Megkezdődött az ökumenikus imahét

2854

A különböző felekezetű gyülekezetek hét napon át a keresztények egységéért imádkoznak. Az idei programsorozat középpontjában a megbékélés áll.

A Wittenbergből indult reformáció 500. évfordulója alkalmából az Egyházak Világtanácsa az imahét anyagának összeállítására a németországi Keresztény Egyházak Tanácsát kérte fel. A programsorozat általuk választott idei témája a megbékélés, mottója a Pál apostol Korinthusiakhoz írt második leveléből vett mondat: „Krisztus szeretete szorongat minket”.

Ez az egy hét azt jelenti, hogy különböző felekezetek tagjai találkoznak, beszélgetnek, együtt imádkoznak, együtt énekelnek, mindig más-más templomban. Az imahét fő üzenete, az egység, erre hívja fel a figyelmet – mondta Fischl Vilmos evangélikus lelkész.

Az imahét egyre népszerűbb, ez részben annak köszönhető, hogy az emberek egyre inkább szeretnének valamiféle egységet látni. A hívek és a kevésbé templomba járók is, ha azt látják, hogy az egyházakat egy közös ügy összefogja, az jó hatással van a társadalomra is – emelte kis Fischl Vilmos evangélikus lelkész az M1-en.

Az imahét szimbólumai a megosztottságot jelképező fal és a Jézust, a „világ világosságát” jelképező gyertya.

Az imahét záró eseménye a keresztény-zsidó imaóra, amelyet január 22-én tartanak a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban Erdő Péter és Frölich Róbert országos főrabbi részvételével.

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. A program Magyarországon mintegy két évtizedes hagyományra tekint vissza.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!