Kossuth rádió – Délelőtt – 2024-10-07
Erdélyi Dóra Senior Analyst · Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány
Soltész Attila családgondozó lelkipásztor · Baptista Családi Szolgálat
Műsorvezető Balogh Tamás
Nagy Bálint szerkesztő
215 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. okt. 6. Győri Gábor lelkipásztor igehirdetése a Lk 5:1-11 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet
„1Amikor egyszer a sokaság Jézushoz tódult, és hallgatta Isten igéjét, ő a Genezáreti-tó partján állt. 2Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. 3Beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. 4Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra! 5Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat. 6Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; 7ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. 8Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! 9A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak; 10de ugyanígy Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! 11Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.” (Lk 5:1-11)
| Cím: | 6200 Kiskőrös, Kálvin u. 6. |
| Lelkipásztor: | Győri Gábor, Selmeczi Nimród |
| Állandó alkalmak: | Vasárnap 09.00 Imaóra, Gyermekbibliakör 10.00 Istentisztelet 17.00 Istentisztelet Szerda 18.00 Istentisztelet, Bibliaóra Péntek 18.00 Imaóra Szombat 19.00 Ifjúsági alkalom |
| Honlap: | http://www.kiskoros.baptist.hu |
2136 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. okt. 6. Kaszala István igehirdetése a Mt 7:13-14, Jn 3:1-17 igeversek alapján. Kecskeméti Baptista Gyülekezet
„13Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon. 14Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Mt 7:13-14)
„1Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 2Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele. 3Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. 4Nikodémus ezt kérdezte tőle: Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe, és megszülethet ismét? 5Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. 6Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. 7Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. 8A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. 9Nikodémus megkérdezte tőle: Hogyan történhet meg mindez? 10Jézus így válaszolt: Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? 11Bizony, bizony, mondom neked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket. 12Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? 13Nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. 14És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, 15hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. 16Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 17Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.” (Jn 3:1-17)
| Cím: | 6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23. |
| Lelkipásztor: | Mike Sámuel |
| Állandó alkalmak: | Istentisztelet: vasárnap 9 és 17 órától |
| Honlap: | http://kecskemetibaptista.hu/ |
Az igehirdetést itt tudod visszahallgatni:
https://podcasters.spotify.com/pod/sh…
Ha támogatni szeretnéd a gyülekezetet:
https://kecskemetibaptista.hu/adomany
További információk:
https://www.facebook.com/kecskemetiba…
https://kecskemetibaptista.hu/
https://www.youtube.com/@kecskemetibaptista
40 megtekintés Premier dátuma: 2024. okt. 6. Békési Sándor lelkipásztor igehirdetése a Zsolt. 138 igeversek alapján. Karcagi Baptista Gyülekezet
„1Dávidé. Magasztallak, URam, teljes szívemből, istenekkel szemben is csak rólad énekelek! 2Leborulok szent templomodban, és magasztalom nevedet hűséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet. 3Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél. 4Téged magasztal, URam, a föld minden királya, amikor meghallják szád mondásait. 5Énekelni fognak az ÚR útjairól, mert nagy az ÚR dicsősége. 6Bár fenséges az ÚR, meglátja a megalázottat, és messziről megismeri a fennhéjázót. 7Ha szorult helyzetben vagyok is, megtartod életemet. Haragos ellenségeim ellen kinyújtod kezedet, jobbod megsegít engem. 8Az ÚR javamra dönti el ügyemet. URam, örökké tart szereteted, ne hagyd cserben most sem kezed alkotásait!” (Zsolt. 138)
| Cím: | 5300 Karcag, József Attila u. 11. |
| Lelkipásztor: | Pesti Csaba |
| Állandó alkalmak: | Szerda: 18 óra istentisztelet Szombat: 15 óra ifjúsági istentisztelet (minden hónap második szombatján) Vasárnap: 9.30 óra imaóra 10 óra istentisztelet 18 óra istentisztelet |
| Honlap: | http://www.karcag.baptist.hu |
| További információk: | Körzet: Bucsa, Rákóczi u. 16. – 5527; Kisújszállás, Kossuth u. 29. – 5310; Kunmadaras, Bacsó B. u. 11. – 5321; Poroszló, Fehéraklai u. 25. – 3388; Tiszaigar, Dózsa Gy. u. 20. – 5361; Tiszaszentimre, Kör u. 21. – 5322 |
156 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. okt. 6. Merényi Zoltán lelkipásztor igehirdetése a Zsolt 133 igeversek alapján. Gyulai Baptista Gyülekezet
„1Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! 2Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. 3Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.” (Zsolt 133)
https://www.youtube.com/@GyulaiBaptistaGyulekezet
https://www.facebook.com/gyulaibaptistagyulekezet
| Lelkipásztor: | Merényi Zoltán |
| Állandó alkalmak: | vasárnap 9.00 áhítat; 10.00 és 17.00 istentiszteletek kedd 18.00 bibliaklub Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára szerda 18.00 bibliaóra szombat 17.30 ifjúsági óra |
| Honlap: | http://www.gyulaibaptista.hu/ |
153 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. okt. 6. Ki a Szentlélek? Durkó István lelkipásztor igehirdetése a 2Kor 13:13 igeversek alapján. Kőszikla Baptista Gyülekezet Budaörs
„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13:13)
Cím: 2040 Budaörs, Liget u.3/2
Lelkipásztor: Durkó István és Révész Lajos
Állandó alkalmak: Istentiszteleti helyszín minden vasárnap 10 órától: 2040 Budaörs Liget u.3/2 (Terrapark irodaház)
Gyülekezetplántálás: Törökbálint, Tatabánya Budapest BudaSzíve gyülekezet
Honlap: http://www.kosziklagyulekezet.hu
További információk:
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/koszikla.budaors/
Hogy miért pont Jézus?
http://kosziklagyulekezet.hu/hu/miert…
Kőszikla Baptista Gyülekezet Budaörs
https://www.youtube.com/@kosziklabaptistagyulekezet7357
Jelentkezz online kiscsoportjainkba, ha nem szeretnél közösség nélkül maradni ebben az időszakban sem: https://forms.gle/WELaVLY2DWzW8VMw9
Kérjük, hogy hívd meg ismerőseidet is, illetve oszd meg ezt a lehetőséget, hogy minél több emberhez eljusson! Imakérés / Kérdés / Bizonyság esetén írj nekünk itt: https://forms.gle/i4wxjkxQ9fyWsEgf9 Miért pont Jézus?
http://kosziklagyulekezet.hu/hu/miert…
Iratkozz fel Youtube csatornánkra, hogy értesülj a jövőbeni közvetítéseinkről, új tartalmakról.
Hírlevelünkre itt tudsz feliratkozni: http://kosziklagyulekezet.hu/hu/cikk/…
További információkért írj, vagy keress minket:
Email: info@kosziklagyulekezet.hu
https://www.facebook.com/koszikla.bud…
http://www.kosziklagyulekezet.hu
A Paróczi házaspárral – Anitával és Zsolttal – készült mély, őszinte beszélgetést érdemes meghallgatni!
43 megtekintés 2024. okt. 6. #Baptista#Igehirdetés#Istentisztelet Dr. Simon József lelkipásztor igehirdetése a Zsid 12:1-2 igeversek alapján. Albertirsai Baptista Gyülekezet
„1Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. 2Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.” (Zsid 12:1-2)
| Cím: | 2730 Albertirsa, Kolozsvári u. 13. |
| Lelkipásztor: | Újvári Ferenc |
| Állandó alkalmak: | Facebook oldal |
| Honlap: | http://www.albertirsaibaptista.hu |
| További információk: | Az Albertirsai Baptista Gyülekezet 1901-ben 4 taggal alakult az Ócsai Baptista Gyülekezet körzetállomásaként. Körzeti állomás: Pilis, Templom u. 6. 2721 |
Weboldal: http://www.albertirsaibaptista.hu/
A gyülekezet Facebook-oldala:
https://www.facebook.com/AlbertirsaiBaptistaGyulekezet/

A tábori napok bevett kezdési ideje reggel 8 óra volt. Ekkor kezdődött a nap félórás nyitása, mely énekléssel és bizonyságtételek elmondásával telt. A lelki feltöltődés után a táborozóknak alkalmuk nyílt labdajátékokat játszani a sportfoglalkozások keretei között. Szerdán és pénteken futball- és röplabdamérkőzések zajlottak. Kedden íjásztanárok érkeztek a táborba, így lehetőség nyílt ennek a sportnak a kipróbálására is. Örömteli volt látni, hogy azok a gyermekek, akiket nem vonzott az íjászat, leültek és a Bibliából olvastak fel egymásnak szakaszokat.
A bőséges, finom, házi tízórai után, melyért a gyülekezet testvérnőit illeti a dicséret, az angolórák kezdődtek, egészen délig. Három csoportba (kezdő, haladó, anyanyelvi) kerültek beosztásra a táborozók, s mind bibliai, mind nyelvtani, mind szóismereti téren gazdagodhattak tudásban.
A szintén kiváló ebéd után következett egy énekléssel, játékokkal tarkított, igeitanítás-központú alkalom. Hétfőn, kedden és pénteken ifj. Nemeshegyi Zoltán az igazságosságról (Salamon története), könyörületességről (Jeruzsálem ostroma) és a hitről (Pál története) tanított. Szerdán Kovács Gábor beszélt a türelem erényéről Jób történetén keresztül, csütörtökön pedig Nagy Péter szólt a bátorságról Józsué életével bemutatva azt.
Kora délután a fiatalok hétfőn állomásos játékokban, kedden és szerdán csoportbontásban szabadulószobákban és várépítésben vehettek részt, melyek után már csak a gazdag uzsonna és a napzáró várta a táborozókat.
A csütörtöki nap rendhagyó volt a többihez képest, hiszen a táboron részt vevő gyermekek a Royal Rangers ócsai törzsével együtt a nemzetközi Royal Rangers Eurocamp nevű rendezvényen vettek részt. Itt lehetőség nyílt több mint 20 különböző országból érkezett táborozók megismerésére, különféle sportok kipróbálására és sok egyéb programra, köztük kézműves feladatokra, melyek karkötőfonástól egészen fémekkel való munkálatokig terjedtek. Rendkívüli élmény volt találkozni a több mint 7500 keresztény fiatallal a világ minden tájáról. Mivel a rendezvény helyszínét Veresegyház adta, ezért délután hazafelé útba ejtettük a Medveotthont is a gyermekek nagy örömére.
A táborzáró rendhagyó volt az eddig megszokottakhoz képest, mivel az Újerdő tanyára biciklizett ki a gyermeksereg, ahol szabadtéri játékokra nyílt lehetőség, de a táborozók felügyelet mellett maguk rakhatták meg a tüzet, amelyen később a vacsora került elkészítésre. A délután csúcspontja vitathatatlanul az ajándékvásár volt, amikor is az egész héten gyűjtögetett pontjaikból (melyeket szorgalommal és fegyelemmel lehetett szerezni) vásárolhattak értékes és különleges tárgyakat maguknak a fiatalok.
Rendkívül hálásak vagyunk Istennek, hogy mindenféle gond-baj nélkül tölthettük ezt a hetet! Minden jó rendben, békességben és egészségben zajlott. Köszönjük a gyülekezet testvériségének, hogy hozzájárultak a tábor megvalósulásához! Külön köszönjük az Igemag Alapítvány támogatását!