Engem vonzanak azok az irodalmi művek, amelyek az emberi élet szélsőséges helyzeteiben születtek, íródtak. Szakdolgozatom témája is Márai ostrom és háborús naplója volt. Másrészt életem nehéz időszakában fordultam az irodalom és az írás felé. Mégis ez a koronavírusos világ bezártsága késztetett arra, hogy elolvassam Richard Wurmbrand Beszédek a magánzárkában című kötetét (Budapest–Kolozsvár: Harmat–Koinónia, 1996).
Jelenlegi élethelyzetünkben sokkal könnyebben tudjuk magunkat beleképzelni a szerző helyzetébe, aki 14 évet töltött börtönben, először a nácik, majd a kommunisták börtönében. Először zsidó származása, majd másodszor evangélikus lelkészi szolgálata, Krisztusba vetett hite miatt. Elzártsága most valamilyen módon hasonlatos a miénkhez.
Épp ezért válhat számunkra értékes szöveggé. Azért, mert ráébredhetünk, hogy a mi jelenlegi néhány hetes bezártságunk nem valamiféle beláthatatlanul hatalmas büntetés, ami kizárólag minket ért el. Másrészt olvashatjuk egy olyan testvérünk bizonyságtételét, aki hosszú, néha végtelennek tűnő bezártságát önmaga számára elmondott prédikációk elmondásával és azok memorizálásával (is) oldotta fel. Ezeknek az igehirdetéseknek egy válogatását olvashatjuk ebben a kötetben. Itt nem a gyülekezetét bátorítja a kitartásra és a Krisztusban való megmaradásra, hanem önmagát. Wurmbrand beszélget a lelkével, ahogy a zsoltárostól mi is tanultuk. Nem mi vagyunk a legjobb hallgatóságunk. Mégis mindig elsősorban magunkhoz beszélünk. Erre nagyszerű példa ez a könyv.
A prédikációk nem a klasszikus formát követik, nincsenek textusok, nincsenek jól szerkesztett pontok, nincsenek alkalmazási ötletek a hallgatóságnak, sem a ma oly modern kihívások. A szerző egy helyen viccet mesél Istennek, és utána magyarázza el, miért nincs igaza a viccnek. Sok idézetet használ nem mindig keresztény szerzőktől, idéz a Kabbalából és máshonnan is. Vagyis elég eklektikus, és néhány következtetése, gondolata akár megdöbbenthet, és akár meg is botránkoztathat, mert nem mindenben felel meg a mi dogmatikus, jól szabott, minden helyzetre gondosan kiválasztott és kicsiszolt gondolatainknak. Azért, mert egy hívő ember zilált, de Istenben bízó szavait olvashatjuk. Néha szükségünk van ilyen szavakkal való szembesülésre. Néha nekünk is ilyeneket kell kimondanunk.
„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.”
Már a mi nemzedékünk is tudja, hogy mit jelent az idők gonoszsága. Talán elődeink példája segít a Krisztusban való megmaradásra.
