Kezdőlap Blog Oldal 154

A hónap témája novemberben – Hol van most Krisztus?

„Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” (Jn 14,3)

Hol van Krisztus egy-egy élethelyzetben? Nagyon sokszor vitában vagyunk ővele, mert úgy érezzük, hogy nem ott van, ahol lennie kellene, és nem azt csinálja, amit tennie kellene. Emlékszem egy síbalesetre, amikor baleset után ájult barátomat húztam ki az erdőből, és kiáltottam az ég felé: „Istenem, most ne máshova, most csak ide nézz, és nekünk segíts!” Kegyelme révén akkor megmenekült ez a barátom, de mindig így van? Talán nem.

Sokszor úgy érezzük, hogy nincs ott Krisztus, és nem azt csinálja, amire igazán szükségünk volna. Akkor hol van? Pont ott, ahol lennie kell, s teszi, amit tennie kell.

Mindnyájan tudjuk, hogy az életnek természetes módon egyszer vége van itt a földön. Szeretnénk, hogy Isten azon munkálkodjon, hogy ez ne így legyen, hogy egy szebb, jobb, gondtalanabb, hosszabb, tán végtelen életet élhessünk. De Isten nem így van jelen ebben a világban. Az életünk nem ilyen, hanem egyszer vége van.

Miközben mások foglalkoznak azzal, mi lesz a testtel és a hátramaradottakkal, ki foglalkozik azzal, aki elment erről a földről? Ehhez nyilván isteni hatalom kell. Egyedül Ő képes átívelni halálon át az életbe. Azt mondta Jézus: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Egyedül ő képes arra, hogy ebben az élethelyzetben olyan gyakorlati megoldást hozzon, ami a feltámadás, ami az élet.

Úgyhogy Jézus a legjobb helyen van, és azt csinálja, ami a legfontosabb számunkra. Ő törődik azzal is, aki előremegy. Várja azt, akiért meghalt, akit szeretett és szeret, akinek meg akarta bocsátani a bűneit, akit meg akart váltani, aki az életét adta, és akivel várja a színről színre való találkozást.

A hónap gyakorlata

Nézz túl naponta a szükségeken, hogy meglásd, mi az, amire igazán szükséged van Jézus szerint!

A hónap imája

Uram, köszönöm, hogy ott vagy, ahol lenned kell, és azt csinálod, amit tenned kell, hogy helyet készíts nekünk, hogy ahol te vagy, majd mi is ott legyünk.

2024. 11. 10. – Mi lesz ennek a vége? – Bohus Bence – Szeged Új Remény

31 megtekintés 2024. 11. 10. Bohus Bence igehirdetése a Jeremiás 46:27, Jeremiás 37, Jeremiás 11:8, Jeremiás 20:9 igeversek alapján. Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet

De te ne félj, szolgám, Jákób, és ne rettegj, Izráel! Mert én hazasegítelek a messzeségből, gyermekeidet a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem háborgatja senki.” (Jer 46:27)

Cím:6721 Szeged, Madách u. 19.
Lelkipásztor:Sipos Márk
Állandó alkalmak:Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál
Honlap:http://ujremeny.hu/szeged
További információk:Havonta kismamakör, házaskör, egyetemi diák kör alkalmak Időszakosan egyetemi evangélizációk

http://szegediujremeny.hu/

https://www.youtube.com/user/szegediujremeny

https://www.youtube.com/@ujremenyonline9518/videos

https://www.facebook.com/szegedi.uj.remeny

Istentisztelet – 2024. 11. 10. – Balázs André – Szeged

175 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. nov. 10. Balázs André lelkipásztor igehirdetése a Zsid 4:12-13 igeversek alapján. Szegedi Baptista Gyülekezet

12Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. 13Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.” (Zsid 4:12-13)

https://www.youtube.com/@SzegediBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/baptistaszeged

Az Ifjúsággal kapcsolatos információk pedig megtalálhatóak az alábbi honlapokon:
https://www.facebook.com/szegedi.ifi
http://ifi.baptistaszeged.hu/
https://www.youtube.com/user/szegediifi/

Cím:6724 Szeged, Hétvezér u.5/b.
Lelkipásztor:Balogh Barnabás, Balázs André
Állandó alkalmak:vasárnap 9.00 Imaóra 10 és 17óra (július 1-től szeptember 1-ig 18 óra)
kedd 19.00 óra Ifjúsági
csütörtök 18 óra Istentisztelet
Honlap:http://baptistaszeged.hu/

2024.11.10. Jézus mondja: kövess engem! (Zsigmond István) – Bp. Kispest

59 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. nov. 10. Zsigmond István igehirdetése a Mt 9:9-13 igeversek alapján. Kispesti Baptista Gyülekezet

9Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert a vámszedő helyen ülni, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az felkelt, és követte őt. 10És történt, amikor Jézus asztalnál ült a házban, hogy sok vámszedő és bűnös jött, és odatelepedett Jézushoz és az ő tanítványaihoz. 11Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak: Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt? 12Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. 13Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.” Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Mt 9:9-13)

https://www.youtube.com/@KispestiBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/groups/468615016506467


Cím:
1191 Budapest, Kisfaludy u. 20.
Lelkipásztor:Pollák Dávid
Állandó alkalmak:Vasárnap 9:00-től imaóra és gyermekeknek vasárnapi iskola délelőtt 10:00-től és délután 17:00-től istentiszteletet
Csütörtökön este 18:00-tól bibliaóra
Honlap:http://www.kispestibaptista.hu

2024.11.10. vas. Ifj. Szabó István – Kiskőrös

265 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. nov. 10. Ifj. Szabó István igehirdetése a Mk 1:14-18 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet

14Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: 15Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!
16Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak; 17és így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket. 18Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.”
(Mk 1:14-18)

Cím:6200 Kiskőrös, Kálvin u. 6.
Lelkipásztor:Győri Gábor, Selmeczi Nimród
Állandó alkalmak:Vasárnap 09.00 Imaóra, Gyermekbibliakör 10.00 Istentisztelet
17.00 Istentisztelet
Szerda 18.00 Istentisztelet, Bibliaóra
Péntek 18.00 Imaóra
Szombat 19.00 Ifjúsági alkalom
Honlap:http://www.kiskoros.baptist.hu

https://www.youtube.com/@kiskorosbaptist

https://www.facebook.com/kiskoros.baptist

A szeretet csodája – koncertsorozat a Celebration Orchestra és a BTA-kórus közreműködésével, Camp Kirkland vezényletével

Szeretettel hívunk és várunk a karácsonyi koncertünkre, ahol hallhatsz a szeretet csodájáról, légkörét velünk együtt megtapasztalhatod. Egy csoda mindig titok, így nem tudjuk, kihez hogyan érkezik, mindenkit máshogy keres fel. Ez a csoda testet öltött egyszer, és most veled szeretne találkozni.
Immánuel, velünk az Isten. Gyere, hogy együtt átélhessük a csodát, és közösen hangolódjunk a szeretet ünnepére!

Helyszínek:

December 15. 18:00 
Belvárosi Baptista Imaház, Nagyvárad
410597, Str. Ştrandului nr. 10.
Jegyigénylés: https://bit.ly/szeretet-csodaja-nagyvarad

December 16. 18:00 
Kölcsey Központ Debrecen
4026 Debrecen, Hunyadi János u. 1–3.
Jegyigénylés: ttps://bit.ly/szeretet-csodaja-debrecen

December 18. 19:00  – TELT HÁZ!
RaM-ArT Színház 
1133 Budapest, Kárpát u. 23.
Jegyigénylés: https://bit.ly/szeretet-csodaja-ramart

December 19. 19:00 – TELT HÁZ!
Madách Imre Művelődési Központ  
2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 63.
Jegyigénylés: https://bit.ly/szeretet-csodaja-vac

Baptista Művészeti Napok 2024 programok

Baptista énekkarok országos találkozója

Dobó Manna festőművész kiállítása

Rajzkiállítás a Hajnalcsillag Baptista Óvodában

Jézus csodatettei és példázatai

Zeneművészeti tanszakosok koncertje

Márton püspök legendája

Koncert a Vigadóban

Őszi hangverseny az Andor Ilona iskolában

Hangverseny és kiállítás a Zöldligetben

Baptista Művészeti Napok a Diószegiben

Aranyceruza művészeti pályázat

Zenés irodalmi áhítat

Záróünnepség

Elhalasztott program

2024.11.03. A mennyország hídfőállásai a földön (Mike Sámuel) – Kecskemét

4058 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. nov. 3. Mike Sámuel lelkipásztor igehirdetése a Fil 2:20-21, Kol 3:1-4 igeversek alapján. Kecskeméti Baptista Gyülekezet

20Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel; 21mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig Krisztus Jézuséval.” (Fil 2:20-21)

1Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. 2Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! 3Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. 4Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.” (Kol 3:1-4)

Cím:6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.
Lelkipásztor:Mike Sámuel
Állandó alkalmak:Istentisztelet: vasárnap 9 és 17 órától
Honlap:http://kecskemetibaptista.hu/

Az igehirdetést itt tudod visszahallgatni: 
https://podcasters.spotify.com/pod/sh…
Ha támogatni szeretnéd a gyülekezetet: 
https://kecskemetibaptista.hu/adomany
További információk:
https://www.facebook.com/kecskemetiba…
https://kecskemetibaptista.hu/
https://www.youtube.com/@kecskemetibaptista

2024. 11. 03. – Istentisztelet – Macher Tivadar – Bp. József utca

280 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. nov. 3. Ne elégedj meg! Macher Tivadar lelkipásztor igehirdetése a Róm 15:7-13 igeversek alapján. József utcai Baptista Gyülekezet

7Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére. 8Mert azt mondom, hogy Krisztus a zsidóság szolgájává lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket, 9a népek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent, amint meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.” 10Azután ezt is mondja: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt.” 11Majd ismét: „Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsék őt mind a nemzetek.” 12Ézsaiás pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek.” 13A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” (Róm 15:7-13)

https://www.youtube.com/@JozsefUtcaiBaptisaGyulekezet

https://www.facebook.com/jozsefutca

Cím:1084 Budapest, József u. 12.
Lelkipásztor:Boros Dávid
Állandó alkalmak:Vasárnapi programjaink
09:00 10:00 Gyermekek korosztályoknak megfelelő kiscsoportos foglalkozása (minden vasárnap)
A hónap 1. és ha van, 5. vasárnapján: közös imaóra
A hónap 2. és 4. vasárnapján: kiscsoportos Biblia-tanulmányozás felnőtteknek
A hónap 3. vasárnapján: külön női és férfi imaóra
10:00 11:00 Istentisztelet (minden vasárnap, a hónap első vasárnapján Úrvacsorával)
16:00 17:00 Énekkari próba
17:00 18:30 Istentisztelet (minden vasárnap, kivéve a hónap harmadik vasárnapját)
A hónap harmadik vasárnapján nincsen összejövetel

Szerdai programjaink
18:00 19:00 Bibliaóra
19:00 20:30 Énekkari próba

Pénteki programjaink
18:00 21:00 Ifjúsági klub
Honlap:http://www.jozsefutca.hu/

2024. 11. 03. – Tudom, hogy él a Megváltóm! – Merényi Zoltán – Gyula

192 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. nov. 3. Merényi Zoltán lelkipásztor igehirdetése a Jób 19,19-29 igeversek alapján. Gyulai Baptista Gyülekezet

19Utál minden bizalmas barátom. Akiket szerettem, ellenem fordultak. 20Csont és bőr már csak az egész testem, ínyem is elsorvadt a fogaim körül.
21Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam, barátaim, mert Isten keze vert meg engem! 22Miért üldöztök, mint Isten, miért nem unjátok még a marcangolást? 23Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, 24vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék! 25Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, 26és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. 27Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek. 28Ha ezt kérdezitek: Mivel kényszerítsük őt, hogy megtaláljuk bajának a gyökerét, 29akkor rettegjetek a fegyvertől! Mert a harag fegyveres büntetést szül, hogy megtudjátok, van ítélőbíró.”
(Jób 19,19-29)

https://www.youtube.com/@GyulaiBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/gyulaibaptistagyulekezet

Lelkipásztor:Merényi Zoltán
Állandó alkalmak:vasárnap 9.00 áhítat; 10.00 és 17.00 istentiszteletek
kedd 18.00 bibliaklub Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára szerda 18.00 bibliaóra
szombat 17.30 ifjúsági óra
Honlap:http://www.gyulaibaptista.hu/