Tizenhárom texasi a velencei gyerekekért
Amerikai vendégek segítették egy héten át az angol nyelv elsajátítását Velencén, a tóparti városban. Vidámságuk és elhivatottságuk haszna vélhetően a jövőben mérhető.
Angol nyelvi tábor Tégláson is
Az idei tanévben 128 tanuló részvételével és 33 felnőtt közreműködésével valósult meg a baptista angol nyelvi tábor immár ötödik alkalommal.
Az 500 bibliai találós kérdés című könyvről
Az Úr mindig ad lehetőséget egy magánember számára is, hogy a hit történelmét meghatározó nagy évfordulók ünneplésében részt vegyen, csak észre kell venni, csak el kell indulni ezen az úton.
Nappali – Dobner Győzőné dr. Mihály Ilona
A Nappali e heti vendége Dobner Győzőné dr. Mihály Ilona volt. Mivel Lonni néni a Lídia imamozgalom hazai meghonosítója és koordinátora, így a fókuszba az imádság témája került. Erről szólt az Erről beszélget a család rovat is, és az Útravalóban is erről hozott egy buzdítást Lonni néni.




















