Soha nem voltak még annyian együtt a Tábita Alapszolgáltatási Központ munkatársai közül, mint szerdán, hiszen a mindennapokban egymástól távol eső településeken végzik embert próbáló feladataikat. Lehetőségük volt ismerkedni, beszélgetni, közösen ünnepelni és visszaemlékezni az elmúlt tíz évre, hiszen a szomszédos Velencén megalapított Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita születésnapot ünnepelt a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban.

Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat és a Tábita Alapszolgáltatási Központ hitéleti vezetője köszöntötte az ünnep résztvevőit, közöttük a folyamatosan bővülő szociális ágazatban az ország egymástól távol eső telephelyein dolgozó munkatársakat. „Ti vagytok ennek a napnak a hősei, ez a ti ünnepetek!” – mondta Szilvia, aki aznap elsőként köszönte meg a segítő szakmában végzett mindennapi áldozatteljes tevékenységet.

Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke arról beszélt, milyen tapasztalatok érték lelkészi hivatásának harmincöt éve alatt. „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe! Ez nem könnyű feladat, én harmincöt éve tanulom és még nem értem a végére. A szeretet elkísér bennünket egész életünk során, sőt, azon túl is: Tábita története erről is szól.” Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke a minap érkezett haza Ausztráliából a Baptista Világszövetség kongresszusáról, ahol a vezetők közé választották. Ott sokan kérdezték tőle, miként volt lehetséges az, amit a segélyszervezet véghez vitt az eltelt évek során, és ő azt a választ adta, hogy Isten munkálkodott, csak így történhetett meg. Később arról beszélt, hogy bár sok az intézmény, csak egyetlen szeretetszolgálat, misszió és küldetés létezik, de ez nem jelenti azt, hogy ugyanazt a feladatot kell elvégezni. „Büszke vagyok arra, hogy nagyon sokan közületek a bátorság és az áldozatvállalás példaképei” – mondta a szociális munkásoknak, akiknek túlnyomó többsége idősekkel foglalkozik, mások szenvedélybetegeken, fogyatékossággal élőkön segítenek, gyermekekre vigyáznak.  

Dr. Heidl Beáta, a Tábita Alapszolgáltatási Központ igazgatója köszöntőjében röviden összefoglalta az elmúlt tíz év történéseit, az intézmény megszületésének nehéz, kihívásokkal teli körülményeit, és köszönetet mondott munkatársainak a kitartásukért. „Örömmel és hálával ünnepeljük, hogy immár tíz éve segíthetünk országszerte az időseknek, a kisgyermekes családoknak és szükségben lévő embertársainknak hittel és szakértelemmel. Ez az évforduló mérföldkő nekünk, ezért szeretnénk közösen emlékezni az eddigi útra, és hálát adni.” Szavaira egyik munkatársa, Jakab Melinda érzelmektől telve válaszolt, majd a kollégák ajándékkal lepték meg az igazgatót, miközben Melinda néhány szóval felidézte Szenczy Sándor alapító elnök, egykori velencei lelkipásztor alakját.

Dr. Heidl Beáta az ünnep alkalmából vehette át a Baptista Szeretetszolgálat Cserepka János-díját, amely a hosszú időn át végzett kiemelkedő munka elismeréseként adományozható. Heidl Bea a kezdetektől, 2015. szeptember 1-től irányítja a Tábita Alapszolgáltatási Központ tevékenységét, és mára egy folyamatosan fejlődő, a terület majd minden szegmensét lefedő szociális hálót épített ki, amely segít a gyermekeken, időseken, a pszichiátriai és szenvedélybetegeken, a fogyatékossággal élőkön. Élelmiszert ment, adományokat gyűjt és oszt, programokat szervez – hangzott el egyebek mellett a méltatás során.  

A nap további részében Sterczer Hilda hegymászó, Erőss Zsolt özvegye tartott előadást hitről, a csúcsokról, az elhivatottságról. Felidézte azokat a napokat, amikor tanárnőként elkezdett túrázni, majd megismerkedett Erőss Zsolttal, akivel aztán egyre magasabb hegyeket hódított meg, és aki aztán a férje lett. „A mászás sok szempontból hasonlít az élethez. Elkezdjük, haladunk és azt hisszük, hogy mindig egyre feljebb jutunk. Hogyan lehet megmászni egy nyolcezrest? Mindennap menni kell kitartóan és folyamatosan, és közben néha nagyon elfáradunk. Menni kell mindennap, taposni tovább. És nőként is helyt kell állni. Ezért fontos, hogy Isten nőnek és férfinak teremtett minket, mert ott a hegyen is így működtünk tökéletesen. Mert minden magától értetődött, és ez egyszerűbbé tette a dolgokat. (…) Egyszer mentünk lefelé, már visszafelé, hullafáradtan, esett a hó, és nem láttam a hegyeket, pedig az erőt adott volna. És azt mondtam, miután sokadszorra belebuktam a hóba, hogy ennek nincs értelme, és ha leérek, összepakolok, hazamegyek és soha nem jövök ilyen helyre vissza. De két óra múlva feltámadt a szél, és elfújta a felhőket, előbújtak a hegyek, és mire leértünk a táborba, már elfelejtettem, hogy mit határoztam el. Olyan ez, mint az élet. Bízni kell Istenben, és nem szabad félni attól, hogy rossz döntést hozunk.” És Hilda mutatott egy képet, ahol ott ül a csúcson egy zászlóval, amire ez volt írva: Jézus.   

Felszelték a Tábita óriási születésnapi tortáját, közös képet készítettek, majd Szabó Balázs gospelzenész és felesége, Gabi énekelt és foglalta szép és megható keretbe a nagyszerű napot.