Kezdőlap Blog Oldal 422

Ökumenikus lelkészi/munkatársi konferencia, Révfülöp

Kedves Testvérek!

Szeretettel hívunk benneteket ez évi lelkészi (és munkatársi) missziói konferenciánkra, amelyet

Révfülöpön az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban tartunk
2021. június 21–25. között (8253 Révfülöp, Füredi út 1.).

Szokásunkhoz híven idén újból június utolsó hetében tartjuk missziói-lelkészi konferenciánkat Révfülöpön. Az érkezőket június 21-én, hétfőn délután 14 óra után várjuk, természetesen munkatársaitokat is szívesen látjuk. Közös programunk hétfőn vacsorával kezdődik, és pénteken ebéddel fejeződik be. A 2021-es év központi igéje és témája:

„Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra…” (ApCsel 20,28)

Lelkigondozó és lelkigondozott vagyok

Bővebben: Ökumenikus lelkészi/munkatársi konferencia, Révfülöp 2021

Egyházi szolgálatok gyakorlati és dogmatikai összehasonlítása

Megjelent a Teológiai és Keresztyén Egység Bizottság Egyházi szolgálatok gyakorlati és dogmatikai összehasonlítása című kiadványa.

A kiadvány a bizottság tagjainak írásait tartalmazza, valamint vendégszerzőként dr. Kránitz Mihály professzort is felkértük a katolikus szemszögek bemutatására.

A kiadvány letölthető a MEÖT honlapjáról vagy az alábbi linkre kattintva:
Egyházi szolgálatok gyakorlati és dogmatikai összehasonlítása.pdf

Cantate Domino – Dicsérjétek az Urat!

A felvétel 2021. május 16-án készült a Kispesti Baptista Gyülekezetben megtartott Cantate-vasárnapi ünnepségen. Az igét Mészáros Kálmán lelkipásztor hirdette. Szólót énekelt Kiss Rózsa, orgonán játszott Tóka Szabolcs, imabuzdítást Guti Miklós mondott, énekelt a gyülekezet kiskórusa Fodorné Horvát Krisztina vezetésével. Bibliai textus:

„A megváltottak éneke” – Jelenések 7,9–12; 19,6–9

Az én legszebb madaram: a fecske

Véleményem szerint a legszebb madarak egyike a fecske. Hosszú fekete (sötétkék?) farktollai, szép karcsú teste, a fején, mellén fehér díszítések vannak. Rendkívül gyors madár, röptében kapja el a rovarokat, melyek a táplálékát képezik. A fecskék meghatóan kedves családi életet élnek. Tavasszal a tojásokon felváltva „ül” a fecskepapa és a fecskemama. A fiókák tudják, mikor jött el az „ideje”, hogy feltörjék a tojás héját, mert életre képessé értek meg benne. És íme, néhány fehér nyakú, szélesre tátott csőrű, erős hangon kiabáló fecskefióka kerül elő a tojásokból. Élvezettel figyeltem, ahogyan a kis fiókák nagy ricsajjal tátották a szájukat, amikor a szüleik egyenként hozták a nekik táplálékul szolgáló rovarokat, és helyezték azokat a szájukba.

Apám is dicsérte, védte őket, mondván, hogy hasznos madarak. Gyönyörködtem a fészkükben, amelyet művészi szépségben és mérnöki biztonsággal építettek meg az istállónk mestergerendájára. Megtalálták a nedves agyagot, amelyet csőrükkel csipetenként a Körös folyó medréből szedtek, és erős, csoda szép fészket, valóságos madárpalotát építettek. Tollal, száraz fűszálakkal bélelték ki. Hol tanulták meg mindezt? Honnan tudták, hogy merre találnak megfelelő építőagyagot? Akkor találtam legcsodásabbnak és legkedvesebbnek őket, amikor a gyerekfecskék hangos kiáltással tátották a szájukat, nyújtották a nyakukat, amint a madárapu és -anyu a csőrükbe helyezte a számukra finom falatokat. Leginkább akkor szerettem meg őket, amikor azt is megtudtam, hogy a fecskék költözőmadarak, és szeptemberben több ezer km-t repülnek, hogy a telet a meleg Afrikában töltsék, de tavasszal „hazajönnek”, és itt nevelnek utódokat. Itt van az „igazi” hazájuk. Csodálatra méltó, hogy minden évben biztonsággal rátalálnak az ősszel itt hagyott fészkükre. Milyen térképük van, és hol láthatnánk mi is ezeket a térképeket? Ki és mi vezeti őket hosszú utazásukban? Hol és kitől tanulták a tájékozódási képességüket? Csak arra gondolhatunk, hogy a teremtő, bölcs és mindenható Isten áldotta meg a fecskéket is e különleges képességekkel. Bár a csodát a fecskék mutatják be, de nekünk feljebb kell emelnünk a tekintetünket, és a mindentudó Isten nagyságát és bölcsességét kell ma is meglátnunk ebben a teremtményében is. Így csodáltam én a tanyánk istállójában a fecskéimet. Szívesen megsimogattam volna őket, de nem értem fel hozzájuk. Magasabban éltek nálam, a levegőégben. Gondoskodásom abban merült ki, hogy odafigyeltem: legyen mindig nyitva az istállónk ajtaja. Ha valaki becsukta az ajtót, kizárta őket az otthonukból. Úgy gondoltam: ha a fecskék arra méltattak minket, hogy az istállónkba költöztek, legyünk szíves vendéglátók! Ők Afrikából jöttek, hogy nálunk lakjanak. Ezt is méltattam, és szerettem őket. Aztán 14 éves koromban, 1939-ben végleg elköltöztem a tanyánkról. 1950-ben a tanyánk is lebontásra került. Vajon mi lett az én kedves fecskéimmel, akik évről évre hazajártak és nálunk nevelték fel az utódaikat? Sokszor eszembe jutnak. Csak az nyugtat meg, ha arra gondolok, hogy a mindenható Isten, aki a madarakat és engem is teremtett, rólam is, az én kedves emlékű fecskéimről is ő viselt és visel gondot.

Ugyanakkor szomorúsággal gondolok arra, hogy az utóbbi évtizedekben amint a mi tanyánk, úgy sok más olyan életlehetőség is megszűnt, amelyek korábban a különféle állatoknak is nyújtottak életteret. Például a tanyánk környéke tele volt sokféle madárral. Bár kertes házban lakom, néha röpködnek is erre madarak, de fecskét – amióta Budapesten lakom – nem láttam. A tanyánk is lebontásra került a kedves fecském házával, fészkével együtt. Vajon mi lett vele? Élnek-e utódai? Így tehát szomorúság vegyül az én kedves fecskémre való emlékezésembe. Az a kérdés is eszembe jutott, hogy vajon a mennyben az emberen és az angyalokon kívül lesznek-e más élőlények? Például állatok, madarak? Ennél azonban fontosabb, hogy a Jézus Krisztusba vetett hitünk által legyünk részesei a mennynek.

PIKNIK – ökumenikus zenés istentisztelet

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ifjúsági Bizottsága június 9-én, szerdán, megszervezi a megújult PIKNIK – ökumenikus zenés istentiszteletet.

Részletek a plakáton.

Sok szeretettel várunk mindenkit!

Facebook-esemény elérhető itt.

Plakát letölthető: pngpdf

A MEÖT minden higiéniai intézkedést betart és szigorúan az előírásoknak megfelelően jár el a rendezvények szervezésekor.

Dr. Pécsi Rita előadásai „A nagy utazás” női konferencián

Hálásak vagyunk a konferencián jelen levőkért, még ha csak online is volt ez… Aki nem tudott ilyen formában velünk lenni, szeretnénk őket is megajándékozni a tanításokkal, amelyek már fent vannak a YouTube-csatornánkon.

Mi nők – a családban, a világban, az egyházban – Dr. Pécsi Rita előadása

Beteljesedés, vagy leépülés? – Életszakaszaink esélyei és veszélyei – Dr. Pécsi Rita előadása

Pünkösdi célgyűjtés – Székesfehérvár

„Maga a menny Istene ad nekünk sikert, és mi az ő szolgáiként kezdjük el az építést.” (Neh 2,20)

Növekvő közösségünk helyszűke miatt a gyülekezeti ház bővítésébe és újjáépítésébe kezdett három lépésben.

Reményeink szerint az így kibővülő imaházunk korszerű otthonunk lesz a következő években.

A jelenlegi épületet 1981 óta használja közösségünk, amely a rendszerváltást követően több mint kétszeresére növekedett. Az imaterem bővítése mellett így szükségessé vált az infrastruktúra korszerűsítése is.

A fizikai építéssel párhuzamosan gyülekezetünk lelki növekedését és missziós munkáját is fontosnak tartjuk. Hisszük, hogy céljaink megvalósulása környezetünk számára is áldást jelent. Az új épület közösségünkön túl városunk szellemi életét és Székesfehérváron a Széchenyi utcai városképet is gazdagítja majd.

Jelenleg az első ütem kivitelezése történik, mely során a fogadótér szélesítése és a gyülekezeti ház új homlokzata készül el.

További információk az építkezéssel kapcsolatban: https://szepcel.hu

Köszönjük szépen a támogatásokat!

Az adományokat az MBE alábbi bankszámlájára várjuk:
Magyarországi Baptista Egyház 13555555-11111111-11111111.
Közlemény: „Székesfehérvár”.

Pályázat nyári alkotóhéten való részvételre vizuális vagy írói művészeti tevékenységet folytató személyek számára

Pályázatot hirdet a baptista egyház kommunikációs osztályának Comenius Alkotócsoportja húszfős önköltséges kortárs művész alkotótelepen való részvételre 18 év feletti művészeti képzésben részt vevő és/vagy önálló művészeti tevékenységet folytató személyek számára.

A program tematikája: a VÁLTOZÁS.

Az alkotóhét közös kiállítással, programmal zárul. A kiállításnak a felújított Holitscher-kastély ad helyet.

A kiállítás ősszel Budapesten is bemutatásra kerül.

A pályázatot a comeniushaz@baptist.hu címre kell küldeni.

A pályázat tartalmazzon egy rövid önéletrajzot, elérhetőségeket, egy digitális portfóliót, amely 5–10 képpel vagy 3–5 verssel, prózai írással adjon képet az eddigi munkásságról, valamint az alkotóhét témájához – VÁLTOZÁS – kapcsolódó gondolatok, alkotóterv rövid leírása.

Az alkotótelep magas színvonalú szakmai közeget, nyugodt körülményeket és inspirációs szellemi-lelki beszélgetéseket biztosít a jelentkezők számára. A szervezők fontosnak tartják, hogy a község lakosságával az alkotók interaktív kapcsolatba kerüljenek már a hét során is.

A hét Csetényben kerül megrendezésre 2021. augusztus 2–8-ig.

Az önköltséges részvételi díj 42.000 Ft, amely magában foglalja a szállást (Gajamenti Vendégház), a reggelit és vacsorát, valamint közös programokat (tábortűz, bográcsozás).

Az alkotóhéten védettséget igazoló kártyával lehet részt venni.

AlapVető 2021. április

Különleges, nehéz, szomorú. Ezek a jelzők illenek leginkább az áprilisi szociális hírlevél írásaira. Mit csinál egy országos hitéleti igazgató? Március elején dr. Steiner József lelkipásztorral, a Baptista Szeretetszolgálat országos hitéleti igazgatójával beszélgettünk erről a különleges szolgálatról, feladatairól és a hétköznapi kihívásokról. Április 11. a Parkinson-kór világnapja. Ennek kapcsán írta le gondolatait önkéntes koordinátorunk, Kereskedő Emőke. COVID-gyász írásunkban pedig három kedves kollégára emlékezünk.