A Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs osztályának Comenius Ház projektje a Megközelítések elnevezésű alkotóhétre várja azokat a 18 év feletti érdeklődőket, akik a képzőművészet és/vagy az irodalom valamely ágában alkotnak vagy ezeken a területeken tanítanak, képzésben vesznek részt.
Az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő alkotóhét közös kiállítással és kiállításmegnyitó programmal zárul, amelyen az alkotóhét ideje alatt született versek, írások is felolvasásra kerülnek.
Az alkotások ősszel Budapesten is bemutatásra kerülnek a Baptista Művészeti Napok keretében.
Az alkotóhét helyszíne, Vác barokk óvárosa és a Duna-part szépségei nyújtanak művészeti tevékenységre inspiráló körülményeket.
Időpont: 2022. július 31. – augusztus 7.
Az önköltséges részvételi díj 42.000 Ft, amely magában foglalja a szállást (Apor Vilmos Katolikus Főiskola Központi Kollégium), napi két étkezést, valamint közös programokat (csapatépítő alkalmak, közös projekt létrehozása, a kiállítás megalkotása…).
Jelentkezni a comeniushaz@baptist.hu címen lehet 2022. május 31-ig, illetve részletes információk is itt kérhetők az alkotóhétről.
Április 4–7. között látogatást tett Magyarországon Alan Donaldson, az EBF 2021-ben megválasztott főtitkára (korábban a Skóciai Baptista Szövetség vezetője), aki ebben a tisztségében először járt hazánkban. Alan Donaldsonnal Kovács Viktória készített interjút. Videó: Antal Saci.
Kotán Béla lp. Miklós Tibor evangélista, Durkó István lp. Balla András MBE Presbiteri Tanács képviselője
Miklós Tibor a budaörsi Kőszikla gyülekezet tagja. Ő az, aki akkor érzi jól magát, ha valakinek elmondhatja az evangéliumot.
Kotán Béla lelkipásztor, Miklós Tibor evangélista, Durkó István lelkipásztor, valamint Balla András az MBE Presbiteri Tanácsának képviseletében
Tibor több mint egy évtizede elvesztette a látását. Azóta a vakok és gyengénlátók, valamint más fogyatékkal élő emberek felé intenzíven szolgál. Teszi ezt a gyülekezetével, egyházunk Speciális Missziójával, a Bartimeus Alapítvánnyal és személyesen.
A gyülekezet felismerte benne az evangélista ajándékot és elhívást, így május első vasárnapján a Kőszikla gyülekezetben evangélistává avatták.
A Központi gondolatban a baptista Áhítat alapján ezúttal a gyermeknevelés bibliai kérdéseiről beszélget Boros Dávid lelkipásztor; Barbarics Péter, a Baptista Oktatási Központ munkatársa, a Baptista Férfimisszió vezetője; és Hegedűs Ádám missziós koordinátor. Ige: Péld 22,6.
Idén is szeretnénk az érettségizőket, hozzátartozóikat és barátaikat biztatni, bátorítani az írásbeli érettségi napjain.
A Baptista Pedagógiai Intézet kezdeményezésére a Baptista Rádió műsorrendjében naponta hallható bátorítás, biztatás, közös imádságra hívás az érettségizőkért.
2022. május 2-án, hétfőn 8:45-től dr. Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási főigazgatója imádkozik majd.
Májusban már javában süt a nap, a tavasz virágba borul, és ilyenkor, május első vasárnapján valami különös, üde illat lengi be a világot. Mindent betölt az az idilli boldogság, az a csilingelő dallam, mert akárhány évesek vagyunk, akárhol élünk, anyák napján képzeletben egyszerre újra ott állunk az óvodai ünnepen, az imaházi alkalmon, virággal a kezünkben, és újra gyermeki szívvel éneklünk annak a különleges embernek, akivel életünk első percétől összekötött Isten.
Azt sokszor mondják, hogy az anya ajándéka a gyermek, de talán többször kellene hangsúlyozni, hogy a gyermek számára is a legnagyobb ajándék az édesanya. És azt meg aztán különösen ki kell emelni, milyen nagy áldás a nagymama.
Idén nekem egy könnycsepp is kerül a virágokra, egy édes, csillogó könnycsepp. Vannak az életben olyan dolgok, amelyekről tudjuk, hogy be fognak következni, mégis mikor eljönnek – érjenek bármilyen felkészülten –, azt mondjuk: na erre nem számítottam. Tavaly januárban így éreztem én is. Tudtam, hogy a nagymamám előbb-utóbb el fog menni, de valahogy úgy képzeltem, hogy ő is teljesen ősz, öreg és törékeny lesz, mikor búcsút intünk egymásnak. De nem, mama pont olyan mesebeli, olyan gyermekien vidáman ment el, mint ahogy mindig is ismertem. A betegágyán is angyalian mesélt az óvodásairól, szeretettel sorolta fel testvéreit, unokatestvéreit, akikkel együtt nőtt fel, és akkor ott olyan kortalan volt. Elment, de nem űrt hagyott maga után, hanem egy üde tavaszi illatot, egy csilingelő dallamot, egy szerető ölelést, egy aggódó kérdést, egy bölcs megjegyzést, szigorú, de bölcs tanítást, és egy olyan boldog világlátást, ami mindig elkísér. Itt van velem a kötött maci és a horgolt takaró, amit csinált, de itt vannak benne azok a beszélgetések, amelyeket imaházba menet folytattunk, vagy azok a történetek, amelyeket a régi Tahi táborról vagy a központi énekkaros utazásokról mesélt, a családi titkok, praktikák, amelyeket a fotóalbumok fölött ülve mondott el. Itt vannak a receptek, amiket összeírt, a horgolótű, amit kölcsönadott, a mesék, amiket tanított, és a végtelen nyári vakációk emléke, a nagy családi ebédek íze, a közös születésnapok melegsége.
A tárgyakat elveszíthetem, minden más velem marad. Ha már a konkrét történetekre nem is emlékszem majd, és nem tudom már tőle megkérdezni, melyik gyülekezetben melyik testvér hogyan rokon, akkor is ott marad valami, amit nehéz szavakba önteni.
Az a tudomány, amit csak ők tudnak, anyák, mamák, dédik. Az, hogy hogyan lesznek kapcsok, mindent átölelő fonalak, láthatatlan takarók, ami a családot otthonná teszi, ami a civakodó gyerekeket kibékíti. Honnan, melyik könyvből tanulják az édesanyák, hogyan kell szeretni, hogyan kell ölelni, hogyan lehet parfüm nélkül virágillattal megtölteni a szívet? Ki adja nekik az erőt, a türelmet, a végtelen kedvességet és azt az édesen csilingelő hangot?
Itt van előttem az a türelem, ahogyan mama a gyerekekkel bánt, az a jóság, amivel feléjük fordult. Nem egy nagy, gazdag családban nőtt fel, de sosem hallottam tőle, hogy panaszkodott volna, nem irigykedett sose másra. Mindig hálásan beszélt arról, ami neki jutott, de ügyelt rá, hogy ne nagyon dicsekedjen. (Ha mégis dicsekedett, akkor velünk. Ott álltunk mellette elpirult arccal, már-már szégyenkezve, ahogy a legapróbb lépésünket olyan büszkén mesélte mindenkinek.) Talán nem szükséges folytatnom a felsorolást, hogy mama velünk nem viselkedett sose bántóan, nem kereste a maga hasznát, nem gerjedt haragra, nem rótta fel a rosszat, vagy legalábbis ezekre törekedett. Igazán nem örült a hamisságnak, de együtt örült az igazsággal. Jól látszik a leírásból, honnan vette a tudományát, melyik kézikönyvből tanult. Ez a szeretet soha el nem múlik.
Nem gondolom, hogy az én nagymamám az egyetlen angyal. Sőt pont azt látom, hogy a Jóisten ezt a tudást valahogy minden anya szívébe beleírta. Talán nem pont ugyanígy, nem ezekkel a szavakkal, vagy nem ennyi időre, de minden anya megkapta ezt a diplomát. Ezért is ez az ünnep olyan különös ünnep. Egy tavaszi hálaadás, egy virágillatú oltár Isten hatalmas ajándékaiért, az édesanyákért! Kedves édesanyák – kedves anyukám, nagymamám –, Isten áldjon meg gazdagon benneteket!
„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,38–39)
A Baptista Központi Énekkar
A mai időszakban nemigen van olyan testület, hely, csoport, munkahely, kereskedelmi egység, együttes (kórus), gyülekezet stb., amelyet ne sújtott volna a Covid-járvány. Mindenki érezte a negatív hatásait, minden család az őket ért veszteségeket, elvesztett szeretteink nehezen érthető és magyarázható hiányát, és a saját tevékenységünk megszűntét vagy erős korlátozását. Nehéz volt ezt elfogadnunk, nehéz volt megértenünk, nehéz volt a lehetőségeinket elvesztenünk. Elvett tőlünk mindent a pandémia, amivel szolgálhattunk Istenünknek. Mindezek között az egyik legveszélyesebb tevékenység az éneklés volt, ahol az emberben megbújó vírusok a legkönnyebben tudták megfertőzni a környezetet. A Baptista Központi Énekkar működésének az első perctől kezdve meg kellett állnia.
Azonban hálával tölt el bennünket, hogy a fent említett nehézségek ellenére is megtartott az Úr mindannyiunkat, és igaz lett az életünkben az ige ígérete, hogy semmi sem képes elválasztani minket az Isten szeretetétől. A szakrális éneklés zenei élményei mellett igen fontos az a közeg, ahol az egyén az azonos hitű, az Isten felé elkötelezett embertársaival közösen végezheti a szolgálatát. Milyen furcsa, hogy amíg tehettük, annyira magától értetődő volt az énekkar tevékenysége, s most, hogy elvették tőlünk, most kezd el igazán hiányozni, most érezzük a „van” hiányát, amikor „nincs”. A legutolsó szolgálatunk 2020. március 7-én volt, amikor az Alsónémedi Református Gyülekezet csendes napjának záróalkalmán szolgálhattunk Döbrentey Ildikó és Levente Péter társaságában. Felemelő alkalom volt, akkor még nem tudhattuk, hogy egy időre hasonló élményben nem lesz részünk. A Baptista Központi Énekkar már közel 20 éve közreműködik a Kelenföldi Barokk Esték sorozatban, amelyen minden év tavaszán J. S. Bach János-passióját adtuk elő. Ez a sorozat megszakadt. Ez nemcsak nekünk fájt, hanem a passiót kedvelő, azt örömmel hallgató testvéreinknek is. Képzelhetjük, hogy milyen űr keletkezett mind az előadókban, mind a hallgatókban. Ezt a hiányt talán tudjuk pótolni az idén.
Próba
Hogy ne essünk szét teljesen, az énekkar tagjai közül a hozzáértő testvérek javaslatára 3-4 hetente létrehoztunk egy „zoom” konferenciát, amelyeken mindenki beszámolhatott a saját élete és a környezete testi, lelki állapotáról, egészségéről és az életében történt fontos változásokról. Jó volt egymást látni, hallani és a beszélgetések végén együtt imádkozni. Ezeknek a beszélgetéseknek aztán volt még egy különös ajándéka is: a tengeren túlról és vidékről is be tudtak kapcsolódni régi barátok, testvérek. Ezek közül meg is említenék néhányat: Beharka Pál, ifj. Pátkai Imre, Oláh Imre, Kovács István, Tóka Szabolcs és egy kedves adventista énekművész testvérem is, Szerekován János. Ezek a „zoom” beszélgetések jóleső erőforrásként tartottak össze bennünket.
Fontos megemlítenem azt a tényt is, hogy amikor 2021 szeptemberében újra megpróbáltuk elkezdeni a próbákat, tíz új jelentkező jött az énekkarba, ami engem komoly hálára késztetett. A jó Isten szeret bennünket, nem engedte az énekkart szétesni, megszűnni, hanem a folytatásra ösztönzött minket. Semmi sem tudott bennünket elválasztani Isten szeretetétől. Miközben mindenfelől a panasz, a csüggedés, a szomorú hírek integettek felénk, aközben minket felemelt az Isten szeretete, avizót kaptunk tőle a szolgálat további folytatására, a hálás ragaszkodásra, amiért nem engedte, hogy bármelyikünk is elszakadjon az ő szeretetétől.
Oláh Gábor, a Baptista Központi Énekkar karnagya, a zongoránál Tóka Ágoston orgonaművész, a kórus korrepetitora
Végül hadd zárjam soraimat a 121. zsoltár verseivel: „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad az, aki védelmez téged. Bizony nem szunnyad, nem alszik az, aki védelmezi Izraelt! Az Úr védelmez téged, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor.”
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk