Lepramisszió – augusztusi körlevél
Tisztelt Támogatónk!
Köszönettel nyugtázom támogatóink hűségesen küldött adományait! Köszönjük a felelősséget, mellyel ezekben a nehéz időkben különösen is átérzik a leprabetegek kiszolgáltatottságát, nyomorúságát! Az Önök adományainak köszönhetően tudjuk folyamatosan teljesíteni vállalásainkat Kongó és India felé, hogy a kórházakban és terepen folyó nehéz munka zavartalanul folyhasson, és a rászorulók időben megkapják a szükséges segítséget.
A Lepramisszió munkatársai sok-sok többletterhet vállalnak világszerte a járvány miatt is. Még a jól szervezett, civilizált világban is hatalmas kihívást jelent a COVID–19, de ennél sokkal súlyosabb azokban az országokban, ahol sem infrastruktúra, sem törvényi szabályozások, sem kiszámítható ellátás nincs. Élelemmel, gyógyszerrel, alapvető cikkekkel próbál a misszió segíteni a helyi lakosságon mindazon helyeken, ahol intézményeink működnek. A felemelő szeretet példáján túl ez igen nagy terhet is ró munkatársainkra. Emlékezzünk meg róluk imádságban és szeretettel!
Gyakran írunk támogatóinknak a szűrések, betegfelderítések fontosságáról. A Lepramisszió – Magyarország is támogatja Kongóban ezt a tevékenységet, mely által minél korábbi stádiumban szeretnénk fellelni és elkezdeni gyógyítani minél több beteget. A szűrésekbe nagyon sok erőt és pénzt fektet a misszió.
Hasonlóan fontos azonban a folyamat másik vége: az utógondozás is! Bangladesi kutatóink 10 éven át figyelték meg az utógondozás irányait. Bár a korszerű gyógyszerekkel 6 hónapi kezelés elégséges még a komolyabb leprafertőzöttek esetében is, az utógondozás nem hanyagolható el! Ez ad ugyanis esélyt ahhoz, hogy ne alakuljanak ki a már meggyógyultakban maradandó károsodások, főképpen mozgássérültség.
Amikor 1982-ben a WHO bevezette a kombinált gyógyszeres leprakezelést, még 24–26 hónapnyi szedésre volt szükség hozzá. 1998-ban a gyógyszerkutatásoknak és az egyre jobb gyógyszereknek köszönhetően ez lecsökkent 12 hónapra, ma pedig 6 hónapra. Óriási hiba lenne azonban ekkor elengedni a betegek kezét, mondván: szervezetük megtisztult a kórokozótól!
A Bangladesi Lepramisszió 16 kerületben végzett kutatásokat. A vizsgáltak fele 6 hónapig, másik fele 12 hónapig kapott gyógyszeres kezelést. Majd egyformán 10 éven át nyomon követték mind a két csoportot. Világossá vált, hogy a visszaesés vagy állapotromlás tekintetében semmi különbség nem volt a két csoport között. Mindkettő egyformán „gyógyultnak” volt tekinthető.
Azonban megvizsgálták azt is, hogy a már gyógyultak között milyen mértékben fordul elő későbbi mozgássérültség kialakulása. Olyan betegek esetében, akik fertőzöttségük elején nem rendelkeztek ilyen fogyatékkal, a szám alacsony maradt a későbbiekben is. Akik viszont már deformálódtak a gyógyszeres kezelés előtt, sokkal nagyobb számban lettek később súlyosan mozgássérültek.
Ebből arra következtettek kutatóink, hogy minden módon meg kell előzni a torzulások kialakulását! Ezt pedig a rendszeres állapotkövetéssel lehet csak! Elég, ha évente legalább egyszer ellenőrzik a már gyógyultnak minősített korábbi betegeket, hogy nem kezdődik-e valami torzulás a végtagjaikban. S ha igen, azt azonnal meg lehet állítani, hogy ne rontsa le későbbi életminőségüket.
Az utógondozás, a korábbi betegekkel való kapcsolattartás (képünkön) tehát pontosan annyira fontos, mint a szűrés!
A lepragyógyítás folyamata tehát három teljesen egyenrangú fázisból áll: szűrés, gyógyítás, utógondozás. Mindháromért elkötelezettek vagyunk, és mindháromra nézve szeretnénk megoldást közvetíteni a szenvedőknek!
A járvány miatt később tudtuk kiküldeni tavaszi körlevelünket, emiatt pedig a nyárit csak most, a szünet végén. Évek óta nyári felhívásunk a vakációs „fagyifelajánlás” kérése, mely által támogatóink gyermekeikkel, unokáikkal a szolidaritásukat fejezik ki a leprabetegek iránt. Ha a fenti okok miatt kicsit megkésve is, de ugyanolyan szeretettel kérjük, hogy ajánljanak fel a szünidei fagyikból néhány gombócot, és járuljanak hozzá a nagyon rászoruló betegeink sorsának jobbra fordításához! Külön köszönjük, ha ebbe bevonják a gyermekeket, unokákat is, mert gondolkodásmódjuk és életszemléletük javára lesz az érzékenység mások baja iránt! Köszönjük szépen!
Őszi szokásos csendes napunkat nem merjük most meghirdetni. Reménységgel várjuk, hogy a járványhelyzet elmúljon, és a megszokott tevékenységeket újra bátran tervezhessük.
Szeretettel kívánunk Önnek és szeretteinek jó egészséget!
Isten áldja meg! Tisztelettel:
2020. augusztus
Riskóné Fazekas Márta igazgató
A BWA Vezetőképzési Bizottságába választotta Papp János egyházelnököt
Nagy megtiszteltetés és megbecsülés számunkra, hogy Papp János egyházelnököt szövetségi ajánlások alapján a Baptista Világszövetség beválasztotta a BWA Commission on Transformational Leadership (Vezetőképzési Bizottság) testületébe a következő öt évre.
Ez a bizottság a vezetők kiművelését segíti elő baptisták között. Azt a hatékony gyülekezeti szolgálatot gondozza a gyülekezetek avatott és laikus tagjai körében egyaránt, amely keresztény oktatáson és vezetésen alapul. A bizottság támogatja azokat a bibliai és gyakorlati stratégiákat, amelyek hűséges keresztény tanítványsághoz, vezetéshez és szolgálathoz segítenek hozzá a helyi gyülekezetekben és azok keretein túl is. Mélyíti annak felismerését, hogy mit is jelent az elhívás egy egész életre szóló tanítványságra és keresztény vezetésre a gyülekezetben, egyházban, az üzleti életben, oktatásban és a szociális szektorban. A bizottság felkarolja azokat a kezdeményezéseket, amelyek célja a globális baptista vezetés kimunkálása és az utánunk jövő, fiatal vezetőkbe történő befektetés.
2020. július 23-án a Baptista Világszövetség történetének első online tanácskozásán megválasztásra került Tomás Mackey elnök, aki Paul Msiza ötéves szolgálatát folytatja a szervezet élén. A Baptista Világszövetség Női Osztálya (BWA Women) élén Ksenija Magda elnököt Karen Wilson váltja.
Az Úr közel – a baptista egyház félórája – 2020. augusztus 21.
2020. augusztus 21-én 13:30-tól ismét tartalmas műsorral jelentkezik Az Úr közel magazin a Kossuth rádió műsorán.
Papp János egyházelnök beszél az 500 év – 500 fa program jelentőségéről.
Tatai Erika, a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola igazgatója beszámol a vírus miatt szükségessé vált digitális oktatásról, illetve a szeptemberi iskolakezdésről, azaz hogyan lehet megfelelni a legújabb kor kihívásainak ma.
Pollák Dávidtól megtudhatjuk, miben segítheti a fiatalokat az új környezetben is az iskolalelkész.
Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója a bejrúti missziós útjukról ad személyes beszámolót.
Műsorvezető: Bodó Mária
Műsorainkkal kapcsolatos észrevételeiket a musorok@baptist.hu e-mail-címre várjuk.
500 év – 500 fa projekt
2023-ban ünnepeljük az anabaptista-baptista misszió Kárpát-medencei megjelenésének 500. évfordulóját. A jubileumhoz közeledve a Magyarországi Baptista Egyház vezetősége – csatlakozva a Magyar Kormány Országfásítási Programjához – közös aktivitásra hívja a baptista testvéreket. A kezdeményezés célja, hogy a következő években 500 fát ültessünk el baptista közösségek környezetében Isten teremtő és megtartó áldását ünnepelve, Magyarország és a Kárpát-medence zöldítése érdekében.
Az 500 éves múltra való emlékezés mellett célunk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét az egészséges környezet fontosságára. Ennek okán 2023-ig évente 125 fa elültetését tűztük ki célul a baptista imaházak, egyházi épületek, iskolák, szociális intézmények környezetében.
Az „500 év – 500 fa projekthez” olyan baptista közösségek, gyülekezetek, intézmények csatlakozását várjuk, akik a baptista gyökereinkre, éltető múltunkra való emlékezés mellett az élhető jövőről való gondoskodást is fontosnak tartják. Az Agrárminisztérium támogatásával a csatlakozó közösségek számára facsemetéket is biztosítunk. Minden elültetett fa mellé egy számozott táblát ajándékozunk, mely az 500 éves jubileum emlékét őrzi. Szeretettel várjuk a magyarországi és Kárpát-medencei magyar ajkú baptisták csatlakozását!
A csatlakozás részleteiről és az igénylés elindításáról szeptember elején adunk részletes tájékoztatást.
Akik sokakat az igazságra vezettek – Könyvbemutató Tahiban
Augusztus közepén látott napvilágot az a hiánypótló történelmi kötet, amely a baptisták eredetét, történetét és hitvallását foglalja össze. Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor, egyháztörténész munkásságának olyan gyümölcse kerülhet most ebben a könyvben az olvasmányaink sorába, amelynek segítségével átfogó és széles körű információkat szerezhetünk hitelődeink múltjáról a Jordántól napjainkig.
Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a Tahi konferencián tartott könyvbemutatót vezethettem. Ennek az eseménynek kapcsán erősödött fel bennem az a meggyőződés, hogy miként a konferencia mottója – „Az igazak gyökere mozdíthatatlan” – is az eredet, a kezdet, a gyökerek fontosságára utal, úgy a történelmi eredetünk, gyökereink, a múltunk ismerete is elengedhetetlenül fontos lehet a hit és a mindennapi életünk folyamában. És hogy miért? Azért, mert az Úr misszióparancsa nekünk, baptistáknak az, hogy „Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet!”. Ennek a felhívásnak nehéz lenne úgy eleget tennünk, ha csendben maradnánk, ezért beszélnünk kell és hallatni a hangunkat. Történelmi múltunk ismerete, elődeink életének, küzdelmeinek, harcainak megismerése adhat számunkra olyan szellemi és lelki tartalmat, amely hitelességünket növeli evangelizációs szolgálataink során. Ismerjük meg a múltunkat, és tartsuk elődeinket példaképeknek!
Másrészt a baptista közösség egységének megerősítéséhez is szükséges a múltunk elmélyültebb ismerete. Miként a családfáinkat is szokás kutatni, megfigyelni a gyökereinket, tudni, hogy honnan jövünk és hová tartunk, a történelmi hitbéli családfánk ismerete is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a közösségi egybetartozás élménye tovább fejlődjön a baptista „családban” is. A történelemkönyvek tematikájához hasonlóan a baptisták egyetemes és magyar történelmét bemutató kötetben helyet kapott még többek között a Magyarországi Baptista Egyház hitvallása, felépítése, vagy a baptisták főbb jellemvonásainak, intézményeinek ismertetése is. Dr. Mészáros Kálmán könyvének megjelenésére évekig kellett várni, de remélhetőleg rohamosan el fog terjedni közösségünkben. A gyülekezetek számára nyitva van a lehetőség, hogy a szerzőt könyvbemutató beszélgetésre hívják.
Érték a normalitás 3.
Televíziós programban, interneten terjedő kis videókban látom: néhány éves kislányok énekelnek, produkcióznak, szépségversenyeznek, mintha felnőttek lennének…
Utcán szembejön velem egy felismerhetően idős hölgy. Ugyanakkor tizenévesekre jellemző frizurát hord, és rózsaszín habokba öltözve úgy viselkedik, mint egy középiskolás lányka…
Őszülő, fehér szakállas apukák virítanak „másod-” vagy „harmadvirágzású” kapcsolatukban 50-60-70 évvel fiatalabb gyermekükkel, aztán kifáradva adják vissza őt aktuális párjuknak…
Mintha ez jópofa egyéni ügy, akár egyre általánosabb, normális gyakorlat lenne. Hát van az életkornak jelentősége? Vannak az életkorhoz köthető életszerepek? Az életszerepeknek van ma is aktualitása? Egyáltalán fontos ez a kérdés, vagy mindenki éljen úgy, ahogy akar?
Nem szeretnék senkit sem megsérteni, főként elítélni.
Tudom, rendhagyó helyzetek, körülmények vannak, lehetnek. Azt is tudom, hogy voltak a történelemben csodagyerekek, akik megelőzték a korukat. Azt is jónak tartom, ha az idősek igyekeznek frissek, fiatalosak maradni, és példamutató számomra a világ változásait jól követő és technikai újításokat jól használó sok idős ember. Azt is látom, hogy időnként ma is vannak „Ábrahámok”, akiknek vénségükben születnek gyermekeik, de az a meggyőződésem, hogy ők a kivételek, akik erősítik a szabályt, és mégis igaza van a Bibliának:
„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak… Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak… Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek.” (Prédikátor 3,1–6)
Az a meggyőződésem tehát, hogy az a NORMÁLIS, ha meg tudjuk élni a különböző életszakaszainkat, és átélhetjük azokat az élményeket, megszerezzük azt a tudást, ami teljessé teszi az életünket. Ha így élünk, akkor nem hiányokkal és veszteségekkel mehetünk el ebből az életből, hanem úgy, hogy azt mondhatjuk: Beteltem az élettel! Ez a természetes, és Isten is ezt álmodta belénk teremtésünkkor.
Az a meggyőződésem, hogy az a NORMÁLIS, ha a különböző életszakaszokban átélhetjük, illetve fel tudjuk vállalni a különböző életszerepeinket. Merthogy meggyőződésem szerint vannak ilyenek. Nem véletlenül alkotta Isten a nőket úgy, hogy testüknek meg kell érnie az anyaságra, és a testük egy idő után egyre inkább elveszti ezt a képességet. Ugyanígy, Isten igazodási pontokat adott az egyes életkorokkal és a hozzájuk tartozó életszerepekkel kapcsolatban is.
Ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor magunkat, egymást hozzuk eleve vesztes helyzetbe, aminek testi-lelki zavarok a következményei.
Mindezek alapján megértettem, hogy az a NORMÁLIS, ha a gyermek gyermekként meg tudja élni a korát, játszhatja játékait, szabad, vidám és egyszerűen GYEREK lehet. Nem kell pózolnia, erőltetett szerepekben feszengenie és a felnőttek világát kiszolgálnia. Így tehet szert azokra az élményekre, tapasztalatokra és tudásra, ami majd erőssége lesz és segít neki az előtte és utána következő generációkhoz való jó kapcsolódáshoz. Hagyjuk a gyermekeket gyermekként élni, és szeressük őket a nekik megfelelő módon! Ugyanakkor tanítsuk, neveljük, jó példánkkal formáljuk őket, hogy felszerelkezhessenek a jövőjükhöz!
„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” (Példabeszédek 22,6)
Megértettem, hogy az a NORMÁLIS, ha a fiatal korú fiatal tud lenni. Azaz természetes, ha kérdez, ha kipróbálja magát, ha még kissé felelőtlen, ha játékos kedvű, ha szerelmes… ha egyszerűen FIATAL. Élje át a korát, élje meg a döntési küzdelmeit, lehessen őszinte, bátor és kereső. Nem jó, ha (kis)gyerekként nevelik még ekkor is. Nem jó, ha az anyuka mindent megcsinál a kicsi fia helyett. Persze az sem jó – meggyőződésem szerint –, ha öregessé válik a fiatal, és olyan formákat erőltet magára (vagy mások rá), mintha már komoly, érett felnőtt lenne.
„Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! Távolítsd el szívedből a bosszúságot, és tartsd távol magadtól a rosszat, mert az ifjúkor és a fiatalság mulandó!” (Prédikátor 11,9–10)
Megértettem, hogy az a NORMÁLIS, ha a fiatal felnőttek családot alapítanak, egzisztenciát teremtenek, „harapják” az életet, és eközben fejlődnek, érnek, megpróbáltatnak. Hidat képeznek a gyermekek, a fiatalok, valamint az idősek között, és segítenek érteni, szeretni, támogatni egymást. Időnként már hatalmas feladatot, felelősséget vállalnak, de támaszkodhatnak még a felettük lévő generációra, és ők biztonsági hálót jelentenek nekik. Istentől beléjük programozott rend szerint továbbadják az életet, és elindítják az újabb generációkat.
„Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod. Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlőtő; gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték. Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat.” (Zsoltárok 128,2–4)
Megértettem, hogy az a NORMÁLIS, ha a felnőtt, érett generáció teherhordó, vezető és példa tud lenni. Ha a beérett tudás és a még meglévő erő ötvöződik, és nagy teljesítmény, „életmű” lesz belőle.
Az érett felnőttek támaszt jelentenek a fiatalabb korosztályok számára éppúgy, mint a fölöttük levő idős generáció számára.
Családi, gyülekezeti és társadalmi oszlopok, akiknek a megtartó erejétől és helytállásától a közösség általános ereje döntően függ. Éppen ezért fájdalmas látni a válásokkal széttöredező folyamatot, a megbicsakló életeket. Fájdalmas látni a felelősségüket nem vállalókat. Fájdalmas látni a korábbi életszakaszokat és életszerepeket töredékesen megéltek hiányait, és a hiányokon kinövő vadhajtásokat, zűrzavarokat. „Mert mindennek rendelt ideje van!”
„Mindezek Ásér utódai voltak: családfők, válogatott, kiváló vitézek, elsők a fejedelmek között. Amikor származási jegyzékbe vették őket a katonai szolgálatra, szám szerint huszonhatezren voltak.” (1Krónikák 7,40)
Megértettem, hogy az a NORMÁLIS, ha az idősek emlékezni tudnak és akarnak. Persze az a jó, ha van mire emlékezni, van mit ünnepelni, van miért/kikért hálát adni! Hitem szerint az a NORMÁLIS, ha tisztelet, ha tisztesség jár az ősz hajjal együtt, és nem kell korábbi életszerepekbe visszacsöppenve emberfeletti küzdelemmel helytállni. Az a természetes, ha lassulhat a futás, és a nyugdíj nem „nyögdíj”, hanem több a pihenés és kevesebb az elvárás. Ha az életesszenciánkat van kiknek továbbadni, és örömmel megkoronázni az életet szeretteink és a hozzánk közel állók körében.
„Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékessége: az atyák.” (Példabeszédek 17,6)
Álljunk meg egy kicsit! Valószínűleg vannak olyanok, akik mindezt olvasva fájdalmasan azt mondják: De én nem tehetek róla, nem élhettem így!
Nem lehetett nyugodt gyermekkorom, mert szülők nélkül nőttem fel. Nem lehetett boldog fiatalságom, mert keresztbe törte szüleim válása és más tragikus dolgok. Nem válhattam szülővé, mert nem találtam meg a társamat. Nem lehetett kiteljesedő felnőttkorom, mert tragikusan itt hagyott a párom. Nem lehetnek napsugarasan emlékező idős napjaim, mert gyermekeim zavaros élete miatt nekem kell helytállnom unokáim mellett. Nem lehet… Igen, vannak ilyen helyzetek. Sajnos egyre több. Számukra is készített Isten megoldást. Ez persze nem azt jelenti, hogy így tervezte az emberek életét, de azt is tudta, milyenek vagyunk.
„De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákob, a te formálód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged. Mert én, az Úr vagyok a te Istened, Izrael Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek, embereket adok helyetted, életedért cserébe nemzeteket. Ne félj, mert én veled vagyok!” (Ézsaiás 43,1–5)
Az emberi élet nehézségeit, veszteségeit és bűneit is látva mégis az a meggyőződésem, hogy az a NORMÁLIS, ha Isten tervének megfelelően tudunk élni, megélve életkorunkat és elvégezve küldetésünket. Aztán pedig az Isten rendelése szerinti időben elcsitul a hang, megáll a szív… hazaérünk. Ott már nem lesznek „örök életkorok”, sem „örök életszerepek”, hanem ő lesz minden mindenekben. Az már nem NORMÁLIS lesz, hanem természetfeletti, örök és isteni.
Neked mi a meggyőződésed?
Papp János egyházelnök
Járványügyi intézkedések a bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményekben
A Magyarországi Baptista Egyház a területi járványügyi helyzetet figyelembe véve az alábbi intézkedéseket hozta a bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményeiben a koronavírus miatt:
Hajdú-Bihar megye – látogatási tilalmat rendel el.
Érintett intézmények:
MBE Emmaus Idősek Otthona, Hajdúböszörmény, Külső-Hadházi út 1.
Gondviselés Háza Idősek Otthon, Hajdúböszörmény, Batthyány út 30–32.
Csak fertőtleníthető csomagokat fogadnak be (Emmaus: mindennap 9–10 és 14–16 között, Gondviselés: munkanapokon 10–12 és 18–19 fogad).
Az ellátottak csak egészségügyi ellátás igénybevétele miatt hagyhatják el az intézményt.
Az eddigi járványügyi adatok alapján a megbetegedés súlyos formája elsősorban az idős és/vagy egyéb megbetegedésben szenvedőket érinti. A fertőzés a zárt közösségekben, intézményekben képes gyorsan elterjedni, és nagyszámú, súlyos, esetleg végzetes kimenetelű megbetegedést okozni. Az intézkedés meghozatalára a fokozott védelemre szoruló csoportba tartozók életének és egészségének védelme, fertőződésük megelőzése érdekében volt szükség.
A látogatási tilalom nem érinti a különösen méltányolandó eseteket, például a végstádiumban lévő betegektől való elbúcsúzást, ugyanakkor arra kérjük a hozzátartozókat, járjanak el felelősen a hozzátartozók felkeresésekor.
Bács-Kiskun megye – látogatási korlátozást rendel el.
Érintett intézmények:
Magyarországi Baptista Egyház Filadelfia Integrált Szociális Intézmény, Kiskőrös, Szűcs J. u. 12.
Látogatás idő: hétfőtől–péntekig 13 és 16 óra között.
A MASZK VISELÉSE A LÁTOGATÁS TELJES IDEJE ALATT KÖTELEZŐ!
Az ellátottak csak egészségügyi ellátás igénybevétele miatt hagyhatják el az intézményt.
A tilalom és a korlátozás legkésőbb augusztus 20. napjától visszavonásig érvényes.
Igazságot szeretetben
A Szentírásban így olvassuk…
„hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus…” (Ef 4,15)
Az apostoli tanítás alapján az Isten igazsága elválaszthatatlan az ő szeretetétől. Ez azt is jelenti, hogy egyik a másik rovására ki nem játszható. Azaz nem hivatkozhatunk a szeretetre az igazság elkendőzése mellett, ugyanakkor nem lehetünk kegyetlenek, önigazak sem a szeretetet elhagyva, csupán a hideg igazságot előtérbe helyezve.
Isten igéje világosan tanít arról, hogy a bűn (célt tévesztett állapot és az abból fakadó hozzáállás, indulat és tettek) elválasztja az embert Teremtőjétől. Pál apostol egy nem teljes „bűngyümölcs”-listát tár elénk a Galatákhoz írt levelében:
„A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” (Gal 5,19–21)
Amikor az igazságot kimondjuk, nem járunk el bölcsen, ha azt egy-egy konkrét bűnt hangsúlyozva tesszük, hiszen a cselekedet a szív romlott állapotának gyümölcse, ahogy erre a názáreti Jézus tanításában rámutat:
„Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások. Ezek teszik tisztátalanná az embert.” (Mt 15,18–20)
Szomorú azzal szembesülnünk, hogy az igazság önmagában az ember szívét nem tudja megjobbítani. Ehhez Isten, a mennyei Atya megbocsátó, megváltó és megmentő szeretete szükséges, amit ha a bűnbánó személy hittel elfogadva szívébe zár, változást, új életet hoz létre lényének legmélyén. Így válik „új teremtéssé”, azaz bensőből induló, Isten igazságához igazodni vágyó motiváció hatja át, melyet az Istentől személyesen megtapasztalt megváltó szeretet táplál. Az a felismerés, hogy Isten Fia, Jézus Krisztus érte, miatta és helyette szenvedte el a kereszthalált, hogy őt megváltsa annak következményétől, az örök haláltól, és így helyreállíthassa kapcsolatát Teremtőjével.
„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,17)
Felmerül a kérdés:
Rendben, ezt értem, de mi a teendő akkor, ha a keresztény közösségen belül szembesülünk magukat kereszténynek valló emberek életében olyan életfelfogással, tettekkel, melyet cselekvőkről a Szentírás azt mondja:
akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.
Amennyiben én magam az adott közösséghez tartozom és meggyőződtem a helyzet valóságáról, akkor az Isten igazságát ismerve és szeretetétől felhatalmazva köteles vagyok a magát kereszténynek valló testvéremet figyelmeztetni és jóra, megtérésre buzdítani. Lényeges, hogy Isten igéjének evangéliumi tanítása, és ne hagyományok, szokások, emberi elvárások alapozzák meg a testvérünk felé való szolgálatunkat, melynek egyedül helyénvaló motivációja a Krisztustól személyesen megtapasztalt és tanult megmentő szeretet lehet.
„…hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.” (2Tim 4,2)
Mit tegyünk, ha keresztény testvérünk nem akar változni, megtérni?
A társadalmunkat egyre inkább átható önzés és közöny nem áll meg a gyülekezetek ajtajában. Ez a szellemiség teret kíván magának keresztény közösségeinkben is, ha engedjük.
Mit is jelent kereszténynek lenni? Kultúrát, szabályok és szertartások gyakorlását? A válasz az Ige tanítása szerint egyértelmű nem! Még akkor sem, ha nyilvánvaló, hogy a keresztény tanítás befogadása jelentősen befolyásolja a kultúrát, társadalmat, közéletet stb. A Biblia alapján azt nevezhetjük kereszténynek, aki megtérve (énközpontú életéből Isten felé fordulva, hitét Isten Fiába, Jézus Krisztusba mint Megváltójába vetve) követi Jézus Krisztust (életpéldáját, tanítását), ha el is botlik, arra törekszik, hogy felálljon és Krisztus nyomdokaiba visszatérjen. A keresztény ember a szeretetteljes és Isten igazságához ragaszkodó helyreigazítást, még ha az fájdalmas is, hálásan fogadja. Előfordulhat azonban, hogy a személyes beszélgetések zsákutcába jutnak, így szükség lehet nálunk érettebb testvérek bevonására, ahogy Urunk erre tanít is bennünket:
„Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet? Ha azután megtalálja, bizony mondom néktek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül… Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást.” (Mt 18,12–16)
Bármilyen megdöbbentő is lehet, de még ezek után is előfordulhat, hogy valaki annyira megmakacsolja magát, hogy nyilvánvaló bűneiből nem akar megtérni, nem kíván változni. Ugyanakkor ragaszkodik ahhoz is, hogy része maradjon Krisztus gyülekezetének (Krisztus teste – corpus Christi). Az ilyen esetekre nézve tanítja Urunk:
„Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt. Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is.” (Mt 18,17–18)
Hogyan is gyakoroljuk ezt az igazságot? Semmiképpen sem pellengérre állítva a romlottságot Jézus Krisztusnál jobban szerető személyt, hiszen Jézus mondja:
„Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat…” (Jn 14,15)
Hanem a gyülekezet előtt csakis szűkszavúan, a lényeget összefoglalva kinyilvánítjuk, hogy az adott személy nem kíván Krisztust követő életet élni, így maga döntött úgy, hogy elkülönül, kilép Krisztus gyülekezetéből, nem kapcsolódik Krisztus testéhez. Ahogy egy idős lelkipásztor tanította:
„Az intés mindig mentés célzatú Krisztus gyülekezetében.”
Ezzel együtt természetesen egyértelművé kell tenni a személy számára, hogy ezt a döntését nem tekintjük véglegesnek, és szeretettel, imádkozva gondolunk rá, és készek vagyunk segíteni neki, ha vissza kíván térni Krisztus útjára. Nehezíti a helyzetet, ha valaki tévtanokat hirdet, esetleg erkölcsi vétségre csábít a gyülekezetben olyanokat, akik erőtlenek, még fiatal keresztények. Az ilyen személlyel kapcsolatosan olvassuk:
„Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba, és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel.” (2Jn 10–11)
Álljon itt végül az Írás jóra buzdító üzenete, mely bátorítsa mindannyiunk szívét a szent, szeretetteljes és Istennek tetsző életre mindvégig:
„Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még »egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.« De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid 10,36–39)
Tahi konferenciai beszámoló
2020. augusztus 16-án, vasárnap rendeztük egyházunk éves konferenciáját Tahi táborban. A nap mottója volt: „Nem áll szilárdan a bűnösen élő ember, de az igazak gyökere mozdíthatatlan.” (Péld 12,3)
Az igei üzenet, a bátorítás és a találkozások által az elmúlt hónapok kihívásai után közösen erősíthettük meg gyökereinket, építhettük közösségünket és élhettük át a bennünket megtartó Úrral való személyes találkozást.
A délelőtti istentisztelet során bizonyságtételekkel, énekléssel, imával dicsérhettük Istent. A közös éneklést dr. Almási Kornél és a vele érkezett szolgálói csapat vezette. Az összevont fúvószenekar – Nemeshegyi János vezetésével – több dicséretben, többek között a Feltámadt Hős kezdetű énekben is kísérte a gyülekezetet.
Az alkalom során négy testvér osztotta meg bizonyságtételét: Jaroszláv Szemáncsik lelkészgyakornok; Dóczé Efraim teológushallgató; dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor, egyháztörténész; illetve dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke számolt be arról, Isten hogyan vezeti életét.
Papp János egyházelnök igehirdetésében a konferencia alapigéje nyomán bátorított arra, hogy erősödjünk meg Krisztusban gyökerező hitünkben, mert korunk megpróbálja az embereket, és szükség van az igazak jelenlétére. Az igazak életében ugyanis ott van Isten, aki tartja az életüket, és ezért lehetnek szilárdak, rendíthetetlenek. Mély, valóságos és Krisztusban gyökerezett hitre van szükségünk, mert a viharokban ez tud megtartani bennünket.
Az igehirdetést követően a Spurgeon-díj átadására került sor. 2020-ban a díjat Nemeshegyi Zoltán nyugalmazott lelkipásztor kapta, aki életével, szolgálatával nagyban gazdagította a hazai és európai baptista missziót. A díjazott méltatását Durkó István missziói igazgató olvasta fel, a Spurgeon-díjat Papp János egyházelnök és Mészáros Kornél főtitkár adta át Nemeshegyi Zoltán testvérnek.
Az istentisztelet során a trianoni békediktátum 100 éves évfordulójára is emlékeztünk. Mészáros Kornél főtitkár bátorított arra, hogy miközben emlékezünk Trianonra, szeressük még jobban a határon túl élő testvéreket, és adjunk hálát azért a lelki közösségért, amelyet egymással megélhetünk. Ezt követően közös gyökereinkért adhattunk hálát, az imádságban Mészáros Kornél, Dóczé Bálint és Eszes Zoltán lelkipásztorok, illetve Jaroszláv Szemáncsik lelkészgyakornok testvér vezetett bennünket.
A gyökerek mellett az új hajtások, új kezdeményezések is szerepet kaptak az alkalom során. Papp János egyházelnök meghirdette az 500 év – 500 fa projekt indulását. A kezdeményezés célja, hogy 2023-ig – az anabaptista-baptista misszió Kárpát-medencei megjelenésének 500. évfordulójáig – 500 fát ültessünk el baptista közösségek környezetében Magyarország és a Kárpát-medence zöldítése érdekében. A projekttel a Magyar Kormány Országfásítási Programjához is csatlakozunk, így az első fát dr. Nagy István agrárminiszter úrral közösen ültette el Papp János testvér a helyszínen. Dr. Nagy István köszöntőjében hangsúlyozta, hogy felelősséggel tartozunk a teremtett világért és embertársainkért, ezért kell imában hordoznunk barátainkat, szomszédainkat, ismerőseinket, hogy ne csak a természetben legyen megújulás, hanem az emberi lelkekben is.
A záróének alatt célgyűjtést rendeztünk a bejrúti baptista iskola megsegítésére, melyet a Baptista Szeretetszolgálat segítségével juttatunk el a helyszínre. Az istentisztelet zárásaként az államalapításra emlékezve énekeltük el a Himnuszt.
Az ebédidőben és a délután során a gyermekek a Bibliai Családi Park néhány játékát próbálhatták ki, illetve a kitelepült könyvesbolt és árusok kínálatát csodálhattuk meg. A délután során három szemináriumon vehettek részt az érdeklődők. Dr. Mészáros Kálmán a baptisták eredetéről és történetéről szóló új könyvét mutatta be, melynek címe: Akik sokakat az igazságra vezettek. Dr. Szilágyi Béla a Baptista Szeretetszolgálat munkájáról, különösen a libanoni robbantást követő segítségnyújtásról számolt be vetített képes előadásában. Rácz István dendrológus pedig a fás növények érdekességeit mutatta be szemináriuma során.
Az eseménydús napot követően örömmel, lelkünkben megfrissülve térhettünk haza.