„Hirtelen olyan hang hallatszott az égből, mint amikor erős szél fúj, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. Azután lángnyelvek jelentek meg közöttük, és rászálltak mindenkire. Ekkor betöltötte őket a Szent Szellem! Mind más-más nyelveken kezdtek beszélni, ahogy a Szent Szellem képessé tette őket erre.” (ApCsel 2,2–4)

Ha egy mai nem hívő ember, aki már vagy még nem ismeri a mi Bibliánk kifejezéseit, a pünkösd megszokott fordulatait, azt kérdezné tőlem:

– Mi történt az első pünkösdkor? Mi is az a pünkösd? –, én azt mondanám neki:

– Egy bomba jó adás történt! Egy addig soha nem hallott, nagy erejű, olyan áradó adás történt, melyre minden más adás fölött azt mondaná, ha hallotta volna vagy hallaná, hogy ez KIRÁLY! Jézus tanítványai pedig ezt együtt és egyszerre tudták fogni.

– De ki volt az a nagy adó?

– Az Isten, aki nemcsak van, hanem hatásai is vannak, áradó hatásai, sőt hatásai által lehet következtetni létére, valóságára. Ezt az adást, hatást fogták az ő tanítványai.

– De, hogyan fogták?

– Úgy, hogy volt valaki ezen a földön, akit a kereszténység Úr Jézus Krisztusnak nevez, aki három éven át arra tanította őket, hogy hogyan lehet ráállni erre a hullámhosszra. És azért tanította őket erre, hogy ha majd ő nem lesz testileg velük, velünk, ezen a hullámhosszon, az ő nevében, az ő nevére ráállva majd újra foghatják, foghatjuk őt, a nagy adást, a nagy adót, az Isten áradó hatásait, és ez a hatás ővele azonos lesz, tehát személy lesz, mint ő az ő ereje által. Így lesz ő maga bennük. Krisztusnak ezt a személyes erejét nevezi a Biblia Szentléleknek, Krisztus Lelkének vagy az Isten Lelkének, ami különös módon nem valami, hanem valaki, tehát személy.

Valahogy így kezdeném a magyarázatot pünkösdről. És ha ez a mai modern ember tovább kérdezné tőlem:

– Na jó, hát ebből most már valamit sejtek, de mi volt az eredménye ennek a nagy adásnak, vagy ennek a hatásnak?

– Az lett az első hatása, hogy ennek a nagy adónak és nagy adásnak egy reléállomása (közvetítőállomása) keletkezett egy ókori keleti ország fővárosában, Jeruzsálemben. Ennek még ma is ez a neve. Ez volt az első kis reléállomás a világon. Azóta már sok millió ilyen reléállomás keletkezett, ezt nevezték és nevezzük most is keresztény egyháznak vagy pontosabban gyülekezetnek, melynek az a feladata, hogy fogja és továbbsugározza, továbbadja ezt az adást. Add tovább mozgalommá lett. Csak így éri el Istentől rendelt célját… (vö. „királyi papság”; 1Pt 2,9!).

Ezt a mai modern nem hívő ember is megértené talán. Ha nem is egészen, de annál valamivel többet, mint ha a Biblia szavait olvastam volna csak el a máig legegyszerűbb, legérthetőbb fordításban. Például így: „Hirtelen olyan hang hallatszott az égből, mint amikor erős szél fúj, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. Azután lángnyelvek jelentek meg közöttük, és rászálltak mindenkire. Ekkor betöltötte őket a Szent Szellem! Mind más-más nyelveken kezdtek beszélni, ahogy a Szent Szellem képessé tette őket erre.” (ApCsel 2,2–4)

De ebben a házban, az imaházban – ki-ki nevezze meg a maga gyülekezetét – mindenki többet is megtudhat Isten titkaiból, sőt ezek megfejtéséről is, csak el kell mennie egy keresztény imaházba vagy templomba, és meg kell hallgatnia ezeket.

Az előbb említett ember azonban azonnal hozná a maga öröklött és örök kifogásait:

– Ebből az egészből annyit értettem meg – mondaná –, hogy „egyház”. No, nekem megvan a véleményem az egyházról, mely egészen más, mint amit az előbb hallottam. Ott sem oké minden. – Én meg azt mondanám erre:

– Igaza van. De tetszett-e már úgy hallgatni – mondjuk – a Petőfi-adót vagy valamikor a Szabad Európa adását, amit szándékosan állandóan zavartak, hogy az recsegett-ropogott meg befütyült meg zörgött, és valakinek a beszéde is belehallatszott, de mégis végighallgatta, mert kíváncsi volt egy rádiójátékra, egy rockkoncertre vagy egy politikai műsorra? Bizonyára. Közben bosszankodott, hogy nem jó az adás, nem tiszta, de mégis hallgatta.

Sajnos így van 2000 év óta az egyházzal. Ezek a kis reléállomások néha befütyülnek, néha átengednek más, furcsa hangokat, néha nem tiszta az adás, de mégis adás.

Azt az első reléállomást, az első gyülekezetet, egyházat nem emberi akarat hozta létre a világon, hanem egy felső erő, felső hatalom, felső sugárzás, amit, akit az előbb említettem. És erre egy nagyon komoly bizonyíték az, hogy ezért bírt ki 2000 évet. Igaz, hogy gyakran rossz az adás, tán azért is, mert nem mindig látható azok életében, akik állandóan ezt az adást (előadást) hallgatják, de mégis ki lehet fogni jó adásokat is. Nos, nincs még egy emberi intézmény, ami 2000 éven át olyan szörnyű viharokat kiállva kibírt volna, mint az egyház. Beleértve a múlt század vad, világnézeti vitáinak viharait és erőszakhullámait is. Ebből is látszik, hogy itt tényleg egy felső erő volt az első adó, és azóta is az!

Ezt szoktam mondani nem hívő beszélgető partnereimnek:

– Jöjjön el egyszer egy ilyen adásra, ahol olyan emberek vannak, akik bizonyítékai az első adás hitelességének! Már az is bizonyíték erre, hogy egyáltalán eljönnek. Arra számítanak ugyanis, hogy lesz itt valaki, akin át ha nem is mindig tisztán, de mégis meg lehet hallani annak a nagy Adónak a hangját. Annyit biztos meg lehet hallani, bárhogy recseg-ropog is, amennyi elég ahhoz, hogy aki hallgatja, egy-két lépést megtehessen élete nehéz kérdéseinek a megoldása felé.

Drága testvéreim, ti vagytok a bizonyítékai az első adásnak, hogy 2000 év után is eljöttök vagy elmentek az ilyen „adásokra”! Akkor is, ha recseg-ropog a rossz, repedt membrán, nem lehet mindig tisztán hallani a Nagy Adónak a tiszta zengését, mert az, aki továbbít, emberi lényével torzítja is valamelyest az üzenetet. De bennünket is annyi minden zavar, mert zavaró adók, levegőbeli hatalmasságok (vö. Ef 2,2) is rontják az adást és a hatást, de ti, drága testvéreim, mégis olvassátok vagy hallgatjátok, hogy hátha mégis, minden zavaró körülmény ellenére is, egy-egy tiszta hangot mégis kihallotok a mennyei adásból! Egy-egy gyülekezet a legnagyobb bizonyítéka, hogy ebben a világban megalakította Isten Szentlelke azt a kis reléállomást is, ahova jártok. „És annyi balszerencse közt, / Oly sok viszály után”, „Megfogyva is, megtörve is, / de él az Úr szaván.”

Mi a műsora ennek a 2000 év óta szüntelen sugárzó nagy adónak? – kérdezhetnénk ezt is mi is egy másik mai érdeklődővel, no meg azt, hogy változik-e a műsora ennek a nagy adóállomásnak?

Ti mit felelnétek erre, testvéreim?

Nem változik! – mert a gazdája sem, tudniillik ő „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8). De éppen ez a titka, ez az ereje! Mindig Jézus Krisztusról beszél, őt dicsőíti, őrá mutat mindig, ahogyan ezt ő meg is ígérte, mondván: „Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.” (Jn 16,14)

Mert ha a Nagy Adó beszél, és ha az nemcsak emberi hang, hanem kettős nyelvek beszélnek, emberi és isteni nyelv, a Szentlelkének a nyelve, akkor ott mindig Jézus Krisztus dicsőíttetik meg.

Egy másik hasonlattal azt mondanám, hogy valami módon ott mindig Krisztus születik, ahol az Isten Szentlelke áradni kezd, mint legelőször, amikor Krisztus „fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától”.

Ahol az Istent dicsőítő, Istent magasztaló, szolgálatra kész, alázatos szívre talál a Szentlélek – mint egykor ama názáreti Máriánál –, ott mindig Jézus fogantatik, Jézus születik 2000 év óta. Jézusi tett, jézusi gondolat, jézusi hűség. Szellemileg maga Jézus. Mária ugyanis kész befogadni hitével az angyali üzenet tartalmát, a születendő Szabadítót akkor is, ha nem érti: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!” (Lk 1,38.46–55) A Szentlélek hatása ez.

De itt kell megjegyeznem – mint ahogy az Úr Jézus is megjegyezte –: „Nem mindenki, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram [ugyanúgy nem mindenki, aki azt emlegeti, hogy a Lélek, a Szentlélek vagy Szellem, Szent Szellem], megy be a mennyek országába, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21)

Nem mindenki, aki például lelki ajándékaival kérkedik. Vagy nem kérkedik, de erre teszi lelki életének hangsúlyát, közben kimondva, kimondatlanul különbnek magát tartja minden más hívő kereszténynél, holott az ige ennek ellenkezőjét mondja: „alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” (Fil 2,3); és mindenki más felett ítélkezik, aki nem ugyanazokra a krisztusi igazságokra teszi a hangsúlyt, amelyekre ő sajátos tanítottsága miatt, a másik meg az ő sajátos tanítottsága miatt…

Fel lehet gerjeszteni például az érzelmeket egész az őrjöngésig, de ha tudatunkat kikapcsoljuk, előfordulhat az, amit az Úr Jézus így mond tanítványainak, amikor „feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen [minémű (Károli)] lélek van bennetek” (Lk 9,55).

Világi rockkoncertek is fel szokták korbácsolni az érzelmeket. Pál is tud ilyenről többek között az egyik általa létrejött és gondozott gyülekezetben, (csak ebben!), a korinthusiban, és ezt mondja tagjainak: „Ha… mindnyájan nyelveken szólnak, és közben bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök?” (1Kor 14,23)

A pünkösdi Lélek Istent dicsőítő, alázatos, mindig Jézusra mutató, mindig Krisztust dicsőítő Lélek, ahol nem érthetetlen értelmű érzelmek és szavak szítanak szakadásokat és zavargásokat.

Hanem akkor
Honnan tudjuk meg, minemű a szívünkben a lélek?
Démoni ihlet-e, vagy Isten Szelleme az?
Krisztus Urunk tanítása szerint a gyümölcse mutatja:
hasznos-e tartani még, vagy ki kell vágni
a fát?
„Vettetek-é Szentlelket?” – kérdi az Úr,
de a szónak
válasza változatos, és keveset bizonyít.
Ezzel szemben a Szentlélek sok drága
gyümölcse:
a szeretet, az öröm, béke, a béketűrés,
szívesség, jóság, hűség meg a többi
gyümölcs is
tetteivel bizonyít, s meg sose dönti a szó!
(B. M.: Vettetek-é Szentlelket?)

Ezzel kezdődik, hogy: szeretet. Az a szeretet, melynek származása egyértelmű a Szentírásban: „szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” (Róm 5,5)

Akinek viszont nincs a szívében ez az isteni szeretet, az ne ítélgesse azokat, akiknek olyan megnyilvánulásaik is vannak, amelyekkel ő nem ért egyet, de termik a Lélek hamisíthatatlan gyümölcseit!

Az ő élete pedig csak „tüskebokrot és bogáncskórót terem… közel van az átokhoz; és a vége: megégetés” – amint ezt a Zsidó levél írja (6,8).

Nehogy azt gondoljuk továbbá, hogy a pünkösd az csupán valamilyen ráadás, a gyülekezetnek valamiféle luxuscikke! Az Isten által elgondolt gyülekezetnek, egyháznak, mely éppen pünkösdkor és a Lélek által született, éppen a Lélek a lényege.

És ha vannak – sajnos egyre jobban szaporodó – haldokló gyülekezetek, egyházak, azokból bizony hiányzik, ami hiánycikk: a Lélek, a pünkösdi Lélek. A Krisztus Lelke! Aki mindig – újra és újra – Krisztust akarja kiformálni, „míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus” – ahogy ezt Pál apostol fogalmazta (Gal 4,19). Krisztusi tetteket, életformákat akar alakítani köztünk, bennünk. A Szentlélek által adatott krisztusi szeretet a legnagyobb hiánycikk.

Mert itt e földön égető hiány
a szeretet, mit mindenki kíván,
s ha megtalálja köztünk, mit keres,
nyomban belátja azt, hogy érdemes
Krisztus testének tagja lenni itt,
hogy nem legenda, s nem mese a hit,
mely a szeretet tetteiből él,
s minden szónál meggyőzőbben beszél.
(B. M.: Új parancsolat)

Sokan talán éppen a családi életben érzik ezt a hiánycikket. Hogyan kaphatnám meg én az Isten Lelkének, az Úr Jézus lelkületének ezt a kincsét? Egyáltalán, ki kaphatja ezt?

Merész mondatot mondok: Mindenki, akinek még vagy már nem luxuscikk, hanem életszükséglet. Maga az Úr Jézus mondja: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mt 7,7–8)

„Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Lk 11,13)

A Máté evangéliuma ebben az összefüggésben azt mondja, hogy „mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérik tőle?” (Mt 7,11).

Vonjuk össze a kettőt: a Szentlélekben minden jó megvan. Ő a „minden jók Kútfeje”, minden áldás kifogyhatatlan forrása.

De hogyan kérjem, milyen intenzitással? Úgy kérd, mint az élet egyetlen ajándékát, a legnagyobbat! Ne ráadásként, hogy „jó volna egy kis Szentlélek is… azért…”. Isten így nem adja! De ha valaki érzi, hogy olyan, mint egy üres kesztyű, újra és újra összeomlik önmagában, és azt akarja, hogy tartása legyen és tudjon szolgálni, akkor adja abba a szívbe önmagát, mint a legfőbbet, a legnagyobbat – mert az! Ha éhesen és szomjasan, koldus kézzel kérjük, akkor adja.

Tégy, Uram, engem áldássá,
Lelkedet úgy várom,
Tedd te a szívem hálássá,
Hogy neked szolgáljon!
(Füle Lajos)

Üresítsük meg a kezünket, nyissuk meg a szívünket, hogy bele tudja tenni Isten önmagát a Szentlélek által! Ki-ki nézzen magába, hogy meglássa, mit kell kidobnia a szívéből ahhoz, hogy örök tartalommal, elveszíthetetlen kinccsel tölthesse meg! Hát még mindig

Nincs helyed Jézus számára?
Nézd, az ajtód előtt áll!
Arra vár, hogy bebocsássad,
Tárd ki szíved néki már!

Kérjük hát, testvéreim, mert a mi imádságunk Krisztusban az a vitorla, ami fölfogja Isten Szentlelkének a zúgó szelét. Nem a vitorla csinálja a szelet, de az fogja föl.

Mérhetetlenül több ez egyszerű – és egyszeri – ünnepi hangulatnál. Ahhoz esetleg csak a külső kellékek kellenek. És az – pünkösdi népi szólással – csak úgynevezett „pünkösdi királyság”, mely igen rövid távra szól. Vállaljuk a nehezebb utat, a megüresedést, a Krisztus előtt való megalázkodást, térdünk koptatását, ahogy közismert énekünk is buzdít:

Imádkozzatok és buzgón kérjetek!
Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg!
Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk,
Hallgass meg Fiad nevében, ha kérünk!

Tehát tegyünk félre „minden akadályt és megkörnyékező bűnt” (Zsid 12,1), hogy szabadon áradjon belénk, akit kérünk is:

„Isten élő Lelke jöjj,
Isten élő Lelke, jöjj,
Áldva szállj le rám,
Égi lángod járja át
Szívem és a szám!
Oldj fel, küldj el,
Tölts el tűzzel
Isten élő Lelke, jöjj,
Áldva szállj le rám!

Ennyi volt ma Isten szent rádióadása. Vegyük szívünk lemezére, és játsszuk le, adjuk tovább minél több ember számára szavainkkal és életünkkel!