„Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el a képmását?” (Ézs 4,18)

Hatodik alkalommal nyílt lehetősége a baptista közösség felnőtt alkotóinak arra, hogy a nyári időszakban öt napon keresztül a művészet eszközeivel fejezzék ki gondolataikat, érzéseiket, benyomásaikat és tapasztalataikat. Idén Nagymaroson, a Dunakanyar szépségeiben, köztük a visegrádi vár panorámájában gyönyörködhettek a résztvevők, miközben festményeiken, rajzaikon vagy éppen irodalmi alkotásaikon dolgoztak.

A reggeli elfogyasztása után napindító, inspirációs, művészeti előadások következtek Mikes Balázs művészettörténettel foglalkozó grafikus, nyomdász, teológus, a Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet elöljárójának előadásában. Ezt követték az alkotó órák egészen vacsoráig. A nap rendszerint az elkészült irodalmi művek felolvasásával zárult. A Szőnyi István Emlékház meglátogatása Zebegényben még több ihletet és motivációt kínált. A hét záróeseménye a művek bemutatása volt.

A héten készült képzőművészeti alkotások kiállításának megnyitója és beszámoló a hétről november 23-án, szombaton 10 órakor lesz a Baptista Művészeti Napok záróünnepségén a Baptista Házban. Az irodalmi műveket a baptist.hu oldal Kultúra/Művészet rovatában lehet majd olvasni. Ugyanebben a rovatban mutatjuk meg az összes képzőművészeti alkotást, és egyben bemutatjuk az alkotókat is. A bejegyzések folyamatosan kerülnek majd ki. (A galéria alatt Vas Ferenc beszámolója olvasható.)

Fotó: Antal Saci

Vas Ferenc szubjektív beszámolója az alkotóhétről:

Zártság

            A bibliai áldások közül az egyik személyes kedvencem a tágas tér ígérete. „Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.” – fogalmazza meg a zsoltáros. (Zsolt 18,19) Ráadásul a tágas tér együtt jár Isten szabadításának a megtapasztalásával. Ez örömmel töltötte el a letelepedett, de szívében még mindig a sivatagot járó izraelita szívét, s az enyémet is.

            Ebben a cikkben szeretnék szubjektív módon beszámolni az idei nagymarosi alkotóhétről. Ezzel kedvet csinálni ahhoz, hogy ha valaki szeretne részt venni egy ilyen táborban, akkor tudja, hogy mire számítson, amikor egy hetet arra szánhat, hogy a művészetekkel foglalkozzon keresztyén, baptista közegben.

            Miért lett a zártság a címe ennek a beszámolónak? Azért, mert a tavalyi fonyódi héten nagy terekben, csodálatos kilátásban volt részünk. Idén, Nagymaroson egy szűkebb, zártabb szállásunk volt és a nagy hőség is korlátozta valamelyest a mozgásterünket. A hőséggel küzdöttünk, de a szervezés ezen kívül nagyszerű volt, amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani.

            Alapvetően a világunk a szabadságra törekszik, hogy azt csinálja, amit szeretne: határok és forma nélkül. Ezt ma már szinte szó szerint értik. A művészet is elsősorban a szabadságról és az önkifejezésről szól. Ezzel szemben a keresztyén ember és így a keresztyén művész is pontosan tudja, hogy nem tehet meg akármit, nem mondhat akármit és akárhogyan és nem festhet le és formázhat meg akármit. A Tízparancsolat tilalmai még mindig fontosak a számunkra. „Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak.” „Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét” Ez a két parancsolat mindenképpen határokat szab a keresztyén művész számára. Miközben az áldást és az örömet a határtalan szabadságban jelöli ki számunkra a világ, amiben élünk. Ennek a kettősségével meg kell küzdenünk. Hogyan lehetünk erre képesek?

            Először is talán a zártság fogalmát kellene újra értelmeznünk. Mindannyian be vagyunk zárva az életidőnkbe, életutunkba és sorsunkba. Tudjuk és hisszük, hogy ezek is Isten kezében vannak és meg tudja hosszítani életidőnket, ahogy Ezékiás királlyal is tette. Az viszont biztos, hogy az emberi életnek van eleje és vége. Ez is egyfajta zártság. Vannak élethelyzeteink, amik zárttá teszik életünk helyszíneit és cselekvési lehetőségeinket. A felnőtté válás egyik feltétele, hogy mindezt képesek legyünk elfogadni és ne zúgolódjunk folyamatosan emiatt. Ebből a szemszögből lehet érthető és elfogadható, hogy a keresztyén művész zártabb lehetőségei nem elsősorban hátráltatás, hanem inkább az áldás forrása a számukra. Ha egy zárt életútban megtapasztaljuk Isten tevékeny jelenlétét, akkor egy zártabb művészeti lehetőségben is megtapasztalhatjuk áldásait és a művészet örömét. Hogyan értem ezt? Például egy keresztyén ember, aki író, nem ír le csúnya szavakat. Noha, sajnos ismeri azokat, mint Ézsaiás próféta. (Ézs 6) Mégis kitudja azok nélkül fejezni a negatív szereplők, karakterek gondolatait, ha arra van szükség. A keresztyén festő is tud aktot festeni, de sosem teszi azt céltalanul és olyan közegben, ahol csak a testiség fontos. Egy író pontosan tudja, hogy be van zárva a saját anyanyelvébe, igazán csak azon keresztül fejezheti ki önmagát. Egy keresztyén ember be van zárva a Biblia szövegében leírt bizonyságtételbe és be van zárva a felekezete és a saját hitvallásába. Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó fejezték ki magukat a hal szimbolikus képével az első keresztyének. Egy homokba rajzolt hal kifejezte egész hitvallásukat. A zártság egyszerre lehet áldás és nehézségek forrása a számunkra.

            A hetünk mottója a KÉP-MÁS-KÉP(P) volt. Azt a kérdést vetette fel, amit Ézsaiás mondott ki: „Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását?” A próféta figyelmeztet minket arra, hogy mindez lehetetlen, noha a pogány népek újra és újra megpróbálták és megpróbálják. Ezen Jézus Krisztus megtestesülése változtatott. Isten emberi formát vett fel, hogy kereszthalálával megváltson bennünket. Hitünk alapja ez. A megtestesülés a művészet számára megnyitja azt a lehetőséget, hogy Jézust valamiképpen ábrázolhassa. Sőt ez a hitünk szerint szükséges is, mert „ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (2Kor 3,8) S ez a kép Jézus képe és arca. Az emberi létezés egyik nagy kérdése, hogy kit másoljunk az életünkkel. Szükségszerűen utánozzuk szüleinket és a körülöttünk levőket, de nekünk keresztyéneknek Krisztust kell követnünk és másolnunk. Ez azt jelenti, hogy nem kell beragadnunk rossz életmintákba és mindig tudhatjuk kinek a magatartását kell utánoznunk, ha egyetlen jó példa sem vesz körül. Ennek az igazsága jelent meg az alkotóhéten a samáriai asszony történetében, ami szinte mindannyiunk fantáziáját megragadta. Érdemes megnézni azt a festményt, ami ezt a jelenetet ábrázolja egyházunk honlapján és a hozzá tartozó verset.

            Isten áldása életünk minden pillanatában megragadható. Számunkra az alkotóhét is ezt mutatta meg sokféle módon.