„Légy áldott itt és odaát!”

Ezekkel a szavakkal köszöntem el Mónus Dániel sógoromtól szeptember 16-án a halálos ágyánál. A szándékom az volt, hogy természetesen imádkozom és úgy búcsúzunk, de ebben a könnyeim akadályoztak meg. „Légy áldott itt és odaát!” – mondtam, amikor az arcán egy halvány mosollyal jelezte, érti, hogy miről beszélek.

Mónus Dániel baptista lelkipásztor a nyírvidéki Pátrohán született 1930. május 20-án. Fiatal gyermek volt, amikor falujukban is elindult a baptista misszió. Sallay László evangélista hirdette az igét. Édesanyja és édesapja is hallgattak a szóra, és Krisztus követésére indultak el. Dániel járta a falut, és hívogatott arra az evangelizációra, melyen az ő szívén is kopogtattak. Döntését elmondta az evangélistának, és 1947 pünkösdjén ő is ott állt a tuzséri Tisza-parton, hitének vallomására Kozák Sándor körzeti lelkipásztor őt is bemerítette. 1953-ban Budapestre költözésekor az újpesti baptista gyülekezetben talált otthonra. Onnan ment a Baptista Teológiai Szemináriumba Kovács Géza lelkipásztor támogatásával. 1956-ban beosztott szeminarista volt Rákospalotán, ahol a gyülekezet ifjúságában megismerte az akkor még gimnazista Nagy Ágnest.

Ma már mesébe illő a történet. Ágnes otthon épp a leckéjét írta, amikor váratlanul csöngetett az ajtójukon Dániel, az ifjú teológusdiák, hogy feleségül kérje őt, amire Istentől kapott megerősítést. Ágnes Ruth könyvéből (1,16–17) válaszolt neki: „Ahova te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem! Úgy bánjék velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled.” Miután az édesapa is hozzájárulását adta, rövidesen kitűzték az eljegyzést, majd 1957. szeptember 28-ára a menyegzőt.

A teológiai szemináriumot végzett Dánielt már várta a lelki munka Győrben és a körzetben, 1957 októberében Csetényben fogadta őt a körzet testvérisége, majd 1958. február 16-án Téten avatták fel lelkipásztorrá, ott kezdték el ifjú feleségével, a rákospalotai Nagy Ágnessel a szolgálatot. A körzet nagy kiterjedésű volt, tíz állomással, a Bakonyban levő Cseténytől a határsávban fekvő Sopronig. Győri szolgálatuk idején születtek a gyermekeik is: Barnabás 1959-ben, majd Viola 1962-ben.

Mónus Dániel testvér 1963-ban a csömör–cinkotai körzetben folytatta a lelkipásztori munkát. Ez idő alatt született harmadik gyermekük, Krisztina 1974-ben. Kedves település volt szívének Csömör, itt építette fel családi házát is az Ady utcában. Még helyi szolgálatának kezdetén történt emlékezetes balesete, amikor az imaház udvarán levő diófáról leesett. A súlyos baleset okozta nehéz helyzetéből többek között a gyülekezet testvériségének imádsága nyomán segítette föl az Úr.

Aktív gyülekezeti munka mellett még csömöri szolgálata idején bekapcsolódott a közép-magyarországi egyházkerület vezetésébe, így sok gyülekezetben megfordult ügyeiket intézve. Csömörön és Cinkotán 15 évig tartott lelkészi szolgálatuk, melynek során nagyon sok szeretetet és megbecsülést tapasztaltak. 1978-ban fogadta el a Kiskőrösi Baptista Gyülekezet meghívását. Ottani szolgálata lett lelkipásztori munkásságának csúcsa, ahol nyugdíjazásáig, 1990-ig szolgált. Otthonosan mozgott a kiskőrösi szeretetház idősei között éppúgy, mint a kerület legnagyobb gyülekezetében levő fiatalok körében. Emlékezetesek az általa szervezett kiskőrösi ifjúsági találkozók.

Miután nyugdíjas lett, visszaköltöztek csömöri házukba, ahol korábban szeretetteljes jóvoltából egy rövid ideig sógoráék is átmeneti otthonra leltek. Mint frissen nyugalmazott lelkipásztor több gyülekezetben is vállalt ügyintézői szolgálatot. Először Nyíregyházán, majd Sülysápon, Szentmártonkátán és Szada–Veresegyház gyülekezeteiben hirdette az igét, ahol szívesen fogadták szolgálatait.

Szerette volna a nyugdíjas éveket is aktív, közösséget építő munkával tölteni, és kereste annak lehetőségét, hogyan tudna szolgálni a település lakossága felé. Mellette állt ebben a segítőtárs feleség is. Mónus Dániel ez időben már munkatársa volt a debreceni Dorcas Alapítványnak, és megszervezte Csömör községben is a ruhaosztást. Így jött létre később a Csömöri Családsegítő Alapítvány, melynek keretében idős emberek gondjainak megoldásában, illetve szenvedélybetegek gyógyíttatásában vettek részt aktívan. Kezdetben ő volt az alapítvány elnöke. Karitatív szolgálatát megbecsülték a csömöriek.

Dani bácsi munkásságára Csömör Nagyközség Önkormányzata is jó szívvel emlékezett, és 2023. március 15-én számára a Csömör Községért Emlékérem kitüntetést adományozta. Élete utolsó évtizedében a mindig aktív lelkipásztor már szószékről nem hirdette az igét, de szobájának csendjét mindvégig hangos imádság törte meg. Mindenkiért kész volt imádkozni. Hálás szívvel gondolt népes családjára, mert úgy gondolta: „néped az én népem”. Három gyermek a házastársaikkal, valamint három unoka és egy dédunoka képezi azt a népet, amely mint család vették körül szeretetükkel élete folyamán, és utolsó perceiben is „otthonából, szerető családja körében térhetett haza mennyei Atyjához”.

Krisztina lányuk lelkipásztor-feleség, Dávid unokájuk Amerikában a híres Wheaton College-ban tanult teológiát, és mint anglikán lelkész hirdeti lelkesen Isten igéjét. Népéhez tartozunk mi is, akik most eljöttünk búcsúzni, emlékezni. Sokan vagyunk, akik életében fontos szerepet játszott Dani bácsi. Van, aki igehirdetése által jutott döntésre, van, akit ő merített be. Mások imaházépítések során végzett meghatározó munkájára emlékeznek. Jótékonysági ügyekkel foglalkozva a szeretetházak lakóit segítette Hajdúböszörményben és Kiskőrösön egyaránt.

Mónus Dániel testvérünk nem élt hiába, és hitünk szerint a földön megkezdett szolgálata sem szűnt meg, csak a helyszín változott. Emléke legyen áldott!

Marosi Nagy Lajos

„Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.” (Zsolt 91,15–16)

„Mónus Dániel baptista lelkipásztor 2025. szeptember 27-én, életének 96. évében szerető családja körében otthonából hazatért mennyei Atyjához.” Ezt az üzenetet röpítette világgá a Facebookon és a Messengeren a búcsúzó család.

2025. október 4-én a csömöri baptista imaházban búcsú- és emlék-istentiszteleten vettek részt mindazok, akik szerették és tisztelték testvérünket. Mónus testvér gazdag életének eseményeit sógora, Marosi Nagy Lajos testvér ismertette. Az emlékezők között elsőként felszólalt lánya, Szomor Viola, majd Papp János egyházelnök testvér, aki elmondta, hogy megtérésének egyik eszközeként gondol Dani bácsira. Jelen volt két teológustársa is. Asztalos Imre szemináriumi emlékeket idézett fel, Hetényi Attila testvér imádsággal szolgált. Hegyesiné Nagy Ibolya gyülekezetvezető és Takács Barnabás diakónus a csömöriek nevében búcsúzott. Az emlékezésben is gazdag igehirdetés szolgálatát Eszes Zoltán lelkipásztor végezte. A család nevében Filemon Krisztina mondott köszönetet az együttérző testvéri segítségekért. Az alkalom végén megtartott szeretetvendégség örömteli találkozások ideje is lehetett. (MNL)

Mónus Dániel lelkipásztortól búcsúznak lelkésztársai, a Magyarországi Baptista Egyház elnöksége, az egyház gyülekezetei, testvérisége, mindazok, akik áldást nyertek szolgálatából.


Fotó: Nagy Roland

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!