Közeledik a vasárnap! Talán sokan, akik ezeket a sorokat olvassák, már most tudják, hogy vasárnap imaházba fognak menni – számukra ez szokás, rendszer, öröm, és nincs az a betegség vagy természeti katasztrófa, ami visszatartaná őket. Aztán vannak olyanok eme sorok olvasói között, akik már most tudják, hogy nem mennek vasárnap gyülekezetbe. Természetesen léteznek teljesen érthető okai annak, ha valaki egy hetet kihagy, és azzal is tisztában vagyunk, hogy Isten nem szeret minket kevésbé azért, mert egy vasárnap betegek vagyunk, utazunk vagy valami más miatt nem tudunk megjelenni. 

A két szélsőséges csoport között pedig számtalan ember helyezkedik el – olyan emberek, akik terveznek ugyan gyülekezetbe menni vasárnap, végül mégsem jutnak el oda. Amikor elkezdődik a hétvége, várják, hogy eljöjjön a vasárnap reggel. Még szombat este is el szeretnének menni. Ha éppen ekkor találnánk felhívni őket, akkor őszintén azt felelnék, hogy terveznek menni. A felkészülésbe mégsem fektettek túl sok energiát. Nem hagyják abba a fárasztó vagy a figyelmüket elterelő tevékenységeiket, nem figyelmeztetik a család többi tagját, hogy készítsék elő a ruháikat, nem fekszenek le időben, és nem állítanak ébresztőt. Mire elérkezik a vasárnap reggel, és megkezdődik az istentisztelet, sehol se látni őket. 

Én pedig pont ezekhez az emberekhez szeretnék szólni: ahhoz a tömeghez, akik valóban minden héten szeretnének imaházba menni, mégsem teszik. Igen, nektek szeretném elmondani, milyen hatalmas értéke van a jelenlét szolgálatának. A jelenlét szolgálata azt jelenti, hogy jelen vagyunk – egyszerűen annyi, hogy összegyűlünk vasárnap reggel a gyülekezetben. Ez ugyan kis dolognak tűnik, mégis számít. Nagyon is számít. Ez egy igazi szolgálat. Egy igazi módja annak, hogy más keresztények felé szolgáljunk. 

A gyülekezetem számára nemrég lehetőség nyílt besegíteni egy olyan környékbeli gyülekezetnek, amely csökkenő létszámmal küzdött, és amelynek bizonytalanná vált a jövője. Az évek során csökkent a taglétszám, és habár a gyülekezeti épület egy kiváló környéken helyezkedik el, mégis szinte kong az ürességtől vasárnap reggelente. Az egyik pásztorunkat és nagyjából 40 tagot tudtunk átküldeni hozzájuk. Így a gyülekezet fogyatkozás helyett egy csapásra gyarapodni kezdett. A múlt helyét a jövő vette át. Gyülekezetünk számára örömet – igaz, keserédes és nehéz örömet – okozott a szerep, amit ebben az átalakulásban játszhattunk. 

Azok között, akik új életet vittek ebbe a gyülekezetbe, sokan voltak olyanok, akiket a jelenlét szolgálatáról ismertünk. Sokan közülük sosem szolgáltak a szószéken, vagy nem tudtak magukénak kulcsfontosságú szolgálatokat a gyülekezetben. Nem hiszem, hogy valaha erre vágytak volna. Egy másfajta, semmivel sem kevésbé fontos módon járultak hozzá a gyülekezeti élethez. Jelen voltak. Mindig. Vasárnaponként korán érkeztek és sokáig maradtak, másokat köszöntve, egymással beszélgetve és találkozva. Vasárnap esténként visszajöttek a gyülekezetbe, hogy dicsőítsenek, imádkozzanak és gyakorolják a közösséget. Ők voltak azok, akik szerda délután is megjelentek, attól függetlenül, hogy közös bibliatanulmányozás, imaóra, esetleg női vagy férfialkalom volt terítéken. Ők hittek a gyülekezetben. 

Amikor azt mondom, hogy hittek a gyülekezetben, akkor nem arra gondolok, hogy a szervezetben vagy az intézményben hittek, vagy hogy vakon követték volna a pásztorok minden parancsát. A gyülekezetben a testvérek drága szövetségeként hittek, és elkötelezték magukat ennek a szövetségnek a szolgálatára. Tudták, hogy csak akkor szolgálhatják a gyülekezetet, ha közösségben vannak vele, ha jelen vannak akkor, amikor a testvérek összegyűlnek. Tudták, hogy csak akkor teljesíthetik Isten közösségre vonatkozó parancsait, ha gyakorolják a közösséget. És így is tettek. 

Meg vagyok róla győződve, hogy minden gyülekezetnek több ilyen emberre lenne szüksége. Olyan emberekre, akik jelenlétüket a gyülekezet felé való bőkezű hozzájárulásként látják. A helyi gyülekezeteknek nincs akkora szükségük kiemelkedő tehetségekre és ritka képességekkel rendelkező emberekre, mint amennyire átlagos hívőkre, akik teljesen odaszánják magukat. A te gyülekezeted és az enyém is csak akkor virágozhat fel, ha van egy odaszánt mag, akik elhatározzák, hogy jelen vannak. Akiknek a fő szolgálata a jelenlét szolgálata.  

^{Photo: freepik.com}