Örömmel írok recenziót Lőrik Levente „Igéd nem tér vissza üresen” igehirdetés-kötetéről, amit a gödöllői baptista gyülekezet, az Evangelikál Teológia Alapítvány és a Magyarországi Baptista Egyház közösen adott ki 2024-ben születésnapi ajándékként és meglepetésként a szerző ötvenedik születésnapjára.
Mi a célja egy recenziónak? Bemutatja a kötetet, kedvet csinál a könyv elolvasásához, és értékeli a szöveget, ezzel elhelyezi az őt megillető helyre a művet. Épp ezért a könyvek értékét nagyban meghatározzák azok a szövegek, amelyeket írnak róluk. Feladatom tehát nem kicsi és jelentéktelen, még ha a recenzió az utolsó is az időrendi sorban, amikor egy könyv megjelenik. Recenzió ugyanis nem születhet elkészült mű nélkül. Ezért is öröm, hogy közösségünk és egyházunk támogatta ennek a kiadványnak a megszületését.
A kötet harminc – a lámed számértéke harminc a héber nyelvben – prédikációt tartalmaz tíz jól körülírt témakörben. Az igehirdetések 2022 és 2024 között hangzottak el Gödöllőn. A 340 oldalas könyv jól tördelt, a lektorok jó munkát végeztek a szöveg gondozásánál, a név- és tárgymutató is kellően bő és használható. Semmi nem akadályozza az olvasót az üzenet befogadásában.
Az igehirdetés illékony műfaj. Ezzel akkor szembesültem, amikor Szabó László volt egyházelnök igehirdetés-kötetét olvastam. Illetve olvastam volna, de nem találtam benne semmit, ami megfogott volna, és ezért gyorsan be is csuktam. Hatvan év távlata már üressé tette számomra azokat a prédikációkat. S ezért nem az író a felelős, hanem maga a műfaj, amelynek lényege az „itt és most”. Vagyis igazán csak azokhoz szóltak, akik ott ültek és hallgatták. Ez az oka annak, hogy sok jó igehirdető nem szeretné kiadva látni a prédikációit. Tudják, hogy néhány év múlva milyen üresen tudnak kongani veretes szavaik. Az illékonyság azonban a mennyei istentiszteletnek is része. „Egy másik angyal is odajött és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imádságaihoz tegye az aranyoltárra, amely a trónus előtt van. És felszállt a füstölőszerek füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből az Isten elé. Ekkor vette az angyal a füstölőt, megtöltötte az oltár tüzéből, és ledobta a földre: mennydörgés és zúgás, villámlás és földrengés támadt.” (Jel 8,3–5) A Jelenések könyve a legillatosabb könyv a Bibliában. Az illatok betöltik a mennyet, és erejük átformálja a világot. Az igehirdetések üzenete elillanhat az idők folyamán, de az orrunkban – lelkünkben – ott maradnak kitörölhetetlenül. Ezért is fontos őriznünk régi prédikációkat. A kötet – szerintem – legerősebb részei azok az igehirdetések, amelyek az istentisztelet kérdéseit boncolgatják. A worship war alatt felmerülő problémákat elemzi biblikusan a szerző. Ezt a Sorozat alcím alatt találhatjuk meg.
Az igehirdetés nemcsak a Bibliát magyarázza, hanem azt a világot is, ami körülveszi a gyülekezetet, amiben benne él. Itt is igaz a kedvenc idézetem a könyvből:
„Amiről nem szól az igehirdetés, az nem is létezik.” (198. o.)
Amiről nem prédikálunk a Bibliából, arról nem tud a gyülekezet, vagy legalábbis nem helyesen. Ha szegényes a világmagyarázatunk, akkor az igehirdetés erejét is gyengítjük. Az igehirdetőnek nem kell szociológusnak lennie, de értenie kell azt a világot, amelyben benne él. Ezért sajnálom, hogy – szerkesztői döntés alapján – kivették a szövegből mindazt, ami a környezetre és az elhangzás idejére vonatkozott. Így csupán arra következtethetünk olvasva a kötetet, hogy egy nyugati kultúrához kapcsolódó, de annak szélén elhelyezkedő közösséghez szólnak, akiket fenyeget a korszellem sodrása, a világiasság és az individualizmus.
Épp emiatt legfőbb referenciapontjaik a nyugati, angolszász és evangéliumi kereszténység elmúlt századi nagy alakjai. Talán épp ezért lett volna jó, ha ezen személyek rövid ismertetése a lábjegyzetekben megjelenik. A fizikai terjedelem nagy korlátja tud lenni az ilyen ötleteknek.
Miért érdemes igehirdetéseket olvasni? Egyáltalán nem egyértelmű, hogy érdemes olvasni ilyen szövegeket. Ahogy az sem magától értetődő, hogy van helye ennek a műfajnak a könyvpiacon. Mivel elsődlegesen szóbeli műfaj, a leírással elveszíthetjük a lényegét, a savát és borsát a prédikációknak. Ezt tudják azok, akik hallották már Max Lucadót igét hirdetni. Az ő orgánuma olyan, ami elmélyíti az üzenetét, még a legegyszerűbb mondatai is erővel telnek meg. Adrian Rogers amerikai baptista igehirdetőnél figyelhető meg a különbség a hangsúlyában és tónusában a prédikáció komoly részei és az illusztrációk közt. Azért, hogy a hallgató tudja, melyik a fontosabb része az elmondottaknak. Ezt az írás nem tudja visszaadni. A szóbeliség mindig magasabb rendű az írásbeliségnél. Ennek az irodalmi alapelvnek az igehirdetés az egyik utolsó bizonyítéka és menedéke.
Lőrik Levente visszafogott beszéde, ütemérzéke, szüneteinek hossza és helye erősítik az üzenetét. Ezt az írásbeliség nem tudja visszaadni. Az igehirdető mély alázatát és szerénységét.
„Tudok egy kicsit héberül”
– mondja az egyik igehirdetésében. Az ő kis tudásának tizedével is kiemelkedő lenne egy átlagos lelkipásztor. Ez lehet az egyik legvonzóbb oka e könyv olvasásának. Azok a magyarázatok, amelyekben felhasználja a bibliai tudományokban való jártasságát. Ennek egyik jó példája, amikor egy új megközelítést ad a laodiceai gyülekezet „langyos víz” állapotával kapcsolatban. Vagy amikor érzékelteti Ezsdrás fontosságát az üdvtörténelemben és a zsidó gondolkozásban. Illetve amikor összehasonlítja Ezsdrás és Nehémiás 1500 km-es útját Jeruzsálembe. Ki a hívőbb, aki kéri a katonai védelmet a királyától, vagy aki nem? – teszi fel a kérdést. Válasza egyértelmű, hogy nem ezen múlik az igazi hívőség. „Vizsgáljátok meg!” – a legfontosabb tanács, amit kaphatunk ezen a téren is. Másik erőssége az igehirdetéseknek a képek használata, amelyek úgy sűrítik az átadott üzenetet, hogy nem egyszerűsítik le. A legegyszerűbb mondatainak is többletértelmük lehet. Épp ezért érdemes lassan olvasni, hogy ne veszítsünk el egy értékes gondolatot.
Nyilván érződik, hogy a szerző az ószövetségi tudományokban jártas, de az igehirdetésekben mindig újszövetségi, krisztusi és keresztény igehirdető marad.
„Készen állsz az újra?”
Milyen műfajúak a kötetben található igehirdetések? Tanítóak. Épp ezért talán kevesebb retorikai/szónoki kérdést találhatunk bennük. Úgy is igaz ez a megállapítás, hogy olvasás közben engem legszemélyesebben a „Készen állsz az újra?” kérdés érintett meg. Illetve érzékelhetjük azt is, hogy a jól megfogalmazott kijelentés teheti fel az igazán fontos, mélyreható kérdéseket az olvasóknak és hallgatóknak.
„Bibliával magyarázni a Bibliát”
A szerző inkább erre a megoldásra törekszik. Nem fogunk találni túl sok klasszikus illusztrációt a könyvben, inkább „a Bibliával magyarázni a Bibliát” elv megvalósulását érzékelhetjük. Többször idéz a magyar költészet fontos alakjaitól, sosem feleslegesen. A költői, retorikai képek amúgy is jellemzik ezeket az igehirdetéseket. Érdemes ezekre is odafigyelnünk.
Mi a fő üzenete az igehirdetéseknek? Mit állít az igehirdető, kommunikátor? Felszínes világban élünk, de törekednünk kell arra, hogy Istent egyre jobban és mélyebben megismerjük, aminek folyamatát az istentiszteleti alkalmainknak is segíteniük kell. A megismerés útján nem lehet Krisztust kikerülni, mert nélküle nem juthatunk el az igaz Istenhez, nem lehet igazi istentiszteletünk. Az igehirdetésnek őriznie kell valamit a próféták hangjából. Ezt olvashatjuk a 270. oldalon:
„A kortárs világban az egyén számít, az individuum számít, és hiába mondjuk, hogy nem vagyunk világiak: ha nálunk is ez kerül a középpontba, akkor bizony mi is világiak vagyunk.”
Hol a helye ennek a kötetnek a magyar igehirdetés-irodalomban?
Túl kevés ehhez hasonló baptista prédikációskötet jelent meg. Ezért ennek a szövegnek van egy úttörő szerepe is abban, hogy azt érzékeljük, hogy van értelme ennek a munkának és a folytatásának. Első és úttörő munkának nagyszerű Lőrik Levente kötete. Remélem, hogy nem magányos cédrusként marad meg korunk baptista igehirdetés-irodalmában ez a mű.
Vas Ferenc
A kötet kapható a baptistawebshop.hu oldalon.