Ki vagyok én? Miért élek? Ki mondja meg, hogy ki vagyok és mit kell tennem? Identitás. Karizmák. Kiküldés. Egy nagyon különleges, eseménydús hétvégét tudhatunk magunk mögött. A gyülekezeti hétvégénk témája az „Elcsendesedés” volt, valamint különleges módon nyolc bemerítkezőt is ünnepelhettünk.
Számomra nagyon különleges volt, hogy idén úgy vehettem részt a gyülekezeti hétvégén, mint gyülekezeti tag. Bár már 14 éve bemerítkeztem és több éve a szentendrei gyülekezetbe járok, tavaly győzött meg Isten engem arról, hogy itt a helyem.
Péntek este Horváth Zsolt lelkipásztor vezette fel a hétvégét, és hangolt minket, hogy érkezzünk meg a hétköznapi mókuskerékből, rohanásból, és csendesedjünk el, figyeljünk Istenre, hogy mit akar mondani nekünk magunkról.
„Haszontalan vagyok, ha én csak egy monoton részt játszom a zenekarban?”
A helyes identitásról hallhattunk, valamint a karizmákról egy sorozatot is zártunk ezen a hétvégén, aminek szintén az volt a célja, hogy megerősödjön bennünk az, akinek Isten lát minket.
„Úgy gondolom, hogy általában tudjuk, kik vagyunk, viszont sokszor ezt elfelejtjük, megkopik ez a kép.”
Másnap kiscsoportokban kezdtük a reggelt, és osztottuk meg egymással, hogy milyennek látjuk a jelenlegi „belső szobánkat”, és hol látjuk, hogy egy kis tatarozásra szorulna, és hogyan szeretnénk megkezdeni a felújítást Krisztussal.
Ezután a bemerítkezők bizonyságtételeiket osztották meg velünk. Isten tud minket egyedi módon megszólítani, hívni függőségekből vagy a vallásos megszokásokból, gyülekezeti padokból egyaránt. Talán úgy tudnám összefoglalni a bizonyságokat, hogy többet akarnak Krisztusból, és nem érni be kevesebbel, mint amire megteremtette őket.
Igazán különleges volt a bemerítés a Balatonban, együtt örülni a bemerítkezőkkel, új családtagokkal.
„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja…”
Szombat este gyakorlati dolgokat is hallhattunk az elcsendesedésről, imáról és annak erejéről, valamint milyen következményei vannak annak, ha elhanyagoljuk, ha egyre ritkábban keressük a belső szobánkat. (Kasza Edina és Lovas Kata egy jelképes helyet is berendeztek nekünk az emeleten, ahol a hétvége alatt elvonulhattunk kicsit imádkozni, megpihenni.)
„Légy csendben és várj az Úrra…” (Zsolt 37)
Ezután dicsőítő alkalom volt, lehetőség együtt dicsérni Istent, találkozni vele, bizonyságokat megosztani, gyógyulni.
Vasárnap zárásként Dobó István a „kiküldetésről” tanított.
„Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített az Isten országa.” (Lk 10,9)
A Krisztussal kötött szövetségben az apró betűs részben bizony ott van, hogy nem lesz életünk mentes a próbáktól, harcoktól, sérülésektől, de mindezekkel úgy nézhetünk szembe, hogy tudjuk, a győztes oldal a miénk Krisztussal, ez teljesen biztos.
Kasza Norbert fogalmazta meg számunkra útravalónak a következő gondolatot: „Ha mi döntéseket hozunk, lépéseket, ígéreteket teszünk Isten felé, akkor készüljünk fel, hogy a sátán sem marad tétlen, de ne hátráljunk meg, mert Istennél is van nagyobb fokozat!”
