Fotó: Nagy Hanna Viola

Úton

Lenni, mozgásban lenni,

tartani valahonnan valamerre,

a cél elérése változtathat az életen,

nem mindegy tehát az irány.

A látásmód más, amikor az utas halad,

és más, amikor őt felülről nézik,

mert felülről látszik, hogy jó felé lépked-e.

Látszik az is, hogy hogyan megy:

ballag, vánszorog, szalad, tétován vagy határozottan lépked.

Úton lenni más minőség, amikor az utas gyalogosan vagy járművel közlekedik.

Gyalogosan megszenved az odaérkezésért, de közben van ideje szemlélődni, gondolkozni, megfigyelni.

Repülővel a távolságot nem érzékeli, inkább csak megjelenik a célban.

Úton lenni más minőség, amikor az utas egyedül halad,

és más, amikor – vidám, szomorú, terhes – társasága van,

megint más, amikor a kísérője láthatatlan.

Az alkotóhéten megadatott a szemlélődés és gondolkozás ideje,

megadatott a felülről nézés és a lelassulás lehetősége,

ez hatalmas kincs volt valamennyiünk számára.

Köszönjük!

Mózes útjai

Mózes életútját három nemzetből való tizenkét nő határozta meg

Első út a Bibliában név szerint is megemlített bábáké: Sifráé és Puáé. Nehéz időket éltek az izraeliek, a fáraó látva, hogy túlságosan elszaporodott a rabszolgasorba nyomott nép, azt a parancsot adta ki, hogy rögtön a szülésnél kezdjenek népirtásba, a fiúkat öljék meg, a lányokat hagyják életben. A Szentírás azt mondja a bábákról, hogy ők inkább Isten törvényének engedelmeskedtek, ami az élet, és nem ölték meg az újszülötteket. A fáraó emberei persze jelentették, hogy ugyanúgy szaporodnak az izraeliek, ezért ő magához hívatta a bábákat, teljesítették-e a kiadott parancsot, vagy nem. Milyen lehetett a bábák útja a fáraó lakhelyéig? Milyen lehetett a rabszolgakunyhóktól eljutni a palota kapujáig, ahol először az épületek méreteivel rémítik meg, térítik észhez és alázatra a betérőt, a második félnivaló pedig rögtön az őrök fegyvereire pillantva kúszik be a szívekbe? Ilyenkor kell szemrebbenés nélkül hazudni valamit, mert egyetlen fintor, és a saját életétől kell búcsút vennie a beszélőnek. Sifrá és Puá rengeteg kismamát segítettek – hasonlítják a szülést a halál előszobájában való toporgáshoz is – visszatérni az életbe.  Segítettek a már ellilult babáknak mégiscsak levegőt venni. Tudták, milyen összetételű teákat kell adni, hogy legyen erő a vajúdás óráira, tudták, hogyan kell lekezelni a fájdalomtól elgyötört testet, hogy ne maradjon bent méhlepény, ne fertőződjön el semmi, hogy a köldökzsinór is rendben legyen. Erős és határozott nők voltak, tudásukért megbecsülték őket. A halállal is találkoztak, láttak mamákat és babákat, ahogy elrebben belőlük az élet, hallották a fájdalomtól üvöltöző hozzátartozókat, ismerték a halál hideg hatalmát, és nem voltak hajlandóak mellészegődni. Sifrá és Puá azt állították a fáraó előtt, hogy az izraeli nők életerősek, megszülnek már, mire ők odaérnek. Isten a bátorságukért és hitükért megjutalmazta őket. Az Írás nem mondja meg, hogy hogyan, csak azt, hogy Isten látta őket, látta Egyiptom földjén a két bábát, látta a munkájukat, és látta az útjukat a fáraóig, és látta, hogy az életüket is készek adni azért, hogy a másokét ne vegyék el, és ezt értékelte.

Mózes anyjának útjai

Nézzük, ahogy a gyékénykosárba tett gyerekével a Nílushoz megy. Tisztában van fia esélyeivel: vagy megfullad vagy vadállatok eszik meg. De valamennyi kis lehetőség van rá, hogy hátha valaki kimenti és felneveli, nem ő lesz az, aki esténként betakarja, de talán valaki más, valami jó ember megteszi. Vízre teszi a kosarat, és nézi, ahogy lassan a sodrás elviszi tőle, utánakap, aztán az arcához, és keserves fájdalommal a szívében hazatántorog. Van egy útja a kislánya felé, aki hozza a hírt, hogy beszélt a fáraó lányával, aki kiszedette Mózest a Nílusból, és ad pénzt is, hogy szoptassa, dajkája legyen a tulajdon anyja. Az ölelés feledhetetlen, ahogy kiveszi a fáraó szolgája kezéből, és magához szorítja a három hónapos fiát. S van egy különösen fájdalmas útja a kisfiával a fáraó lánya palotája felé. Mózes már tud menni, beszélni is megtanították. Mózes mamája itt már tudja, hogy ők ketten soha többé nem fognak találkozni, hogy eddig tartott az öröme, de a gyereke él, és ez mindennél fontosabb. Egy utolsó ölelés, beszívja a gyereke illatát, és hazafelé csak a némán csorgó könnyek maradnak.

Mirjám, Mózes nővérének útjai

Anyjával megy a Nílushoz, végignézi a szívszaggató búcsút, és látja, ahogy anyja megtörve hazamegy, a víz pedig elsodorja a kistestvérét. De ő nem megy haza. Ilyenkor lép Isten, van egy megoldhatatlannak látszó helyzet, és ő maga a DE, hatalmasan közbelép. Mirjám fut a folyópart mellett, jócskán kell szaladnia, a rabszolgakunyhók nem a fáraó lánya palotája mellett épültek. Osonni kell és nagyon figyelni, a veszélyes állatokra és a rosszindulatú emberekre egyaránt. Látja, ahogy a kis kosár egy öböl felé indul, ahol előkelő nők fürdenek, talán a fáraó rokonságából is van ott valaki. Odaoldalog, látja, ahogy kiszedik a kosárból Mózest. Látják, milyen helyes, sikerült kisbaba, és adják kézről kézre, ölelgetik, jó jel, hátha sikerül tenni valamit, és Mózes sírva fakad, éhes. Mirjám meglátja a lehetőséget, odamegy és ajánlkozik, hogy ő bizony tud valakit, aki ellátná a gyereket. Belemennek és még pénzt is adnak érte, ekkora szerencséjük nem is lehet! Mirjám száguld hazafelé a hírrel, a babát szolgák viszik utána. Hogy lehet ilyen örömmel futni, érinti-e a lába a földet?

Mirjám következő útja a menekülésé. Most csapódtak mögötte össze a tenger hullámai, és látja a kapálódzó karokat, hallja a katonák üvöltését, és érzi, hogy az egyiptomiak már nem fogják bántani őket, a fuldokló katonák már senkit nem fognak bántani. Elcsendesedik a víz, már nincsenek hullámok, hihetetlen csend lesz. Mirjám oldalra néz és látja Mózest, ahogy énekelni kezd a parton, a nép körülötte, nézik a nyugodt tengert. Mózes hangja erős, egyedül énekel, Mirjám szalad a csomagokhoz, előveszi a dobját, énekelni és dobolni kezd: Énekeljetek az Úrnak, mert igen fenséges, lovat lovasával a tengerbe vetett!

A fáraó lányának útja

A gyerekért kimegy, amikor hallja, hogy megérkezett a dadával, kihúzott derékkal odamegy Mózeshez, bólint, tartja a szavát, egyiptomi nemest fog faragni belőle. Lehetett-e fia felé útja, amikor Mózes menekülni kényszerült, kikísérte-e, adott-e útravalót, megölelte-e utoljára, nem tudjuk. Mózes az életben maradását és neveltetését neki köszönheti.

A hét nővér útjai

Egy sivatagi törzsfőnök, Jetró lányainak mindennap az a feladatuk, hogy megitassák a vályúnál a juhokat. A gond az, hogy nincs fivérük, másoknak viszont van, és a fiúkat küldik a kúthoz, akik mindennap eléjük furakodnak. Viszont ők többen vannak, és így azért mindennap sikerül az itatás, jó, a legtöbbször utolsónak, de mégiscsak életben maradnak az állatok. Egy nap egy egyiptominak kinéző férfi megvédi őket, érvényt szerez a jogaiknak, így nem utolsónak itatnak. Hazafelé az úton a férfiról beszélgetnek, egyiküknek különösen megtetszik a bátor fiatalember, ő Cippóra. A nővérei ugratják, viccelődnek vele, de estére már velük vacsorázik a legény, mert Jetró visszaküldi érte őket a kúthoz. Mózes örömmel megy velük, lesz hol aludni, talán munkát is kap a törzsnél. Hogy családot is kaphat, azt még nem is reméli, Cippóra méregeti oldalról, figyeli, elképzeli őt apának.

Pál útja

Lassan vége lesz ennek. Hogyan is kezdődött, rég volt, mennyi minden történt. Milyen lelkesedés volt bennem a Damaszkusz felé vezető úton. A fejemben már készen volt a sorrend, hogy melyik zsinagóga lesz az első, ahová megyünk, szép sorban végigjárjuk a környék összes tanházát is, és a megbízható embereket kikérdezzük, ki az, aki az új irányzatot akarja követni. És akkor jött a kérdés: Saul, Saul, miért üldözöl engem? A követőit üldöztem, hiszen Jézust már megfeszítették, már nem volt közöttük. Mégis tisztán hallottam a hangját: Miért üldözöl engem? Megértettem, hogy ő volt az a férfi, akit előző nap megszégyenítettem, ő volt minden asszony és minden férfi, akit megbüntettem, akiknek az arcukba üvöltöttem. Azonosult velük. Már velem is egy, itt ül a nyirkos börtönben, bilincsektől kisebesedett lábam az övé is, a szemeivel nézem a gyengén beszűrődő fényt, várakozunk.

Az irgalmas samaritánus útja

A pap
Amikor megpillantottam, undort éreztem. Mindig elcsodálkozom azon, hogy némelyek mennyire nem képesek előre gondolkozni. Nekiindult az útnak, egyedül, fegyver nélkül. Vannak, akik nem képesek előre felépíteni az életüket, és fegyelmezetten végigvinni az elképzeléseiket. Nem csoda, ha az út szélére kerülnek, nap mint nap beléjük botlom a zsinagóga felé vezető úton. Kikerülöm, csak hozzá ne érjek, ha halott, napokig tisztátalan leszek, és azt most igazán nem engedhetem meg magamnak. Helyettesítek itt is, ott is, szétszednek, na persze van is okuk rá, igényesen magyarázom a törvényt, fejből tudok több száz parancsolatot, gyönyörű énekhangom van, sírnak, amikor a zsoltárokat éneklem. Pontos és megbízható vagyok, nem úgy, mint ez itt, ő már nem fog odaérni semmilyen megbeszélt időpontra.

Lévita

Nagyon kell sietnem, valami nyugtalanító zajt hallottam úgy félórája. Itt is van, őt támadták meg. Szegény nyomorult, még a ruhájától is megfosztották, olyan, mint egy rongydarab, amit kidobtak az út szélére. Jaj de sajnálom. Kicsit ismerős is. Fiatal még, mintha még lélegezne. Igen, fiatal és lélegzik, rendben lesz. Nemsokára majd jön valaki, és segít neki felkelni. Én is megtenném, de most nincs időm, menni kell szolgálni, áldozás lesz, és még elő kell készítenem hozzá mindent. Egy népszerű rabbit hívtunk meg, nehogy már azt mondja, hogy a mi egyszerű zsinagógánkban nincs rendben minden. Valaki majd segít rajta, most kikerülöm, így, nem is nézek oda, borzasztó, mire képesek az emberek.

Samaritánus

Milyen kanyargósak itt az utak. Nincs is valami jó híre a rablók miatt. Remélem, hogy rendben hazavezet a Mindenható, legyen áldott a neve! Ő teremtett bennünket a saját képére. Hasonlóak vagyunk hozzá, de ezt fel sem fogom igazán. Mi lehet az a valami az út szélén? Leszállok a szamaramról, megnézem. Egy halott férfi, lehajolok, talán még benne van a lélek. Él, még él, dicsőség neked, Felséges Király! Lekezelem a sebeit, így, valahogy be is tekerem a testét, ne legyen meztelen, most fel kellene emelni. Nagyon nehéz lesz, bárcsak lenne elég erőm, jó, sikerült, fogom végig, induljunk lassan, velünk jön Jahve, áldott a neve.

Jézus megkísértése

Az elhagyatottság körülölel, a válasznélküliség ködként vesz körül, a holnap homályba veszése tétovává teszi a lépéseimet. Hol vagy, Uram, mikor látlak ismét téged?

Szerelem

Esik. Hova is tettem azt a jó kis esőkabátomat? Megvan… nocsak, a zsebében egy blokk, kidobom, nem kell. Hogy is mondjuk: gáz, villany, víz elzár, kulcs kézben, mehetünk. Drága Ilikém, ma narancsot viszek be. Jó lédús, tele C-vitaminnal.

– Jó napot, Pista bácsi!

– Jó napot kívánok!

– Pista bácsi kérem – mondja lágyan a kórházi portás, és az öregember könyökét megfogva visszafordítja a bejárati ajtó felé –, nem kell már jönni, Ili néni elment a fentiekhez.

– Az én Ilim, Ilikém… Horváth Istvánné…

– Igen, Pista bácsi, már februárban elhalálozott.

– Értem. Köszönöm.

Ma milyen szépen süt a nap. Ilikémnek is biztos jobb a kedve. Kettőtől látogatás. Mit is vigyek neki, talán egy kis csokoládét. Hogy is mondjuk: gáz, villany, víz elzár, kulcs kézben, mehetünk.

– Jó napot, Pista bácsi!

– Jó napot kívánok!

– Pista bácsi kérem – mondja lágyan a kórházi portás, és az öregember könyökét megfogva visszafordítja a bejárati ajtó felé –, nem kell már jönni, Ili néni elment a fentiekhez.

– Az én Ilim, Ilikém…

Pista bácsi hónapokig járt be a kórházba a feleségét meglátogatni mindennap, hazafelé hónapokon keresztül átélte, hogy elvesztette őt, mindennap újra ugyanazzal a fájdalommal átélte, amíg valaki meg nem könyörült őrajta is.

Mikes Kriszta