Úton – VII. Baptista Művészeti Alkotóhét – Pécs

Beszámolók a részvevők tollából.

Egy elvonulós hét margójára

Háló Gyula korábbi kommunikációs szaktitkár, baptista lelkipásztor megálmodta, hogy minden nyáron legyen egy hét, amikor a baptista képzőművészek, irodalmárok elvonulnak és az idejüket az alkotásnak szentelik. Az egyház kommunikációs és kulturális osztályának szervezésében idén nyáron is sikerült összejönnünk. A helyszín Pécs, a gyönyörű Zsolnay Negyed volt. A szervezői csapat évek óta: Murányi-Kovács Anita, Murányi-Kovács Róbert és Antal Saci. A napindító gondolatokkal Mikes Balázs grafikus, teológus, elöljáró, az alkotóhét művészeti vezetője készült. Idén az Utak témakörében mélyedtünk el.  

Első nap Mózes útjai, második nap Pál apostol útja Damaszkusz városa felé, harmadik nap az irgalmas samaritánus, az etióp főember és az emmausi tanítványok útja, a negyedik nap Jézus Krisztus útja az isteni küldetéstől a Golgotáig volt a téma. A Mikes Balázs által elmondott és képileg gazdagon alátámasztott délelőtti inspiráló előadások után mindenki elvonult és alkotásba kezdett, ez lehetett írás, festés, grafikázás vagy nyomatkészítés. Az elkészült anyagokat az alkotók esténként tárták a csapat elé. Már csapatot mondhattunk, hiszen a társaság hamar közösséggé formálódott.

Volt idő játékra is, hiszen a Murányi-Kovács Róbert és társai által megálmodott bibliai alapú társasjátékok prototípusait tesztelni is lehetett. A szórakozásra szánt idő is összehozta a résztvevőket, utána könnyebben nyíltak meg egymás felé, lehetett mélyebb beszélgetéseket is folytatni.

Az alkotók színes háttérből érkeztek, a hazaiakon kívül jelen voltak Kárpátaljáról, Erdélyből, sőt Skóciából Pécelre hazatelepült tagunk is színesítette napjainkat.
Az utolsó este ünnepélyes kiállítást és felolvasóestet tartottunk, minden résztvevő bemutatta az alkotásait, és elmondta, miben gazdagodott a hét során.

A művészet olyan, mint az ételekben a fűszer, meg lehet enni nélküle is az ennivalót, táplál, csak nem élvezzük annyira. Kívánom, hogy közösségünknek legyen fűszerezett, jó illatú léte, amitől még kedvesebb lehet Isten előtt!

Mikes Kriszta

Bejegyzésünket folyamatosan bővítjük további beszámolókkal és képgalériákkal.

Fotó: Nagy Hanna Viola és Murányi-Kovács Róbert

Visszatekintés az úton

Szeretek részt venni az alkotóhéten. Elsősorban arra szoktam felhasználni ezt az időszakot, hogy ihletet nyerjek a következő évre. Igyekszem megfogalmazni az írói terveimet és céljaimat, amiket meg szeretnék majd valósítani. Mindig azzal a tervvel érkezem, hogy előretekintsek és emellett néhány apróbb szöveget létrehozzak. Ezen a héten ez kicsit másképp alakult.

Péntek délelőtt sétálni indultam. Ha már a témánk az Úton volt a héten. Pécsre jártam egyetemre, noha csak esti tagozatra, ezért ismertem kicsit a várost, különösen azt az utat, ami a várfal mellett vezet a bölcsész karra. Itt található egy alagút is. Most kivételesen nem alatta haladtam el, hanem fölötte. Így jutottam el a Kálvária-dombig. Ott felsétáltam a kilátóig. (Aminek A nyolc boldogság kilátóterasza a neve.) Majd azon gondolkoztam el, hogy az Úr Jézus miként tekinthetett vissza a keresztről az emberekre az általa megtett út végén. Jól ismerjük a szavait arról, hogy aki az eke szarvára tette a kezét, vissza ne tekintsen. Ez a parancsa az Úrnak az egyik fő mottója a szolgálatomnak, lelki életemnek. Jézus ebben a helyzetben viszont nem maga döntötte el, hogy merre fordítja a tekintetét. Így látta kivégzőit, az őt kigúnyolókat, és a félénk követőit, akik oda mertek menni a keresztjéhez. Mégis értük is vállalta a kereszthalált. Nem mindig a csodás jövő, nagyszerű lehetőségek képeit láthatjuk az életünkben. Isten sem mindig ezt mutatja meg a számunkra. Ezért a művészet sem ábrázolhatja mindig csak a szépet és a csodálatost. Pedig sokkal könnyebb lenne. Élesen a szívembe vésődött az, hogy néha Jézus szemével kell nézni az embereket, ahogy ő látott minket a keresztről. A visszatekintés is lehet része a hívő életnek.

Az alkotóhét témája az Úton volt. Mikes Balázs teológus-grafikus olyan festményeket hozott elénk, amelyek a bibliai tanúságtétel egyes kiragadott pillanatait ábrázolták. Kérdezték tőlem, hogy milyen igei üzeneteket, igehirdetést hallgattunk a héten. Ezek az előadások erősen ragaszkodtak a Biblia szövegéhez és ahhoz, hogy képzett teológusok milyen üzenet átadását bízták a festőművészekre. Azok lettek maradandóak ezen művészeti alkotások közül, amelyek egyszerre voltak igeileg alátámasztottak és művészi erővel megjelenítettek. A héten több utat figyelhettünk meg: az emmausi tanítványokét, az etióp kincstárnok egyszeri és sorsdöntő útját, Saul/Pál damaszkuszi útját, ami a megtéréshez vezette el, az irgalmas samaritánus útját, Mózes és Jézus életútjának kapcsolódási pontjait, és Jézus útját a keresztig. Elsősorban középkori festők képeit láttuk, de néhány huszadik századi festményt is megvizsgáltunk. Elmondhatom, hogy a legtöbbünket Pál damaszkuszi útja ihletett meg. A megtérési élmény mindannyiunk számára életünk egyik legfontosabb eseménye. Erre is mindig érdemes visszatekintenünk.

Ezen a héten javarészt képzőművészek vesznek részt. Ők gyakran már kész ötletekkel és látványtervekkel érkeznek. Nagyszerű látni, ahogy megvalósulnak a terveik. Láttunk tőlük festményeket, rézkarcokat, akvarelleket, grafikákat, golyóstollrajzokat, és végül még szobrok is elkészültek. Szeretem látni, ahogy formálódnak a művek, és ahogy erről a folyamatról beszélnek az alkotóik. A héten több este is társasjátékozás volt, aminek a grafikáit is az itt alkotó művészek készítették el. Murányi-Kovács Róbert és társai már évek óta fejlesztik ezeket a bibliai játékokat, amelyek missziós célokat is szolgálnak majd.

Az írók is bemutatják a hét végén az alkotásaikat. A jó festmények hosszas nézelődésre késztetnek, míg a jó írások inkább hallgatást váltanak ki, de ez így természetes. Volt, aki humorosan rímekben verselte el Piroska történetét. Más nagyszerű mesélőként fűzte történeteit, volt, aki képzett íróként mutatta be a művét. Míg én kivételesen versekkel és a héten készített fotókkal érzékeltettem, hogy milyen útjai lehetnek az embernek. Illetve visszatekintettem mindarra, ami Pécshez kötött.

A héten számomra az volt a legnehezebb, hogy a már egy éve tervezett cikksorozatról kiderült, hogy teljesen újra kell kezdenem, bármennyit is írtam már meg belőle. „Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának.” (Péld 3,5a) Ez a bibliai igazság nem mindig esik jól. Mégis ez az élet, az alkotás és az írás rendje. Egész életünkön át tanuljuk ezt elfogadni.

Köszönjük a baptista egyház támogatását a héthez, a kommunikációs és kulturális, valamint az operatív osztály szervezését (Murányi-Kovács Anita, Antal Saci és Murányi-Kovács Róbert). Végül kicsit reklámoznám magunkat. Az egyház honlapján (baptist.hu) sok kép és alkotás is megtalálható a hétről. Valamint a Biblia és bölcsészet podcast (szintén megtalálható az előbb említett honlapon) egyik következő száma egy beszélgetés lesz Mikes Balázzsal a hétről, de leginkább arról, hogy miként érthetjük meg kicsit jobban a művészeti alkotásokat. Illetve ezen keresztül ízelítőt kaphat a hallgató a hét előadásaiból is.

Vas Ferenc

Lét-Ige készül

Gondoljuk át még egyszer!

Pénztárca, telefon, pézsé, kézfertőtlenítő, könyv, füles, jegyzetfüzet, toll, legyező, sapka, kendő, napszemüveg, esőkabát, ruhák, pipere, laptop, töltők, fülbevaló, közalkalmazotti papír – ja, azt már nem is így hívják, de azért lehet még hajtogatni. Elviszem a diákomat is, bár levelezős, így alig lehet használni valamire, de dühítene, ha pont most kellene. Biztos, hogy itthon hagyok valamit. Azt jelentették, hidegebb lesz, zápor és zivatar is várható. Teszek be még egy fölsőt. Durva lesz ez a Békéscsaba–Pécs öt és fél óra buszozás.

Úton Pécs felé – és hamarosan Úton a Zsolnay-negyedben. Igen, nem elírás: ott leszünk az Úton. Izgatottan várom a találkozást az ismerősökkel, és azzal az ismeretlennel, amit a városi és belső bolyongás hoz számomra. Mikes Balázs reggeli gondolatai tanítják a szemlélődést a képeken keresztül, a művészet sodrását a megállított időben. Mózes útja – a szabadulás útja. Vízválasztó pillanat az első tanítványok elhívása hajóikból. Úton lenni vízen és szárazon, szabadon vagy éppen börtönben. Saul a damaszkuszi úton még nem sejtette, hogy évek múlva a fogságban írt levelei a lelki megmenekülést hirdetik majd. Az a pillanat, amit Caravaggio (Szent Pál megtérése, 1567) megragad, még a kiszolgáltatottan fekvő, vakká vált Pált mutatja. A szem vaksága vezet a lélek látásához.

Ezen az Úton tanuljuk látni magunkat, látni egymást játékok és a művészet eszközein keresztül. Megpillanthatjuk a magunk teljes arcát – de csak akkor, ha a piciny kozmetikai tükröt valaki más tartja a kezében. Segítünk egymásnak, ahogy az irgalmas samaritánus is lehajolt és könyörült az úton talált elesetten. A baptista Áhítat kijelölt napi gondolata is elhangzik: „ha az életünket egyre inkább krisztusi módon éljük, betartva parancsait, ragaszkodva az ő útjához, a Pártfogó védelme és vezetése alatt…” Jézus egész földi élete és útja a Golgotáig az üdvösségünk útja, amit a Sixtus-kápolna két oldalának párhuzamos jelenetei – Mózes és Jézus életeseményein keresztül – vizuálisan bemutatnak.

Mint a ravennai székesegyház mozaikdarabjai, úgy álltak össze a hét üzenetei egy gyönyörködtető egységgé, amit festményben, grafikában, metszetben, fotóban vagy irodalmi alkotásban kifejezve örökítettünk meg.

A hátizsákom újra megpakolva. Mennyi fölösleges dolgot halmozunk fel életünk vándorútján! A lelkem csordultig élményekkel, új tapasztalásokkal – amelyek visszhangoznak most is –, amit magamban hordozok könnyű teherként. 

Csobánné Stelkovics Edina

Fotó: Nagy Hanna Viola