A 2001-ben alapított díjat a tudomány, a művészet, a misszió és a társadalom területén végzett kiemelkedő tevékenység elismeréseként adományozza a Magyarországi Baptista Egyház Országos Tanácsa. A díjat idén id. László Gábor lelkipásztor testvér vehette át az Országos Lelkipásztori Konferencián 2024. november 9-én.

László Gábor 1939. március 14-én Hajdúnánáson született baptista család ötödik gyermekeként. Édesanyja éneklése volt megtérésének az eszköze. 16 évesen merítkezett be Hajdúböszörményben. Majd a család Orgoványba költözött, itt kapta 20 éves korában a lelkipásztori szolgálatra szóló elhívást. A Baptista Teológiai Szeminárium elvégzését követően a hosszúpályi körzetben kezdte meg a szolgálatot. 1968-tól a magyarhomorogi, majd 1974-től a nagydobosi körzet lelkipásztora volt. 1987-től nyugdíjba vonulásáig az albertirsai és a pilisi gyülekezetet pásztorolta. Nyugdíjasként öt évig volt a pestszentimrei gyülekezet ügyvezető lelkipásztora, majd ügyintézőként szolgált a szekszárdi körzetben és Monoron.

Szolgálatában jelentős erőforrás volt néhai Kovács Imre és néhai Patkás Gábor testvérek személyes támogató és tanácsadó szeretete.

1963-ban az orgoványi imaházban kötöttek házasságot Marton Margittal. Felesége biztos hátteret jelentett a szolgálatban, különösen a családlátogatásban és az ifjúság nevelésében. Gyermekeik, Margit és Gábor a szülők életében láthatták a nehéz körülmények között is hűséges szolgálat mintáját. Megtanulhatták, hogy az Istennek tetsző élet áldozatot kívánó, örömteli életforma.

László Gábor a pártállam regnálása idején többször szembekerült a hatalom helyi embereivel, akik hátrányosan megkülönböztették a gyülekezetbe járó gyermekeket, családokat. Bátran kiállt a testvérek mellett, és minden tiltás ellenére aktívan foglalkozott az ifjúsággal, és szervezte a gyülekezetek életét. Többször feljelentették, de megalkuvás nélkül viselte a családot sújtó, néha nagy terhet jelentő egzisztenciális hátrányokat és megaláztatásokat.

László Gábor igehirdetésének középpontjában a megfeszített Krisztusról szóló evangélium állt. Minden prédikációjában evangelizált. Vallotta, hogy kegyelemhirdetés nélkül nincs prédikáció. Hosszúpályiban és Nagydoboson aktívan foglalkozott az ifjúsággal. Lehetőségek szerint pengetős- és fúvószenekarokat szervezett. Számos nem hívő családból származó fiatalt is Krisztushoz vezetett. Sikeresen szervezte a gyülekezeti alkalmakon kívül is a közösségi életet.

Édesapjától tanulta el a kőműves szakma fortélyait. Ezt is hasznosította a szolgálatban. Öt imaház felújításában, bővítésében vállalt vezető szerepet. Az albertirsai imaház teljes átépítésében vezető szerepet vállalt a fizikai munkában.

Pásztori munkáját Isten gazdagon megáldotta, de ő alázatban mindig vallotta: „Az én dolgom a vetés, a többi az Istené.” Az eredményeket nem tartotta számon, még a bemerítettek számát sem, pedig sokak megtérésében volt eszköz. Úgy gondolta, az nem az ő feladata.

Édesanyjától örökölt humora végigkíséri életét, még az időskor terhei sem koptatták el jókedvét. Számos gyülekezeti bonyodalom során kérték fel béketeremtésre. Személyválogatás nélküli szeretete és belátása eredményessé tette munkáját.

Néhány szállóigeként megmaradt mondata, amelyet őriznek az őt ismerők:

„Ha egy mondatban nem tudod elmondani a prédikáció üzenetét, akkor még nem készültél fel elég jól.”

„Ha félelem nélkül indulsz a szószékre prédikálni, akkor nem érdemes hozzákezdeni.”

„A gyülekezetre vonatkozó panaszkodás előtt először a tükörbe kell nézned.”

„A lelkipásztor legfontosabb feladata a gyülekezet és a rábízottak őszinte szeretete.”

„A lelkipásztor soha ne vegye túl komolyan önmagát!”

„A generációk közötti feszültség a szeretet légkörében nem szétszakítja, hanem aktiválja a gyülekezeti életet az építés érdekében.”