Kezdőlap Blog Oldal 120

Építési terület: Isten szolgálatára formálva – lelki ajándékok | 2025.02.02. | Jóföldi Endre – Kaposvár

148 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. febr. 2. Jóföldi Endre igehirdetése az 1Korinthus 12, Róma 12, Efézus 4:8-15 igeversek alapján. Békevár Baptista Gyülekezet Kaposvár

A kegyelmi ajándékok sokfélesége és a Lélek egysége1A lelki ajándékokra nézve pedig nem szeretném, testvéreim, ha tudatlanok lennétek. 2Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vonzott valami benneteket a néma bálványokhoz. 3Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.
   4A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz.Róm 12,6-8; Ef 4,5.11; 1Pt 4,10  5Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. 6És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. 7A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. 8Mert van, aki a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. 9Az egyik ember ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. 10Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken szólást vagy pedig a nyelveken szólás magyarázását kapta. 11De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.
   Krisztus teste és tagjai12Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is.Róm 12,4-5; Ef 4,25; Kol 3,15  13Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.Gal 3,28; Ef 4,4-6; Kol 3,11  14Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. 15Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? 16És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? 17Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? 18Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. 19Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? 20Így bár sok tagja van, mégis egy a test. 21Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!” 22Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó tagjai nagyon is szükségesek, 23és amelyeket a test kevésbé nemes tagjainak tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélküliek, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: 24a becseseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, 25hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. 26És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.Róm 12,15  27Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.
   28Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká tett az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, nyelveken szólásra. 29Mindnyájan apostolok? Mindnyájan próféták? Mindnyájan tanítók? Mindenkiben van csodatevő erő? 30Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveken? Mindnyájan meg tudják azt magyarázni?
   31De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra! Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.”
(1Kor 12)

Az okos istentisztelet1Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, 2és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.
   A kegyelmi ajándékok sokfélesége és a gyülekezet egysége3A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. 4Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata,1Kor 12,12  5úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. 6Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: aki a prófétálás ajándékát kapta, az a hit szabálya szerint prófétáljon;1Kor 12,4-11; 1Pt 4,10  7aki a szolgálat ajándékát kapta, az végezze szolgálatát; a tanító a tanítást, 8a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.
   A képmutatás nélküli szeretet9A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, 10a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, 11a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. 12A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. 13A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet. 14Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok.Mt 5,44; Lk 6,28  15Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. 16Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint.Péld 3,7  17Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. A tisztességre legyen gondotok minden ember előtt. 18Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. 19Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr.5Móz 32,35  20Sőt „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére”.Péld 25,21-22  21Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat.”
(Róma 12)

” 8Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.”Zsolt 68,19  9Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. 10Aki leszállt, az „fel is ment”, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget. 11És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, 12hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, 13míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus,” (Ef 4:8-15)

Cím:7400 Kaposvár, Béke u. 30.
Lelkipásztor:Jóföldi Endre presbiter
Állandó alkalmak:Vasárnap 10 órától istentisztelet
Ifjúsági óra: szombat 17 óra
Istentisztelet Nagyatádon: vasárnap 10 órától
Honlap:http://www.bekevar.hu/
További információk:Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/bekevar/

https://www.youtube.com/@BekevarBaptistaGyulekezet

Hogy kicsoda Jézus?
http://bekevar.hu/bemutatkozas
Rólunk és alkalmainkról itt találsz több információt: https://www.facebook.com/bekevarhttps://www.instagram.com/bekevargyul…
http://www.bekevar.hu

Istentisztelet – 2025.02.02. vasárnap – Újvári Ferenc – Albertirsa

50 megtekintés 2025. febr. 3. #Baptista#Isten#Jézus Újvári Ferenc lelkipásztor igehirdetése a Mk 5:24-34 igeversek alapján. Albertirsai Baptista Gyülekezet

” 24Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte őt, és tolongott körülötte.
   25Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, 26sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét rájuk költötte ugyan, mégsem látta semmi hasznát, hanem még rosszabbul lett; 27amikor hallott Jézusról, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját, 28mert így gondolkodott: Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.ApCsel 19,12  29Azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy meggyógyult a bajából. 30Jézus azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: Ki érintette meg a ruhámat? 31Tanítványai így feleltek: Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem? 32Jézus körülnézett, hogy lássa, ki tette ezt. 33Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. 34Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
(Mk 5:24-34)

Cím:2730 Albertirsa, Kolozsvári u. 13.
Lelkipásztor:Újvári Ferenc
Állandó alkalmak:Facebook oldal
Honlap:http://www.albertirsaibaptista.hu
További információk:Az Albertirsai Baptista Gyülekezet 1901-ben 4 taggal alakult az Ócsai Baptista Gyülekezet körzetállomásaként.
Körzeti állomás: Pilis, Templom u. 6. 2721

Weboldal: http://www.albertirsaibaptista.hu/

A gyülekezet Facebook-oldala: 
https://www.facebook.com/AlbertirsaiBaptistaGyulekezet/

Hitvalló bemerítés Budaörsön

A budaörsi Kőszikla gyülekezetben jól indult az év! Február első vasárnapján négyen tettek bizonyságot a Krisztusba vetett hitükről, és bemerítkeztek. Mind a négyen tizenévesen hozták meg ezt a fontos döntést. A gyülekezet ifjúsági szolgálata nagyon áldott munkát végez. Növekszik a létszám, és egyre többen térnek meg. A következő bemerítésre is van már jelentkező!

2025. 01. 26. – Szót Fogadni | Tóth Sándor | Centrál Budapest

84 megtekintés 2025. jan. 28. Tóth Sándor lelkipásztor igehirdetése a Mt 13:24-30.36-43 igeversek alapján. Szót mindenki fogad, a kérdés csak az, hogy kinek a szavát fogadjuk be. Ismerjük meg, hogy mi alapján tehetünk különbséget, hogy a világosság gyermekeiként járhassunk. Centrál Budapest Baptista Gyülekezet

24Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. 25De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. 26Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is. 27A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly? 28Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? 29Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. 30Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe!Jel 14,15
36Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát! 37Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, 38a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai, 39az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. 40Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. 41Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, 42és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.Jel 19,20  43Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!Dán 12,3
(Mt 13:24-30.36-43)

Linkek

Hírlevél: mailchi.mp/657570b3512b/centrl-budapest-email-feliratkozs

facebook.com/centralbudapest
instagram.com/centralbdpst

https://www.facebook.com/centralbudapest

https://www.centralbudapest.hu

www.youtube.com/@centralbudapest

MABAVISZ-vasárnap február 2-án

Minden évben február első vasárnapja a MABAVISZ-vasárnap, ezen a napon a világ minden részén élő magyar baptisták együtt imádkoznak. A gombra kattintva letölthetőek a MABAVISZ-imatémák.

Nem vagy egyedül – tarts a követőivel!

A hónap igéje

„Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (ApCsel 2,41–42)

Photo by Chang Duong on Unsplash

Mindennap dönthetünk arról, hogy melyik irányt követjük! Egy fontos biztosítéka annak, hogy Jézus útján járunk, ha a követőivel tartunk. Gondoljunk csak bele, hogy életünk során hány és hány embert küldött Isten hozzánk, akiknek a példája mentén járhatunk! És mennyire megkönnyítette ezzel a dolgunkat, hiszen a Fián kívül hús-vér embereket is elénk állít, akiket közvetlenül tapasztalhatunk meg. A követőkkel tartás nemcsak a jó példa átvételét jelentheti, hanem a folyamatos kontrollt saját magunk fölött, hiszen a Jézust követők egyik fontos küldetése, hogy egymás útját is egyengessék. Muszáj, hogy nyitottak legyünk az egymástól kapott visszajelzésekre, sőt bátorítsuk is egymást erre, mert így jutunk közelebb ahhoz a képmáshoz, amivé válni szeretnénk. És hogy milyen eszközeink vannak ehhez? Miként az ige írja, bibliatanulmányozás, bibliai tanítás, részvétel a gyülekezet és a házi csoport közösségében, és a szüntelen ima. Nem is tűnik olyan soknak, mégis az életünket teljességében kitöltő feladatok ezek. Legyünk állhatatosak ebben a küldetésben!

A hónap gyakorlata

Vedd számba, hogy eddigi életed során Isten hány tanítót/követőt küldött hozzád azzal a céllal, hogy őket eszközként használva formáljon téged! Kik voltak ők? Milyen tanításokat hoztak számodra? Te kiknek az életében voltál már eszköz Isten kezében? Milyen változásokat idézett elő azoknál az embereknél az Isten vezetésével végzett munkálkodásod?

A hónap imája

Köszönöm, Istenem, hogy te embereket is küldesz, akiknek a segítségével megerősödhetünk a követésedben! Köszönöm, hogy mi is a követőiddé válhatunk ezáltal is! Köszönöm, hogy segítesz nekünk felismerni azokat az embereket, akiket azért küldesz hozzánk, mert azt szeretnéd, hogy fejlődjünk általuk! Kérlek, maradj velünk mindig a te követésedben! Ámen.

2025-01-26-de Komlósi Sándor: A közösségre leselkedő veszély: harag és megbocsátatlanság – Debrecen

663 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. jan. 26. Komlósi Sándor igehirdetése a Mik 7:18-20, Mt 6:12 igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet

” 18Van-e olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.2Móz 34,6; Zsolt 103,3.8-10  19Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja! 20Hűségesen bánsz Jákóbbal, kegyelmesen Ábrahámmal, ahogyan megesküdtél őseinknek a régi időkben.1Móz 22,16-18; 1Móz 28,13-15; Lk 1,72-73(Mik 7:18-20)

„és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;” (Mt 6:12)

Cím:4029 Debrecen, Szappanos u. 23.
Lelkipásztor:Kiss János, Komlósi Sándor
Állandó alkalmak:Vasárnap
9 óra: Vasárnapi iskola
9 óra: Csoportos imaóra
10 óra: Istentisztelet
17 óra: Istentisztelet

Szerda 17 óra: Imaközösség

Péntek 18 óra: Istentisztelet

Megtérni vágyóknak: péntek 18 óra

Ifjúsági alkalom: csütörtök 18 óra

Imaközösség a paci kerti misszióért: szerda 18 óra

Nagysándor-telep
Vasárnap 16 óra Istentisztelet
Péntek 18 óra Imaközösség
Honlap:http://www.dbgy.hu/

https://www.youtube.com/@DebreceniBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/debrecenibaptista

Online istentisztelet – 2025.01.26. – Kübler János – Bp. Wesselényi utca

366 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. jan. 26. Kübler János lelkipásztor igehirdetése a Zsolt. 108:1-6 igeversek alapján. Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet

1Dávid zsoltáréneke. 2Kész a szívem arra, Istenem, hogy énekeljek és zengedezzek lelkesen! 3Ébredj, lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt! 4Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt. 5Mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig. 6Magasztaljanak a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön!” (Zsolt. 108:1-6)

Cím:1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
Lelkipásztor:Kübler János
Állandó alkalmak:Vasárnap 9,30: imaóra és istentisztelet
Vasárnap 17 órától istentisztelet
Csütörtök 18,30: bibliatanulmányozás
Péntek 18 óra: ifjúsági óra
Honlap:http://wessi.hu/
További információk:Körzet: Budakeszi, Széchenyi u. 50/a. – 2092

Ápoljuk egymással a kapcsolatot! Imakérésekkel lehet imacsoportunkhoz fordulni, melyről többet honlapunkon lehet megtudni. http://wessi.hu/imakeres-kuldese/

Gyülekezetünk email-levelezőlistájára ezen az oldalon lehet feliratkozni: 
http://wessi.hu/hirlevel/
Aki támogatni szeretné a gyülekezetet a http://wessi.hu/adakozas oldalon találhat információkat ennek digitális lehetőségeiről. Istentiszteleteinkről és videós tartalmainkról elsők között értesülhet, aki feliratkozik a YouTube csatornánkra:    / wesselenyiutca  
Honlapunk: https://wessi.hu
Hírlevél feliratkozás: http://wessi.hu/hirlevel/
Facebook oldalunk: https://facebook.com/wesselenyi.utca
Instagram csatornánk: https://instagram.com/wesselenyi.utca

Meláth Attila – Munkálkodjunk együtt, hogy megnyerjük az embereket Jézusnak (2025. 01.26.) – Vác

272 megtekintés 2025. jan. 28. Meláth Attila lelkipásztor igehirdetése a Jn 12:19-26 igeversek alapján. Váci Baptista Gyülekezet

” 19A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!
20Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. 21Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni. 22Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak. 23Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. 24Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.Róm 14,9  25Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.Mt 10,39; Mt 16,25  26Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.”
(Jn 12:19-26)

https://www.youtube.com/@vacibaptistagyulekezet-vbm2675

https://www.facebook.com/vacibaptistagyulekezet

https://www.facebook.com/pages/V%C3%A1ci-Baptista-Gy%C3%BClekezet-Imah%C3%A1z/160883647316834

Cím:2600 Vác, Mentős köz 1.
Lelkipásztor:Meláth Attila
Állandó alkalmak:Vasárnap 10:00 Gyülekezeti közös imaóra, a gyermekeknek csoportos foglalkozás, utána istentisztelet
Ősztől vasárnap 17:00 Istentisztelet
Csütörtökön nyáron 19:00, télen 18:00: Biblia-tanulmányozó alkalom
Péntek 17:00 Ifjúsági óra
Facebook oldalunk
Honlap:http://www.vbma.hu/