Idén került először megszervezésre a Nemzetközi Ifimunkásképző a MABIM kezdeményezésére. Az volt a célunk, hogy a Kárpát-medence ifimisszióban szolgáló fiataljait meghívjuk, hogy megismerhessük egymást, és testileg-lelkileg felfrissüljünk Isten és egymás jelenlétében. A konferencia november 22–24. között zajlott Szegeden közel száz ifimunkás részvételével Szlovákiából, Romániából, Szerbiából és Magyarországról.
A MABIM minden évben szervez ifimunkásképzést a hazai szolgálók számára. Idén azonban új gondolat volt előttünk, hogy szeretnénk nemzetközivé tenni ezt a találkozást, és más országokban szolgáló társainkat is bevonni. Még 2023-ban kaptunk erre inspirációt, amikor az ApCsel 1,8 generációváltásról szóló konferenciáján találkozhattunk a közép-európai baptista szövetségek ifivezetőivel. Akkor a különböző munkacsoportok feladata az volt, hogy gondolkodjunk olyan kapcsolódási pontokon, ahol együtt tudnánk működni. Az ifis munkacsoportban álmodtuk meg a Nemzetközi Ifimunkásképzőt, ami Isten kegyelméből most valóra vált.
Földrajzilag központi helyzetünket kihasználva vállaltuk a MABIM-mal a konferencia megszervezését, és így esett a választásunk Szeged városára is, ami tökéletes helyszínnek bizonyult. A hétvégének a MissiON címet és témát választottuk, mert úgy láttuk, hogy a misszió, az evangélium hirdetése minden országban aktuális feladat. Ennek megfelelően a hétvége tanítóit arra kértük, hogy bibliai és egyben gyakorlatias üzenetekkel bátorítsák, segítsék a résztvevőket ebben a küldetésben.
Pénteken Kovács Benjámin (Nagyvarsány) az ima és az evangélium hirdetése közötti kapcsolatról beszélt egy ifiket mozgósító imaszolgálatra bátorítva a résztvevőket.
Szombaton Eric Meland, a Josiah Venture magyarországi vezetője arról beszélt, hogyan segíthetjük az Istennel való kapcsolatban különböző helyzetben lévő fiataljainkat megtenni a következő lépést a növekedésükben. Kiscsoportos beszélgetésben a tanítványok kiküldetését leíró igeszakaszt dolgoztuk fel. Hallhattunk egy kerekasztal-beszélgetést Kaszala István (Kecskemét), István András (Pécel) és Balogh József (Debrecen) részvételével, akik saját ifijeik missziós tevékenységeiről számoltak be, megválaszolva a hallgatóság kérdéseit is a témában. Selmeczi Nimród egy szeminárium keretében a rövid távú missziós utak jelentőségére hívta fel a figyelmet a fiatalok nevelésében. Az esti dicsőítő este alatt pedig megismerkedhettünk a más országokból érkezett ifik helyzetével, munkájával: Erdély, Vajdaság, Szlovákia. Angolul, magyarul és szlovákul is dicsértük az Urat ezen az estén, megtapasztalva, hogy őbenne egyek vagyunk. Vasárnap David Steele (Igazság Plántálók) pedig az evangélium inspiráló erejéről tanított, majd úrvacsorai közösségben zártuk ezt a rendkívül tartalmas hétvégét.
Számunkra nagy öröm volt megélni Isten áldását azon a látáson, amit másfél éve kaptunk az ifimunkásképzés nemzetközivé tételéről.
A mély és gyakorlatias tanítások inspiráltak mindannyiunkat. Új ötleteket gyűjthettünk, régi és új barátságokat építhettünk. Beleláthattunk egymás örömeibe és kihívásaiba is: megismertünk kicsi és nagy ifiket, vidéki és városi ifimissziókat és az ezekhez tartozó teljesen különböző élethelyzeteket, feltehettük a minket foglalkoztató kérdéseket. Többször is tudtunk egymásért imádkozni. Jó volt látni azt, hogy országhatárokat átlépő krisztusi szeretetben zajlott minden a hétvégén.
Hálásak vagyunk Istennek azért, hogy létrejöhetett ez az alkalom, és kíváncsian várjuk, hova vezeti ezt az együttműködést!
572 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. dec. 1. Borzási Márk igehirdetése a Dán 1:1-21 igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet
„1Jójákím júdai király uralkodásának harmadik évében felvonult Nebukadneccar, Babilónia királya Jeruzsálem ellen, és ostrom alá vette. 2Az Úr a kezébe adta Jójákímot, Júda királyát és az Isten háza fölszerelésének egy részét; ő pedig elvitte a fölszerelést Sineár földjére, a maga isteneinek a templomába, és isteneinek a kincstárában helyezte el. 3A király parancsba adta udvarmesterének, Aspenaznak, hogy válasszon ki Izráel fiai közül királyi vérből való vagy nemesi származású 4ifjakat, akiknek semmiféle fogyatékosságuk nincs, hanem szépek, fogékonyak minden bölcsességre, műveltek, járatosak a tudományban, és így alkalmasak arra, hogy majd a királyi palotában szolgálatba álljanak. Meg kellett őket tanítani a káldeusok írására és nyelvére is. 5A király elrendelte, hogy napi ellátmányukat a király ételeiből adják, és abból a borból, amelyet ő szokott inni. Így kellett őket nevelni három esztendeig, hogy azután a király szolgálatába álljanak. 6Voltak közöttük júdaiak is: Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá. 7Az udvarmester ilyen neveket adott nekik: Dánielt Baltazárnak, Hananját Sadraknak, Mísáélt Mésaknak, Azarját pedig Abéd-Negónak nevezte el. 8Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amelyet ő szokott inni. Megkérte hát az udvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. 9Isten az udvarmestert jóindulatra és szeretetre indította Dániel iránt, 10de azért ezt mondta az udvarmester Dánielnek: Félek az én uramtól, a királytól, mert ő rendelkezett így az ételetekről és az italotokról. Mi lesz, ha azt látja, hogy ti soványabbak vagytok, mint a veletek egykorú ifjak? Még bajba kerülök miattatok a királynál! 11Akkor Dániel ezt mondta annak a felügyelőnek, akit az udvarmester rendelt Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá mellé: 12Tégy próbát szolgáiddal tíz napig! Engedjék meg, hogy zöldségféléket együnk, és vizet igyunk. 13Azután mutassanak meg neked minket és azokat az ifjakat, akik a király ételéből esznek, és amit majd látsz, aszerint bánj szolgáiddal! 14Az hallgatott rájuk ebben a dologban, és próbát tett velük tíz napig. 15Tíz nap múlva szebbnek látszottak, és kövérebbek voltak azoknál az ifjaknál, akik a király ételéből ettek. 16Ezért a felügyelő fölmentette őket az alól, hogy az előírt ételt egyék, és bort igyanak, és ahelyett zöldségféléket adott nekik. 17Isten megadta ennek a négy ifjúnak, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. Dániel pedig értett a látomások és az álmok magyarázatához is. 18Amikor eljött az az idő, amelyről megparancsolta a király, hogy vezessék őket eléje, az udvarmester bevezette őket Nebukadneccar elé. 19A király elbeszélgetett velük, de egy sem akadt közöttük, aki olyan lett volna, mint Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá. Ők tehát a király szolgálatába álltak. 20Akármit kérdezett tőlük a király, bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál. 21Ott is maradt Dániel Círus király uralkodásának első évéig.” (Dán 1:1-21)
485 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. dec. 1. Heizer Tamás lelkipásztor igehirdetése a Fil 2,1–5 igeversek alajpján. Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet
„1Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, 2akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. 3Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; 4és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. 5Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt.” (Fil 2,1–5)
Cím:
1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
Lelkipásztor:
Kübler János
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9,30: imaóra és istentisztelet Vasárnap 17 órától istentisztelet Csütörtök 18,30: bibliatanulmányozás Péntek 18 óra: ifjúsági óra
Ápoljuk egymással a kapcsolatot! Imakérésekkel lehet imacsoportunkhoz fordulni, melyről többet honlapunkon lehet megtudni. http://wessi.hu/imakeres-kuldese/
159 megtekintés 2024. dec. 3. Meláth Attila lelkipásztor igehirdetése a Jn 14:1-3 igeversek alapján. Váci Baptista Gyülekezet
„1Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! 2Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? 3És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Jn 14:1-3)
Vasárnap 10:00 Gyülekezeti közös imaóra, a gyermekeknek csoportos foglalkozás, utána istentisztelet Ősztől vasárnap 17:00 Istentisztelet Csütörtökön nyáron 19:00, télen 18:00: Biblia-tanulmányozó alkalom Péntek 17:00 Ifjúsági óra Facebook oldalunk
420 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. dec. 1. #Istentisztelet#baptista#IT Mészáros Kornél lelkipásztor igehirdetése a Korinthusiakhoz írt első levél 12. rész, 4-11 igeversek alapján. Újpesti Baptista Gyülekezet
„4A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. 5Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. 6És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. 7A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. 8Mert van, aki a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. 9Az egyik ember ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. 10Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken szólást vagy pedig a nyelveken szólás magyarázását kapta. 11De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.” (1Kor 12:4-11)
Cím:
1043 Budapest, Kassai u. 26.
Lelkipásztor:
Mészáros Kornél
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9 óra imaóra 9 óra bibliaóra gyermekek részére 10 óra istentisztelet 17 óra istentisztelet
kedd 18 óra imaóra (kivéve december, január és a nyári hónapok!) csütörtök 18 óra bibliaóra péntek 18 óra ifjúsági bibliaóra
67 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. dec. 1. #istentisztelet#advent#biblia Paróczi Zsolt lelkipásztor igehirdetése a Lukács 1,1-25 igeversek alapján. Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet
„1Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy írásba foglalják a közöttünk beteljesedett eseményeket úgy, 2amint ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: 3magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, 4hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak. 5Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, Abijjá rendjéből; a felesége, Erzsébet Áron leányai közül való volt. 6Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. 7Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idősek voltak. 8Történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt, 9a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa az illatáldozatot. 10Az egész nép pedig kint imádkozott az illatáldozat órájában. 11Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt az illatáldozati oltár mellett jobb felől. 12Amikor Zakariás meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. 13De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. 14Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, 15mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, 16Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, 17és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé. 18Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős. 19Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. 20De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében. 21A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy olyan sokáig marad a templomban. 22Amikor mégis kijött, nem tudott hozzájuk szólni, és megértették, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt. 23Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament. 24E napok után fogant felesége, Erzsébet, és öt hónapon át nem mutatkozott. Ezt mondta: 25Így tett velem az Úr azokban a napokban, amikor gondja volt arra, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.” (Lk 1,1-25)
Cím:
2310 Szigetszentmiklós, Kinizsi u. 43.
Lelkipásztor:
Paróczi Zsolt
Állandó alkalmak:
Vasárnap 9.15-től imaóra (közös énekléssel kezdve) 10 és 17 órától istentisztelet csütörtökön 18.30-tól bibliaóra szombaton 18-tól ifjúsági óra
372 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. dec. 1. Zenés istentisztelet. Mike József lelkipásztor igehirdetése az Ézs 59:19, Hós 6:3, Jel 1:4-8, 3:14-22 igeversek alapján. Székesfehérvári Baptista Gyülekezet
„Félni fogják az ÚR nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten, amikor eljön, mint egy sebes folyam, amelyet az ÚR szele korbácsolt föl. 20De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! – így szól az ÚR.” (Ézs 59:19)
„Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az URat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet.” (Hós 6:3)
„4János, az Ázsiában levő hét gyülekezetnek: Kegyelem nektek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik trónja előtt vannak, 5és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme, aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, 6aki országa népévé tett minket, papokká Isten, az ő Atyja előtt: övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. 7Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. 8Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.” (Jel 1:4-8)
„14A laodiceai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete: 15Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! 16Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból. 17Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: 18tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss. 19Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg! 20Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. 21Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján. 22Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!” (Jel 3:14-22)
December 22-ig tart a közmédia által meghirdetett „Jónak lenni jó!” adománygyűjtő kampány, melynek idei kedvezményezettje a Baptista Szeretetszolgálat s az általa fenntartott Tábitha-ház.
December 1-től a 1355-ös adományvonal hívásával vagy SMS küldésével immáron 500 forinttal támogathatja a gyermekhospice új létesítményének felépítését.
A baptistasegely.hu/adomanyozas oldalon lehetséges az online, biztonságos bankkártyás befizetés. Természetesen utalni is lehetséges a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány javára a KDB Bank 13555555-55555555-55555555 számlaszámára, „Tábitha” közleménnyel.
77 megtekintés 2024. dec. 2. Békési Sándor lelkipásztor igehirdetése az Ézs 26:3-4 igeversek alapján. Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet
„3Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik. 4Bízzatok az ÚRban mindenkor, mert az ÚR a mi kősziklánk mindörökre!” (Ézs 26:3-4)
Cím:
6721 Szeged, Madách u. 19.
Lelkipásztor:
Sipos Márk
Állandó alkalmak:
Állandó alkalmak: Vasárnap 9:00 Felfedezőcsoport Vasárnap 10:00 Istentisztelet Csütörtök esténként Új Remény Csoport-os alkalmak házaknál
Tudományos napra került sor 2024. november 28-án a Baptista Teológiai Akadémián, izgalmas előadások hangzottak el a teológia, a társadalom és az egyháztörténelem különféle területeiről.
Bereczki Lajos rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket, ő volt a szemeszterenként megrendezésre kerülő tudományos konferencia levezető elnöke is.
Prof. dr. Mészáros Kálmán, a BTA rektora nyitó előadásában a közösségünkben hagyományos hálaadónap kialakulásának hátterét világította meg, illetve hogy hogyan kapcsolódunk mindehhez mi, baptisták. A zsidó hagyományban a lombsátrak ünnepéhez kötődött a hálaadás gondolata, amikor is a nép megemlékezett arról, hogyan gondoskodott a szerető Isten a népről a 40 éves pusztai vándorlás során. A hálaadás napjának története visszanyúlik a reformációt követő időszakra, amikor Európában kegyetlen üldözés várt a Bibliához hű protestáns hívőkre. Angliából a hitük miatt üldözött puritán közösség egy része útnak indult 1620 szeptemberében a Mayflower nevű hajóval egy jobb élet és a vallásszabadság reményében, hogy átkeljen az Atlanti-óceánon, és letelepedjen Amerikában. Az Újvilágba érkezők közül sokan megbetegedtek, meghaltak, de a megmaradt telepesek az indiánok segítségével megtanultak kukoricát termeszteni, vadászni, és mikor eljött az ősz, bőséges termésnek örülhettek, amely elegendő volt ahhoz, hogy átvészeljék a közelgő telet. Ennek örömére nagy ünnepséget rendeztek. Erre az eseményre emlékezve alakult ki és vált családi ünneppé a hálaadás az USA-ban. Ezzel párhuzamosan a reformáció korában több üldözési hullám érte anabaptista elődeinket, akik Európán keresztül kelet felé menekültek és 1620 környékén telepedtek le Erdélyben, ahol Bethlen Gábor vallásszabadságot biztosított számukra. Később az újkori baptista misszió következtében megerősödött a közösségünk, és az 1928-ban Torontóban rendezett világszövetségi találkozón részt vett Csopják Attila és Udvarnoki András is. Hazatérve Csopják Attila sorozatot indított a Békehírnök hasábjain, felhívást intézve a hazai baptista közösségek felé, hogy kis és nagy gyülekezetekben egyaránt tartsanak hálaadónapot, megemlékezve Isten megtartó erejéről.
Papp János egyházelnök „Megnyerni Európa jövőjét! Elemzésem és látásom az európai baptista misszió jövőjéről” című előadásában közös gondolkodásra hívott, hogy szélesebb horizonton lássuk a missziós folyamatokat a mai társadalomban Európa különböző országaira vonatkoztatva. A szubjektív elemzést a különböző találkozások, tapasztalatok, Istentől kapott látás és az ő igéje formálták. Fontos, hogy kapjunk látást tágabbra is – ez jövőbe mutató missziói program az egyházunk számára. Egyre több baptista él a szövetségen kívüli szerveződésekben szerte Európában. Az elemzés során bepillantást nyerhettünk az egyes európai szövetségek jelen állapotába, küzdelmeibe.
A bevándorlók közötti misszió működik, ellentétben az őshonos lakosság körében. A szellemi erő sokszor elvész a nyugati vezetésben a különféle erős liberális hatások következtében. Jelenleg útkeresés zajlik, és ki-ki a különféle megoldásokkal, formákkal próbálja a közösséget megtartani: így jön létre a tradícióba kapaszkodó egyház; a szabadságharcos egyház; a trendi egyház; az önző, önmaga körül forgó egyház. A megoldás, a járható út az evangélium-központú egyház, amely Biblia-hű teológiára, kreatív evangelizációra, egységes, felhatalmazott vezetésre épül. Só és világosságként kell élnünk a társadalomban: élő, példaértékű, eleven és gyümölcsöző jelenléttel!
Urbán Gedeon, a BTA tanulmányi igazgatója „Egészséges szórványgyülekezeti identitások” címmel tartott előadást. Mitől gyülekezet egy gyülekezet? Ha van igehirdetés, imaközösség, úrvacsora, közösségi élet, akkor már nevezhetjük annak. A gyülekezetnek nagyon fontos, meghatározó definíciója, hogy Jézus ott van, jelen van, akárhányan vannak együtt. Egy nagy vallásos tömeg azonban nem lesz gyülekezet Jézus nélkül. Ugyanakkor hiányállapotok jellemzőek a szórványgyülekezetekre: szűkös élettér és források. De mégis lehet egy ilyen közösség a misszió bázisa, eredménye és célja. Az Apostolok cselekedetei 8. fejezetében arról olvasunk, hogy létrejön a gyülekezet, aztán idővel elkezdik őket üldözni, szétszóródnak. Ebben a helyzetben is elmennek és hirdetik az igét. Így jön létre a szórvány, de az egyháztörténelemből sok-sok ilyen példát tudnánk mondani, hogy a szétszórattatásnak új és új gyülekezetek születése lett az eredménye. Missziói stratégia a diaszpóra, jellemző volt a faluról falura járás, így hirdetni az igét, házi csoportokat alakítani. Paradigmaváltás a diaszpóráról való gondolkodásban: perspektivikus, dinamikus, megújult közösség. Nem nagyok, de lehet rájuk számítani. Credo ergo sum – Hiszek, tehát vagyok.
Szlovák Tibor Páth Géza-díjas nyugalmazott lelkipásztor „Az Isten országa az Újszövetségi Szentírásban” című MA-szakdolgozatból emelt ki szemelvényeket. Az Isten/mennyek országa kifejezés megjelenéséről a szinoptikus evangéliumokban és az Apostolok cselekedeteiben hallhatunk érdekes magyarázatokat. Az Újszövetség üdvkorszaka az Úr Jézus halálával és az utolsó vacsorával vette kezdetét. A helyes értelmezése például annak, hogy az Isten országa „erővel tör előre, de elragadják”, vagy „erőszakot szenved”, sokat számít. A nyelvi vizsgálódás során izgalmas eredményekre juthatunk.
Tóth Sándorlelkipásztor, a BTA szenátusának tagja a függőség – önzetlenség témáját pasztorális szempontú megközelítéssel vizsgálta a misszióban és a gyülekezetben. A missziónk elsősorban a Krisztust még nem ismerő tömegek felé szól, sokan érkeznek diszfunkcionális családokból, sérülésekkel, ugyanakkor szembesülni kell azzal, hogy több esetben találkozunk vallásos háttérből érkezők lelki sérüléseivel és torzulásaival. Számos kihívással néz szembe a lelkigondozó. Megismerhetjük a saját és mások szívének mélységeit? Elkerülhetjük, hogy a szívünk teljessége feltáruljon? Van, amit mi láttatni kívánunk, és van olyan, amit csak Isten ismer, és előfordul, hogy mi is rácsodálkozunk a tetteinkre: Hogyan történhetett meg? Milyen vagyok valójában?
A kérdést megspóroljuk, sokan a valóságtól elrugaszkodott világban élnek. Kell-e attól félnünk, hogy Isten valójában lát? Isten gyógyítani akar minket minden területen. Dávidnak is szembesülnie kellett a szíve romlottságával, amitől megrendült. A siker sokszor jobban megpróbálja az embert, mint a nyomor. Sokan nem hajlandók szembenézni a torz énképpel. Isten nem elítélni, hanem felszabadítani akar, kegyelmével vesz körül. A megbocsátásnak három területe van: 1. múltra vonatkozik, ehhez elég vagyok én, megbocsátok; 2. a megbékéléshez két ember kell a bocsánatkérés után; 3. bizalom újraépítése, győzzenek meg a másik tettei. Az irgalmas szamaritánus valójában Jézus, és mi vagyunk a koldus. A mennyei Atya nem elítélni akar, hanem segít föltárni és gyógyítani azokat a részeket az életünkben, ahová nem szívesen mennénk, nem szívesen járnánk. Meg kell érteni, hogy miért áldás, ha olyan dolgokkal is szembesülünk az életünkben, amiket nem szeretünk magunkban, az Úr sem szereti, és nem is kell megmaradniuk. A hívő életnek egy nagyon fontos értéke és áldása, hogy formálódunk, ezt nevezzük a megszentelődés útjának.
Az előadásokat követően zárszót mondott László Gábor, a BTA főtitkára, majd a rendezvény szeretetvendégséggel zárult.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk