Nem hagysz a holtak hazájában

„Mert nem hagysz engem a holtak hazájában… Megismerteted velem az élet útját…” (Zsolt 16,10–11)

Ezen a világon nincs szebb Isten gyermekeinek örökségénél. Hogy mi örökösök lehettünk, előfeltétele volt, hogy Jézus eljöjjön, meghaljon értünk, s megszabadítson a bűneink büntetésétől. Dáviddal együtt mondjuk: „rajtad kívül nincs semmi jó.” Nem hagyta el őt a csüggedésben, hogy rajta is megmutassa szeretetét. De velünk is így tett, fölemelt magához.

Jézusról is szól ez az ige: „nem hagysz engem a holtak hazájában.” Miután elvégezte megváltásunkat, s harmadnapra feltámadt, legyőzte a halált, utat nyitott számunkra is, akik hiszünk benne. Vele együtt a halálon át is győztesek lehetünk. Semmi sem választhat el bennünket tőle. Azt mondja Jézus, hogy „aki hisz a Fiúban, annak örök élete van”.

Ahogyan a hernyóból pillangó lesz, a bábban nem látjuk, mi történik, de az Istentől kapott biológiai program szerint átváltozik. Vége a hernyóéletnek, a csúfból szép lesz, már nem mászik, hanem repül. Mennyivel inkább teszi ezt velünk az Úr hatalmából, akiket gyermekeivé fogadott, mert megígérte. Új, mennyei testet kapunk, hasonlóvá leszünk őhozzá (1Jn 3,2).

Isten országának polgáraiként tudjuk, hogy nem hagy minket a holtak hazájában: „Örökké tart a gyönyörűség jobbodon.”

^{Photo by Calvin Mano on Unsplash}