Kezdőlap Blog Oldal 100

Húsvéti célgyűjtés – Püspökladány

„Hátha tesz valamit értünk az Úr, mert az Úr előtt nincs akadály, akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást.” (1Sám 14,6)

A jelenlegi püspökladányi gyülekezet története 1995-re vezethető vissza. Püspökladányban több Isten által új életet nyert fiatal talált egymásra. 2000-re elkezdtek gyülekezetté formálódni és aktív missziós tevékenységet folytatni. Alkalmaikat házaknál tartották, majd a helyi Ifjúsági Házat bérelték. 2008-ban (5 taggal) – kölcsönös megismerés és bizalom alapján – csatlakoztak a Hajdúszoboszlói Baptista Körzetünkhöz. Az aktív misszió és a közös szolgálat révén a gyülekezet 16 főre növekedett.

Ebben az időben Kiss János gyülekezetvezető testvér felajánlotta saját háza első részét, hogy imaházzá alakítsuk át. 2018-ban az Úr lelkipásztori szolgálatra hívta el testvérünket egy másik településre. A személyétől és családjától való leválás kihívást jelentett a gyülekezetnek. Isten azonban egy csendes hétvégén elkezdte újra összekovácsolni a gyülekezetet. Előbb a közösség erősödött meg, utána missziói látásokat is kaphattunk.

A gyülekezet újra elkezdett kilépni a falakon kívül Bibliai Családi Parkok, házasság hete, kreatív műhely, nyári gyermektáborok által. 2024-ben a BTESZ által elindított bölcsőde életébe is aktívan bekapcsolódtunk. Jelenleg 10 fő a tagságunk, de hála Istennek, családtagokkal, érdeklődőkkel együtt 30 körül vagyunk.

Újabb mérföldkő a gyülekezet életében, hogy a plántáló testvér által felajánlott ingatlant (amit 15 éven keresztül használhattunk) visszaadtuk számukra. 2025. január elsejétől a testvérek (barátkozó is) otthonaikat nyitották meg az alkalmaink megtartására. A vasárnapi istentiszteleten átlagosan 23 fő vesz részt, a hétköznapi alkalmakkor pedig 8-9 fő. A gyülekezet aktív „imaházkeresésbe” fogott.

Az volt az imádságunk, hogy egység alakuljon ki közöttünk a lehetséges ingatlan kapcsán. Isten meghallgatott! A Petőfi Sándor u. 16. sz. alatti épületről egységesen azt érzékeltük, hogy mind helyileg (városközpontban van, a Művelődési ház és iskolák közelében), mind az épület állagának vonatkozásában megfelelő (jól megépített, könnyen átalakítható, nagyobb, mint az eddigi, hamar használatba vehető). Az ingatlan 23,5 millió forintba kerül, amit február végén foglalóztunk le.

A kis gyülekezet odaszánta magát arra, hogy mind anyagiakban, mind fizikai munkában odategye magát a leendő imaház megvásárlására és kialakítására. Hálásak vagyunk Istennek azért, hogy a hajdúszoboszlói körzet gyülekezetei is támogató módon állnak hozzánk.

Hálásak vagyunk az országos vezetésnek a célgyűjtés lehetőségéért.

Kérjük a testvérek imádságát és azt, hogy – az Úr indítása szerint – adományaikkal is támogassák a gyülekezetünk hitlépését az Úr neve dicsőségére.

Komáromi Tibor
Püspökladányi Baptista Gyülekezet

Az Országos Tanács döntése alapján kérjük testvéreinket, hogy adományaikat a Magyarországi Baptista Egyház bankszámlájára küldjék: 13555555-11111111-11111111. Közlemény: „Püspökladányi imaház javára”.

2025. 03. 23. – Lesz házasság a mennyben? – Merényi Zoltán – Gyula

Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 23. Merényi Zoltán lelkipásztor igehirdetése a Mk 12,18-27 igeversek alapján. Gyulai Baptista Gyülekezet

18Szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 19Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem marad gyermek utána, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének.5Móz 25,5-10  20Volt hét testvér. Az első megnősült, de utód nélkül halt meg. 21A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy tőle sem maradt utód. Ugyanígy történt a harmadikkal is, 22és a hét testvér egyikétől sem maradt utód. Végül meghalt az asszony is. 23A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. 24Jézus ezt mondta nekik: Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát? 25Mert amikor majd az emberek feltámadnak a halálból, nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. 26Ami pedig a halottak feltámadását illeti, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben, hogy mit mondott neki Isten? „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.”2Móz 3,2.6  27Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek.” (Mk 12,18-27)

https://www.youtube.com/@GyulaiBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/gyulaibaptistagyulekezet

Lelkipásztor:Merényi Zoltán
Állandó alkalmak:vasárnap 9.00 áhítat; 10.00 és 17.00 istentiszteletek
kedd 18.00 bibliaklub Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára szerda 18.00 bibliaóra
szombat 17.30 ifjúsági óra
Honlap:http://www.gyulaibaptista.hu/

🎵 Csodálatos kegyelem – Egy történet, ami rólad is szólhat 🎵 | 2025.03.23. | Jóföldi Endre – Kaposvár

131 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 23. Jóföldi Endre lelkipásztor igehirdetése a 2Timóteus 2:1, 1Korinthus 15:9-10, Efézus 3:8, 1Timóteus 1:15,
Példabeszédek 1:25-26 igeversek alapján. Békevár Baptista Gyülekezet Kaposvár

„Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van.” (2Tim 2:1)

9Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát.Ef 3,8; 1Tim 1,15-16  10De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.” (1Kor 15:9-10)

„Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát,” (Ef 3:8)

„Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” (1Tim 1:15)

25Semmibe vettétek minden tanácsomat, és feddésemmel nem törődtetek, 26ezért én is nevetek majd a bajotokon, kigúnyollak, ha eljön, amitől rettegtek,5Móz 28,63 (Péld 1:25-26)

Cím:7400 Kaposvár, Béke u. 30.
Lelkipásztor:Jóföldi Endre presbiter
Állandó alkalmak:Vasárnap 10 órától istentisztelet
Ifjúsági óra: szombat 17 óra
Istentisztelet Nagyatádon: vasárnap 10 órától
Honlap:http://www.bekevar.hu/
További információk:Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/bekevar/

https://www.youtube.com/@BekevarBaptistaGyulekezet

Hogy kicsoda Jézus?
http://bekevar.hu/bemutatkozas
Rólunk és alkalmainkról itt találsz több információt: https://www.facebook.com/bekevarhttps://www.instagram.com/bekevargyul…
http://www.bekevar.hu

Istentisztelet – 2025.03.23. vasárnap – Újvári Ferenc – Albertirsa

103 megtekintés 2025. márc. 23. #keresztény #Baptista #Isten Újvári Ferenc lelkipásztor igehirdetése a Mk 12:18-27 igeversek alapján. Albertirsai Baptista Gyülekezet

18Szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 19Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem marad gyermek utána, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének.5Móz 25,5-10  20Volt hét testvér. Az első megnősült, de utód nélkül halt meg. 21A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy tőle sem maradt utód. Ugyanígy történt a harmadikkal is, 22és a hét testvér egyikétől sem maradt utód. Végül meghalt az asszony is. 23A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. 24Jézus ezt mondta nekik: Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát? 25Mert amikor majd az emberek feltámadnak a halálból, nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. 26Ami pedig a halottak feltámadását illeti, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben, hogy mit mondott neki Isten? „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.”2Móz 3,2.6  27Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek.” (Mk 12:18-27)

Cím:2730 Albertirsa, Kolozsvári u. 13.
Lelkipásztor:Újvári Ferenc  (ügyintéző lelkipásztor)
Állandó alkalmak:Facebook oldal
Honlap:http://www.albertirsaibaptista.hu
További információk:Az Albertirsai Baptista Gyülekezet 1901-ben 4 taggal alakult az Ócsai Baptista Gyülekezet körzetállomásaként.
Körzeti állomás: Pilis, Templom u. 6. 2721

Weboldal: http://www.albertirsaibaptista.hu/

A gyülekezet Facebook-oldala: 
https://www.facebook.com/AlbertirsaiBaptistaGyulekezet/

2025. 03. 23. – Szarka János – Az utolsó idők globális és szellemi konfliktusai (1. rész) – Debrecen Új Remény

872 megtekintés 2025. márc. 23. Alcím: Az utolsó idők próféciáinak tanulmányozása. Szarka János igehirdetése a 2Péter 1,19-21 igeversek alapján. Új Remény Baptista Gyülekezet Debrecen

19Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg felvirrad a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. 20Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, 21mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.” (2Péter 1,19-21)

Cím:4029 Debrecen, Bercsényi Miklós utca 109.
Lelkipásztor:Tóth Sándor
Állandó alkalmak:Felfedező csoport
Istent keresők és a Biblia iránt érdeklődők számára. Minden vasárnap 15 órától
Istentisztelet
Minden vasárnap 16 órától
Csütörtök 18:30 – Házicsoportos alkalom

Média felületeink

YouTube Új Remény
FaceBook
Instagram
YouTube zenei csatornánk
TikTok


Honlap: http://www.ujremeny.hu/

https://www.youtube.com/@ujremenybaptistagyulekezet

https://www.youtube.com/@ujremenybaptistagyulekezet

https://www.ujremeny.hu/gyulekezetunk/kapcsolat

A nyelv hatalma a Bibliában – dr. Várady Endre // XIII. BATIK

Isten szólt „Kezdetben”, és létrejött a teremtettség. „Az idő teljességében” pedig Jézus szólt, és távoztak démonok, betegségek. Vajon csupán isteni privilégium a szavak változást előidéző hatalma? Merthogy úgy tapasztaljuk, a mi szavainknak is vannak észlelhető következményeik. No de akkor hol van mindennek a határa? Olykor szimmetria látszik e kérdésben, máskor meg felemásnak tűnik a képlet. Egyáltalán áldás vagy átok a nyelvi kommunikáció adománya? Ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ az előadásban bibliai támpontokra építve dr. Várady Endre.

Előadása a 2025. február 22-én tartott Fele/más című XIII. Baptista Tudományos és Ismeretterjesztő Konferencián hangzott el.

A konferenciáról készült beszámoló itt olvasható: https://www.baptist.hu/batik-13-tudomanyos-konferencia/

Klímaváltozás és globális felmelegedés. Mit tehet az egyes ember? – Pátkai Zsolt // XIII. BATIK

A Copernicus Klímaváltozási Központ elemzése szerint a Föld átlaghőmérséklete 2024-ben haladta meg először a +1,5 °C-ot az iparosodás előtti időszakhoz képest. A melegedés az utóbbi néhány évben jelentősen gyorsult. „Mit tehet az egyes ember?” Alkalmazkodik. Erre vonatkozóan néhány jó tanáccsal igyekszik szolgálni Pátkai Zsolt meteorológus, amelyek több vagy kevesebb anyagi befektetéssel segítenek a megváltozott éghajlati körülményekhez való alkalmazkodásban.

Pátkai Zsolt meteorológus előadása a 2025. február 22-én tartott Fele/más című XIII. Baptista Tudományos és Ismeretterjesztő Konferencián.

A konferenciáról készült beszámoló itt olvasható: https://www.baptist.hu/batik-13-tudomanyos-konferencia/

2025-03-23-de Kiss János: Erő az erőtlenségben – Debrecen

928 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 23. Kiss János lelkipásztor igehirdetése a Fil. 4:13 igevers alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet

„Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil. 4:13)

Cím:4029 Debrecen, Szappanos u. 23.
Lelkipásztor:Kiss János, Komlósi Sándor
Állandó alkalmak:Vasárnap
9 óra: Vasárnapi iskola
9 óra: Csoportos imaóra
10 óra: Istentisztelet
17 óra: Istentisztelet

Szerda 17 óra: Imaközösség

Péntek 18 óra: Istentisztelet

Megtérni vágyóknak: péntek 18 óra

Ifjúsági alkalom: csütörtök 18 óra

Imaközösség a paci kerti misszióért: szerda 18 óra

Nagysándor-telep
Vasárnap 16 óra Istentisztelet
Péntek 18 óra Imaközösség
Honlap:http://www.dbgy.hu/

https://www.youtube.com/@DebreceniBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/debrecenibaptista

Istentisztelet – 2025.03.23. – Kübler János – Bp. Wesselényi utca

505 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2025. márc. 23. Kübler János lelkipásztor igehirdetése a Róma 14:9 igevers alapján. Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet

„Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.” (Róm 14:9)

Cím:1077 Budapest, Wesselényi utca 53.
Lelkipásztor:Kübler János
Állandó alkalmak:Vasárnap 9,30: imaóra és istentisztelet
Vasárnap 17 órától istentisztelet
Csütörtök 18,30: bibliatanulmányozás
Péntek 18 óra: ifjúsági óra
Honlap:http://wessi.hu/
További információk:Körzet: Budakeszi, Széchenyi u. 50/a. – 2092

Ápoljuk egymással a kapcsolatot! Imakérésekkel lehet imacsoportunkhoz fordulni, melyről többet honlapunkon lehet megtudni. http://wessi.hu/imakeres-kuldese/

Gyülekezetünk email-levelezőlistájára ezen az oldalon lehet feliratkozni: 
http://wessi.hu/hirlevel/
Aki támogatni szeretné a gyülekezetet a http://wessi.hu/adakozas oldalon találhat információkat ennek digitális lehetőségeiről. Istentiszteleteinkről és videós tartalmainkról elsők között értesülhet, aki feliratkozik a YouTube csatornánkra:    / wesselenyiutca  
Honlapunk: https://wessi.hu
Hírlevél feliratkozás: http://wessi.hu/hirlevel/
Facebook oldalunk: https://facebook.com/wesselenyi.utca
Instagram csatornánk: https://instagram.com/wesselenyi.utca

Baranyi László – A végső időkről (2025. 03.23.) – Vác

345 megtekintés 2025. márc. 25. Baranyi László lelkipásztor igehirdetése a Jn 14:2-3, Mt 24:30 igeversek alapján. Váci Baptista Gyülekezet

” 2Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? 3És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.Zsid 6,19-20 (Jn 14:2-3)

30És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.Dán 7,13-14; Jel 1,7 (Mt 24:30)

https://www.youtube.com/@vacibaptistagyulekezet-vbm2675

https://www.facebook.com/vacibaptistagyulekezet

https://www.facebook.com/pages/V%C3%A1ci-Baptista-Gy%C3%BClekezet-Imah%C3%A1z/160883647316834

Cím:2600 Vác, Mentős köz 1.
Lelkipásztor:Meláth Attila
Állandó alkalmak:Vasárnap 10:00 Gyülekezeti közös imaóra, a gyermekeknek csoportos foglalkozás, utána istentisztelet
Ősztől vasárnap 17:00 Istentisztelet
Csütörtökön nyáron 19:00, télen 18:00: Biblia-tanulmányozó alkalom
Péntek 17:00 Ifjúsági óra
Facebook oldalunk
Honlap:http://www.vbma.hu/