetni Istenről? − Személyesen akarjuk megtapasztalni őt!

Baptista-evangélikus egyházvezetői találkozó

2017. február 7-én tartották hagyományos találkozójukat a Magyarországi Baptista Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői.

Gyermekbemutatás Szokolyán

A Fülöp család a kis Simonnal

Február 5-én Szokolyán mutatták be Balázs és Brigitta második gyermekét, Simont. A család sok fájdalmon ment keresztül első gyermekük elvesztése után, így érthetően nagy örömmel várták kisfiuk születését.

Kérdések a Bibliában

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke a 20 éves jubileumi ünnepségen készült műsorban a Duna TV csatornáján.

Békesség hírnöke – 2017. február

A tartalomból: Grain Game konferencia Vecsésen.