Kezdőlap Blog Oldal 296

Dávid kiváló harcosai – Sipos Márk – Szeged Új Remény

107 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. szept. 3. Sipos Márk lelkipásztor igehirdetése a 2 Sámuel 23 igeversek alapján. Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet.

1Ezek voltak Dávid utolsó szavai: Így szól Dávid, Isai fia, így szól a magasra emelt férfi, Jákób Istenének felkentje, Izráel énekeinek kedveltje: 2Az ÚR lelke beszélt általam, az ő szava volt nyelvemen. 3Izráel Istene ezt mondta, Izráel kősziklája így szólt hozzám: Az emberek igaz uralkodója, az istenfélő uralkodó 4olyan, mint a fölkelő nap reggeli fénye, mint a felhőtlen reggel, melynek sugarától eső után kisarjad a fű a földön. 5Nem ilyen-e házam Isten színe előtt? Örök szövetségre lépett énvelem, benne elrendezett és biztosított mindent. Minden javam, minden örömöm őtőle származik. 6De az elvetemültek mind olyanok, mint a szélhordta tövis, melyet nem fognak meg kézzel: 7aki hozzájuk akar nyúlni, vasat ragad, lándzsanyelet; égő tűzzel égeti meg őket, ahol rájuk talál.
8Ezek voltak név szerint Dávid vitézei: a tahkemóni Jóséb-Bassebet, egy főtiszt, aki úgy forgatta a lándzsáját, hogy egy alkalommal nyolcszáz embert döfött le.
9Azután Eleázár, Ahóhí fiának, Dódónak a fia, egyike annak a három vitéznek, akik Dávid mellett voltak, amikor csúffá tették a harcra gyülekezett filiszteusokat. Az izráeliek már visszavonultak, 10de ő ott maradt, és vágta a filiszteusokat, míg csak bele nem fáradt, és hozzá nem ragadt a keze a kardhoz. Nagy győzelmet adott az ÚR azon a napon. Azután a hadinép is visszatért hozzá, de csak fosztogatni.
11A következő volt Sammá, a harári Ágé fia. Amikor összegyűltek a filiszteusok Lehínél, ahol a mező egy darabja lencsével volt bevetve, a hadinép már megfutamodott a filiszteusok elől, 12de ő megállt annak a darab földnek a közepén, megvédte azt, és megverte a filiszteusokat. Így adott az ÚR nagy győzelmet.
13Egyszer a harminc vezér közül hárman elmentek Dávidhoz, és aratáskor érkeztek meg az Adullám-barlangba, amikor a filiszteusok serege a Refáím-völgyben táborozott. 14Dávid akkor a sziklavárban volt, a filiszteusok előőrse pedig ugyanakkor Betlehemnél. 15Dávid eltikkadt, és ezt mondta: Ó, bárcsak valaki vizet hozna nekem a betlehemi kútból, onnan a kapu mellől! 16Erre a három vitéz áttört a filiszteus táboron, vizet merített Betlehemben a kapu melletti kútból, elhozták, és odavitték Dávidnak. Ő azonban nem akarta meginni, hanem kiöntötte áldozatul az ÚRnak, 17és ezt mondta: Az ÚR mentsen meg attól, hogy ilyet tegyek! Hiszen azoknak az embereknek a vére ez, akik kockára tették az életüket! Ezért nem akarta meginni. Ilyeneket vitt véghez ez a három vitéz.
18Abísaj, Jóáb testvére, Cerújá fia volt a harminc vezér parancsnoka. Ő úgy forgatta a lándzsáját, hogy háromszáz embert döfött le. Ő volt a leghíresebb a harmincak között. 19A harmincak között ő volt a legtekintélyesebb, ezért lett a parancsnokuk; ám az előző háromnak nem ért a nyomába.
20A Kabceélból való Benájá, Jójádá fia is kiváló ember volt, és nagy tetteket vitt véghez. Ő vágta le Móáb két bajnokát. Ő ment le egy verembe, és megölt egy oroszlánt, amikor egyszer hó esett. 21Ugyanő vágott le egy nagy termetű egyiptomi embert, bár az egyiptomi kezében lándzsa volt, ő meg csak bottal ment rá. De kiragadta az egyiptomi kezéből a lándzsát, és a saját lándzsájával ölte meg. 22Ilyeneket vitt véghez Benájá, Jójádá fia. Ő is nevezetes volt, mint az a három vitéz. 23Tekintélyes volt a harminc között, de a háromnak nem ért a nyomába. Dávid a testőrök vezetőjévé tette.
24Aszáél, Jóáb testvére is kivált a harminc közül, akik a következők voltak: Elhánán, a betlehemi Dódó fia, 25a haródi Sammá, a haródi Elíká, 26a peleti Helec, a tekóai Írá, Ikkés fia, 27az anátóti Abíezer, a húsái Mebunnaj, 28az ahóhi Calmón, a netófái Mahraj, 29a netófái Héleb, Baaná fia, a benjámini Gibeából való Ittaj, Ríbaj fia, 30a pirátóni Benájá, a nahalé-gaasi Hiddaj, 31az arbai Abíalbón, a bahúrími Azmávet, 32a saalbóni Eljahbá, Jónátán, Jásén fia, 33a harári Sammá, az arári Ahíám, Sárár fia, 34a maakái Elífelet, Ahaszbaj fia, a gilói Elíám, Ahítófel fia, 35a karmeli Hecró, az arbai Paaraj, 36a cóbái Jigál, Nátán fia, a gádi Bání, 37az ammóni Celek meg a beéróti Nahraj, Jóábnak, Cerújá fiának a fegyverhordozója, 38a jeteri Írá, a jeteri Gáréb 39és a hettita Úriás. Összesen tehát harmincheten voltak.”
(2 Sámuel 23)

Cím:6721 Szeged, Madách u. 19.
Lelkipásztor:Sipos Márk
Állandó alkalmak:Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál
Honlap:http://ujremeny.hu/szeged
További információk:Havonta kismamakör, házaskör, egyetemi diák kör alkalmak Időszakosan egyetemi evangélizációk

http://szegediujremeny.hu/

https://www.youtube.com/user/szegediujremeny

https://www.youtube.com/@ujremenyonline9518/videos

https://www.facebook.com/szegedi.uj.remeny

Dán. 3:1, 7, 13-28 Hithűség – Pesti Csaba – Karcag

19 megtekintés Premier dátuma: 2023. szept. 3. Pesti Csaba lelkipásztor igehirdetése a Dán. 3:1, 7, 13-28 igeversek alapján. Karcagi Baptista Gyülekezet

1Nebukadneccar király csináltatott egy hatvan könyök magas és hat könyök széles aranyszobrot. Fölállíttatta azt a Dúrá-völgyben, Babilon városában…
7Amikor tehát a különböző nyelvű népek és nemzetek meghallották a kürt, a síp, a citera, a hárfa, a lant és egyéb hangszerek hangját, leborultak, és hódoltak az aranyszobor előtt, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott…
13Ekkor Nebukadneccar nagyon megharagudott, és megparancsolta, hogy vezessék elő Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót. Oda is vezették ezeket a férfiakat a király elé. 14Nebukadneccar ezt kérdezte tőlük: Sadrak, Mésak és Abéd-Negó! Igaz-e, hogy ti nem tisztelitek isteneimet, és nem hódoltok az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattam? 15Készek vagytok-e most, ha meghalljátok a kürt, a síp, a citera, a hárfa, a lant, a duda és egyéb hangszerek hangját, leborulni és hódolni a szobor előtt, amelyet csináltattam? Mert ha nem hódoltok, azon nyomban bedobnak benneteket az izzó tüzes kemencébe. És van-e olyan Isten, aki az én kezemből ki tud szabadítani benneteket? 16Sadrak, Mésak és Abéd-Negó így válaszolt a királynak: Ó, Nebukadneccar! Nem szükséges, hogy erre bármit is feleljünk. 17Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! 18De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!
19Ekkor Nebukadneccart úgy elöntötte a harag Sadrak, Mésak és Abéd-Negó miatt, hogy még az arca is eltorzult. Meghagyta, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét, mint ahogyan be szokták fűteni. 20Azután megparancsolta hadserege legerősebb vitézeinek, hogy kötözzék meg Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót, és dobják be őket az izzó tüzes kemencébe. 21Megkötözték tehát ezeket a férfiakat, és úgy, ahogy fel voltak öltözve, nadrágostul, alsóruhástul és süvegestül, bedobták őket az izzó tüzes kemencébe. 22Mivel a király szigorú parancsára a kemencét a szokottnál is jobban befűtötték, a lángoló tűz megölte azokat az embereket, akik Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót odahurcolták. 23A három férfi, Sadrak, Mésak és Abéd-Negó pedig megkötözve az izzó tüzes kemencébe esett.
24Nebukadneccar király azonban megdöbbent, sietve fölkelt, és ezt kérdezte udvari embereitől: Nem három férfit dobtunk megkötözve a tűzbe? Azok így válaszoltak a királynak: Valóban úgy van, ó, király! 25Ő azonban így szólt: Én mégis négy férfit látok szabadon járni a tűzben, és nincs rajtuk semmi sérülés. A negyedik pedig olyannak látszik, mint valami isten.
26Ekkor Nebukadneccar király odament az izzó tüzes kemence ajtajához, és így szólt: Sadrak, Mésak és Abéd-Negó, szolgái a felséges Istennek! Gyertek ki, jöjjetek ide! Sadrak, Mésak és Abéd-Negó pedig kijött a tűzből. 27Az összegyűlt kormányzók, elöljárók, helytartók és a király udvari emberei pedig látták, hogy ezeknek a férfiaknak semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket.
28Nebukadneccar ekkor így szólt: Áldott legyen Sadrak, Mésak és Abéd-Negó Istene, mert elküldte az angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük.”
(Dán. 3:1, 7, 13-28)

Cím:5300 Karcag, József Attila u. 11.
Lelkipásztor:Pesti Csaba
Állandó alkalmak:Szerda: 18 óra istentisztelet
Szombat: 15 óra ifjúsági istentisztelet (minden hónap második szombatján)
Vasárnap: 9.30 óra imaóra 10 óra istentisztelet
18 óra istentisztelet
Honlap:http://www.karcag.baptist.hu
További információk:Körzet:
Bucsa, Rákóczi u. 16. – 5527;
Kisújszállás, Kossuth u. 29. – 5310;
Kunmadaras, Bacsó B. u. 11. – 5321;
Poroszló, Fehéraklai u. 25. – 3388;
Tiszaigar, Dózsa Gy. u. 20. – 5361;
Tiszaszentimre, Kör u. 21. – 5322

https://www.youtube.com/@karcagibaptistagyulekezet

http://www.karcag.baptist.hu

https://www.facebook.com/profile.php?id=100064743124750

Istentisztelet – Boros Dávid Bp. József utca

136 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. szept. 3. Boros Dávid lelkipásztor igehirdetése a Lk 14:15-24 igeversek alapján. József utcai Baptista Gyülekezet

15Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: Boldog az, aki Isten országának vendége. 16Ő pedig a következőképpen válaszolt: Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. 17A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van! 18De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! 19A másik azt mondta: Öt pár ökröt vettem, megyek, hogy lássam, mit érnek. Kérlek, ments ki engem! 20Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek. 21Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura ekkor megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat! 22A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely. 23Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. 24Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat.” (Lk 14:15-24)

https://www.youtube.com/@JozsefUtcaiBaptisaGyulekezet

https://www.facebook.com/jozsefutca

Cím:1084 Budapest, József u. 12.
Lelkipásztor:Boros Dávid
Állandó alkalmak:Vasárnapi programjaink
09:00 10:00 Gyermekek korosztályoknak megfelelő kiscsoportos foglalkozása (minden vasárnap)
A hónap 1. és ha van, 5. vasárnapján: közös imaóra
A hónap 2. és 4. vasárnapján: kiscsoportos Biblia-tanulmányozás felnőtteknek
A hónap 3. vasárnapján: külön női és férfi imaóra
10:00 11:00 Istentisztelet (minden vasárnap, a hónap első vasárnapján Úrvacsorával)
16:00 17:00 Énekkari próba
17:00 18:30 Istentisztelet (minden vasárnap, kivéve a hónap harmadik vasárnapját)
A hónap harmadik vasárnapján nincsen összejövetel

Szerdai programjaink
18:00 19:00 Bibliaóra
19:00 20:30 Énekkari próba

Pénteki programjaink
18:00 21:00 Ifjúsági klub
Honlap:http://www.jozsefutca.hu/

Képmutatás nélküli szeretet – Merényi Zoltán – Gyula

199 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. szept. 3. GYULAI BAPTISTA GYÜLEKEZET Istentisztelet a Gyulai Baptista Gyülekezetben 2023. szeptember 3-án. Igét hirdet: Merényi Zoltán, lelkipásztor. Igehely: Róm 12,9-21

9A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, 10a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, 11a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. 12A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. 13A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet. 14Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok. 15Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. 16Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. 17Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. A tisztességre legyen gondotok minden ember előtt. 18Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. 19Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr. 20Sőt „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére”. 21Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat.” (Róm 12,9-21)

Gyülekezetünk Gyulán a Munkácsy Mihály u. 11/b szám alatt található. Istentiszteleteinket vasárnap 10 és 17 órától tartjuk. Alkalmaink nyitottak, várunk minden érdeklődőt nagy szeretettel!

https://www.youtube.com/@GyulaiBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/gyulaibaptistagyulekezet

Lelkipásztor:Merényi Zoltán
Állandó alkalmak:vasárnap 9.00 áhítat; 10.00 és 17.00 istentiszteletek
kedd 18.00 bibliaklub Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számáraszerda 18.00 bibliaóra
szombat 17.30 ifjúsági óra
Honlap:http://www.gyulaibaptista.hu/

2023.09.03. Pataki Dávid – Az Ige(n) – Budaörs

49 megtekintés 2023. szept. 6. Pataki Dávid igehirdetése a Jn 1:1-3.9.13 igeversek alapján. Kőszikla Baptista Gyülekezet Budaörs

1Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. 2Ő kezdetben Istennél volt. 3Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött…
9Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. 10A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: 11a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. 12Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, 13akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.”
(Jn 1:1-3.9-13)

Cím: 2040 Budaörs, Liget u.3/2

Lelkipásztor: Durkó István és Révész Lajos
Állandó alkalmak:Istentiszteleti helyszín minden vasárnap 10 órától: 2040 Budaörs Liget u.3/2 (Terrapark irodaház)
Gyülekezetplántálás: Törökbálint, Tatabánya Budapest BudaSzíve gyülekezet

Honlap: http://www.kosziklagyulekezet.hu
További információk:
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/koszikla.budaors/

Hogy miért pont Jézus?
http://kosziklagyulekezet.hu/hu/miert…

Kőszikla Baptista Gyülekezet Budaörs

https://www.youtube.com/@kosziklabaptistagyulekezet7357
Jelentkezz online kiscsoportjainkba, ha nem szeretnél közösség nélkül maradni ebben az időszakban sem: https://forms.gle/WELaVLY2DWzW8VMw9
Kérjük, hogy hívd meg ismerőseidet is, illetve oszd meg ezt a lehetőséget, hogy minél több emberhez eljusson! Imakérés / Kérdés / Bizonyság esetén írj nekünk itt: https://forms.gle/i4wxjkxQ9fyWsEgf9 Miért pont Jézus?

http://kosziklagyulekezet.hu/hu/miert… 
Iratkozz fel Youtube csatornánkra, hogy értesülj a jövőbeni közvetítéseinkről, új tartalmakról.
Hírlevelünkre itt tudsz feliratkozni: http://kosziklagyulekezet.hu/hu/cikk/… 
További információkért írj, vagy keress minket:
Email: info@kosziklagyulekezet.hu 
https://www.facebook.com/koszikla.bud… 
http://www.kosziklagyulekezet.hu

2023. 09. 03. délelőtti istentisztelet // Mészáros Kornél – Újpest

339 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. szept. 3. #baptista#IT#ubgy Újpesti Baptista Gyülekezet élő közvetítés. Mészáros Kornél lelkipásztor igehirdetése a Thesszalonikaiakhoz írt második levél 2. rész, 1-12 igeversek alapján. Újpesti Baptista Gyülekezet

1Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, 2hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem prófécia, sem beszéd, sem nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már itt volna. 3Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. 4Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten. 5Nem emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt? 6És tudjátok, hogy mi az, ami most még visszatartja, hogy csak a maga idejében jelenjék meg. 7A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnnie az útból. 8És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével. 9Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával 10és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. 11Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, 12és ezáltal mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek.” (2Thesz 2:1-12)

Cím:1043 Budapest, Kassai u. 26.
Lelkipásztor:Mészáros Kornél
Állandó alkalmak:Vasárnap 9 óra imaóra
 9 óra bibliaóra gyermekek részére
10 óra istentisztelet
17 óra istentisztelet

kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!)
csütörtök 18 óra bibliaóra
péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra
Honlap:http://www.ujpest.baptist.hu/

http://www.ujpest.baptist.hu/

https://www.youtube.com/@UjpestiBaptista

https://www.facebook.com/ujpestibaptista

2023.09.03. Vasárnap Du. – Zak 1:11-17 – Kraszna

1 369 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. szept. 3. Zakariás próféta könyve – KraMaBaGy Igehirdetés a Zak 1:11-17 igeversek alapján. Krasznai Magyar Baptista Gyülekezet

1Dárius uralkodásának második esztendejében, a nyolcadik hónapban így szólt az ÚR igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt: 2Nagyon megharagudott elődeitekre az ÚR. 3Mondd meg azért népednek: Ezt mondja a Seregek URa: Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek URa, és én is hozzátok térek! – mondja a Seregek URa. 4Ne legyetek olyanok, mint elődeitek, akiknek a régebbi próféták ezt hirdették: „Ezt mondja a Seregek URa: Térjetek meg gonosz útjaitokról és gonosz tetteitekből!”, de nem hallgattak és nem figyeltek rám – így szól az ÚR.
5Hol vannak elődeitek? És a próféták talán örökké élnek? 6De az én igéim és rendelkezéseim, amelyeket megparancsoltam szolgáim, a próféták által, utolérték elődeiteket! Azután megtértek, és ezt mondták: Úgy bánt velünk a Seregek URa, ahogyan útjaink és tetteink miatt jónak látta.
7Dárius uralkodásának második esztendejében, a tizenegyedik hónapnak, azaz sebát hónapnak a huszonnegyedik napján szólt az ÚR igéje Zakariás prófétához, Berekjá fiához, aki Iddó fia volt: 8Ezt láttam az éjszaka: Valaki, egy vörös ló hátán ülve, a mirtuszfák között állt a völgyben, mögötte vörös, fakó és fehér lovak voltak.
9Ezt kérdeztem: Mik ezek, URam? Egy angyal pedig, aki velem beszélt, ezt mondta nekem: Majd én megmagyarázom neked, hogy mik ezek.
10Ekkor megszólalt az, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondta: Ezeket az ÚR azért küldte, hogy járják be a földet. 11Megszólították az ÚR angyalát, aki a mirtuszfák között állt, és ezt mondták: Bejártuk a földet, és az egész föld nyugodt és békés. 12Az ÚR angyala erre azt mondta: Seregek URa! Mikor könyörülsz meg végre Jeruzsálemen és Júda városain? Hiszen már hetven éve tart a haragod!
13Az ÚR jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt a velem beszélő angyalnak. 14A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek URa: Szánalomra indultam Jeruzsálem iránt és a Sion iránt, nagy-nagy szánalomra! 15És nagyon-nagyon haragszom az elbizakodott népekre, mert amikor én csak kicsit haragudtam, ők a teljes romláson fáradoztak.
16Azért ezt mondja az ÚR: Irgalommal fordulok Jeruzsálemhez, templomom fel fog épülni benne – így szól a Seregek URa –, és feszítenek még ki mérőzsinórt Jeruzsálemben. 17Hirdesd még azt is, hogy így szól a Seregek URa: Bővelkedni fognak még városaim minden jóban, megvigasztalja még az ÚR a Siont, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.”
 (Zak 1:1-17)

Vetye utca 613. szám, Kraszna, Szilágy megye, Románia (Str. Veche, nr. 613, Crasna (457085), Sălaj, Romania)
Az alábbi időpontokban tartjuk az alkalmainkat: Vasárnap 10:00 Vasárnap 17:00 Péntek 20:00
Gyülekezetünk weboldala: https://www.kramaba.ro/
Gyülekezetünk facebook oldala: https://www.facebook.com/krasznaibaptista/
Ifjuságunk instagram oldala: https://www.instagram.com/krasznaifi/

Facebook: https://www.facebook.com/krasznaibapt…
Weboldal: https://kramaba.ro/
KraMaBa Ifjúság instagram oldala: https://www.instagram.com/krasznaifi/
https://www.youtube.com/@KraMaBaGy

2023.09.03. Vasárnap De. – Part2 – Lk 5:1-11, 27-32 – Kaszna

948 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. szept. 3. Lukács evangéliuma – KraMaBaGy Igehirdetés a Lk 5:1-11, 27-32 igeversek alapján. Krasznai Magyar Baptista Gyülekezet

1Amikor egyszer a sokaság Jézushoz tódult, és hallgatta Isten igéjét, ő a Genezáreti-tó partján állt. 2Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. 3Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. 4Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! 5Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. 6Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; 7ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. 8Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! 9A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak; 10de ugyanígy Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! 11Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt…
27Ezután kiment, és meglátott egy Lévi nevű vámszedőt a vámszedő helyen ülni. Így szólt hozzá: Kövess engem! 28Az otthagyott mindent, felkelt, és követte őt. 29Lévi nagy vendégséget rendezett neki a házában. Nagy sokaság volt ott, vámszedők és mások, akik velük együtt telepedtek asztalhoz. 30A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt? 31Jézus így válaszolt nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. 32Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.”
(Lk 5:1-11, 27-32)

Vetye utca 613. szám, Kraszna, Szilágy megye, Románia (Str. Veche, nr. 613, Crasna (457085), Sălaj, Romania)
Az alábbi időpontokban tartjuk az alkalmainkat: Vasárnap 10:00 Vasárnap 17:00 Péntek 20:00
Gyülekezetünk weboldala: https://www.kramaba.ro/
Gyülekezetünk facebook oldala: https://www.facebook.com/krasznaibaptista/
Ifjuságunk instagram oldala: https://www.instagram.com/krasznaifi/

Facebook: https://www.facebook.com/krasznaibapt…
Weboldal: https://kramaba.ro/
KraMaBa Ifjúság instagram oldala: https://www.instagram.com/krasznaifi/
https://www.youtube.com/@KraMaBaGy

Istentisztelet – Bacsó Benjámin – A növekedés felelőssége 2. – Veresegyház

278 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. szept. 3. Bacsó Benjámin lelkipásztor igehirdetése az 1Kor 12:9-10 igeversek alapján. Élő Remény Baptista Gyülekezet Veresegyház

9De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. 10Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (1Kor 12:9-10)

Cím:2112 Veresegyház, Hajnal u. 2/A.
Lelkipásztor:Bacsó Benjámin
Állandó alkalmak:Vasárnap 10.00 imaáhitat, 10.30 és 17.00 Istentisztelet
Honlap:https://eloremeny.hu/
További információk:Szadai körzet
https://www.instagram.com/eloremenygyulekezet

https://www.facebook.com/eloremeny

https://www.youtube.com/@eloremenybaptistagyulekeze790

Október a Reformáció Hónapja 2023

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT), mint minden évben, úgy idén is megszervezi az Október a Reformáció Hónapja programsorozatot.

A következő programokat szervezzük:

  • Szeptember 30. szombat 1000-1500Területi Női Találkozó. Alberti Evangélikus Gyülekezet (2730 Albertirsa, Pesti út 106.)
  • Október 1. vasárnap 1800Megnyitó Ünnepség. Budapest, Deák téri evangélikus templom. Igét hirdet Papp János baptista egyházelnök.
  • Október 8. vasárnap 1700Kaposvári Ökumenikus Missziói Nap. Békevár Baptista Gyülekezet (7400 Kaposvár, Béke u. 30.). Igét hirdet Szemerei János evangélikus püspök.
  • Október 15. vasárnap 1700Reformációi Gálaest. Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház (1088 Budapest, Rákóczi út 21.). Ünnepi előadó: Nagy István agrárminiszter.
  • Október 29. vasárnap 930: Reformációi Istentisztelet. Agapé Pünkösdi Gyülekezet (1146 Budapest, Thököly út 46/b) Igét hirdet: Dr. Khaled A. László metodista szuperintendens, MEÖT alelnök.
  • Október 31. kedd 1700: Reformációi Megemlékezés. Budapest, Reformáció Park (Fasor/Bajza u. sarok). Beszédet mond: Farády Zsolt, metodista országos laikus elöljáró.

A részletes programokat és a letölthető plakátokat a MEÖT honlapján, ide kattintva érheti el.