Kezdőlap Blog Oldal 25

2026. 03. 01. – Megosztottság Jézus miatt – Papp József Barnabás – Gyula

172 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. márc. 1. Papp József Barnabás lelkipásztor igehirdetése a Lukács 12, 49 – 59 igeversek alapján. Gyulai Baptista Gyülekezet

49Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! 50Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! 51Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. 52Mert mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal. 53Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával.
Az idők jelei54Azután szólt a sokasághoz is: Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy lesz. 55Amikor pedig déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség jön, és úgy lesz. 56Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?
Megbékélés útközben57De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a helyes? 58Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged. 59Mondom neked, nem jössz ki onnan addig, amíg meg nem adod az utolsó fillért is.”
(Lk 12, 49-59)

https://www.youtube.com/@GyulaiBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/gyulaibaptistagyulekezet

Gyulai Baptista Gyülekezet

Gyulai Baptista Gyülekezet
Cím:5700 Gyula, Munkácsy M. u. 11/b
Állandó alkalmak:vasárnap 9.00 áhítat; 10.00 és 17.00 istentiszteletek
kedd 18.00 bibliaklub Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számáraszerda 18.00 bibliaóra
szombat 17.30 ifjúsági óra
Honlap:http://www.gyulaibaptista.hu/

2026.03.01. – Jézus és a szeretetem – Lukács 10,25-37 – Molnár Ambrus – Szigetszentmiklós

94 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. márc. 1. #biblia#istentisztelet Molnár Ambrus igehirdetése a Lukács 10,25-37 igeversek alapján. Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

5Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? 26Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? 27Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” 28Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz.29Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom? 30Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. 31Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. 32Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. 33Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, 34odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. 35Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.36Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? 37Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj! (Lk 10,25-37)

Cím:2310 Szigetszentmiklós, Kinizsi u. 43.
Lelkipásztor:Paróczi Zsolt
Állandó alkalmak:Vasárnap 9.15-től imaóra (közös énekléssel kezdve)
10 és 17 órától istentisztelet
csütörtökön 18.30-tól bibliaóra
szombaton 18-tól ifjúsági óra
Honlap:http://miklosibaptista.hu/

Facebook – https://www.facebook.com/Szigetszentm…
Instagram – https://www.instagram.com/miklosibapt…
Podcast – https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gy
Spoify Podcast – https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc…
Spotify – https://open.spotify.com/artist/3IMZS…
Deezer – https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5ro…
YouTube Music –    / szigetszentmiklós…  

B18 Istentisztelet I Jézus stílus – Novák Zsolt l 2026.03.01. – Budapest

911 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. márc. 1. Ha Jézus ma belépne a gyülekezetbe, felismerné önmagát? – Novák Zsolt lelkipásztor igehirdetése a Jn 13:35 igevers alapján. B18 Baptista Közösség Budapest

35Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13:35)

https://www.facebook.com/profile.php?id=61553167596543

https://www.youtube.com/@B18BaptistaKozosseg

Kezdőlap

A B18 Baptista Közösség – ÉRTE és Érted

Vasárnaponként 10.00

Vas Gereben utca 4/e, Budapest, Hungary

Budapest, Hungary

Hálával

B18

Diakónusavatás a Pócsmegyeri Baptista Gyülekezetben

2026. március 1-jén ünnepi istentiszteleti alkalmunk volt a pócsmegyeri gyülekezetben. Két elöljáró testvért, Kánai Barnabást és Kovács Áront diakónussá avathattunk.

Az ünnepi istentiszteleten Bacsó Benjámin, az észak-magyarországi missziókerület alelnöke hirdette közöttünk az igét, az avatási szertartás szolgálatát Barbarics Péter, a Presbiteri Tanács elnöke vezette.

Az istentisztelet alapigéje az 1Thessz 5,12–13 volt:

„Arra kérünk titeket, testvéreim, hogy becsüljétek meg és tiszteljétek azokat, akik vezetőitek az Úrban! Ők sokat dolgoznak értetek, tanítanak és tanácsolnak benneteket! Kérlek, hogy a munkájukért szeressétek és különösen becsüljétek meg őket! Békességben éljetek egymással!” (EFO)

Az ige útmutatást adott arra nézve, miként tekintsünk vezetőinkre – jelen esetben diakónusainkra –, hogyan forduljunk feléjük, és mi a mi felelősségünk gyülekezeti tagokként szolgálatuk támogatásában.

Bacsó Benjámin testvér az Ige alapján szólt a diakónusokhoz is. Beszélt a szolgálat örömeiről, kihívásairól és felelősségéről, mélyebb betekintést adva abba a munkába, amelyet közöttünk végeznek. Szavai bátorítást és útravalót jelentettek az avatott testvérek számára, amelyre szolgálatuk során később is visszatekinthetnek.

Volt egy gondolat az igehirdetés során: 

„Könnyű vizek nem nevelnek jó tengerészeket.”

Azt hiszem, azt tudjuk, hogy vannak egy gyülekezetben könnyű vizek, és van, amikor jönnek hullámok is. Hálát adunk Istennek azért, hogy olyan testvéreket hívott el közénk, akik készek tartóoszlopokká válni közöttünk – imádságban hordozva a gyülekezetet, és tevékenyen szolgálva annak javát.

Áron és Barnabás személyes bizonyságtételben mondták el, miként kaptak elhívást a szolgálatra.

Isten és a gyülekezet színe előtt fogadalmat tettek vállalva a szolgálatot.

Ezután Barbarics Péter, Bacsó Benjámin és Kovács Bálint, gyülekezetünk lelkipásztora kézrátétellel Isten áldását kérték diakónus testvéreink szolgálatára, életére.

Köszöntések hangzottak el a gyülekezet és a családok részéről, a diakónus testvérek feleségeit is köszöntötte a gyülekezet, hiszen elengedhetetlen az a háttér, amit ők biztosítanak a férjeiknek a szolgálatuk során.

Az ünnepi istentiszteletet közös ebéddel zártuk.

2026.03.01. – Igehirdetés – Halász Attila – Sopron

46 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. márc. 1. Halász Attila lelkipásztor igehirdetése a Lk 9:23 igevers alapján. Soproni Bárka Baptista Gyülekezet

23Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem!” (Lk 9:23)

https://www.facebook.com/sopronbarkaja

https://www.youtube.com/@sopronbarkaja

Cím:9400 Sopron, II. Rákóczi F. u. 41
Lelkipásztor:Bócsa Roland
Állandó alkalmak:Vasárnap 10 órakor istentisztelet
Honlap:http://www.sopronbarkaja.hu/
További információk:Körzet:
Egyházasfalu; Új-Hermes

Meláth Attila – Miért történnek tragédiák (2026. 03.01.) – Vác

55 megtekintés Meláth Attila lelkipásztor igehirdetése a Lk 13:1-5 igevers alapján. Váci Baptista Gyülekezet

1Abban az időben néhányan hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozati állataik vérével elegyítette. 2Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? 3Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek. 4Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámnál, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? 5Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy elvesztek.” (Lk 13:1-5)

https://www.youtube.com/@vacibaptistagyulekezet-vbm2675

https://www.facebook.com/vacibaptistagyulekezet

https://www.facebook.com/pages/V%C3%A1ci-Baptista-Gy%C3%BClekezet-Imah%C3%A1z/160883647316834

Cím:2600 Vác, Mentős köz 1.
Lelkipásztor:Meláth Attila
Állandó alkalmak:Vasárnap 10:00 Istentisztelet (gyülekezeti közös imaóra, a gyermekeknek csoportos foglalkozás, igehirdetés, bizonyságtételek, zenei szolgálatok)
Csütörtökön nyáron 19:00, télen 18:00: Biblia-tanulmányozó alkalom
Péntek 17:00 Ifjúsági óra
Facebook oldalunk
Honlap:http://www.vbma.hu/

2026. 03. 01. – Dr. Pafkó Tamás: A gonosz természete – Debrecen Trinity

47 megtekintés 2026. márc. 1. TRINITY BAPTISTA GYÜLEKEZET Dr. Pafkó Tamás lelkipásztor igehirdetése az 1Sám 19,1-24 igeversek alapján. Trinity Baptista Gyülekezet Debrecen

1Saul elmondta fiának, Jónátánnak és összes udvari emberének, hogy meg akarja ölni Dávidot. Jónátán, Saul fia azonban nagyon kedvelte Dávidot. 2És megmondta Jónátán Dávidnak: Apám, Saul meg akar ölni. Ezért vigyázz magadra holnap reggelig, maradj a rejtekhelyen, és rejtőzz el! 3Én pedig kimegyek, és ott állok meg apám mellett a mezőn, ahol te leszel, és beszélni fogok apámmal rólad. Majd meglátom, hogy mi lesz, és elmondom neked.4Jónátán beszélt is apjával, Saullal Dávid érdekében. Ezt mondta neki: Ne vétkezzen a király a szolgája, Dávid ellen, hiszen ő nem vétett ellened, sőt sok jót tett neked. 5Kockára tette az életét, leterítette a filiszteust, és nagy szabadulást szerzett az Úr egész Izráelnek. Te láttad ezt, és örültél. Miért vétkeznél ártatlan vért ontva, miért akarod ok nélkül megölni Dávidot? 6Saul hallgatott Jónátán szavára; meg is esküdött Saul: Az élő Úrra mondom, hogy nem kell meghalnia! 7Ekkor hívatta Jónátán Dávidot, és elmondta neki Jónátán mindezeket. Majd Jónátán odavezette Dávidot Saulhoz, aki ismét olyan lett hozzá, mint azelőtt.8Közben a háború tovább folytatódott. Dávid kivonult a filiszteusok ellen, nagy vereséget mért rájuk, és azok megfutamodtak előle.9Egyszer az Úrnak az a gonosz szelleme megszállta Sault, amikor házában ült lándzsával a kezében. Dávid a lanton játszott. 10Ekkor Saul lándzsájával a falhoz akarta szegezni Dávidot, de ő félrehajolt Saul elől, és a lándzsa a falba fúródott. Dávid pedig kiszaladt, és elmenekült még azon az éjszakán.11Ekkor követeket küldött Saul Dávid házához, hogy tartsák szemmel, és reggel majd öljék meg. De a felesége, Míkal megmondta Dávidnak: Ha nem mented meg ma éjjel az életedet, holnap meg kell halnod! 12És leeresztette Míkal Dávidot az ablakon át. Ő pedig futásnak eredt, és elmenekült. 13Ekkor fogta Míkal a házibálványt, belefektette az ágyba, a fejéhez odatett egy kecskeszőr párnát, és betakarta egy ruhával. 14Saul tehát elküldte követeit, hogy fogják el Dávidot, de az asszony azt mondta nekik, hogy beteg. 15Ekkor Saul ismét elküldte a követeket, hogy nézzék meg Dávidot, és vigyék el hozzá ágyastul, hogy megölesse. 16Amikor a követek odamentek, kitűnt, hogy a házibálvány volt az ágyban, és egy kecskeszőr párna volt ott a fejénél. 17Ezért Saul ezt mondta Míkalnak: Miért csaptál be így engem? Miért engedted, hogy ellenségem elmeneküljön? Míkal ezt felelte Saulnak: Ő mondta nekem: Engedj el, különben megöllek!18Dávid tehát futva elmenekült. Elment Sámuelhez Rámába, és elmondta neki mindazt, amit Saul tett vele. Azután Sámuellel együtt Nájótba ment, és ott tartózkodtak. 19De jelentették Saulnak, hogy Dávid Nájótban van, Rámá mellett. 20Akkor Saul követeket küldött, hogy fogják el Dávidot. De amikor meglátták a próféták csoportját, akik révületben voltak, Sámuel pedig ott állt mellettük, akkor Isten lelke szállt Saul követeire, és ők is révületbe estek. 21Jelentették ezt Saulnak. Erre újabb követeket küldött, de azok is révületbe estek. Harmadszor is küldött Saul követeket, de azok is révületbe estek. 22Ekkor maga is elment Rámába, és amikor a Szekúban levő nagy kúthoz érkezett, így kérdezősködött: Hol van Sámuel és Dávid? Ezt felelték: Nájótban, Rámá mellett. 23Elindult tehát a Rámá melletti Nájótba. De Isten lelke szállt őrá is, úgyhogy amíg ment, folyton révületben volt, amíg csak meg nem érkezett a Rámá melletti Nájótba. 24Akkor ő is ledobta a ruháját, és révületben volt ő is Sámuel előtt, és ott feküdt meztelenül egész nap és egész éjjel. Ezért mondják: Hát már Saul is a próféták között van?” (1Sám 19,1-24)

Trinity Baptista Gyülekezet
Cím:4031 Debrecen, Köntösgát sor 1-3.
Lelkipásztor:Pafkó Tamás dr.
Állandó alkalmak:Istentisztelet:vasárnap 10.00, közben gyermekfoglalkozás Ifjúsági alkalom: péntek 19.00
Honlap:www.trinitygyulekezet.hu

https://www.facebook.com/trinitydebrecen

https://www.youtube.com/@trinitydebrecen

2026. 03. 01. – Etikai És Erkölcsi Felelősségünk | Kotmájer Mihály – Csengőd

10 megtekintés 2026. márc. 1. Kotmájer Mihály lelkipásztor igehirdetése a Pál Levele A Galataiakhoz 6:1-5 igeversek alapján. Csengődi Baptista Gyülekezet

1Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél! 2Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. 3Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. 4Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. 5Mert mindenki a maga terhét hordozza.” (Gal 6:1-5)

Facebook: https//www.facebook.com/csbgy Instagram: @csbgy

https://www.youtube.com/@csengodibaptistagyulekezet2710

Csengődi Baptista Gyülekezet

Csengődi Baptista Gyülekezet
Cím:6222 Csengőd, Dózsa Gy. u.17.
Lelkipásztor:Kotmájer Mihály
Honlap:http://

2026.03.01. Közelebb Istenhez (2. rész) – Kovács Benjámin – Nagyvarsány

7 megtekintés 2026. márc. 4. Kovács Benjámin lelkipásztor igehirdetése a Jakab 4:4-10 igeversek alapján. Nagyvarsányi Baptista Gyülekezet

4Paráznák, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek. 5Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás ok nélkül mondja: „Irigységre kívánkozik a lélek, amely bennünk lakozik”? 6De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.” 7Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. 8Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek. 9Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra. 10Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.” (Jak 4:4-10)

Cím:4812 Nagyvarsány, Kölcsey u. 6.
Lelkipásztor:Kovács Benjámin
Állandó alkalmak:Istentisztelet: Minden vasárnap: délelőtt 10 órától délután 5 órától
Imaóra: Minden vasárnap: délelőtt fél 10 órakor
Minden kedden: délután 6 órakor /téli időben/ este 7 órakor /nyáron/
Honlap:http://www.nagyvarsanyibaptistak.hu/
További információk:Körzet:
Aranyosapáti, Kölcsey u. 6. – 4634;
Ilk, Petőfi S. u. 3. – 4566;
Kisar, Táncsics M u 15. – 4921
Vásárosnamény I. , Bocskai u. 33. – 4800,
Vásárosnamény II.(Gergelyiugornya), Munkácsy u. 60. – 4803

https://www.facebook.com/nagyvarsanyibaptista

https://www.youtube.com/@nagyvarsanyibaptistak3355

2026.03.01. Testvériség – Mit akarsz hogy cselekedjem? (Kaszala István) – Kecskemét

1016 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2026. márc. 1. Kaszala István lelkipásztor igehirdetése az I. Péter 4:7-9 igeversek alapján. Kecskeméti Baptista Gyülekezet

7Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok. 8Mindenekelőtt legyetek kitartóak az egymás iránti szeretetben, mert a szeretet sok bűnt elfedez. 9Legyetek egymás iránt vendégszeretők zúgolódás nélkül.” (1Pt 4:7-9)

Cím:6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.
Lelkipásztor:Kaszala István
Állandó alkalmak:Istentisztelet: vasárnap 9 és 17 órától
Honlap:http://kecskemetibaptista.hu/

Az igehirdetést itt tudod visszahallgatni: 
https://podcasters.spotify.com/pod/sh…
Ha támogatni szeretnéd a gyülekezetet: 
https://kecskemetibaptista.hu/adomany
További információk:
https://www.facebook.com/kecskemetiba…
https://kecskemetibaptista.hu/
https://www.youtube.com/@kecskemetibaptista