Kezdőlap Blog Oldal 51

Idén kétezer kisgyerek iskolakezdését szeretné segíteni a Baptista Szeretetszolgálat

Ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat, évről évre tud így segítséget nyújtani a szervezet. Idén a baptisták kétezer csomagot szeretnének kiosztani az iskolákban és több családok átmeneti otthonában, a kampány augusztus 1-én kezdődik és szeptember 5-ig tart.

„Nagy terhet ró az iskolakezdés a családokra, főleg ahol több gyermek is van. Ezen igyekszik könnyíteni a Baptista Szeretetszolgálat évről évre a Sulipakk kampánnyal. Partnereink és adományozóink segítségével idén kétezer sulipakkot szeretnénk összeállítani és eljuttatni a gyermekekhez, ez tehát azt jelenti, hogy ennyi rászoruló családnak tudunk segíteni ebben a nehéz időszakban, ennyi kisgyereknek sikerülhet mosolyt csalnunk az arcára az új tanév kezdetén. Mindig fantasztikus látni, mennyire tudnak örülni egy-egy ceruzakészletnek, új tolltartónak vagy táskának. Minden segítségért nagyon hálásak vagyunk a gyermekek nevében! Egy tanszeradománnyal is lehet tudatni, hogy sokan gondolnak rájuk, és ebben az évben sem maradtak egyedül!” – mondta dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.

A segélyszervezet a kampány hatékonyságának érdekében honlapot indított, a www.sulidoboz.hu oldalon online módon, egy-egy tanévkezdéshez szükséges csomag megvásárlásával támogathatók a rászoruló kisiskolások. Ehhez csupán ki kell választani, hogy milyen létszámban, alsós vagy felsős lánynak, fiúnak szánja az adományozó az ajándékot. Egy sulipakk 3000 forintba kerül.

Szeptember elején lehetőség lesz munkaidőben néhány kiemelt budapesti iskolában és a segélyszervezet pákozdi logisztikai központjában is leadni a használt, de még jó állapotú vagy teljesen új tanszereket, táskákat, amelyeket a segélymunkások eljuttatnak majd az ország legnehezebb sorsú közösségeihez. Az intézmények listájáról a sulidoboz.hu oldalon tájékoztatnak augusztus közepéig. Eddig a Baptista Szeretetszolgálat saját forrásból 500 tanszercsomagot készített el, amelyek már úton vannak a családok átmeneti otthonaiba és kelet-magyarországi iskolákba. A korábbi évekhez hasonlóan a baptista tanszergyűjtést Béres Alexandra, a Súlykontroll program kidolgozója és vezetője jószolgálati nagykövetként támogatja.

Budapest, 2025. 07. 31.

Kövesd őt abban is, amikor nem csinál valamit – tartsd távol magad!

„Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé!” (Mk 6,31)

Még mindig nem késő a nyári napokat pihenéssel tölteni! Ha eddig nem adódott erre lehetőség, vagy akkor is, ha a lehetőséggel nem sikerült élni, fontos megérteni, hogy emberi voltunk alapvető szükséglete a testi-lelki-szellemi pihenés. Jézus maga is erre tanít az elvonulásaival, amikor egyedül, csendességében tölti idejét az Atyával. Micsoda felszólítást hallunk az igében, amikor magával hívja tanítványait, hogy tartsanak vele és pihenjenek meg! Ki ne vágyna egy ilyen hívásra, és vajon ki mondana erre nemet? A hívő lelkek közül biztosan egy sem. De mi a lényege a pihenésnek? A világ zajának kizárása, az elcsendesedés, a nyugalom, a befelé fordulás és az Istennel töltött idő. Sokszor van, hogy nem merjük ezt megtenni, mert megtanultuk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha folyton cselekszünk, munkában vagyunk, de ez nem igaz. Tartsuk távol magunkat az ilyen romboló gondolatoktól, mert az életünk, a családunk működtetéséhez, a munkánk, a szolgálataink Isten akarata és vezetése szerinti végzéséhez kell, hogy néha lelkiismeret-furdalás nélkül pihenjünk meg és hagyjuk a hátunk mögött ügyes-bajos dolgainkat. Sőt! Egészen bízzuk Istenre a gondjainkat! Pihenésünk lehet hosszabb időtartamú, például egy utazás kapcsán, de kell hogy a mindennapjainkba is beillesszünk rövidebb pihenős időszakokat. Legyünk ebben tudatosak!

Köszönöm, Jézus, hogy példát mutatsz nekünk abban is, hogy néha megpihenjünk, és köszönöm a hívásod is erre, mert az nekünk is szól! Segíts megérteni, hogy enélkül nem tudnánk az akaratod szerinti életünket élni! Vezess minket a pihenésben is! Ámen.


Photo by Austin Schmid on Unsplash

2025.07.27. vas. Győri Gábor – Kiskőrös

202 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. júl. 27. Győri Gábor lelkipásztor igehirdetése az 1Kor 1:1-9 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet

1Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola és Szószthenész testvér2az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják:ApCsel 18,13kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Hálaadás a gyülekezet lelki ajándékaiért4Hálát adok értetek az én Istenemnek mindenkor azért a kegyelemért, amely nektek Krisztus Jézusban adatott.1Móz 2,17;Gal 6,7-95Mert őbenne meggazdagodtatok mindenben: minden beszédben és minden ismeretben,2Kor 8,96amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek.7Ezért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok,8aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján.9Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.”
(1Kor 1:1-9)

Cím:6200 Kiskőrös, Kálvin u. 6.
Lelkipásztor:Győri Gábor, Selmeczi Nimród
Állandó alkalmak:Vasárnap 09.00 Imaóra, Gyermekbibliakör 10.00 Istentisztelet
17.00 Istentisztelet
Szerda 18.00 Istentisztelet, Bibliaóra
Péntek 18.00 Imaóra
Szombat 19.00 Ifjúsági alkalom
Honlap:http://www.kiskoros.baptist.hu

https://www.youtube.com/@kiskorosbaptist

https://www.facebook.com/kiskoros.baptist

2025. 07. 27. Istentisztelet – Dr. Bukovszky Ákos – Bp. József utca

139 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. júl. 27. Dr. Bukovszky Ákos igehirdetése a 2Móz 19:1-25, 2Móz 20:18-26 igeversek alapján. József utcai Baptista Gyülekezet

1Két hónappal azután, hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, ugyanazon a napon megérkeztek a Sínai-pusztába.2Refídímből útnak indulva megérkeztek a Sínai-pusztába, és tábort ütöttek a pusztában. Ott táborozott Izráel a heggyel szemben.3Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákób házához, és ezt hirdesd Izráel fiainak:4Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket.5Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom.5Móz 4,20;5Móz 7,6;5Móz 14,2;5Móz 26,18;Tit 2,146Papok királysága és szent népem lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak.Ézs 61,6;1Pt 2,5.9;Jel 1,6;Jel 5,10;Jel 20,67Ezután lejött Mózes, összehívta a nép véneit, és átadta nekik mindazokat az igéket, amelyeket rábízott az Úr.8Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. Mózes elvitte a nép válaszát az Úrnak.9Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Íme, eljövök hozzád sűrű felhőben, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és higgyenek majd neked is mindenkor. És elmondta Mózes a nép válaszát az Úrnak.10Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat!11Legyenek készen harmadnapra, mert a harmadik napon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre.12De vonj határt a nép körül, és mondd meg nekik: Vigyázzatok, ne menjetek föl a hegyre, még a szélét se érintsétek! Aki megérinti a hegyet, halállal lakoljon!Zsid 12,18-2013Nem szabad kézzel hozzányúlni az ilyenhez, akár állat, akár ember: meg kell kövezni, vagy nyíllal lelőni, nem maradhat életben. Majd csak akkor szabad fölmenni a hegyre, ha a kürt hosszabban zeng.14Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat.15Majd ezt mondta a népnek: Legyetek készen harmadnapra! Asszonyhoz ne közeledjetek!16A harmadik napon pedig virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész nép a táborban reszketni kezdett félelmében.Jel 4,5;5Móz 4,11-1217Mózes ekkor kivezette a népet a táborból az Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál.18Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint az olvasztókemence füstje, és az egész hegy erősen rengett.19A kürtzengés egyre csak erősödött. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki.20Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára. És fölhívta az Úr Mózest a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment.21Az Úr ezt mondta Mózesnek: Menj le, és figyelmeztesd a népet, hogy ne törjön előre azért, hogy lássa az Urat, különben sokan elesnek közülük.22Még a papok is, akik különben közeledhetnek az Úrhoz, szenteljék meg magukat, hogy rájuk ne rontson az Úr!23Mózes azt felelte az Úrnak: Nem jöhet föl a nép a Sínai-hegyre, hiszen te így figyelmeztettél bennünket: Vonj határt a hegy körül, és rendeld el, hogy szenteljék meg azt!24De az Úr ezt mondta neki: Indulj, menj le, és jöjj fel Áronnal együtt! De a papok és a nép ne törjön előre, és ne jöjjenek föl az Úrhoz, hogy rájuk ne rontson.25Mózes tehát lement a néphez, és megmondta ezt nekik.” (2Móz 19:1-25)

„A nép megrettenése18Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. A nép, látva mindezt, remegni kezdett, és távolabbra húzódott.Zsid 12,18-1919És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk!20Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek!21A nép tehát távolabbra állt, Mózes viszont közelebb ment a sötét felhőhöz, ahol Isten volt.
Istentiszteleti rendelkezések22Az Úr akkor azt mondta Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Láttátok, hogy én az égből beszéltem veletek.23Ne készítsetek azért ezüstisteneket, aranyisteneket se készítsetek magatoknak!24Földből készíts nekem oltárt, és azon áldozd fel égőáldozatodat és békeáldozatodat, juhodat és marhádat. Elmegyek hozzád, és megáldalak minden szent helyen, ahol emlékezetessé teszem a nevemet.25Ha pedig kőből készítesz nekem oltárt, ne faragott kőből építsd, mert ha vésővel nyúlsz hozzá, megszentségteleníted.5Móz 27,5-7;Józs 8,3126Lépcsőkön se menj föl az oltáromhoz, hogy ki ne lássék közben a szemérmed!”
(2Móz 20:18-26)

https://www.youtube.com/@JozsefUtcaiBaptisaGyulekezet

https://www.facebook.com/jozsefutca

Cím:1084 Budapest, József u. 12.
Lelkipásztor:Macher Tivadar helyi ügyintéző lelkipásztor
Állandó alkalmak:Vasárnapi programjaink
09:00 10:00 Gyermekek korosztályoknak megfelelő kiscsoportos foglalkozása (minden vasárnap)
A hónap 1. és ha van, 5. vasárnapján: közös imaóra
A hónap 2. és 4. vasárnapján: kiscsoportos Biblia-tanulmányozás felnőtteknek
A hónap 3. vasárnapján: külön női és férfi imaóra
10:00 11:00 Istentisztelet (minden vasárnap, a hónap első vasárnapján Úrvacsorával)
16:00 17:00 Énekkari próba
17:00 18:30 Istentisztelet (minden vasárnap, kivéve a hónap harmadik vasárnapját)
A hónap harmadik vasárnapján nincsen összejövetel

Szerdai programjaink
18:00 19:00 Bibliaóra
19:00 20:30 Énekkari próba

Pénteki programjaink
18:00 21:00 Ifjúsági klub
Honlap:http://www.jozsefutca.hu/

2025. 07. 27. Istentisztelet de. – Katona Béla – Bp. Pesterzsébet

293 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. júl. 27. #baptista#keresztény#Isten Katona Béla lelkipásztor igehirdetése a Gal 5:22-23, Mt 11:25-30 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet

22A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,23szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal 5:22-23)

25Abban az időben így szólt Jézus: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek.1Kor 1,19-2926Igen, Atyám, mert így láttad jónak.27Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.28Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.Jer 31,2529Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.Zak 9,1030Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.” (Mt 11:25-30)

Cím:1203 Budapest, Ady E. u. 58
Lelkipásztor:Katona Béla, Győri Kolos
Állandó alkalmak:csütörtök 18:30 Bibliaóra
vasárnap 09:00 Korcsoportos Bibliaóra
vasárnap 10:00 Istentisztelet
vasárnap 17:00 Istentisztelet
Honlap:http://www.pbgy.hu/hu/

Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Köszönjük az internetes részvételt és szeretettel várjuk élőben is az alkalmainkra!

Egyéb felületeink:
A gyülekezet honlapja: http://www.pbgy.hu/hu/
A gyülekezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Peste… Gy%C3%BClekezet/100064510937337/
A gyülekezet ifjúságának Instagram oldala: 
https://www.instagram.com/erzsebeti_ifi/
A gyülekezet ifjúságának YouTube oldala: 
https://www.youtube.com/@erzsebetiifi…

2025. 07. 27. – Szelídség, a betört vadság – Merényi Zoltán – Gyula

311 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. júl. 27. Merényi Zoltán lelkipásztor igehirdetése a Mt 11,29 igevers alapján. Gyulai Baptista Gyülekezet

„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Mt 11,29)

https://www.youtube.com/@GyulaiBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/gyulaibaptistagyulekezet

Lelkipásztor:Merényi Zoltán
Állandó alkalmak:vasárnap 9.00 áhítat; 10.00 és 17.00 istentiszteletek
kedd 18.00 bibliaklub Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára szerda 18.00 bibliaóra
szombat 17.30 ifjúsági óra
Honlap:http://www.gyulaibaptista.hu/

Mit tenne most Jézus? – Kovács Dániel – 2025.07.27. – Székesfehérvár

186 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. júl. 27. Kovács Dániel lelkipásztor igehirdetése a Jn 13:1-17 igeversek alapján. Székesfehérvári Baptista Gyülekezet

1Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.Jn 19,302És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt,Mt 26,213Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy,4felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára,5azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel.6Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat?7Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.8Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.9Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!10Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind.11Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták.
A Mester és tanítványai12Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek?13Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok.14Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.15Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.Ef 5,2;Fil 2,5-8;1Tim 5,1016Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt.Mt 10,2417Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek.Jak 1,25
(Jn 13:1-17)

https://www.youtube.com/@baptistafehervar

https://www.facebook.com/szbgy

Cím: 2800 Székesfehérvár, Széchenyi u. 26.
Lelkipásztor: Kovács Dániel
Állandó alkalmak: Szerda: 18:30 Szabadság Krisztusban tanítványág tanfolyam

Csütörtök: 
18.00-19.00 Közbenjáró alkalom

Péntek: 
17:30 Alapozó Biblia Iskola
18:30 Ifjúsági alkalom

Vasárnap:
Imaóra 09:30-10:00 
10:00 – 11:30 istentisztelet

​Házi csoportok családoknál
​Honlap: http://baptistafehervar.hu/

2025.07.27. Három dolog kicsit másként (Révész László) – Kecskemét

2561 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. júl. 27. Révész László igehirdetése a Jn 15:9-17 igeversek alapján. Kecskeméti Baptista Gyülekezet

9Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben!10Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.1Jn 5,311Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen.1Jn 1,412Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.1Jn 3,11;1Jn 4,1913Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.1Jn 3,16;Róm 5,6-814Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.Róm 8,15;Gal 4,715Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.16Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.Jn 14,13-14;Jn 16,2317Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.” (Jn 15:9-17)

Cím:6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.
Lelkipásztor:Mike Sámuel, Kaszala István
Állandó alkalmak:Istentisztelet: vasárnap 9 és 17 órától
Honlap:http://kecskemetibaptista.hu/

Az igehirdetést itt tudod visszahallgatni: 
https://podcasters.spotify.com/pod/sh…
Ha támogatni szeretnéd a gyülekezetet: 
https://kecskemetibaptista.hu/adomany
További információk:
https://www.facebook.com/kecskemetiba…
https://kecskemetibaptista.hu/
https://www.youtube.com/@kecskemetibaptista

Istentisztelet – 2025.07.27. – Mikes Balázs – Bp. Wesselényi utca

540 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. júl. 27. Mikes Balázs igehirdetése a 2Tim 4:1-5 igeversek alapján. Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet

1Kérve kérlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek:2hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.3Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.4Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.5Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.” (2Tim 4:1-5)

Cím:1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
Lelkipásztor:Kübler János
Állandó alkalmak:Vasárnap 9,30: imaóra és istentisztelet
Vasárnap 17 órától istentisztelet
Csütörtök 18,30: bibliatanulmányozás
Péntek 18 óra: ifjúsági óra
Honlap:http://wessi.hu/
További információk:Körzet: Budakeszi, Széchenyi u. 50/a. – 2092

Ápoljuk egymással a kapcsolatot! Imakérésekkel lehet imacsoportunkhoz fordulni, melyről többet honlapunkon lehet megtudni. http://wessi.hu/imakeres-kuldese/

Gyülekezetünk email-levelezőlistájára ezen az oldalon lehet feliratkozni: 
http://wessi.hu/hirlevel/
Aki támogatni szeretné a gyülekezetet a http://wessi.hu/adakozas oldalon találhat információkat ennek digitális lehetőségeiről. Istentiszteleteinkről és videós tartalmainkról elsők között értesülhet, aki feliratkozik a YouTube csatornánkra:    / wesselenyiutca  
Honlapunk: https://wessi.hu
Hírlevél feliratkozás: http://wessi.hu/hirlevel/
Facebook oldalunk: https://facebook.com/wesselenyi.utca
Instagram csatornánk: https://instagram.com/wesselenyi.utca

2025. 07. 27. – Istentisztelet – Sipos Márk – Szeged Új Remény

58 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. júl. 27. Sipos Márk lelkipásztor igehidetése a Malakiás 1, Malakiás 3, Ézsaiás 40:27-31 igeversek alapján. Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet

„Az Úr szereti Izráelt
11Fenyegető jövendölés.Az Úr igéje, amelyet Malakiás által jelentett ki Izráelnek.2Szeretlek benneteket – mondja az Úr. De ti azt kérdezitek: Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket? Abból, hogy Ézsau testvére volt Jákóbnak – így szól az Úr –, mégis Jákóbot szerettem,1Móz 25,23;Róm 9,133Ézsaut pedig gyűlöltem; hegyeit pusztasággá tettem, birtokát a pusztai sakáloknak adtam.Ézs 34,134Edóm ugyan ezt mondja: Összezúztak bennünket, de mi újjáépítjük a romokat! – a Seregek Ura azonban azt mondja erre: Ők csak építsenek, én majd lerombolom! Gonosz országnak nevezik őket, olyan népnek, amelyre mindig haragudni fog az Úr.5Saját szemetekkel fogjátok látni, és magatok fogjátok megvallani: Nagy az Úr Izráel határán túl is!
A hazug áldozatok ellen6A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én Úr vagyok, miért nem félnek engem? – mondja a Seregek Ura nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet.2Móz 20,12Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet?7– Azzal, hogy oltáromra tisztátalan kenyeret hoztok. – Mivel tettük tisztátalanná? – kérdezitek. – Azzal, hogy az Úr asztalát semmibe veszitek.3Móz 21,6;3Móz 24,5-9;1Kor 10,218Mert vak állatot hoztok áldozatul, és nem tartjátok rossznak. Sántát vagy bénát hoztok, és nem tartjátok rossznak. De vidd csak azt a helytartódnak: kegyes lesz-e hozzád, és szívesen fogad-e? – mondja a Seregek Ura.3Móz 22,20.239Esedezzetek csak Istenhez, hogy kegyelmezzen nektek! Ha ilyen ajándék van a kezetekben, szívesen fogadja-e tőletek? – mondja a Seregek Ura.10Bárcsak volna valaki köztetek, aki bezárná a templom ajtaját, és ne égne hiába oltáromon a tűz! Nem telik kedvem bennetek – mondja a Seregek Ura –, nem kívánok tőletek áldozatot!Ézs 1,1311Hiszen napkelettől napnyugatig nagy az én nevem a népek között, és mindenütt jó illatú áldozatot mutatnak be nevemnek, és az tiszta áldozat! Mert nagy az én nevem a népek között – mondja a Seregek Ura.Ézs 60,1-7;2Thessz 1,12;Jel 15,412Ti pedig meggyalázzátok, amikor azt gondoljátok, hogy az Úr asztalát hitvány terménnyel és eledellel tisztátalanná tehetitek.1Kor 10,2113Azt mondjátok: Micsoda fáradság! – és még lihegtek is közben – mondja a Seregek Ura. Pedig lopott állatot hoztok, vagy sántát és bénát. Ha ilyen áldozatot akartok hozni, nem kívánom tőletek! – mondja az Úr.14Átkozott a csaló! Van ép hím állat a nyájában, mégis hitványat áldoz az Úrnak, ha fogadalmat tesz. Pedig én nagy király vagyok – mondja a Seregek Ura –, és félik nevemet a népek!3Móz 22,19;Zak 14,9
(Mal 1)

1Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az Úr, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! – mondja a Seregek Ura.Mt 11,10;Mk 1,2;Lk 1,17.76;Lk 7,272De ki tudja majd elviselni eljövetelének napját, és ki állhatna meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze és mint a ruhatisztítók lúgja.Ézs 1,25;Jel 6,173Ahogyan nekiül az ötvös, hogy megtisztítsa az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igaz áldozatokat visznek az Úrnak.Zak 13,94És olyan kedves lesz az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint az ősrégi napokban, a hajdani években.5Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók, a házasságtörők és a hamisan esküt tevők ellen, azok ellen, akik sanyargatják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! – mondja a Seregek Ura.
Visszaélés a templomi ajándékokkal6Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok!7Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendelkezéseimtől, nem tartottátok meg azokat. Térjetek meg hozzám, és én is hozzátok térek! – mondja a Seregek Ura. De ti ezt kérdezitek: Miből térjünk meg?Zak 1,38– Becsaphatja-e Istent az ember? Ti mégis be akartok csapni engem! Ezt kérdezitek: Mivel akarunk becsapni? – A tizeddel és a felajánlásokkal!2Móz 25,29Átok sújt benneteket, az egész népet, mert be akartok csapni engem!Hag 1,6;Mal 2,210Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem! – mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok.5Móz 14,22-29;5Móz 28,8.1211Elriasztom tőletek a sáskákat, nem pusztítják el földetek termését, nem teszik tönkre szőlőtöket a határban – mondja a Seregek Ura.Jóel 1,412Boldognak mond benneteket minden nép, mert gyönyörű lesz országotok – mondja a Seregek Ura.Ézs 62,4
Az Úr megvigasztalja az istenfélőket13Vakmerően beszéltetek ellenem – mondja az Úr. Ezt kérdezitek: Mit beszéltünk ellened?14Azt mondtátok: Hiábavaló az Istennek szolgálni, mi haszna, hogy teljesítettük, amit elrendelt, és hogy gyászban jártunk a Seregek Ura előtt?Zsolt 73,13-1415Inkább a kevélyeket tartjuk boldogoknak, hiszen a gonosztevők gyarapodnak, kísértik az Istent, mégis megmenekülnek.Zsolt 73,3-1216Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az Urat, az Úr figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az Úr előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét.Zsolt 69,2917Az én tulajdonommá lesznek – mondja a Seregek Ura – azon a napon, amelyet elhozok. Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli őt.2Móz 19,5;Mal 1,618Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Isten tisztelői és az őt nem tisztelők között.19Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pelyva, és elégeti őket az az eljövendő nap – mondja a Seregek Ura –, nem marad sem gyökerük, sem águk.20De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak.Lk 1,7821Úgy széttapossátok a gonoszokat, hogy porrá lesznek talpatok alatt azon a napon, amelyet elhozok! – mondja a Seregek Ura.Zak 10,5
Jövendölés Illés eljöveteléről22Gondoljatok szolgámnak, Mózesnek a tanítására, azokra a rendelkezésekre és a törvényekre, amelyeket általa parancsoltam egész Izráelnek a Hóreben!Józs 1,723Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja.Jóel 3,4;Mt 11,14;Mt 16,14;Mk 6,15;Mk 9,1224Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz, hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök.Lk 1,17
(Mal 3)

27Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé.Zsolt 27,10;Ézs 49,14-1628Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.Zsolt 24,1-2;Zsolt 90,229Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.1Sám 2,4;Zsolt 68,10;Mt 11,2830Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.31De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.2Sám 1,23;Zsolt 103,5 (Ézs 40:27-31)

Cím:6721 Szeged, Madách u. 19.
Lelkipásztor:Sipos Márk
Állandó alkalmak:Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál
Honlap:http://ujremeny.hu/szeged
További információk:Havonta kismamakör, házaskör, egyetemi diák kör alkalmak Időszakosan egyetemi evangélizációk

http://szegediujremeny.hu/

https://www.youtube.com/user/szegediujremeny

https://www.youtube.com/@ujremenyonline9518/videos

https://www.facebook.com/szegedi.uj.remeny