167 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. dec. 1. Pál apostol evangélizációs stratégiája. Varga László Ottó lelkipásztor igehirdetése az Ef 3:8-10 igeversek alapján. Szegedi Baptista Gyülekezet
„8Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát, 9és hogy feltárjam mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; 10és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége.” (Ef 3:8-10)
323 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. dec. 1. #Isten#baptista#keresztény Katona Béla lelkipászor igehirdetése az 1Thesz 1:1-4 igeversek alapján. Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet
„1Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikaiak gyülekezetének az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban: kegyelem nektek és békesség. 2Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban, mert szüntelenül 3emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat és a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett reménységetek állhatatosságát; 4mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok.” (1Thesz 1:1-4)
46 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. dec. 1. Pollák Dávid lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 27:1-26 igeversek alapján. Kispesti Baptista Gyülekezet
„1Miután úgy határoztak, hogy hajón Itáliába szállítanak bennünket, átadták Pált a többi fogollyal együtt a császári csapatból való Júliusz nevű századosnak. 2Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia tartomány partvidékének kikötőibe készült, és elindultunk. Velünk volt a makedón Arisztarkhosz is Thesszalonikából. 3Másnap befutottunk Szidónba. Júliusz emberségesen bánt Pállal, és megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla. 4Onnan továbbindulva az ellenszél miatt Ciprus szélárnyékos oldalán hajóztunk el. 5Majd Kilikia és Pamfília partja mentén haladva befutottunk a líkiai Mirába. 6Ott a százados egy Itáliába induló alexandriai hajót talált, és arra szállított át minket. 7Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen jutottunk el Knidoszig; de a szél miatt nem tudtunk kikötni, ezért elhajóztunk Kréta szélárnyékos oldalán Szalmóné közelében. 8Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőnek neveznek, és amelyhez közel van Lászea városa. 9Mivel pedig közben sok idő telt el, és a hajózás is veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket: 10Férfiak, látom, hogy a további hajózás nemcsak a rakományban és a hajóban okozhat nagy kárt, hanem életünket is veszélyezteti. 11De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott. 12A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan, hátha eljutnak Főnixbe, ahol áttelelhetnek. Ez Kréta egyik kikötője, amely délnyugat és északnyugat felé néz. 13Mivel pedig enyhe déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat, felszedték tehát a horgonyt, és továbbhajóztak Kréta közelében. 14Nemsokára azonban a sziget irányából lecsapott az Eurakvilónak nevezett szélvihar. 15Mikor az magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és sodortattuk magunkat vele. 16Amikor egy kis sziget, Klauda szélárnyékos oldalára befutottunk, nagy nehezen ugyan, de meg tudtuk tartani a mentőcsónakot. 17Miután ezt felvonták, óvintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy a Szirtisz tengeröböl zátonyaira futnak, a horgonyt leeresztették, és úgy sodródtak tovább. 18A vihar hevesen hányt-vetett bennünket, ezért másnap kidobálták a hajóterhet, 19harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. 20Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. 21Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. 22Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. 23Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. 24Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. 25Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. 26Egy szigetre kell kivetődnünk.” (ApCsel 27:1-26)
Vasárnap 9:00-től imaóra és gyermekeknek vasárnapi iskola délelőtt 10:00-től és délután 17:00-től istentiszteletet Csütörtökön este 18:00-tól bibliaóra
216 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. dec. 1. Miklós Tibor igehirdetése a Zsid 10:32-39 igeversek alapján. Kiskőrösi Baptista Gyülekezet
„32De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet álltatok ki. 33Mert gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, és társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt. 34A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van. 35Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. 36Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret: 37„Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. 38Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.” 39De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid 10:32-39)
„A szántástól a magasiskoláig” – Ezzel a mottóval dolgozik a Loós Lovasudvar családi vállalkozás, amely törekszik a harmónia megteremtésére Isten, ember és a természet között, és erre buzdítanak másokat is.
Nagy Zoltán feleségével és két fiával közösen üzemelteti a családi gazdaságot, ahol a hústermékek több mint 100 éves feldolgozási hagyomány szerint nevelt sertéseikből készülnek. Kisfilmünkben beszél a hitéről, ami a munkájában is megnyilvánul.
A Baptista Könyvesbolt értesíti kedves vásárlóit, hogy:
Fogadjuk a 2025-ös Áhítat és Múlt, jelen, jövő megrendeléseit. Decemberben számítani kell a megnövekedett szállítási időre, ezért érdemes mielőbb leadni a megrendelést.
Az Áhítatra és a Múlt, jelen, jövőre leadott megrendelések esetén van lehetőség házhoz szállítás igénylésére (GLS, Magyar Posta), de a megrendelések személyesen is átvehetőek az alábbiak szerint:
20 db-ig személyes átvétel esetén az egyházközpont új épületében, a Benczúr Ház recepcióján lesz rá lehetőség (Munkácsy és Benczúr u. sarka)
21 db felett (nagy tételben) a Benczúr u 31. (régi könyvesbolt) raktárából történik a kiadás.
A megrendelések előkészítésére minden esetben az elektronikusan kiküldött díjbekérő kiegyenlítését követően kerül sor. A rendelések beérkezését követően folyamatosan tájékoztatjuk majd vásárlóinkat a rendelések státuszáról.
A december 17-ig beérkezett megrendeléseket (kiszállítással és személyes átvétellel) mindenképpen kiszolgáljuk karácsony előtt.
2024. 12. 18. és 2025. 01. 06. között a webshopban böngészni lehet, de a rendelés leadására nem lesz lehetőség. A 2025. 01. 07-től leadott megrendeléseket a leltár után, 2025. 01. 14-től kezdődően tudjuk összeállítani.
„Minden időben él és működik a rokon szellemek titkos köteléke. Ti, akik együvé tartoztok: zárjátok szorosabbra a kört, hogy a művészet igazsága mindig tisztább fényben ragyogjon, örömet és áldást terjesztve mindenfelé.” (Robert Schumann)
Ismét eltelt egy év…
Már hagyománynak tekinthető, hogy minden év novemberében megrendezzük a Baptista Művészeti Napok kisújszállási programját. Így történt ez idén is. 2024. november 20-án a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő intézmények, valamint a Kisújszállási Baptista Gyülekezet ismét közösen lépett színpadra a Vigadó Kulturális Központban.
Nagyszerű volt átélni, hogy a részt vevő intézmények pedagógusai lelkesen és örömmel tettek eleget annak a felkérésnek, hogy együtt, közösen képviseljük a baptista művészeti értékeket. A programszervezés során azon gondolkodtunk, hogy ebben az évben milyen újszerű produkciókkal lephetnénk meg a közönséget. A műsor összeállítása közben fogalmazódott meg bennünk, hogy a fellépő gyermekek és pedagógusok saját belső értékeikből fakadóan teremtik meg azt a hangulatot, amely igazán különlegessé és lélekemelővé teszi ezeket az alkalmakat.
Az esten ismét Szász Veronika területi oktatási igazgató asszony kalauzolta végig a hallgatóságot. Köszönjük, hogy mindig számíthatunk őszinte érzelmekkel átszőtt, motiváló gondolataira és szeretetteljes közreműködésére.
Szász Veronika
Már az előadás előtti pillanatokban lehetett érzékelni, ahogyan a fellépők egyre jobban ráhangolódtak arra a légkörre, amely jellemzi a baptista művészeti napok rendezvényeit. A műsor kezdéseként Oros Alexandra óvodást hallgattuk meg, aki a „Jézus és a gyermekek” című bibliai történetet mondta el úgy, hogy mi mindannyian elhittük és átéltük: Jézus szívében minden kisgyermek számára van hely.
Szandika után a Baptista Szeretetszolgálat Sásastó úti óvodájának Őzike csoportja játszotta el „Sün Balázs” történetét. Tehetséges gyermekeket láthattunk a csodálatos színpadi díszletek között!
Ovisok
A Diridongó kórus dalai azt a felszabadultságot és vidámságot tükrözték, ami akkor költözik a szívünkbe, ha minden ránk nehezedő terhet odateszünk annak a kezébe, aki képes azokat megoldani!
Diridongó
A női kar éneke – Dona nobis pacem (Adj békét, Uram…) – mint egy fohász csendült fel és olyan atmoszférát teremtett, mely mindannyiunk lelkét megérintette.
Női kar
A Baptista Alapfokú Művészeti Iskola vonós tanszaka három hangszeres művet adott elő. Örömmel töltött el bennünket az együtt muzsikáló gyermekek látványa, és gyönyörködhettünk a csodás zenei hangzásban. A Suzuki hegedűsökhöz csatlakozott a Városi Vonószenekar, majd a művészeti iskola kiskórusa, akiktől közösen hallhattuk Beethoven híres, mély tartalmú Örömódáját.
„Lángolj fel a lelkünkben, szép égi szikra, szent öröm, térj be hozzánk, drága vendég, tündökölj ránk, fényözön!”
Bár a szimfóniákra nem jellemző a vokális betét, mi nagyon örülünk annak, hogy Beethoven a IX. szimfóniájában ezt a műfaji sajátosságot megtörte és az egyik legszebb kórusmuzsikát illesztette be ebbe a csodálatos műbe.
Vonósok
Keserűné Ébner Tünde pedagógus gondolatai, melyek a NABOK Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola Tagintézmény diákjainak produkciója előtt hangzottak el:
„Napjainkban gyakran előfordul, hogy az ember csalódik a jelenben, nem találja az igazságot, boldogságot vagy a tartós megnyugvást. A világ olykor nem ad választ a fontos kérdésekre, vagy éppen túl sok szenvedést és csalódást okoz. Ilyenkor elkezdünk keresni valamit, ami túlmutat az anyagi világon, valamit, ami adhat új irányt, célt vagy értelmet. A hit és Isten keresése válasz lehet erre a belső ürességre és kérdőjelekre. Ezt a keresést, a lelki megújulás iránti vágyat tükrözi az Illéssy-középiskola »Ébredj fel« című műsora, azt a mélyebb igényt, hogy az ember több legyen, mint amit a világ kínálni tud.”
Illéssy-iskola
Mint mindig, most is nagy hatást gyakorolt ránk ez az összeállítás, és elgondolkodtatott azon, hogy melyek a fontos és kevésbé fontos értékek az életünkben, mibe kapaszkodhatunk, ha körülöttünk kevés a remény.
A NABOK Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykórusának előadása során folytatódott ez a gondolatsor. A csodálatos dallamvilág mellett figyelemre méltó volt a dalok szövege, melyek megszólították a hallgatókat.
Nagykórus
A program végén a Kisújszállási Baptista Gyülekezet zenekara és a Baptista Alapfokú Művészeti Iskola közös előadásában az „Örökké Szent” című dicsőítő dalt hallgathattuk meg. A Vigadó nagytermét az őszinte, szívből jövő dicséret és magasztalás töltötte be, ami összekapcsolta az eget a földdel, és egy igazi közösséggé alakította a jelenlévőket.
A rendezvény után ismét megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy mennyire jó így, lélekben együtt képviselni valamit, ami sokkal többet jelent, mint a szemmel látható, kézzel megfogható földi értékek. Hálásak vagyunk mindenkiért, aki jelen volt ezen az alkalmon, és akár felkészítőként, akár fellépőként odaszánta az idejét, energiáját, hogy létrejöhessen ez a „csoda”. Köszönet a közönségnek is, akik évről évre megtöltik a Vigadó nézőterét, és őszinte tapssal fejezik ki a szereplők iránti szeretetüket.
A műsorban közreműködtek:
Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája
NABOK Kossuth Lajos Általános Iskola Tagintézmény
NABOK Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola Tagintézmény 10., 11., 12. évfolyamos diákjai
A program részeként a Vigadó Kulturális Központ előcsarnokában Dékány-Kiss Anita és Széplaki Dániel összeállításában a művészeti iskola képzőművészet tanszakának kiállítását láthatták az érdeklődők.
Bögösné Szász Edit, a Baptista Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese
A teljes koncert videófelvétele itt tekinthető meg:
Október 6-án a Szokolyai Baptista Gyülekezet látta vendégül az alkalmat. Győri József és felesége, dr. Széchey Rita beszéltek a Sóoldatról. A Sóoldat-konferencia egész napos tanító konferenciaprogram, mely az eddigi tapasztalatok szerint komoly segítséget jelent az egészségügyben dolgozó vagy azzal kiemelt módon kapcsolatban álló, elkötelezett hívőknek.
Csuhai József kórházlelkész beszámolt a közelmúlt fejleményeiről, kihívásairól, terveiről, őt Paróczi Anita egészítette ki egy nagy ívű látással – az ÉletErő Missziót is ismertetve. Gáspár Botond az igehirdetésében a gyógyító és a gyógyult kapcsolatára világított rá, továbbá arra a fontos felismerésre, hogy bár rossz a betegség, a hitetlenség a legnagyobb nyavalyája az embereknek.
Köztünk volt dr. Mezei Dóra gyermekorvos, aki mesélt arról, Isten miként indította a keresztényüldöző „Lencseországba” szolgálni. Inspiráló volt meghallgatni mások helyzetjelentéseit, elindulását a misszióba, és reményeim szerint egyre több gyülekezetből lesz önkéntes beteglátogató a helyi kórházban, hisz ne feledjük:
2024. november 29-én került sor az „Our purpose is the same” – Studies on Anabaptist History and Memory című könyv bemutatójára a Baptista Házban. Az anabaptista elődök szolgálatának Kárpát medencei megjelenésének 500. évfordulóját ünneplete a baptista közösség 2023-ban. Az emlékév egyik kiemelt programja a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett tudományos konferencia volt, amely Az igazak gyökere mozdíthatatlan mottót kapta. Az konferenciaelőadások alapján készült korábban megjelentetett magyar kötet után a könyvbemutatón az angol nyelvű változatot is kézbe foghatták az érdeklődők.
Háló Gyula, a Baptista500 emlékév koordinátora köszöntötte a résztvevőket, majd Papp János egyházelnök megnyitó beszédében kiemelte, hogy az önértékelésünkhöz, szolgálatunk teljesítéséhez ismernünk, értenünk kell, hogy honnan jövünk, mi a lelki-szellemi DNS-ünk, hisz életünk és szolgálatunk folytatása annak, amit az elődök már megalapoztak. Mozgalmi egyházként tudhatjuk, hogy a sok-sok generáción sikeresen átívelő közösségek tudnak erőteljes és tartós változásokat előidézni a társadalomban. Másrészt az ismeretek által a megértést is szeretnénk munkálni, hiszen a mögöttünk lévő missziói történelem eseményei az előttünk lévő kihívásokhoz szilárd támaszokat adnak. Harmadsorban az identitást szeretnénk megalapozni és megerősíteni, ami fontos minden generációban, de különösen az Y és Z generációkban: Tudom, ki vagyok és tudom, hova tartozom. A közösen megélt igazság összekapcsol egymással és a megtartó Istennel. Az emlékezés legmagasabb foka az, amikor a megismert, megértett és beépült igazság hálaadásra késztet. Mi, a XXI. század magyar baptistái hálásak vagyunk anabaptista és baptista elődeinkért. Hálásak vagyunk, hogy őseink kincseivel ma is építkezhetünk. Hálásak vagyunk, hogy Isten kegyelmét, gondviselését és türelmét láthatjuk az eredményekben, az értékekben is, de a hibákban, a mulasztásokban is.
A konferencia alapján elkészült kötetek továbbgyűrűző hatásában fontos lépést jelentett, hogy 2024 szeptemberében Budapesten tartotta konferenciáját az Európai Baptista Szövetség. Ennek során 43 országból 150 képviselő lehetett jelen, Európából, Közép-Ázsiából és Közel-Keletről, illetve a Baptista Világszövetség képviselői is vendégeink voltak. Ők mindannyian megkaphatták ezt a tanulmánykötetet angol nyelven, és ilyen módon mindezeknek az országoknak a baptistái számára is ismeretterjesztés, tájékozódási pont lehet mindaz, ami 2023 áprilisában az MTA székházában elhangzott, illetve később leiratott.
Az egyház és a szerkesztőbizottság képviselői mellett a könyvbemutatón előadást tartott Dr. Baráth Béla a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, aki a történész szemüvegén keresztül figyelemfelkeltő módon ismertette a kiadvány értékeit. Kiemelte, hogy a szakmai és népszerű formában készült tanulmányok által az olvasó történelmi emlékezete is formálódik. A reformáció történetében az anabaptizmussal kapcsolatosan többféle fogalom használatos, gyakran elhangzik, hogy a reformáció radikális ága. Az anabaptisták gyűjtőnév sokféle csoportot, nézetet foglal magában és nem mindegyiknek a tanaival, cselekedeteivel lehet közösséget vállalni. Van azonban olyan radikalizmus, amivel lehet azonosulni, ez pedig a békés és toleráns közösség, akik a hitükhöz, Krisztusi elveikhez ragaszkodnak radikálisan. A kötetben igényes források alapján pillanthatunk bele a habán udvar működésébe és hogyan látta a külvilág. Egyes tanulmányok historiográfiai értéke is kiemelkedő, például Fischer András élete is megrajzolásra kerül az újabb források ismeretében. Az anabaptista dogmák jóval szerteágazóbbak, mint a felnőttkeresztség tana, így nagyon izgalmas az a tanulmány is, amelyik a Szentháromság-tan kérdését vitatja.
Nemzetközi történelmi ívet is hoz az egyik tanulmány, ami az adott kor hátterét mutatja be a vallási türelmetlenség mementójaként, de az 1523-as közmegegyezéses évszám magyarázatát is megtaláljuk a kiadványban, illetve a történelmi öntudat formálása milyen folyamaton ment keresztül a baptista közösségben.
Az előadást követően Bereczki Lajos a Baptista Teológiai Akadémia rektorhelyettese és a kötet szerkesztője röviden visszatekintett a 2023-as Történelmi Emlékkonferenciára, majd Dr. Mészáros Kálmán, a BTA rektora szólt a kötetről, majd imádsággal zárta a rendezvényt.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk