Legyen béke az emberek között!

124

Kezdetét vette az ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért a Kálvin téri református templomban 2023. január 15-én, vasárnap délután, ahol római és görögkatolikus, református, evangélikus, baptista, pünkösdi, metodista, anglikán és ortodox püspökök és egyházi vezetők imádkoztak együtt vasárnap.

Az országos megnyitó istentiszteleten szentbeszédet mondott Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek, igét hirdetett Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, illetve a liturgiában szolgáltak a magyarországi egyházak vezetői, köztük Papp János baptista egyházelnök. Az ünnepi alkalmat jelenlétével megtisztelte Novák Katalin köztársasági elnök is.

Az imahét forrásanyaga az emberek közötti testvériségre, a megbékélésre fókuszál, különös figyelmet fordítva a rasszizmus bűneire és a keresztényüldözés áldozataira. Az ima erejével a keresztények közötti megbékélést igyekezzünk munkálni, és fontos, hogy megerősítsük keresztény egységünket. Célunk, hogy az imában „megnyissuk szívünket, hogy legyen bátorságunk gazdagságot látni a befogadásban, és kincset a sokszínűségben” – idézte ifj. Martin Luther Kinget Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára.

Erdő Péter a Mt 25,31–40 alapján mondott szentbeszédében kiemelte, hogy mennyire szegény annak az embernek az élete, aki elmerül a napi feladatok rutinjában, csak a saját életkorának és élethelyzetének szemszögéből vizsgálja és értelmezi a világot. Azok élik meg az életet a maga teljességében, akik vállalják a gyermekekkel és idősekkel kapcsolatos feladatokat, és Isten szeretetével fordulnak a másik ember felé. Fontos, hogy reggelente átgondoljuk a feladatainkat és találkozásainkat, este pedig vizsgáljuk meg a lelkiismeretünket, hogy sikerült-e Jézus szándékai és útmutatásai szerint tenni. Mindez csak akkor lehetséges, ha időt szánunk a vele való kapcsolatra.

Fabiny Tamás az Ézs 1,12–18 igéi alapján beszélt arról, hogy Isten mennyire nem tűri meg együtt az ő nevében történő ünneplést és a bűnt. Minden korban előfordulhat, hogy meg kell tisztítani a templomot, a vallást, az életünket, mert konzumálódik a kereszténység, marketinggé silányul a misszió, és a kultusz is bűnné lehet, ha az elszakadt Istentől. Nem lehet egyszerre isteni áldozatot bemutatni és irgalmatlanul viselkedni az embertárssal szemben, mondta a püspök. Sokan vannak a templomudvarban, fontoskodnak, tülekednek, szerepet játszanak, de igazából az életük nem hiteles. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Jézus meghozta értünk ezt az áldozatot, nekünk is szükséges imádkoznunk, és irgalmasnak lennünk embertársainkhoz. Amikor az istentisztelet végén elhangzik az áldás és a küldés, hogy menjetek békével, akkor ez legyen valósággá, de nem egyszerűen úgy, hogy a mi szívünkben legyen csak béke – természetesen az is fontos –, hanem vigyük ezt a békét mások közé.

Az apostoli hitvallás után, melyet Papp János egyházelnök vezetett, közbenjáró imádsággal szolgált Steinbach József református püspök.

A zenei szolgálatban a Kálvin kórus és a Budafoki Református Énekkar működött közre.

Kísérjük figyelemmel az imahét alkalmait, lehetőség szerint kapcsolódjunk be a közös imába, és építsük a testvéri közösséget egymással!

Kovács Viktória

Fotó: Merényi Zita