Kezdőlap Blog Oldal 632

Négy iskolánk a nyertes pályázók között

A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő négy iskola is támogatást nyert az Erasmus + elnevezésű programban, amely a „Szakképzési tanulók és munkatársak mobilitása” alcímet viseli.

Tóth Viktor Márk bemerítése

2017. április 16-án, húsvétvasárnap bemerítést tartottunk az orosházi gyülekezetben.

Teológiai nap a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióban

Április utolsó hetében Serafin József, a Baptista Teológiai Akadémia oktatójának vezetésével az intézmény hallgatói tapasztalatszerzés céljából ellátogattak a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióhoz.

Túra a Kancsendzöngától a legszebb hazai tájakig

Fotó: Tihanyi Tamás

Az ország minden részéről és a határokon túlról is kétszáznál több négyfős csapat jelentkezett arra a vetélkedőre, amelynek döntőjét a napokban rendezte meg a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és a Pelikán Erdei Iskola.

Bemerítés Balatonlellén

Balatonszemesen tartotta bemerítését húsvétkor a Balatonlellei Baptista Gyülekezet. 

A kereszténység és az államhatalom

Dr. Bukovszky Ákos igehirdetése a József Utcai Baptista Gyülekezetben.

A Kornya Mihály Missziós Konferencia előadásai

2017. március 25-én Bicskén szervezték meg az 1. Kornya Mihály Missziós Konferenciát a gyülekezetplántálók és a gyülekezetplántálás iránt érdeklődők részére.

A hónap témája 2017. májusban: Valami új született: a szolgáló életmód

A hónap igéje

„Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.” 
(Mt 20,28)

Bemerítési és húsvéti alkalom

Bemerítési istentisztelet a Békevér Baptista Gyülekezetben. A bizonyságtételeket nem közvetítették, ha nincs hang, nem kell megijedni, hamarosan folytatódik a közvetítés.

Tánclépések – Fejlődés a következetességben

A Budapestifi istentisztelete 2017. április 25-én. Előadó: Jóföldi Endre.