2025. szeptember 6-án este 19 órától a Budapest Kongresszusi Központ ad otthont egy rendkívüli gospelkoncertnek, amely a hit és a reménység ünnepe lesz. A színpadon a Romániai Operaház zenekara és a Procred Music kórusa egyesíti erejét több mint 80 fős zenekarral és 30 tagú kórussal, hogy felejthetetlen, szívbe markoló és magasztos estét ajándékozzon a közönségnek.
Az est különleges vendége a világhírű gospel énekesnő, Angela Primm, aki elementáris erejű hangjával már százezrek szívét emelte Istenhez szerte a világon.
Hozzá csatlakoznak: * Remus Alzaroaie tenor, * Buta Árpád bariton, * Nico Matei szólista, * Alexandru Anghel, * valamint Nick Casciaro olasz popénekes, aki nemzetközi karrierjével és különleges színpadi jelenlétével teszi teljessé az estet.
A koncert zenei anyaga a kereszténység elmúlt 500 évének himnuszait és gospelénekeit idézi meg – azokat a dalokat, amelyek nemzedékeken át adtak erőt üldöztetésben, vigaszt a szenvedésben, és örömet a győzelem pillanataiban. Ma, amikor Európát egyre inkább az ateizmus és a szekularizmus árnyéka borítja, e koncert célja, hogy megerősítse a hitünket, felemelje a lelket, és újra fellobbantsa a reménység lángját a szívekben.
Ez az este nem csupán zenei élmény lesz, hanem lelki találkozás is: a múlt himnuszai megszólalnak a jelen kihívásai közepette, és üzenetük ma is ugyanaz – a hit erősebb minden viharnál.
Ahogy Ady Endre vallotta:
„A hit az erőnk, mely megtart, mikor minden más elhagy.”
Szeretettel várunk mindenkit erre a páratlan estére, ahol a zene nyelve egyesít nemzeteket, kultúrákat és generációkat. A részvétel ingyenes, jegyek a készlet erejéig!
499 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. aug. 17. Az evangélium átformáló ereje. Kiss András igehirdetése a 1Kor 1,23 – 2,2 igeversek alapján. Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet
„23mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság,24de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége.25Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél.26Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők.5Móz 7,727Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket,1Sám 16,7;2Kor 4,728és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket,29hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.5Móz 8,17-18;Róm 3,27;Ef 2,930Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá,31hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.”Jer 9,23 1Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét.2Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” (1Kor 1,23 – 2,2)
Cím:
1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
Lelkipásztor:
Kübler János
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9,30: imaóra és istentisztelet Vasárnap 17 órától istentisztelet Csütörtök 18,30: bibliatanulmányozás Péntek 18 óra: ifjúsági óra
Ápoljuk egymással a kapcsolatot! Imakérésekkel lehet imacsoportunkhoz fordulni, melyről többet honlapunkon lehet megtudni. http://wessi.hu/imakeres-kuldese/
530 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. aug. 17. Olajos Sándor igehirdetése az Apcsel 14:26-15:18 igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet
„26Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára.27Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre.28Azután hosszabb időt töltöttek ott a tanítványokkal. 1Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.Gal 2,11-142Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe.Gal 2,1-23Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek.4Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket a gyülekezet, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten.5Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.Gal 2,1-9 Az apostoli gyűlés Jeruzsálemben. Péter beszéde6Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben.7Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: Testvéreim, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek.8A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk,9és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket.10Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát akartok a tanítványok nyakába tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?11Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők. Jakab beszéde az apostoli gyűlésen12Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között.13Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg!14Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának.Róm 9,26;Róm 15,9-1215És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva:16„Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt,Ám 9,11-1217hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket18öröktől fogva ismertté tette.” (Apcsel 14:26-15:18)
165 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. aug. 17. Kovács Dániel lelkipásztor igehirdetése a 2Kir 5:1-19 igeversek alapján. Székesfehérvári Baptista Gyülekezet
„1Naamán, Arám királyának hadseregparancsnoka nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az Úr Arámot. Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett.2Egyszer kivonult néhány arám rablócsapat, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének lett a szolgálóleánya.3Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljutna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná a bélpoklosságából.4Naamán erre ura elé járult, és elmondta, hogy mit beszélt az Izráel országából való leány.5Arám királya ezt mondta: Menj csak el, én meg küldök egy levelet Izráel királyának. El is ment Naamán, és vitt magával tíz talentum ezüstöt, hatezer aranyat meg tíz rend ruhát.6Átadta Izráel királyának a levelet is, amely így szólt: Most, amikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek, hogy gyógyítsd meg bélpoklosságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem!7Amikor Izráel királya fölolvasta a levelet, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?! Értsétek meg, lássátok be, hogy csak ürügyet keres ellenem!5Móz 32,398Amikor Elizeus, Isten embere meghallotta, hogy Izráel királya megszaggatta a ruháját, ilyen üzenetet küldött a királynak: Miért szaggattad meg a ruhádat? Jöjjön ide hozzám az az ember, és majd megtudja, hogy van prófétája Izráelnek!9Ezért Naamán elment lovaival és kocsijával, és megállt Elizeus házának a bejáratánál.10Elizeus egy követet küldött hozzá ezzel az üzenettel: Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested!11Naamán azonban megharagudott, elment, és így szólt: Én azt gondoltam, hogy majd kijön, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és kigyógyít a bélpoklosságból.12Hát nem többet érnek-e Damaszkusz folyói, az Abáná és a Parpar Izráel minden vizénél? Megfürödhetnék azokban is, hogy megtisztuljak! Azzal megfordult, és haragosan távozott.13Szolgái azonban odamentek, és így szóltak hozzá: Atyám, ha a próféta valami nagy dolgot parancsolt volna, azt megtennéd, ugye? Mennyivel inkább megteheted, amikor csak azt mondta, hogy fürödj meg, és megtisztulsz.14Lement tehát, és megmerítkezett hétszer a Jordánban az Isten emberének a kívánsága szerint. Akkor újra tiszta lett a teste, akár egy újszülött gyermeké.Lk 4,2715Ezután Naamán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és ezt mondta: Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben. Most azért fogadj el ajándékot a te szolgádtól!16De ő így felelt: Az élő Úrra mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy nem fogadok el semmit! Bár unszolta, hogy fogadja el, ő hajthatatlan maradt.17Akkor ezt mondta Naamán: Ha nem is fogadod el, hadd kapjon a te szolgád annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír. Mert nem készít többé a te szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más istennek, csak az Úrnak!18Csak azt az egy dolgot engedje meg az Úr a te szolgádnak, hogy amikor az én uram bemegy Rimmón templomába, hogy ott leboruljon, és ha az én kezemre támaszkodik, én is leborulhassak Rimmón templomában. Azt, hogy én leborulok Rimmón templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak!19Ő így felelt neki: Menj el békével!” (2Kir 5:1-19)
Egyházunk támogatásával 2025. július 23–27. között harmadjára rendeztük meg evangéliumi táborunkat látássérültek számára.
Egész Dunántúl területéről érkezett 23, látásában súlyosan korlátozott embertársunk a gyönyörű őrségi táborhelyre, Szalafőre. A programról és a bibliai üzenetről többségében baptista gyülekezetekhez tartozó szolgáló csapat gondoskodott.
Első nap narrációval kísérve megnéztük a József életéről készült filmet, majd József és családja történetén keresztül kerestük a válaszokat a következő kérdésekre:
Mit kezdjünk a generációs és családi terheinkkel? Hol van Isten, amikor a legmélyebb gödörben van az életünk? Hogyan lehetséges megbékülni Istennel és embertársainkkal?
Az igei üzeneteket Opauszki Györgyné, Peszleg Katalin és Peszleg Zsolt vezetésével dolgoztuk fel. A Biblia megbízhatóságáról Selyem József tartott interaktív foglalkozást. Peszleg Kata és Ádány Zsófia vezetésével alkotással egybekötött, egyéni elcsendesedést igénylő műhelymunkára is sor került. A szolgáló csapat tagjai voltak még: Kopa Zoltánné, Kopa Zoltán, Edelényiné Sebestyén Nóra és Zemkó Márta.
Kiscsoportos beszélgetésekben volt lehetőség személyes tapasztalatok megosztására. Sok-sok éneklés, társasjáték, kirándulás, reggeli torna, kvízjáték és akadályverseny is része volt a programnak.
Az olvasási nehézségeket igyekeztünk azzal kompenzálni, hogy minél több részletet felolvastunk a Bibliából és az Isten túsza című könyvből. Andrew Brunson misszionárius története aktualizálta a József életében történteket, hitének próbája sokakat megérintett.
Táborunk mottója évről évre ugyanaz: Láss csodát!
Csoda az is, amikor vak és gyengénlátó emberek vállalják a többórányi utazást a nyári hőségben, napi többszöri lépcsőzést egy teljesen ismeretlen épületben, az öt-hat szobatársat éjszakánként, és legyőzik a szorongásaikat azzal kapcsolatban, vajon lesz-e segítő kéz az idegen környezetben, amikor épp szükség lesz rá.
Csoda az is, amikor több hónapnyi imádkozás, szervezés, megbeszélés után összeáll a program és az igei üzenet, amikor a szolgáló csapat felekezeti és életkori különbségek ellenére átéli a Krisztusban való egységet.
Csoda az is, hogy Isten szeretetét, békességét, gyógyító munkáját együtt tapasztaltuk meg: szolgálók és résztvevők, látók és látássérültek, visszajáró és új táborozók, hívők és Istent keresők egyaránt.
Azért imádkozunk, hogy az újjászületés csodáját minél több látássérült embertársunk is megtapasztalja, és amikor gyülekezetet keresnek, közösségünkben nyitott ajtók és szívek fogadják őket!
„A szállásunk tökéletes volt ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat a történelmi hely, főzőcskézés, pihenés, munka, elvonulás tekintetében. A közösségi szellem, a baráti kapcsolatok, elcsendesedések segítettek a jó közérzet megéléséhez. Köszönöm a szervezők munkáját!”
Képgaléria a héten készült alkotásokból:
Saul
Sault a keresztények üldözése útján állította meg az Úr. „Miért üldözöl engem?” Jézus azonosul a hívőkkel! Pál apostol új névvel és szívvel ment tovább Jézus keresztútján.
22. zsoltár – A szenvedő Messiás
A 22. messiászsoltár pontosan leírja Isten Fiának a szenvedését. Aki úgy nézi a képet, hogy kezében a leírás, úgy megelevenedik számára ez a prófécia. Célom, hogy valamennyire érezzük át a világmegváltó isteni gyötrelmet!
Mózes
Mózes 80 évesen kapta a megbízatását, hogy szabadítsa ki népét a fogságból. Ez egy hosszú és gyötrelmes 40 év vándorlás volt számára. Sokat hivatkozik erre a szabadulásra a Szentírás, ami Jézus Krisztus tettére mutat rá!
Ez a modern festmény többféle üzenetet hordoz. A fáraó botjával szemben Mózes botja. A hatalom kifejezője mindkettő. Ez a kampó megjelenik a bal alsó sarokban is, mint egy daru leereszkedő mentő kötele. Ezt kínálja ma Jézus keresztje, a megváltó halála. Ő az út az Atyához. Középen a Magváltó mint létra és a feszület.
„Szeretek részt venni az alkotóhéten. Elsősorban arra szoktam felhasználni ezt az időszakot, hogy ihletet nyerjek a következő évre. Igyekszem megfogalmazni az írói terveimet és céljaimat, amiket meg szeretnék majd valósítani. Mindig azzal a tervvel érkezem, hogy előretekintsek és emellett néhány apróbb szöveget létrehozzak. Ezen a héten ez kicsit másképp alakult.”
Mi a valóság?
Egyszer csak fényt láttam és hangot hallottam. Mindez nem volt meglepő, hiszen idáig is megtörtént ez velem. Láttam a fényeket, és hallottam a hangokat. Mégis azonnal megértettem, hogy valami különleges történik velem. Rögtön arra gondoltam, hogy vajon ez lehet-e az a fény és a hang, amiről az öregek csak suttogva beszéltek, akkor is csak pár szóban és félszegen. Sokan nem is hallottak róla, vagy csak nem beszéltek róla. Azt suttogták a legbölcsebbek, hogy akkor legyek majd nagyon figyelmes, amikor nem látom és hallom a hang és a fény forrását. Azért, mert akkor hallom majd meg a hangot, ami egész életemben vezetni fog majd. Azt a hangot, ami sosem halkulhat el a fejemben. Ami után ha nem hallanék többet, akkor sem lenne hiányérzetem. Ami után már érdemes lehet meghalni is, noha az életnek is értelmet ad. Vártam ezt a pillanatot, de nem hittem el, hogy meg fog szólítani. Pedig mindent ezért tettem. Ezért tanultam az Írásokat, a hagyományokat és azok értelmezéseit. Sőt még a görög bölcselők szavait is ezért böngésztem, hogy méltó legyek és maradjak a szóra, a szóhoz. Ahhoz, amivel a népem megszólíttatott. Ezért tartottam be a törvényeket, minden egyes rendelkezést kínos pontossággal. Azért igyekeztem erre, mert tudtam, hogy ez volt a népem megmaradásának útja. Akartam és vágytam a szót, ökölbe szorított kézzel és szívvel. Mégis azt éreztem, hogy ez a hang nem fog eljutni hozzám. Fel voltam készülve erre is. Beletörődtem. Akartam, s célom volt, de tudtam, hogy túl kemény vagyok hozzá. Zavarni nem zavart, mert ekkorra már harcolni akartam. Ehhez a harchoz ráadásul kaptam segítséget. A hatalom mögém állt. Néha sejtettem, hogy a hatalom sokkal inkább mögöttem áll, mint maga Isten. Ez is zavart egy ideig, de túl gyorsan megszoktam. Nem is vettem észre, mikor történt meg ez. Szükségem volt a hatalomra, s a hatalomnak is szüksége volt rám. Eggyé váltam a hatalommal. Végül is maga Isten a legnagyobb hatalom, így valamiképp mégis hozzá tartoztam.
A hang létezése mégis furcsa érzéseket keltett bennem, zaklatottá tett. Lehet többet tudni Istenről, mint amit az Írás elmond? Lehet beszélni Istennel, mint régen a próféták tették? Ők, akik nemcsak hallották, hanem merték szólni, mondani Isten szavát. Mit tudhattak, hogy képesek voltak erre? Számomra ugyan távoli volt ez a lehetőség, de még a létezése is felkavarta időnként harcos hétköznapjaim. Így egy idő után már lázas dühvel, aminek okát nem mindig értettem, végeztem el a napi imákat, rituálékat és a sátoros ünnepek szertartásait. Ilyenkor már nem is magára a szent cselekedetekre figyeltem, sem magamra, hanem arra, hogy a többiek vajon elég állhatatosan végzik-e azokat. Engem már rég nem érdekeltek a léviták énekei, a rabbik mormolásai, a papok kiszámított mozdulatai. Mindegyiket megszoktam, már nem is érzékeltem azokat, a szavakat sem hallottam. Süket lettem, ma teljesen ráeszméltem erre. Süket voltam, aki hallhatott volna, de nem akartam. Engem már az indulat érdekelt, ami a cselekedetek mögött és előtt volt. A látható és elrejtett indulat foglalkoztatott. Ezt kergettem és üldöztem. Zavart, ha valaki nem teljes indulattal élt és imádkozott. Én meg csak figyeltem őket. Egy idő után mindez monotonná vált. Majd az emberek rájöttek, hogy én az indulatukat figyelem. Ezért a legtöbben elkezdték tettetni magukat. A jelenlétemben mindent pontosan az előírások szerint végeztek. Tudtam, hogy színlelnek, mégsem törődtem ezzel. Ekkor éreztem először, hogy megsüketülök, mert már nem hallottam az emberek hangját. Nem érdekelt semennyire sem.
Aki megsüketül ezen a módon, az meg is fog vakulni rövidesen. Nem fogja látni már az embereket, csak a rituáléikat és a tetteiket. A szemem előtt elmosódtak az arcok, a gesztusok, és végül eltűnt a másik ember teljes alakja, csak egy folt maradt. Süketségem miatt nem zavart a vakságom. Az emberek már ha akartak volna sem tudtak olyat mondani, ami felkavart volna. Az indulat egészen más miatt volt bennem erős. Minden folyt úgy, ahogy folynia kellett. Az én vakságomban nem a színek tűntek el, hanem az érzéseim és érzelmeim. Ó, a görög okoskodók némelyike erre vágyott, hogy ha majd nem érez semmit, akkor attól boldogabb lesz. Még ők is tévedhetnek ekkorát. Nem voltam boldog és nem is akartam az lenni. Vakká leginkább a boldogságra lettem. Nem értettem azt, amikor az emberek erről beszéltek. Nem értettem, miért akarnának az emberek boldogok lenni. Valójában persze leginkább a boldog emberek kerülték a társaságomat. Talán mert a társaságomban még ők sem voltak képesek boldogok lenni. Vagy csak én nem vettem észre őket? Süket voltam és vak, nem vettem észre semmit. És minden így volt jó.
Így kerültem a damaszkuszi útra. Ma már látom, hogy bosszúhadjáratot vezettem törvényes eszközökkel. Éreztem és élveztem a hatalom ízét, ahogy rettegtek tőlem az emberek. Legalábbis így képzeltem. Lehet, hogy nem így volt. Vakságom miatt egy, a végletekig jól szervezett életet éltem. Tudtam a lépéseimet előre, s nem láttam az akadályokat. Ez édesíti meg a vakságot. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen nehézségekkel és ellenségekkel kerülök majd szembe. Velem volt az Írás ereje, és ez elég volt. Én éltem a lehető legegyszerűbb életet, minden meglepetés és váratlan esemény nélkül. Az élet legfontosabb része az, hogy ellensége is legyen az embernek. Ellenség nélkül az ember nem élhet. Népem egész története erre tanított. Az ellenség motivál az életre, ők ösztönöznek a leginkább az életre. Ellenségeink segítettek élni bennünket. Azért, mert késztettek a harcra. S harcolni csak az élők tudnak. Ezért mindig is hálás voltam népem ellenségeinek.
Ekkorra már új ellenségeim lettek. Meglepő módon nagyon hasonlóak voltak hozzánk, és mégis mennyire mások. Ők is ismerték az Írásokat, de mintha mást olvastak volna ki belőlük, mint bármelyik rabbi. Ők is jártak a templomba és a zsinagógákba, betartották a törvényeket. Néha nem is értettem a különbözőséget. Azt viszont láttam és nagyon zavart, hogy az indulataik egészen mások, mint az enyém. Ezért könnyedén és gyorsan elfogadtam, amikor vezetőim közölték, hogy most már ők a főellenség. Mindig is tudtam, hogy bárkiből lehet ellenség, csak én ne legyek az. Mindenki ellenség, csak még nem derült ki. Így nyugodt szívvel tudtam harcolni ellenük, s a hatalom is mögöttem volt. Gyenge, de elegendő hatalommal vonultam ellenük. Titkos pillanataimban, ahogyan még gyerekkoromban, Dávidnak képzeltem magam, aki hősökkel a nyomában indult harcnak. Olyan jó volt elképzelni, hogy az igazi hősök hozzám akarnak csatlakozni, mert bennem látták meg az igazi vezetőjüket. Micsoda botorság volt! Hiszen tudtam, hogy nincsenek hősök a csapatomban, csak néhány szerencsétlen, akik néhány fillérért és félelemből vannak mellettem. Ha az ellenség nem lenne ilyen szelíd és gyáva, akkor velük még néhány vak és öreg birka összeterelése is túl nagy feladat lenne. Ide ők is elegek lesznek. Ez az ellenség nem fog ellenállni. Örömmel nyugtáztam ezt, mert ez volt a feladatom elvégzésének egyetlen módja. Ezért bátran igyekeztem Damaszkusz felé szedett-vedett embereim élén. Később úgy mesélték nekem, hogy vérgőzös fejjel indultam ennek az útnak. Mégis belül azt hittem, nyugodt vagyok és tettre kész. Tisztán emlékszem, hogy abban a pillanatban nem féltem és nyugodt voltam.
S akkor jött a fény és a hang. A legfurcsább az volt, hogy én, a süket és vak voltam, aki egyedül meglátta és hallotta ezt. Legalábbis az első reakciók alapján ezt éreztem. A történtektől leestem a földre. Erősen megmaradt ez a pillanat, mert úgy érzékeltem, hogy a karaván és a kíséretem továbbhalad. Azt is csak akkor éreztem úgy, hogy ők csak a földre esésem után vették észre, mi történt. Megvalósult az egyik legnagyobb félelmem: láthatatlanná váltam. Az emberek mindig törekedtek arra, hogy észrevegyenek, mert veszélyt jelentettem. Féltek tőlem. Senki nem látott és hallott engem, ahogyan eddig én sem láttam őket. Keserű pillanat volt. Azt gondoltam, senki nem látta és hallotta azt, amit én. Később kiderült, a fényt látták, a hangot hallották, de nem értették. Az én szememnek és fülemnek kellett megnyílnia, nem az övéknek.
Az, hogy néven szólított a hang, akkor nem lepett meg. Tudtam az öregektől, hogy a hang így fog tenni. Azért, mert nem akarja, hogy eltévesszem a nekem szóló üzenetet. A hang ismert engem. Bár én azt gondoltam, hogy nem erről fog majd észrevenni. A cselekedeteimet helyesnek gondoltam, de nem ezt éreztem a legfontosabbnak. Én csak helyesen akartam cselekedni. Jól értettem a nevemet, de valahogy a hangsúlya olyan különös volt. Engem már régóta nem szólítottak a nevemen. Velem senki nem akart már rég beszélgetni, igazán már soha nem hozzám szóltak. Mindig kizárólag ahhoz a hatalomhoz szóltak, akit képviseltem. Az viszont nem én voltam. Már rég nem hiányoztak a beszélgetések. Ez a hang viszont kedves volt, de mégis határozott. Nem értettem, ki mer így beszélni velem. Nem értettem, hogy ki is az, akit én üldözök. Ki mer rám kérdezni ezzel kapcsolatban? Én nem üldöztem senkit, én harcoltam az ellenséggel, és el akartam pusztítani belőlük, amennyit csak lehetséges. Minden háborúban így szokás. Én nem egy menekülő ellenséget üldöztem, hanem olyanokat, akik tétlenül várták érkezésemet, noha mindannyian ismerték a szándékaimat. Valaki közülük elég bátor, hogy megkérdezze ezt? Vagy valamiféle belső hang szólított meg? A belső hangom sohasem volt ilyen kedves velem. A kérdés elhangzásakor már sejtettem, hogy többről lesz itt szó. Arról, amiről ritkán már beszéltek az öregek, amikor még mertek előttem beszélni. Akkor mégis miért ezt kérdi tőlem? Én nem Istent üldözöm. Nem is lenne ez lehetséges. Miképp lenne erre képes? Már tudom, hogy én nem valakiket üldöztem, hanem a láthatatlan, örök Istent. Ógörög bölcselők, ti is beszéltetek erről! Lehet, hogy vakságomban és süketségemben üldözni kezdtem, akit védeni akartam. Ilyen nagy lett volna a vakságom, süketségem és sötétségem?
Végül a válasz győzött meg arról, hogy nem belső hangom szólított meg vagy a lelkiismeretem. A belső hang nem tudja a válaszokat, csak kérdezni képes. Ráadásul már rég nem hallottam a saját belső hangomat se, még ő se állt velem szóba, a lelkiismeretem is elhalkult. Ezt örömmel vettem tudomásul. Ebbe a halálos csendbe süketültem meg. Ennek megtöréséhez valóban mennyei fényre és hangra volt szükség. S az, hogy csak engem szólítson meg. Az, hogy ne tudjam azt mondani, ez nem is nekem szólt. A hang ismert engem. Jobban, mint bárki más. Már rég nem érdekelt semmilyen szó. Most kezdődött a változás.
Kérdeztem a hangot, hogy ki ő. Megadtam neki a tiszteletet, ha már megszólított. „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” Bemutatkozott nekem. Szerette volna, ha megismerem. Már nem volt meglepő ez a számomra, de így utólag hálás vagyok ezért. Ő már akkor meg akart ismerni, amikor még üldöztem. A barátaim sem akartak megismerni, hát még az ellenségeim. Ő megkockáztatta ezt. Tudom, hogy őt csak a csalódás veszélye fenyegette, de nálam jobb emberek is igyekeztek elkerülni ezt az érzést. Nem szerettem meg ennek az ízét, de később ez sokat segített, amikor emberekkel foglalkoztam. Rosszabb vaknak, süketnek lenni lelkileg, mint csalódni a másik emberben. Itt kezdtem mindezt megtanulni. Később kérdezgették, hogy miért nem zavar annyira, hogy az emberek elhagynak, becsapnak és nem tartják be a szavukat, amit nekem adtak. Mondtam, hogy azért, mert Jézus ilyenkor is kíváncsi rájuk, akkor én miképp tehetnék másképpen.
A hang utasításokat adott, de nem úgy, ahogy én tettem az embereimmel. A hang útba igazított. Erre volt szükségem, és erre mindig szükségem maradt. A régiek azt mondták, hogy ez lesz. Én mindig valami nagy, életre szóló útmutatásra vártam, ami majd meghatározza az egész életem. Nem gondoltam, hogy a legegyszerűbb cselekvéseket kéri majd tőlem. Azt, hogy keljek fel és menjek be a városba, ahol útba igazítanak. Mi mást cselekedhettem volna? Felkelni muszáj volt, bemenni a városba szintén magától értetődő volt. Ehhez az üzenethez égi hangra lett volna szükség? Igen, mert sosem figyeltem már oda senkire. Még a legközelebbi embereim sem mertek tanácsot adni nekem. Még azt sem merték mondani, ha túl meleg volt a reggel frissen kisült árpakenyér. Majd vigyázok magamra – gondolták ők. Ezért nem is figyeltem oda soha semmilyen tanácsra. Valójában ezért számomra ez nagyon kemény próba volt. Elfogadni a legegyszerűbb, magától értetődő tanácsot. Mint mondtam: a hang ismert engem és a harcaimat. Én, a bölcselő, ekkor tanultam meg, hogy a legegyszerűbb tanács is fontos és életmentő lehet. A legrövidebb szó is isteni útmutatássá válhat. Nem a szavak száma, milyensége a fontos. Hanem az, hogy képes legyek odafigyelni a másikra. Később ezért nem haragudtam meg a hallgatóimra, amikor elbóbiskoltak a beszédemen. Túl hosszú, túl emberi lehettem, vagy csak Isten kereste még a módját annak, hogy meg tudja szólítani őket. Odafigyelni a másik emberre sosem könnyű, de szükséges és nagy erőfeszítést követel tőlünk.
Ezt az odafigyelést azonnal sokat gyakorolhattam, amikor és amíg bevezettek Damaszkuszba. Dicsekedtem vakságommal és süketségemmel, most rá kellett jönnöm, hogy milyen nehéz sors ez. Kézen fogtak és úgy vezettek, mint egy apró gyermeket. Már rég nem érintett meg senki, most meg én nem engedhettem el a másik kezét. Gyorsan meg kellett szoknom a másik ember érintését. Koncentrálnom kellett a lépteimre és mások lépteire, kavicsokra, kövekre és pocsolyákra. Nagyon nehéz volt, és csak lassan értünk be a városba. Ez az idő végtelennek tűnt a számomra, s a másik embernek is, aki vezetett engem. Volt mit átgondolnom. Ha elsőre valami bonyolult teológiai üzenetet kapok, akkor azzal nem is tudtam volna mit kezdeni ezen az úton. A görög filozófusok mindig valami fontos és bonyolult mondattal indították útra tanítványaikat a gimnáziumban. Én azt kaptam, hogy menjek be a városba, és megtudom, mit kell tennem. Ezt is éppenhogy csak meg tudtam jegyezni. A belső harc nehezítette még a megjegyzését is a szavaknak. Az, ami bennem zúgott, miután érzékeltem, hogy megvakultam, az sokáig tombolt bennem. Vajon meddig maradok vak? Vajon mit tudok majd cselekedni hátralevő életemben? Ezek a kérdések éppencsak hogy felvetődtek bennem, de a járás is annyira nehezemre esett, hogy mélyen nem tudtam átgondolni ezeket. Még nem estem kétségbe, mennem kellett előre. Vakon újra, de bízva Istenben, hogy ő majd utat mutat. El kellett hallgattatnom kételyeimet, hogy ne felejtsem el a világ legegyszerűbb üzenetét. Olyan lettem, mint a kisgyermek, aki egész úton ismételgeti az üzenetet, amivel elküldték a falu túlsó végére. Ugyanúgy izgultam és dúlt bennem a vihar is. Nem engedhettem kitörni. Az életem múlt rajta.
A hang nem változtatott meg mindent. Nem lett új úti célom: haladtam tovább Damaszkusz felé, csak sokkal lassabban, rátámaszkodva valakire. Már nem én határoztam meg a tempót, hanem a vakságom. Ez sem változott. Most testileg lettem vak. Nem tudtam, mi vár rám, eddig nem érdekelt, csak ki akartam élni a pusztító hatalomvágyamat. Nem számított, miképpen, csak megtehessem. A hatalom az egyik pillanatról a másikra kicsúszott a kezem közül, az ízét sem éreztem többé a számban. A megkeseredett ízét viszont nem akartam elfelejteni, örökké emlékeztem rá. Lassan elkezdtem sétálni, felvettem a másik ember tempóját, lassan elkezdhettem gondolkozni. Éreztem, hogy jogos a vakságom, mert én is ezt tettem önmagammal. Ha zúgolódni kezdtem, akkor csitítani kezdtem magam. A hang türelemre tanított ezzel. Tudtam, hogy hosszú utam lesz ezután. Nem tudhattam, milyen lesz, mégis ez segített a régi utak elhagyásában. Az indulataimat kellett letennem, mert most kiderült, hová vezetnek. Elkezdtem figyelni az embereket. Hallgattam a beszélgetéseiket, amelyek az első döbbenet után gyorsan elindultak. Már nem féltek és rettegtek tőlem. Kiderült, hogy így sokkal jobb nekem is. Kinyílt a fülem, hisz az életem múlt rajta: a fizikai és a lelki is. Megértettem, mekkora tétje van a nyitott fülnek.
A másik, amit gyorsan megértettem, hogy a hang nem gyors változást fog tőlem kérni, hanem folyamatost. A damaszkuszi utam volt a leglassabb az életemben. Nem a sebesség fontos. Nem minden út lesz sikeres, és nem is kell annak lennie. Ezek után is sok utat terveztem, de nem kellett mindegyiknek megvalósulnia, és már nem akartam kierőszakolni, hogy eredményesek legyenek. Látnom és hallanom fontosabb, mint az útjaim. Látni és hallani az embereket, akik körülvesznek, és odafigyelni a hangjukra, az fontosabb, mint egy megvalósított terv. Ha a legegyszerűbb üzenetet hallom meg csak tőlük, még az is öröm a számomra. Azért, mert túl sokáig voltam képtelen erre. A hang később nemcsak tanácsokat, rövid útmutatásokat adott, hanem kibeszélhetetlen képeket és utakat mutatott. Én ezek után már annak örültem, hogy hallok és látok. Sokszor fájt, mikor a velem szemben álló képtelen volt erre, a gyengeségemre emlékeztetett és türelemre intett. Háborgásaim ezután is voltak, csak sokkal kevesebb. Sokan el se hitték, amikor megtudták, hogy vérgőzös fejjel jártam a világot. Én nem akartam ezt elfelejteni, másképpen akartam élni. Ehhez az kellett, hogy mindig kész legyek hallani a hangot. Ő a jó iránya fordított engem, még ha utam célja nem is változott. Nem volt szabad elfelejtenem a hangsúlyait, nehogy összetévesszem valami vagy valaki más hangjával. Kiderült ugyanis, hogy a saját belső hangom tanulékony és néha rosszra vinne, vagy a felesleges kételyeivel igyekszik megzavarni engem. Őt sem akarom elhallgattatni, csak mindig szeretném tudni megkülönböztetni a damaszkuszi úton először hallott hangtól. Erre igyekeztem is megtanítani hallgatóimat.
Mi a valóság? A damaszkuszi úti találkozás mindent megváltoztatott. Már van esélyem látni és hallani a valóságot. Megtanultam, könnyű elbújni a lelki vakság és sötétség mögé. Talán ez úgy tűnik, egyszerűbbé teszi az életet. De én már nem egyszerű életet akarok élni.
„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20)
Fotó: Nagy Hanna Viola
Kovács Péter: Saul
„Az alkotóhéten epigrammákat szerettem volna írni. Ez a műforma feliratot jelent. Szobrokon, emlékműveken jelent meg. Talán ez a legkorábbi írott költői műfaj. Ebben összegeztek egy fontosabb eseményt, amit igyekeztek megőrizni a jövőnek. A célom az volt, hogy egy életeseményt, érzést örökítsek meg. Majd az átírások folyamán úgy alakítani, hogy ne csak a saját élményeim legyenek olvashatóak, hanem mások is ráismerhessenek saját élményeikre és érzéseikre. Költői játék volt ez a részemről.”
73 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. aug. 10. #biblia#istentisztelet Paróczi Zsolt lelkipásztor igehirdetése az 1Jn 2,1-11 igeversek alapján. Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
„Krisztus parancsolatainak megtartása. 21Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus,2mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűnéért is.3Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait.4Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság,5aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk.6Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt. Régi és új parancsolat7Szeretteim, nem új parancsolatot írok nektek, hanem régi parancsolatot, amely kezdettől fogva megvan nálatok: ez a régi parancsolat az az ige, amelyet hallottatok.Jn 13,348Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.9Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van.10Aki szereti a testvérét, az a világosságban marad, és nincs benne semmi megbotránkoztató;11aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét.” (1Jn 2,1-11)
Cím:
2310 Szigetszentmiklós, Kinizsi u. 43.
Lelkipásztor:
Paróczi Zsolt
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9.15-től imaóra (közös énekléssel kezdve) 10 és 17 órától istentisztelet csütörtökön 18.30-tól bibliaóra szombaton 18-tól ifjúsági óra
69 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. aug. 10. Zsigmond István igehirdetése a Józs 4:1-24 igeversek alapján. Kispesti Baptista Gyülekezet
„A tizenkét emlékkő felállítása. 41Amikor az egész nép mindenestül átkelt a Jordánon, azt mondta az Úr Józsuénak:2Válasszatok ki a népből tizenkét férfit, törzsenként egyet-egyet,3és parancsoljátok meg nekik: Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok.4Józsué odahívta azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül kijelölt, törzsenként egyet-egyet,5és azt mondta nekik Józsué: Menjetek be a Jordán közepébe, Isteneteknek, az Úrnak ládája elé, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára, Izráel törzseinek a száma szerint.6Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek! És ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek,2Móz 12,26;2Móz 13,147akkor ezt mondjátok nekik: Kettévált a Jordán vize az Úr szövetségládája előtt, amikor átkelt a Jordánon; kettévált a Jordán vize, és erre emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké.8Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogyan Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az Úr mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott letették azokat.9Tizenkét követ állíttatott föl Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, ahol a szövetség ládáját vivő papok lába állt. Ott is vannak mind a mai napig. Az Úr ládája átkel a Jordánon10A ládát vivő papok a Jordán közepén álltak, amíg végbe nem ment mindaz, amit Józsué az Úr parancsára megmondott a népnek. Mindezt már Mózes így parancsolta Józsuénak. A nép pedig sietve átkelt.11Miután az egész nép mindenestül átkelt, az Úr ládája is átkelt a papokkal együtt, és a nép élére állt.12Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele is átkelt harcra készen Izráel fiai élén, ahogyan meghagyta nekik Mózes.4Móz 32;Józs 1,12-1813Mintegy negyvenezer fölfegyverzett ember kelt át az Úr színe előtt, hogy harcoljon Jerikó síkságán.14Az Úr naggyá tette azon a napon Józsuét egész Izráel szemében: éppúgy tisztelték egész életében, mint ahogyan Mózest tisztelték.Józs 3,715Az Úr azt mondta Józsuénak:16Parancsold meg a bizonyság ládáját vivő papoknak, hogy jöjjenek ki a Jordánból!17Józsué tehát megparancsolta a papoknak: Jöjjetek ki a Jordánból!18Amikor kijöttek az Úr szövetségládáját vivő papok a Jordán közepéből, alighogy szárazra tették a lábukat, visszatért helyére a Jordán vize, és úgy folyt, hogy a medre egészen megtelt éppúgy, mint azelőtt.19Az első hónap tizedikén jött ki a nép a Jordánból, és tábort ütött Gilgálban, Jerikó keleti határán.20Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állíttatta föl Józsué,21és ezt mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek,22magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon.23Mert Istenetek, az Úr kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az Úr a Vörös-tengerrel is: kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta,Józs 3,16;2Móz 14,21-22;Zsolt 78,13;Zsolt 106,9;Zsolt 114,3;Zsid 11,2924hogy megtudja a föld minden népe, milyen erős az Úr keze, és hogy féljétek Isteneteket, az Urat mindenkor.” (Józs 4:1-24)
Vasárnap 9:00-től imaóra és gyermekeknek vasárnapi iskola délelőtt 10:00-től és délután 17:00-től istentiszteletet Csütörtökön este 18:00-tól bibliaóra
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk