Kezdőlap Blog Oldal 285

Békés, 2023.10.08 Délután – Gary Haskell

183 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. okt. 8. Gary Haskell igehirdetése a Jak 1:27, Róm 7:14-20, Jn 3:1-7 igeversek alapján. Tolmács: Csiszár István. Békési Baptista Gyülekezet

„Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől.” (Jak 1:27)

14 Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: a bűn rabszolgája. 

15 Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Zsolt 51,7; Gal 5,17 

16 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. 

17 Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn

18 Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt. 

19 Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. 

20 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.” (Jak 7:14-20)

1 Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 

2 Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele. 

3 Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országátJn 3,31; 1Pt 1,23; 1Jn 3,9 

4 Nikodémus ezt kérdezte tőle: Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe, és megszülethet ismét? 

5 Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ez 36,25-27; Ef 5,26; Tit 3,5 

6 Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. 

7 Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek.” (Jn 3:1-7)

https://www.youtube.com/@BekesiBaptista

https://www.facebook.com/bekesibaptistagyulekezet

Cím:5630 Békés, Teleky u. 39.
Lelkipásztor:Bócsa Roland
Állandó alkalmak:Szombat 18.00 – ifjúsági óra
Vasárnap 9.00 – imaóra
Vasárnap 10.00 – Istentisztelet
Vasárnap 17.00 – Istentisztelet 
Honlap:http://bekesibaptista.hu

2023.10.08. vas Győri Gábor – Kiskőrös

235 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. okt. 8. Győri Gábor lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 16:16-34 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet

16 Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. 

17 Követte Pált és minket, és így kiáltozott: Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek! Mt 8,29; ApCsel 9,2 

18 Ezt több napon át művelte. Mivel Pált bosszantotta ez, megfordult, és ezt mondta a léleknek: Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle! És az még abban az órában kiment belőle. 

19 Amikor pedig látták a gazdái, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. ApCsel 19,24-27 

20 Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: Ezek az emberek felforgatják a városunkat. 

21 Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk. 

22 Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. 

23 Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. 

24 Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.

25 Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Kol 3,16 

26 Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. 

27 Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. 

28 Pál azonban hangosan rákiáltott: Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk! 

29 Ekkor az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; 

30 majd kivezette őket, és ezt kérdezte: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: 

31 Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. 

32 Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. 

33 Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. 

34 Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.” (ApCsel 16:16-34)

Cím:6200 Kiskőrös, Kálvin u. 6.
Lelkipásztor:Győri Gábor
Állandó alkalmak:Vasárnap 09.00 Imaóra, Gyermekbibliakör 10.00 Istentisztelet
17.00 Istentisztelet
Szerda 18.00 Istentisztelet, Bibliaóra
Péntek 18.00 Imaóra
Szombat 19.00 Ifjúsági alkalom
Honlap:http://www.kiskoros.baptist.hu

https://www.youtube.com/@kiskorosbaptist

https://www.facebook.com/kiskoros.baptist

Közlemény a Baptista Könyvesboltról – átállás az online térbe

Értesítjük a kedves vásárlókat, hogy a Baptista Könyvesbolt a jövőben webshopként fog működni, várhatóan 2023. novembertől. A technikai átállás miatt a budapesti üzlethelyiség a Benczúr u. 31. szám alatt 2023. október 11-én bezárt, a jövőben nem látogatható személyes jelenléttel. A webshop indulásáig sajnos rendeléseket sem áll módjában teljesíteni. A kellemetlenség miatt kérjük a testvérek szíves megértését!

Az egyház saját kiadványai (Áhítat 2024; Múlt, jelen, jövő baptista évkönyv 2024) megrendelhetők a korábbi elérhetőségeken: +36-20-886-0011; konyvesbolt@baptist.hu.

Hálaadó Istentisztelet – 2023. 10. 08. – Merényi Zoltán – Szeged

351 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. okt. 8. Merényi Zoltán lelkipásztor igehirdetése a Zsolt. 107 igeversek alapján. Szegedi Baptista Gyülekezet

1Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! 2Így szóljanak az ÚR megváltottai, akiket megváltott az ellenség kezéből, 3és összegyűjtött a különböző országokból; keletről, nyugatról, északról és délről. 4Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, nem találtak lakott várost. 5Éheztek is, szomjaztak is, elcsüggedt a lelkük. 6De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kimentette őket szorult helyzetükből. 7A helyes útra vezette őket, hogy lakott városba jussanak. 8Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, 9mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket. 10Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve, 11mert engedetlenek voltak Isten parancsával szemben, megvetették a Felséges döntését. 12Ezért szenvedéssel törte meg szívüket, elbuktak, nem volt segítőjük. 13De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő megszabadította őket szorult helyzetükből. 14Kihozta őket a sötétségből, a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte. 15Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, 16mert betörte az érckapukat, és leverte a vaszárakat. 17Vannak ostobák, akiknek szenvedniük kellett vétkes életük és bűneik miatt. 18Minden ételtől undorodtak, már a halál kapuihoz jutottak. 19De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő megszabadította őket szorult helyzetükből. 20Elküldte igéjét, meggyógyította és a sír mélyéről kimentette őket. 21Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, 22mutassanak be hálaáldozatot, beszéljék el ujjongva tetteit! 23Vannak, akik hajókon a tengerre szálltak, munkájukat a nagy vizeken végezték. 24Ezek látták az ÚR tetteit, csodáit a mélységes tengeren. 25Szavára forgószél támadt, fölemelték őket a hullámok. 26Égig emelkedtek, majd a mélybe zuhantak, kétségbeestek a veszedelemben. 27Imbolyogtak, tántorogtak, mint a részegek, bölcsességük egészen odalett. 28De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kiszabadította őket szorult helyzetükből. 29Lecsendesítette a forgószelet, elcsitultak a hullámok. 30Örültek, amikor azok elsimultak, és a kívánt kikötőbe vezette őket. 31Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért és az emberekkel tett csodáiért! 32Magasztalják őt a nép gyülekezetében, és dicsérjék a vének gyűlésében! 33A folyókat pusztává tette, a forrásokat sivataggá, 34a gyümölcstermő földet szikessé a rajta lakók gonoszsága miatt. 35A pusztában bővizű tavat árasztott, a szomjú földön forrásokat. 36Éhezőket telepített oda, akik várost alapítottak lakóhelyül. 37Mezőket vetettek be, és szőlőket ültettek, amelyek termést és gyümölcsöt hoztak. 38Megáldotta őket, és nagyon elszaporodtak, állatokban sem láttak hiányt. 39De azután megfogyatkoztak, és görnyedeztek az elnyomás, a baj és a gond miatt, 40amikor gyalázatot zúdított az előkelőkre, és úttalan pusztaságban kellett bolyonganiuk. 41De a szegényeket oltalmazza a nyomorúságban, nemzetségüket megszaporítja, mint egy nyájat. 42Látják a becsületesek, és örülnek, az álnokok pedig befogják szájukat. 43Aki bölcs, jegyezze meg ezeket, és értse meg az ÚR kegyelmes tetteit!” (Zsolt. 107)

https://www.youtube.com/@SzegediBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/baptistaszeged

Az Ifjúsággal kapcsolatos információk pedig megtalálhatóak az alábbi honlapokon:
https://www.facebook.com/szegedi.ifi
http://ifi.baptistaszeged.hu/
https://www.youtube.com/user/szegediifi/

Cím:6724 Szeged, Hétvezér u.5/b.
Lelkipásztor:Balogh Barnabás
Állandó alkalmak:vasárnap 9.00 Imaóra 10 és 17óra (július 1-től szeptember 1-ig 18 óra)
kedd 19.00 óra Ifjúsági
csütörtök 18 óra Istentisztelet
Honlap:http://baptistaszeged.hu/

Bemerítés Pécelen

Október elsején egy bemerítéssel egybekötött szabadtéri istentiszteletet tartott a Péceli Baptista Gyülekezet.

Nemcsak a nap ragyogott csodálatosan, hanem mind a hét fiatal bizonyságtétele is. Nagyon hálásak vagyunk az Úrnak a friss megtérőkért!

MEGHATÁROZÓ IGÉIM – A Baptista500 emlékév októberi témája

„Mert Isten igéje élő és ható.” (Zsid 4,12)

A hónap folyamán gondoljuk végig életünket, és idézzük fel azokat a történéseket, helyzeteket, amelyekben Istenünk a Szentírás egy-egy igéjén keresztül hozott változást életünkbe, és így megerősítette vagy megújította lelkünket, átalakította életszemléletünket, ösztönözte viselkedésünket.

Gyűjtsük össze ezeket az igéket, hiszen ezekkel az Úr örök alapokat, végleges változást adott számunkra. Osszuk meg másokkal is igéinket és ahhoz kapcsolódó történeteinket a családunkban, a barátaink között vagy a gyülekezeti csoportunkban. Írjuk is őket le örök emlékezetül a magunk és a mieink számára, mert ezek az igék bizonyítékai annak, hogy „az Isten igéje élő és ható”.

2023.10.08. du. – Katona Béla – Bp. Pesterzsébet

230 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. okt. 8. Katona Béla lelkipásztor igehirdetése a 2Móz 3:1-12 igeversek alaján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet

1Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. 2Ott megjelent neki az ÚR angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. 3Akkor Mózes ezt mondta magában: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? 4Amikor az ÚR látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! 5Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! 6Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor Mózes eltakarta az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. 7Az ÚR pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. 8El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére. 9Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. 10Most azért menj! Elküldelek téged a fáraóhoz: vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból! 11Mózes azonban ezt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és kivezessem Egyiptomból Izráel fiait? 12De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek! Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezetted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok áldozattal szolgálni az Istent.” (2Móz 3:1-12)

Cím:1203 Budapest, Ady E. u. 58
Lelkipásztor:Katona Béla
Állandó alkalmak:csütörtök 18:30 Bibliaóra
vasárnap 09:00 Korcsoportos Bibliaóra
vasárnap 10:00 Istentisztelet
vasárnap 17:00 Istentisztelet
Honlap:http://www.pbgy.hu/hu/

Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Köszönjük az internetes részvételt és szeretettel várjuk élőben is az alkalmainkra!

Egyéb felületeink:
A gyülekezet honlapja: http://www.pbgy.hu/hu/
A gyülekezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Peste… Gy%C3%BClekezet/100064510937337/
A gyülekezet ifjúságának Instagram oldala: 
https://www.instagram.com/erzsebeti_ifi/
A gyülekezet ifjúságának YouTube oldala: 
https://www.youtube.com/@erzsebetiifi…

2023.10.08. – Katona Béla – Bp. Pesterzsébet

410 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. okt. 8. Katona Béla lelkipásztor igehirdetése az 1Pt 4:10-11 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet

10Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: 11ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. „ (1Pt 4:10-11)

Cím:1203 Budapest, Ady E. u. 58
Lelkipásztor:Katona Béla
Állandó alkalmak:csütörtök 18:30 Bibliaóra
vasárnap 09:00 Korcsoportos Bibliaóra
vasárnap 10:00 Istentisztelet
vasárnap 17:00 Istentisztelet
Honlap:http://www.pbgy.hu/hu/

Üdvözlünk a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet online közvetítésén! Köszönjük az internetes részvételt és szeretettel várjuk élőben is az alkalmainkra!

Egyéb felületeink:
A gyülekezet honlapja: http://www.pbgy.hu/hu/
A gyülekezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/people/Peste… Gy%C3%BClekezet/100064510937337/
A gyülekezet ifjúságának Instagram oldala: 
https://www.instagram.com/erzsebeti_ifi/
A gyülekezet ifjúságának YouTube oldala: 
https://www.youtube.com/@erzsebetiifi…

Hálaadó vasárnap délután │ Szabó László – Nagyvárad Rogériusz

298 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. okt. 8. Szabó László lelkipásztor igehirdetése a Zsolt. 123:1-2 igeversek alapján. Nagyvárad-Rogériuszi Magyar Baptista Gyülekezet

1Zarándokének. Hozzád emelem tekintetemet, aki a mennyben laksz! 2Ahogy a szolgák uruk kezére néznek, vagy a szolgálóleány úrnője kezére, úgy nézünk mi Istenünkre, az ÚRra, míg meg nem könyörül rajtunk.” (Zsolt. 123:1-2)

https://www.youtube.com/@rhbcro

https://www.facebook.com/rhbcro

A Rogériuszi Magyar Baptista Gyülekezet Istent követő és szerető emberekből álló közösség. Küldetése, hogy ismertté tegye a Krisztusról szóló örömhírt a Rogériusz városnegyed magyar nyelvű lakói között, és hogy egy olyan közösség legyen, ahol az emberek a szabadító Istenre és egymásra találhatnak, mint lelki testvérekre. Szeretnénk Krisztus jó illata lenni Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között (2Kor. 2,15). Istennek hála, hogy a média tartalmak által is terjeszthetjük az evangéliumot. Ez egy olyan lehetőség, amit kár lenne nem kihasználni annak érdekében hogy az örömhírt eljuttassuk az emberekhez. Ez a youtube csatorna is azt szolgálja hogy az emberek megismerjék Istent és örök életre jussanak az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által. Továbbá az is a cél hogy Krisztus teste, a gyülekezet épülését szolgálja. http://www.rhbc.ro

Hálaadó vasárnap délelőtt │ Simon József – Nagyvárad Rogériusz

350 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2023. okt. 8. NAGYVÁRAD-ROGÉRIUSZI BAPTISTA IMAHÁZ Simon József lelkipásztor igehirdetése az Ef 1:3 igevers alapján. Nagyvárad-Rogériuszi Magyar Baptista Gyülekezet

„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban.” (Ef 1:3)

https://www.youtube.com/@rhbcro

https://www.facebook.com/rhbcro

A Rogériuszi Magyar Baptista Gyülekezet Istent követő és szerető emberekből álló közösség. Küldetése, hogy ismertté tegye a Krisztusról szóló örömhírt a Rogériusz városnegyed magyar nyelvű lakói között, és hogy egy olyan közösség legyen, ahol az emberek a szabadító Istenre és egymásra találhatnak, mint lelki testvérekre. Szeretnénk Krisztus jó illata lenni Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között (2Kor. 2,15). Istennek hála, hogy a média tartalmak által is terjeszthetjük az evangéliumot. Ez egy olyan lehetőség, amit kár lenne nem kihasználni annak érdekében hogy az örömhírt eljuttassuk az emberekhez. Ez a youtube csatorna is azt szolgálja hogy az emberek megismerjék Istent és örök életre jussanak az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által. Továbbá az is a cél hogy Krisztus teste, a gyülekezet épülését szolgálja. http://www.rhbc.ro