• Az empátia mint az együttérző, beleérző, beleélő szeretet szorosan az agapé szeretethez tartozik.

• Az empátia az agapé alkalmazott szeretete, ahogy az apostol is megélte ezt a korinthusiak között, amiről így vallott: „mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket” (1Kor 9,19–23[1]). Megértem akkor is a másikat, ha nem értek egyet vele. Mert beleélem magam az ő helyzetébe. Az agapé megnyilvánulása ez a beleérző és együttérzésre képessé tevő szeretet, mely lényegét tekintve a tanítványi szeretet.

• A pusztán vallásos ember a maga szemével nézi a másikat. Meghallgatja és kitör belőle: Hogy tehettél ilyet? Aki empátiával fordul embertársa felé, azt mondja: Valószínűleg én is ezt tettem volna. Nem emeli magát a másik fölé. Tudja, hogy őt is Isten kegyelme őrizte meg az elbukástól (1Kor 10,12[2]).

• Így érthetjük meg, hogy miért vonzódtak Jézushoz a vámszedők, utcanők, a társadalom megítélése szerint „senkik”, de a farizeusok[3] közül is némelyek. Mert Jézus tudta magát azonosítani velük. Ő emberré lett, hozzánk hasonlóvá. Meglátja Zákeust a fán, és lehívja, majd elmegy az otthonába, és együtt eszik vele az ételéből. Keleten az étkezés az asztal köré gyűlt emberek számára a közösség megélésének fontos alkalma is volt. Urunk nem csupán a felszínen láthatóra reagált, hanem arra, amit Zákeus valahol a szíve mélyén vágyott, de nem is remélte, hogy megtörténhet vele. Nem csupán láthatta a názáreti Jézust, hanem az otthonába is betért, közösséget vállalva vele, a megvetett, romlott életű emberrel. Semmit nem kell hogy mondjon Zákeusnak. Nem is volt Urunknak ilyen kényszere. Mi történt? Elfogadta, bár mindenki más gyűlölte a foglalkozása miatt. Tette ezt maga Jézus, aki az igazság és a szeretet! Ő „beleszerette”, agapé empátiával beleélte magát Zákeus elveszett állapotába, elrontott életébe, a szívébe. Milyen hatása lett ennek? Zákeus felállt és ezt mondta: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki[4]”. Így tér be Jézus ma is minden hozzá forduló bűnöshöz, és segíti megtérésre, munkálva életében az Isten szerinti változását a vele való közösségben.

Jézus nem szól semmit a házasságtörő asszonynak sem, mikor elé lökik a porba. Majd amikor ketten maradnak, csak ekkor mondja neki: ,,Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”[5]

Urunkat a gyógyítási csodák megtételére is ez, a beteg ember iránti együttérző agapé indította (Lk 5,17[6]). Lázár feltámasztása előtt olvasunk szíve együttérző szeretetéről: „még mindig mélyen megindulva – a sírhoz ment” (Jn 11,38[7]).

• Pál apostol siet segítségünkre, hogy jobban megérthessük az agapé empátia lényegét:

2Kor 1,3 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene,

2Kor 1,4 aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.

• Az empátia az istenképűségünk mutatója. Az „irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene” a maga képére és hasonlatosságára alkotta az embert[8]. Bár együttérző szeretetünk a bűn miatt eltorzult és az emberi önzés tovább deformálja, mégis ezáltal vagyunk képesek a másik ember élethelyzetébe beleélve magunkat megindulni felé.
• A keresztény ember szíve az újjászületés által újjálett (2Kor 5,17[9]; Gal 6,15[10]; Jn 3,3–5). Amint a Teremtő Ádám anyagból formált testébe az élet leheletét (kiáradó Szellemét) bocsátotta, és így lett élő lélekké[11], akképpen nyer új életet a Szent Szellem által a Krisztusban hívő, megtérő bűnös ember. A Szent Szellem belép az életébe, és az ottani lakozása által egyre tisztábban jelenik meg benne az irgalom és a könyörület, amit maga is megtapasztalt Istentől, megismerve őt mint aki „az irgalom[12] Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban”. Ennek a személyes tapasztalatnak a gyümölcse az átvett és megélt isteni szeretet továbbadásának a képessége, ahogy Pál apostol megfogalmazta: „mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket”. Ezt jelenti tehát az agapé empátia megélése a mindennapokban.

• Mit keresnek az emberek? Nem tanácsot. Nem okosabbak akarnak lenni, amikor hozzánk jönnek. Az empátiát remélik, vágyják. Tudják, hogy nem értünk egyet velük és azzal sem, amit tettek, de megértjük a könnyeiket és a vétküket. Ha azt mondjuk, Hogy tehettél ilyet?, vagy Hogy viselkedhettél így?, felállnak, megköszönik az időt, és elmennek, de nem gyógyulnak meg. Ám ha agapéval fordulunk embertársunk felé, melyből fakadóan lehet csupán egy szót szólunk, de abban megérzi az agapé empátiát, Isten ezáltal is munkálkodhat a szívében. Látjuk, milyen bűn pusztítja az életét, de ennek ellenére mégis át tudjuk ölelni. Nem feledhetjük, hogy Jézus is ezt tette velünk, aki maga az Igazság és a tiszta, önzetlen agapé szeretet. Amikor megtérésünkkor hozzá jöttünk, nem támasztott külön feltételeket, nem küldött el további vezeklésre, jobbá válásra, hanem elfogadott úgy, ahogy voltunk. Ez az elfogadás végezte el szívünkben aztán, hogy többé nem akartunk már úgy élni, ahogy azelőtt. Megutáltuk vétkes, öntörvényű életünket, és többé nem akartuk, sőt nem tudtuk már folytatni az Isten nélküli állapotunkra jellemző életvitelünket.

• A tékozló atya beleérző szeretetét tékozolja a piszkosan, mocskosan hazatérő fiára. Amikor meglátja, elé fut s előbb átöleli, megcsókolja (Lk 15,20[13]) és csak ezután hangzik el fia szájából a vétek be- és elismerése: „vétkeztem az ég ellen és teellened” (Lk 15,21[14]). Nyomban ezt követően az atyja tiszta ruhába öltözteti a meg- és hazatért fiát (Lk 15,22[15]). De még ezzel sem elégszik meg. Nem titkolja el, nem szégyelli gyermekét, aki ilyen távolról, bűnmélységből tér haza, hanem örömét másokkal is megosztva ünnepet rendez (Lk 15,23[16]) ezt mondva: „mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.” (Lk 15,24) Nem saját sérelmeit tartja szem előtt, pedig korábban ez a fia követelte ki idő előtt örökségét, amit romlott életet élve eltékozolt (Péld 20,21[17]). Beleéli magát hazatérő fia életébe, átérezve helyzetét, hiszen neki nem maradt más esélye, mint atyja megbocsátó szeretet-kegyelme. Átéli fiával a megtérő bűnös szabadulás utáni vágyát, de annak örömét is. Nagyon találóan jegyezte meg az egyik lelkipásztor: „Mit tesz az atya, amíg fia neki hatát fordítva, romlott életet élve tékozolja el vagyonát? Hizlalja azt a tulkot, amit hazatérésekor az örömünnepen vágatott le.” Így van ez ma is. Minden elveszett lelket ezzel a szeretettel vár haza a Teremtő, a mennyei Atya. Éppen ez az agapé empátia hiányzott az otthon maradt fiúból, amikor atyja szemére veti tékozló testvére iránt bőkezű, pazarló szeretetét. Apja igyekszik kivezetni ebből a kegyelemhiányos állapotból fakadó keserűségből (Zsid 12,15[18]) az agapé empátia felé, s ezt mondja neki: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.” (Lk 15,31–32).

• A Jób 6,14[19] szerint erre az együttérző, a másik helyzetébe magát beleélni kész baráti szeretetre, részvétre, jóakaratra, jóságra és kegyelemre van szüksége a szenvedőnek. Még akkor is, ha szenvedése abból következett, hogy figyelmen kívül hagyta az Urat. Aki meglátogat egy ilyen szenvedőt, tegye ezzel az agapé empátiából fakadó kegyelemmel és jóakarattal a szívében! Az ilyen típusú igaz részvétet is az agapé empátia teszi megélhetővé.

[1] 1Kor 9,19 Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek. 1Kor 9,20 A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. 1Kor 9,21 A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket. 1Kor 9,22 Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. 1Kor 9,23 Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abban.

[2] 1Kor 10,12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

[3] Pl. Nikodémus (Jn 3) és arimátiai József (Mk 15,43; Jn 19,38)

[4] Lk 19,8 A törvény szerint plusz 1/5-ével kellett kárpótlásul kiegészíteni a lopott holmit (3Móz 6,2–5; 4Móz 5,7).

[5] Jn 8,11 Ő így felelt: „Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”

[6] Lk 5,17 Amikor az egyik napon tanított, és ott ültek a farizeusok és törvénytudók, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból, továbbá Jeruzsálemből jöttek, az Úr ereje gyógyításra indította őt. -> a bénát négy barátja a tetőn át leeresztve viszi Jézushoz.

[7] Jn 11,38 Jézus – még mindig mélyen megindulva – a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta.

[8] 1Móz 1:27 Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. (+ Jak 3,9)

[9] 2Kor 5,17 Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.

[10] Gal 6,15 Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés.

[11] 1Móz 2,7 Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.

[12] „irgalom”: G3628   ὁ οἰκτιρμός, -οῦ (ho oiktirmosz, -u): könyörület, irgalmasság, részvét, szánalom

[13] Lk 15,20 És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.

[14] Lk 15,21 A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek.

[15] Lk 15,22 Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára!

[16] Lk 15,23 Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk…

[17] Péld 20,21 Az előre kikövetelt örökségen végül is nem lesz áldás.

[18] Zsid 12,15 Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön.

[19] Jób 6,14 Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét. (RÚF)

Jób 6,14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét. (Károli)

LXX: Jób 6:14 απειπατο με ελεος (könyörület, irgalom) επισκοπη (meglátogatás) δε κυριου υπερειδεν (elnéz, figyelmen kívül hagy) με (engem)

„szeretetre”; „részvét”: H2617   ‫חֶסֶד (ḥeseḏ): 1) szeretet, jóakarat, jóindulat, jóság vki iránt; 2) kegy, kegyelem,

G1656   τό ἔλεος, -ους (to eleosz, -usz): 1) könyörület, irgalom, szánalom; 2) irgalmasság

G1984   ἡ ἐπισκοπή, -ῆς (hé episzkopé, -ész): 1) látogatás, meglátogatás; 2) felügyelet, hivatal, tisztség, püspökség

„elhagyta”: G5237   ὑπεριδών (hüperidón): 1) elnéz vmit; 2) figyelmen kívül hagy; 3) szemet huny vmi felett

^{Photo by Ramiro Martinez on Unsplash}