2024. október 18–20. között Balatonszárszón került megrendezésre a kilencedik országos baptista férfitalálkozó Férfi a pályán 9. Őrhelyemre állok címmel, az alkalom előadásai most visszanézhetőek:
157 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. okt. 27. Fülöp Áron igehidetése a Fil 2:10, Ézs 53:2-5, Fil 2:5-11 igeversek alapján. Székesfehérvári Baptista Gyülekezet
„hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké;” (Fil 2:10)
„2Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. 3Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. 4Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. 5Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53:2-5)
” 5Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: 6aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; 8megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, 10hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; 11és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2:5-11)
122 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. okt. 27. Balázs André lelkipásztor igehirdetrése a Róm 12:1-2 igeversek alapján. Szegedi Baptista Gyülekezet
„1Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, 2és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róm 12:1-2)
512 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. okt. 20. #Isten#baptista#Jézus Katona Béla lelkipásztor igehirdetése a Lk 18:9-14 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet
„9Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: 10Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. 11A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. 12Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. 13A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! 14Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 18:9-14)
125 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. okt. 20. Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor igehirdetése a Zsolt. 103:1-5 igeversek alapján. Kispesti Baptista Gyülekezet
„1Dávidé. Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét! 2Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! 3Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, 4megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. 5Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.” (Zsolt. 103:1-5)
Vasárnap 9:00-től imaóra és gyermekeknek vasárnapi iskola délelőtt 10:00-től és délután 17:00-től istentiszteletet Csütörtökön este 18:00-tól bibliaóra
212 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. okt. 20. Selmeczi Nimród lelkipásztor igehirdetése a Kol 2:1-7 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet
„1Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek és a laodiceaiakért és mindazokért, akik engem nem ismernek személyesen, 2hogy szívük felbátorodjék összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes megértés egész gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak ismeretére. 3Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve. 4Ezt azért mondom, nehogy valaki titeket megtévesztő szavakkal félrevezessen. 5Mert ha távol vagyok is testben, lélekben mégis veletek vagyok, és örömmel látom a köztetek uralkodó szép rendet és Krisztusba vetett hitetek szilárdságát. 6Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. 7Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” (Kol 2:1-7)
150 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. okt. 20. Kiss Tibor Péter lelkipásztor igehirdetése az 1Sám 25,23-33 igeversek alapján. Gyulai Baptista Gyülekezet
„23Amikor Abígajil megpillantotta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arcra esett Dávid előtt, és a földre borult. 24Lábai elé borult, és ezt mondta: Uram, én vagyok a bűnös! Hadd szóljon mégis hozzád szolgálóleányod, és hallgasd meg szolgálóleányod szavát! 25Kérlek, uram, ne törődj Nábállal, ezzel a megátalkodott emberrel, mert olyan ő, amilyen a neve. Bolond a neve, hát bolondságot csinál. A te szolgálóleányod azonban nem látta az én uram legényeit, akiket küldtél. 26Most pedig, uram, az élő ÚRra és az életemre mondom, hogy az ÚR tartott téged vissza a vérontástól és attól, hogy te magad állj bosszút. Úgy járjanak ellenségeid, mint Nábál, és akik vesztedre törnek, uram! 27Ezt az ajándékot pedig, amelyet szolgálóleányod hozott neked, uram, adják a legényeknek, akik az én urammal járnak együtt! 28Bocsásd meg azért szolgálóleányod hibáját, mert a te házadat, uram, bizonyosan maradandóvá teszi az ÚR, hiszen az ÚR harcait harcolod, uram, és nincs benned semmi rossz, mióta élsz. 29És ha akad, aki üldöz, és az életedre tör, az életed, uram, akkor is az élők erszényébe lesz kötve Istenednél, az ÚRnál. Ellenségeid életét pedig parittyája közepéből hajítja el. 30Ha majd az ÚR véghezviszi az én urammal mindazt a jót, amit megígért, és Izráel fejedelmévé tesz meg téged, 31akkor ne legyen egy ilyen botlásod, és ne furdaljon, uram, a lelkiismeret, hogy ok nélkül ontottál vért, és te magad álltál bosszút, uram! És ha majd az ÚR jót tesz veled, uram, ne feledkezz meg szolgálóleányodról! 32Akkor ezt mondta Dávid Abígajilnak: Áldott az ÚR, Izráel Istene, hogy elém küldött most téged. 33Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is, mert megakadályoztál ma a vérontásban és abban, hogy én magam álljak bosszút.” (1Sám 25,23-33)
vasárnap 9.00 áhítat; 10.00 és 17.00 istentiszteletek kedd 18.00 bibliaklub Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára szerda 18.00 bibliaóra szombat 17.30 ifjúsági óra
168 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. okt. 20. Durkó István lelkipásztor igehirdetése a 2Móz 20:1-17 igeversek alapján. Kőszikla Baptista Gyülekezet Budaörs
„1Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: 2Én, az ÚR vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. 3Ne legyen más istened rajtam kívül! 4Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. 5Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. 6De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat. 7Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét! 8Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! 9Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! 10De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. 11Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az ÚR a nyugalom napját, és megszentelte azt. 12Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked! 13Ne ölj! 14Ne paráználkodj! 15Ne lopj! 16Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! 17Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a felebarátodé!” (2Móz 20:1-17)
Cím: 2040 Budaörs, Liget u.3/2
Lelkipásztor: Durkó István és Révész Lajos Állandó alkalmak: Istentiszteleti helyszín minden vasárnap 10 órától: 2040 Budaörs Liget u.3/2 (Terrapark irodaház) Gyülekezetplántálás: Törökbálint, Tatabánya Budapest BudaSzíve gyülekezet
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk