Kezdőlap Blog Oldal 301

2023. 08. 27. délelőtti istentisztelet // Mészáros Kornél – Újpest

286 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. #baptista #IT #ubgy Mészáros Kornél lelkipásztor igehirdetése a Dániel könyve 8. rész, 1-14 igeversek alapján. Újpesti Baptista Gyülekezet

1Bélsaccar király uralkodásának harmadik évében nekem, Dánielnek látomásom támadt, az után, amelyet először láttam. 2Azt láttam a látomásban, hogy Súsán várában vagyok, Élám tartományában. A látomásban az Úlaj csatornánál láttam magamat. 3Föltekintve láttam, hogy egy kétszarvú kos áll a csatorna mellett. Mind a két szarv nagy volt, de az egyik nagyobb volt a másiknál, és a nagyobbik később nőtt ki. 4Láttam, hogy a kos szarvaival nyugat, észak és dél felé öklelt. Egy állat sem állhatott meg vele szemben, és nem lehetett megmenekülni tőle. Azt tette, amit akart, és felfuvalkodott.
5Majd azt vettem észre, hogy egy kecskebak jön napnyugat felől az egész föld fölött, nem is érintve a földet. Ennek a baknak a két szeme közt egy hatalmas szarv volt. 6Amikor odaért a kétszarvú koshoz, amelyet a csatorna mellett láttam állni, rárontott teljes erővel. 7Láttam, hogy mikor a koshoz ért, nekivadulva felöklelte a kost, és letörte a két szarvát. A kosnak pedig nem volt annyi ereje, hogy megálljon vele szemben. A földre terítette, megtaposta, és nem volt, aki a kost megmenthette volna a hatalmától. 8A kecskebak azután nagyon nagyra nőtt; de amint elérte hatalmának csúcsát, letört a nagy szarv, és helyette négy hatalmas szarv nőtt a négy égtáj felé.
9Azok közül az egyiken egy kis szarv tűnt elő, és igen nagyra nőtt délen, keleten és az ékes földön. 10Felnőtt egészen az ég seregéig, és a földre dobott néhányat ebből a seregből, a csillagokból, és összetaposta őket. 11Még a sereg vezérével is szembeszállt, elvette tőle a mindennapi áldozatot, és feldúlta szentélyét. 12Sereget rendelt bűnös módon a mindennapi áldozat ellen, és földre terítette az igazságot. Minden tette sikerült.
13Azután hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett, egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg? 14Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését.
” (Dán 8:1-14)

Cím:1043 Budapest, Kassai u. 26.
Lelkipásztor:Mészáros Kornél
Állandó alkalmak:Vasárnap 9 óra imaóra
 9 óra bibliaóra gyermekek részére
10 óra istentisztelet
17 óra istentisztelet

kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!)
csütörtök 18 óra bibliaóra
péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra
Honlap:http://www.ujpest.baptist.hu/

http://www.ujpest.baptist.hu/

https://www.youtube.com/@UjpestiBaptista

https://www.facebook.com/ujpestibaptista

2023.08.27. Az Úr ezt mondta nekem – 1Mózes 12,1-9 – Paróczi Zsolt – Szigetszentmiklós

83 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Paróczi Zsolt lelkipásztor igehirdetése az 1Mózes 12,1-9 igeversek alapján. Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

1Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! 2Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. 3Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.
4Abrám elment, ahogyan azt az ÚR mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból. 5Fogta Abrám Szárajt, a feleségét és Lótot, a testvére fiát meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akire Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére. 6Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móre tölgyfájáig. Akkor még kánaániak éltek ezen a földön.
7Az ÚR megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet. Ő pedig oltárt épített ott az ÚRnak, aki megjelent neki. 8Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felverte sátrát: Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott az ÚRnak, és segítségül hívta az ÚR nevét. 9Azután útnak indult Abrám, és továbbvonult a Délvidék felé.”
(1Móz 12,1-9)

Cím:2310 Szigetszentmiklós, Kinizsi u. 43.
Lelkipásztor:Paróczi Zsolt
Állandó alkalmak:Vasárnap 9.15-től imaóra (közös énekléssel kezdve)
10 és 17 órától istentisztelet
csütörtökön 18.30-tól bibliaóra
szombaton 18-tól ifjúsági óra
Honlap:http://miklosibaptista.hu/


Facebook – https://www.facebook.com/Szigetszentm…
Instagram – https://www.instagram.com/miklosibapt…
Podcast – https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gy
Spoify Podcast – https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc…
Spotify – https://open.spotify.com/artist/3IMZS…
Deezer – https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5ro…
YouTube Music –    / szigetszentmiklós…  

Életemre vonatkozó próféciák – 2023.08.27. Kovács Dániel – Székesfehérvár

140 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Kovács Dániel lelkipásztor igehirdetése a 2Tim 3:14-17 igeversek alapján. Székesfehérvári Baptista Gyülekezet

14De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, 15mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. 16A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; 17hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” (2Tim 3:14-17)

https://www.youtube.com/@baptistafehervar

https://www.facebook.com/szbgy

Cím: 2800 Székesfehérvár, Széchenyi u. 26.
Lelkipásztor: Kovács Dániel
Állandó alkalmak:Szerda:
18:30 Szabadság Krisztusban tanítványág tanfolyam

Csütörtök: 
18.00-19.00 Közbenjáró alkalom

Péntek: 
17:30 Alapozó Biblia Iskola
18:30 Ifjúsági alkalom

Vasárnap:
Imaóra 09:30-10:00 
10:00 – 11:30 istentisztelet

​Házi csoportok családoknál
​Honlap: http://baptistafehervar.hu/

Főzzünk egy jót – Bicskey Tamás – Szeged Új Remény

101 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Bicskey Tamás igehirdetése a Titusz 2:11-15; Róma 13:14 igeversek alapján. Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet.

11Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, 12és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, 13mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, 14aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. 15Ezt hirdesd! Ints és feddj teljes határozottsággal: senki meg ne vessen téged!” (Tit 2:11-15)

„hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.” (Róm 13:14)

Cím:6721 Szeged, Madách u. 19.
Lelkipásztor:Sipos Márk
Állandó alkalmak:Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál
Honlap:http://ujremeny.hu/szeged
További információk:Havonta kismamakör, házaskör, egyetemi diák kör alkalmak Időszakosan egyetemi evangélizációk

http://szegediujremeny.hu/

https://www.youtube.com/user/szegediujremeny

https://www.youtube.com/@ujremenyonline9518/videos

https://www.facebook.com/szegedi.uj.remeny

Istentisztelet – 2023. 08. 27. – Balázs André – Szeged

157 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Balázs André ifjúsági lelkipásztor igehirdetése a Dán 8:1-14 igeversek alapján. Szegedi Baptista Gyülekezet

1Bélsaccar király uralkodásának harmadik évében nekem, Dánielnek látomásom támadt, az után, amelyet először láttam. 2Azt láttam a látomásban, hogy Súsán várában vagyok, Élám tartományában. A látomásban az Úlaj csatornánál láttam magamat. 3Föltekintve láttam, hogy egy kétszarvú kos áll a csatorna mellett. Mind a két szarv nagy volt, de az egyik nagyobb volt a másiknál, és a nagyobbik később nőtt ki. 4Láttam, hogy a kos szarvaival nyugat, észak és dél felé öklelt. Egy állat sem állhatott meg vele szemben, és nem lehetett megmenekülni tőle. Azt tette, amit akart, és felfuvalkodott.
5Majd azt vettem észre, hogy egy kecskebak jön napnyugat felől az egész föld fölött, nem is érintve a földet. Ennek a baknak a két szeme közt egy hatalmas szarv volt. 6Amikor odaért a kétszarvú koshoz, amelyet a csatorna mellett láttam állni, rárontott teljes erővel. 7Láttam, hogy mikor a koshoz ért, nekivadulva felöklelte a kost, és letörte a két szarvát. A kosnak pedig nem volt annyi ereje, hogy megálljon vele szemben. A földre terítette, megtaposta, és nem volt, aki a kost megmenthette volna a hatalmától. 8A kecskebak azután nagyon nagyra nőtt; de amint elérte hatalmának csúcsát, letört a nagy szarv, és helyette négy hatalmas szarv nőtt a négy égtáj felé.
9Azok közül az egyiken egy kis szarv tűnt elő, és igen nagyra nőtt délen, keleten és az ékes földön. 10Felnőtt egészen az ég seregéig, és a földre dobott néhányat ebből a seregből, a csillagokból, és összetaposta őket. 11Még a sereg vezérével is szembeszállt, elvette tőle a mindennapi áldozatot, és feldúlta szentélyét. 12Sereget rendelt bűnös módon a mindennapi áldozat ellen, és földre terítette az igazságot. Minden tette sikerült.
13Azután hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett, egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg? 14Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését.
” (Dán 8:1-14)

https://www.youtube.com/@SzegediBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/baptistaszeged

Az Ifjúsággal kapcsolatos információk pedig megtalálhatóak az alábbi honlapokon:
https://www.facebook.com/szegedi.ifi
http://ifi.baptistaszeged.hu/
https://www.youtube.com/user/szegediifi/

Cím:6724 Szeged, Hétvezér u.5/b.
Lelkipásztor:Balogh Barnabás
Állandó alkalmak:vasárnap 9.00 Imaóra 10 és 17óra (július 1-től szeptember 1-ig 18 óra)
kedd 19.00 óra Ifjúsági
csütörtök 18 óra Istentisztelet
Honlap:http://baptistaszeged.hu/

2023.08.27. – Istentisztelet – John Chiniena lelkipásztor – What is Worship? John 4:19-24 – Toronto

35 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. John Chiniena lelkipásztor igehirdetése a Jn 4:19-24 igeversek alapján. First Hungarian Baptist Church Toronto

” 19Az asszony így felelt: Uram, látom, hogy próféta vagy. 20A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell. 21Jézus így válaszolt: Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. 22Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. 23De eljön az óra, és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. 24Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” (Jn 4:19-24)

19.The woman said to him, Sir, I see that you are a prophet.
20.Our fathers gave worship on this mountain, but you Jews say that the right place for worship is in Jerusalem.
21.Jesus said to her, Woman, take my word for this; the time is coming when you will not give worship to the Father on this mountain or in Jerusalem.
22.You give worship, but without knowledge of what you are worshipping: we give worship to what we have knowledge of: for salvation comes from the Jews.
23.But the time is coming, and is even now here, when the true worshippers will give worship to the Father in the true way of the spirit, for these are the worshippers desired by the Father.
24.God is Spirit: then let his worshippers give him worship in the true way of the spirit.

https://www.youtube.com/@FHBCToronto

https://www.facebook.com/First.Hungarian.Baptist.Church.Toronto/

Torontói Első Magyar Baptista Gyülekezet
7379 Islington Ave, Vaughan, ON,
L4L 1W1

2023.08.27. du – Győri Kolos – Pesterzsébet

112 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Győri Kolos lelkipásztor igehirdetése a Mt 24:15-22 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet

15Amikor tehát meglátjátok, hogy „a pusztító utálatosság” ott áll a szent helyen – erről beszélt Dániel próféta, aki olvassa, értse meg! –, 16akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, 17aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit, 18és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját. 19Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban! 20Imádkozzatok, hogy ne kelljen sem télen, sem szombaton menekülnötök. 21Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. 22Ha nem rövidíttetnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidíttetnek azok a napok.” (Mt 24:15-22)

Cím:1203 Budapest, Ady E. u. 58
Lelkipásztor:Katona Béla
Állandó alkalmak:csütörtök 18:30 Bibliaóra
vasárnap 09:00 Korcsoportos Bibliaóra
vasárnap 10:00 Istentisztelet
vasárnap 17:00 Istentisztelet
Honlap:http://www.pbgy.hu/hu/

Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Köszönjük az internetes részvételt és szeretettel várjuk élőben is az alkalmainkra!

Egyéb felületeink:
A gyülekezet honlapja: http://www.pbgy.hu/hu/
A gyülekezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Peste… Gy%C3%BClekezet/100064510937337/
A gyülekezet ifjúságának Instagram oldala: 
https://www.instagram.com/erzsebeti_ifi/
A gyülekezet ifjúságának YouTube oldala: 
https://www.youtube.com/@erzsebetiifi…

2023.08.27. de – Katona Béla – Pesterzsébet

340 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Katona Béla lelkipásztor igehirdetése a Dán 8:1-14 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet

1Bélsaccar király uralkodásának harmadik évében nekem, Dánielnek látomásom támadt, az után, amelyet először láttam. 2Azt láttam a látomásban, hogy Súsán várában vagyok, Élám tartományában. A látomásban az Úlaj csatornánál láttam magamat. 3Föltekintve láttam, hogy egy kétszarvú kos áll a csatorna mellett. Mind a két szarv nagy volt, de az egyik nagyobb volt a másiknál, és a nagyobbik később nőtt ki. 4Láttam, hogy a kos szarvaival nyugat, észak és dél felé öklelt. Egy állat sem állhatott meg vele szemben, és nem lehetett megmenekülni tőle. Azt tette, amit akart, és felfuvalkodott.
5Majd azt vettem észre, hogy egy kecskebak jön napnyugat felől az egész föld fölött, nem is érintve a földet. Ennek a baknak a két szeme közt egy hatalmas szarv volt. 6Amikor odaért a kétszarvú koshoz, amelyet a csatorna mellett láttam állni, rárontott teljes erővel. 7Láttam, hogy mikor a koshoz ért, nekivadulva felöklelte a kost, és letörte a két szarvát. A kosnak pedig nem volt annyi ereje, hogy megálljon vele szemben. A földre terítette, megtaposta, és nem volt, aki a kost megmenthette volna a hatalmától. 8A kecskebak azután nagyon nagyra nőtt; de amint elérte hatalmának csúcsát, letört a nagy szarv, és helyette négy hatalmas szarv nőtt a négy égtáj felé.
9Azok közül az egyiken egy kis szarv tűnt elő, és igen nagyra nőtt délen, keleten és az ékes földön. 10Felnőtt egészen az ég seregéig, és a földre dobott néhányat ebből a seregből, a csillagokból, és összetaposta őket. 11Még a sereg vezérével is szembeszállt, elvette tőle a mindennapi áldozatot, és feldúlta szentélyét. 12Sereget rendelt bűnös módon a mindennapi áldozat ellen, és földre terítette az igazságot. Minden tette sikerült.
13Azután hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett, egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg? 14Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését.
” (Dán 8:1-14)

Cím:1203 Budapest, Ady E. u. 58
Lelkipásztor:Katona Béla
Állandó alkalmak:csütörtök 18:30 Bibliaóra
vasárnap 09:00 Korcsoportos Bibliaóra
vasárnap 10:00 Istentisztelet
vasárnap 17:00 Istentisztelet
Honlap:http://www.pbgy.hu/hu/

Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Köszönjük az internetes részvételt és szeretettel várjuk élőben is az alkalmainkra!

Egyéb felületeink:
A gyülekezet honlapja: http://www.pbgy.hu/hu/
A gyülekezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Peste… Gy%C3%BClekezet/100064510937337/
A gyülekezet ifjúságának Instagram oldala: 
https://www.instagram.com/erzsebeti_ifi/
A gyülekezet ifjúságának YouTube oldala: 
https://www.youtube.com/@erzsebetiifi…

Délelőtti alkalom – Sellyei Imre – Őrbottyáni Baptista Gyülekezet 2023.08.27.

127 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Sellyei Imre lelkipásztor igehirdetése a Lk 5:1-11 igeversek alapján. Őrbottyáni Baptista Gyülekezet

1Amikor egyszer a sokaság Jézushoz tódult, és hallgatta Isten igéjét, ő a Genezáreti-tó partján állt. 2Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. 3Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. 4Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! 5Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. 6Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; 7ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. 8Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! 9A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak; 10de ugyanígy Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! 11Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.” (Lk 5:1-11)

https://www.facebook.com/orbottyanibaptista

https://www.youtube.com/@orbottyanibaptistagyulekez9461

Cím:2162 Őrbottyán, Hősök tere 1.
Lelkipásztor:Sellyei Imre
Állandó alkalmak:Szerda 18:00 Bibliaóra
Szombat 18:30 Ifi alkalom
Vasárnap 9:00 Imaóra, dicsőítés
Vasárnap 10:00 Istentisztelet
Vasárnap 17:00 Istentisztelet
Honlap:http://www.orbottyanibaptista.hu/
További információk:Körzet:
Sződ, Hunyadi u. 1. – 2134

2023.08.27. vas. Győri Gábor – Kiskőrös

209 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. aug. 27. Győri Gábor lelkipásztor igehirdetése a Dán 8:1-7 versek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet

1Bélsaccar király uralkodásának harmadik évében nekem, Dánielnek látomásom támadt, az után, amelyet először láttam. 2Azt láttam a látomásban, hogy Súsán várában vagyok, Élám tartományában. A látomásban az Úlaj csatornánál láttam magamat. 3Föltekintve láttam, hogy egy kétszarvú kos áll a csatorna mellett. Mind a két szarv nagy volt, de az egyik nagyobb volt a másiknál, és a nagyobbik később nőtt ki. 4Láttam, hogy a kos szarvaival nyugat, észak és dél felé öklelt. Egy állat sem állhatott meg vele szemben, és nem lehetett megmenekülni tőle. Azt tette, amit akart, és felfuvalkodott.
5Majd azt vettem észre, hogy egy kecskebak jön napnyugat felől az egész föld fölött, nem is érintve a földet. Ennek a baknak a két szeme közt egy hatalmas szarv volt. 6Amikor odaért a kétszarvú koshoz, amelyet a csatorna mellett láttam állni, rárontott teljes erővel. 7Láttam, hogy mikor a koshoz ért, nekivadulva felöklelte a kost, és letörte a két szarvát. A kosnak pedig nem volt annyi ereje, hogy megálljon vele szemben. A földre terítette, megtaposta, és nem volt, aki a kost megmenthette volna a hatalmától.”
(Dán 8:1-7)

Cím:6200 Kiskőrös, Kálvin u. 6.
Lelkipásztor:Győri Gábor
Állandó alkalmak:Vasárnap 09.00 Imaóra, Gyermekbibliakör 10.00 Istentisztelet
17.00 Istentisztelet
Szerda 18.00 Istentisztelet, Bibliaóra
Péntek 18.00 Imaóra
Szombat 19.00 Ifjúsági alkalom
Honlap:http://www.kiskoros.baptist.hu

https://www.youtube.com/@kiskorosbaptist

https://www.facebook.com/kiskoros.baptist