Nagy Bálint műsorában Dörner György színházigazgató (Új Színház) és Böjte Csaba.
Gyermekbemutatás Érsekcsanádon
2017. március 12-én Hetényi Levente és felesége, Estilla hozták el Isten és a gyülekezet elé gyermeküket, Evelint.
Újabb missziói munkatárs a Baptista Szeretetszolgálat iskoláiban
A Baptista Szeretetszolgálat által működtetett nevelési-oktatási intézményekben sokszínű missziói munka folyik sokak részvételével.
Megkezdődhet az imaház bővítése Székesfehérváron
Vasárnap hálaadó istentisztelettel mondott köszönetet a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet abból az alkalomból, hogy hamarosan megkezdődik az imaház bővítése. Az építkezés nyár elején kezdődik, majd három ütemben folytatódik annak érdekében, hogy az egész épületet ne kelljen lezárni. Az új épület mintegy 400 fő befogadására lesz alkalmas, és harmonikusan illeszkedik majd az utcaképhez.
„Testben távol – lélekben együtt”
2017. február 5-én Füstös Gyula lelkipásztor elköszönt a Hajdúböszörményi Baptista Gyülekezettől. Lelkipásztorunk 2008 óta szolgált közöttünk, ezentúl Kétegyházán hirdeti tovább Isten igéjét. Sokrétű szolgálata során a gyülekezet különböző korosztályait és városunk lakosait bátorította, biztatta Krisztus iránti szeretetre. Példamutató élete, amely Jézusra mutat, sokakat megérintett: az istentiszteleten nemcsak a helyi és a fogadó gyülekezet tagjai vettek részt, hanem olyan hajdúböszörményiek is, akik egy-egy kézfogással mondtak köszönetet szolgálatáért.
Nagyszerű meglepetés a fővárosba kiránduló szabolcsi gyerekeknek
Nem csak élményekkel, ajándékokkal is gazdagodtak támogatóink segítségével a nagyhalászi gyerekek, akik iskolai eredményeikkel érdemelték ki a nem mindennapi kiránduláson való részvételt.
Boncz Zoltán – Lépésről lépésre
Boncz Zoltán előadása a budapesti ifjúsági istentiszteleten 2017. február 28-án.



















