Levél egy bátor nőnek
Tudod, sokan mondják rólad, hogy gyáva vagy! Vagy ha nem is mondják ki hangosan, biztos vagyok benne, hogy gondolják. Csak azért vagyok biztos benne, mert én is gondoltam már ezt rólad. Persze senki sem ismer eléggé ahhoz, hogy megmondja, milyen is vagy, csak találgatunk. Az embereket a tetteik alapján ítélik meg, pedig a tetteink sokszor mást is megmutatnak, nemcsak azt, hogy milyenek vagyunk, hanem azt is, hogy milyenek nem.
Engem nem is érdekel, hogy mit tettél, vagy hogy miért nem tudtál boldog lenni még az ötödik férfival az oldaladon sem, nem, most engem ez nem érdekel. Sokan boldogtalanok, s nem mernek változtatni az életükön. Pedig sokaknak csak egy kis apróságot kellene elhagyniuk vagy megtenniük a boldogsághoz.
Hm, mondjuk, ezt sem értem.
Ez a te dolgod, neked kell együtt élned vele. Nem ítéllek el, mert az Valaki másnak a dolga az én életemre nézve is.
Gondolom, azért jártatok pszichológushoz vagy házassági tanácsadóhoz, nem? Kaphattál elég tanácsot ezzel kapcsolatban. Tele van a padlás is a jótanácsokkal, ugye?
Amúgy ha most élnél, Gary Chapmant tudnám ajánlani olvasásra.
Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki.
Hidd el, én teljesen megértelek, ha azt mondod, hogy a szégyen miatt nem mész a kútra fényes nappal. Ennek is meglehet az oka. Érthető. Biztos vagyok benne, ha szemmel verni lehetne, már rég nem élnél. Olyan sok megvetést, amit te kaphattál, senki sem visel el könnyen. De te elviselted.
El kell mondanom, hogy ezért a hozzáállásodért nagyon okos és erős nőnek tartalak. Meg is mondom, miért.
Az előbb már említettem a megvetést. Aki ennyi mindent elvisel, mint te, biztos vagyok benne, hogy erős akarattal bír. Aki nem adja fel, hanem keresi a kiutat. S találtál is.
Aki szembe tud nézni a hibáival, és fel is vállalja a következményeit, na ezt nevezem. A mai világunkban a tetteink következményének a felvállalása nem divatos jelenség. Ma mindent igazolni akarunk, kibújni a felelősség alól.
Igen, nagyon okos vagy, hogy kitaláltad, hogy délben is lehet vízért menni. Mert ki mondja meg, hogy csak reggel lehet? Persze értelek, s természetes, hogy sokkal megterhelőbb, sokkal magányosabb út ez, de ez még erősebbé tett téged. S ők nem is tudták, hogy mindez a javadat szolgálja majd.
Egyszer olvastam egy nagyon jó, frappáns történetet. Valahogy most ide illene.
Egy férfiról szól, aki egy sötét utcában hazafele tartva beleesik egy gödörbe, és kékre-zöldre zúzza magát. Nagy nehezen mégis kimászik belőle. Másnap hazafele tartva viszont ugyanúgy beleesik. Harmadnap is minden ugyanúgy történt. Elmesélte a barátainak, hogyan járt.
A negyedik nap már kíváncsian várták, hogy lássák, mi történt. A férfi vidáman, mosolyogva érkezett a munkahelyére. A többiek megkérdezték:
– Na mi volt az úton hazafele?
– Semmi! Amikor közeledtem, eszembe jutott, hogy ott van egy gödör, s hányszor megütöttem már magam.
– És? – kérdezték.
– Egyszerűen kikerültem.
Na erre gondoltam.
Okosan tetted. Tudod, miért is gondolom ezt? Mert akkor nem lett volna ott a kútnál az a Valaki, akivel találkoznod kellett, hogy örökre megváltoztassa benned az önmagadról kialakult torz képet. Hogy láss egy kicsit másképp.
Igen, néha a szégyen, a felelősség, a következmények felvállalása mélyen rejtett áldások forrásai lehetnek! Kár, hogy sokszor meg akarjuk spórolni ezt az utat.
Most elmondom, mi az, amit nem gondoltam rólad.
Hát őszintén szólva meglepett, hogy mennyire ismered az ígéreteket, a próféciákat, a történelmet. Egy samáriai nő, egy ilyen múlttal (gondolnánk), minek is foglalkozik a Messiással?
Na látod, hogy gondolkodunk megint? Bocsáss meg! Jönnek a sztereotípiák.
Aki ilyen életet él, s akinek a tisztességén csorba esett, biztos nem Isten után szomjazik, nem a Messiást várja. Pedig annyira logikátlan ez a gondolkodás, nem? Hát nem mi is úgy vagyunk vele, hogy ha rossz döntést hoztunk, lelkünk szomjazik az enyhülésre?
Érzem, hogy nagyon vágyódsz valami után. Hogy legyen valami, ami csak a tied, ami nem látszik kívülről, amit senki sem tud elvenni tőled, megítélni benned, mert nem tudják s nem látják. A gondolataid a tieid, s az Úr látja egyedül a szíved. Ő tudja, mi van ott a mélyben. A falubeliek azt hihetik, hogy üres vagy, egy száraz, kopott, elhasznált edény, de valami ott a mélyben igenis buzog benned.
Sóvárgás és a vágy a tiszta életre. Kutatsz valamit, vágysz és vársz Valakit. Egy megoldást. Ezt mutatja nekem a tudás, amit megmutatsz.
Szóval ez pluszpont a szememben. Persze megint nem az én véleményem számít, de én is oda vagyok a múltbéli eseményekért. Csak azért jegyzem meg.
Kicsit irigykedem is rád, megvallom. Ott ül veled szemben egy férfi, aki nem is barát, nem is testvér, sőt törvény szerint ellenség, s te mégis bátran beszélgettél vele. Volt véleményed. A te kultúrádban? Igenis ez nagy dolog.
Nekem is bátorítás, meg sok más nőnek is, hogy el lehet mondanunk férfiak jelenlétében a véleményünket, s van, aki meg is hallgatja. Sokan gondolják úgy közülünk is, hogy nekünk hallgatnunk kell. Pedig… na ezt hagyjuk is, ez egy hosszú téma, még megvádolhatnak azzal, hogy feminista vezetőt faragok belőled.
Szóval irigykedem. Szent irigységgel, ahogy mi szoktuk mondani. Irigyellek, mert félre tudtad tenni azt a sok évszázados sértődést is, ami népeitek között volt, s mégis szóba álltál azzal a zsidó rabbival, s őszinte voltál vele. Persze kár is lett volna bármit is tagadnod, most már tudod. Számomra ez megint a nagyságodra utal, s biztos vagyok benne, hogy ha nem ilyen lett volna a múltad, szóba sem állsz vele. Még az is lehet, hogy ijedtedben elfutsz előle, vagy csak lesütöd a szemed, és nem szólsz egy szót sem. De te bátor voltál megint.
Kérdeztél!
Én is most tanulom, hogyan kell jó kérdéseket feltenni, hogy megfelelő választ tudjanak adni. A kérdezéshez is bátorság kell! Nem is akármilyen.
Te voltál az egyetlen nő a földön, akiről olvastam, hogy egy ilyen komoly és mélyreható beszélgetést folytattál a világ Megváltójával. Érzed, mennyire nagy dolog ez? Mit nem adnék, ha én is emberi szót válthatnék vele, ha csak egy mondatot is.
Persze nekem is megvannak az eszközeim, de erre mindig is vágytam.
Nagyon jó látni a boldogságodat. Azt a felszabadult örömöt, amit megtapasztaltál.
Immár nem csak a kút tükrében láthattad önmagad. Nézted, ahogy éveken át semmi sem változott. Ugyanaz a megkeseredett nő nézett szembe veled nap mint nap.
Igen, a boldogságod, hogy azon az egyhangúnak látszó napon egy másik tükörben végre megláttad igazi önmagad, hogy mit tettél, mit rontottál el, de ebben a tükörben megláttad a jövődet is. Egy reményteljes jövőt, egy begyógyult nádszálat, egy immár lángoló mécsest. Hitted volna, hogy ezrek és ezrek fognak prédikálni rólad, reménységet meríteni a történetedből?
Na látod, ezért szeretem én is a történeteket, mert sosem tudod, kire lehetnek életformáló hatással.
Képmásodra
Valamit nem értek, Uram.
Annyi kérdés van bennem.
Azt mondod, hogy te a képmásod szerint alkottál, hasonlóvá önmagadhoz, de valahogy nem tudlak elképzelni olyannak, amilyen én vagyok, vagy olyannak, amilyenek mások.
Nem tudlak elképzelni két méter magasnak, szőke hajjal
vagy görbe lábbal vagy éppenséggel izmos felső testtel.
Mondd, mégis mi az, amiben hasonlítunk?
Hasonlítunk?
Amikor összegyúrtad Ádámot, s milliárdnyi DNS-kombinációt leheltél a porba, köztük én is ott voltam.
Azt akartad, hogy legyek.
Ilyennek akartál?
Ismétlem. Nem tudlak elképzelni olyannak, mint amilyenek mi vagyunk.
Persze azt is tudom, hogy nem olyan vagy, mint amilyennek elképzellek.
Tudom, te sokkal több vagy annál, mint amit a mi emberi világunk befogadhat. Mégis foglalkoztat a kérdés.
Ádám jól elrontotta a dolgokat, mondják.
Szegény Éva is! Mondjuk, én soha nem vádoltam Évát emiatt.
Tudod, a gyümölcsdolgot.
Sokan vádolják, vállára teszik a felelősséget.
Ha én lettem volna Ádám, én is kinyújtottam volna a kezem, és kétségbe vontam volna szavad.
Ha én lettem volna Éva, engem is becsapott volna a sátán.
Tudom, hogy így lett volna.
Mindennap megteszi, mindennap becsap.
Az engedetlenség beépült a DNS-ünkbe. Ezért is nevezik örökítőanyagnak, nem? Mert örökké emlékezik. Mondjuk, nem lett volna kár, ha a sejtem mindezt elfelejti.
Ez így mind olyan szomorú.
Csalódás, örök bukás, engedetlenség…
Aztán ígéretet tettél, csak mi olyan sok időre elfelejtettük.
Nemcsak az ígéretet, hanem azt is, milyen hasonlítani hozzád.
Tettél egy olyan lépést, amit ma sem értünk, de megtetted, mert különben azt mondtuk volna, hogy:
– Te könnyen beszélsz, te ezt nem értheted, hisz nem is tudod, milyen önmagunkkal együtt élni.
Emberré lettél!
Ez azt jelenti, hogy felvetted a képmásunkat. Magyarán mondva, belebújtál a teremtmény bőrébe.
Hogy tudtál olyan kicsinnyé zsugorodni, amikor olyan hatalmas vagy?
Hogy bírta ki a fizikai testünk, hogy jelen vagy közöttünk?
Mondtam, hogy sok kérdésem van, és sok mindent nem értek.
A vérfolyásos asszony szerintem nagyon bölcs volt.
Valamit sejthetett ebből a titokból. Csak a ruhádat érintette, s megtapasztalta, milyen vagy.
Hálás vagyok, hogy felvetted a képmásunkat. Nekünk nagyon jó ez így, de mondd, neked megérte?
Tudod, amíg nem szegődtél mellénk, sokáig a sötétben tapogatóztunk. Mindent csak a teremtett szemeinken keresztül láttunk.
Kezdtük elfelejteni azt a másik arcunkat. A képmásodra teremtett valónkat.
Attól a pillanattól kezdve, hogy beléptél emberi világunkba, a sejtjeink elkezdtek emlékezni, hogy te ki vagy, s mi kik vagyunk.
Most már értem, Uram.
Megtörted azt az évezredes átkot, ami belénk lett kódolva, s mint egy vírust hordoztuk magunkban. Azt akartad, hogy immár emlékezzünk.
Már emlékszem, Uram.
Már a te szemeidben is látom magam.
Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona írásai az alábbi linken olvashatók: