„Légy készen! Készen minden időben!”

2936

Megalakult a Royal Rangers 33. törzse az Új Remény Baptista Gyülekezetben.

Ifjú Royal Ranger-tagokat, magyarul királyi vándorokat avattunk 2016. november 20-án a debreceni Farmon. Az Új Remény Baptista Gyülekezet iskolásai fogadalmat tettek, hogy az aranyszabály lesz életük vezérfonala, azaz azt teszik másokkal, aminek ők is örülnének.

„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük…” (Mt 7,12)

dsc03395A Royal Rangers amerikai kezdeményezés, melynek magyarországi vezetője Tarcali Géza testvérünk. Ő avatta fel a 33. törzs rangereit délelőtt, és prédikált gyülekezetünk istentiszteletén délután.

Azonban kis újdonsült vándorainknak is hosszú napjuk volt, hiszen felavatásuk alkalmából akadályversenyen és vetélkedőkön vehettek részt az év utolsó meleg hétvégéjén a szabadban. A Royal Rangers-találkozókon a gyerekek több időt tölthetnek a természetben, hiszen rengeteget kirándulnak, megtanulnak három, majd egyetlen gyufaszál segítéségével tüzet gyújtani, elsősegélyt nyújtani, egyáltalán a természetben akár egyedül is elboldogulni. Mindezt Jézus Krisztus igéjének vezérfonala mellett ismerhetik meg a gyerekek. A Ranger-törzsek nyitottak a még nem hívő osztálytársak, barátok felé is. Meghívásukkal és Krisztus szeretetének átadásával a törzsek növekedhetnek, sőt, hitük átadása a rangerek egyik legfontosabb célkitűzése.

dsc03463Gyülekezetünkben is még újonc ez a törzs, hiszen 2016 szeptemberében volt az első foglalkozás, amelyet megelőzött a tíz munkatárs kiképzése. A gyerekek csak úgy tátották a szájukat, amikor saját maguknak kellett kézi fúróval lyukat fúrniuk a fakorongokra, amelyekre a jelüket rajzolták krétával, vagy amikor hegymászókötél-csomózási technikákat tanultak Bicskey Tamás gyülekezeti Ranger-vezetőjüktől. Őt kérdeztem.

Miért vállaltad a Ranger-csoport vezetését?

Mert látom a gyerekeken a szükséget. Ebben a kibernetes világban el vannak rugaszkodva a természetes élettől. Nekünk mindent meg kell tennünk, hogy megtanítsuk őket újra „harmóniába” kerülni a természettel.

Így az ötödik alkalom után látsz már rajtuk valami változást?

Lelkesek. Élvezik a kihívásokat, és hogy a társaikkal erősíthetik a kapcsolatukat.

Milyen korosztály jár Rangers-foglalkozásokra?

dsc034637–13 éves korig járnak a gyerekek. A 14–15 éveseket már nem tudjuk kezdőként megnyerni. Ha ezt a korosztályt nem akarjuk elveszíteni, elsős koruktól kell velük foglalkozni a törzsben. Egyébként egészen 18 éves korukig lehetnek e gyerekek vándorok, és ezután eldönthetik, hogy folytatják-e Ranger-vezetőként, vagy más szolgálatot vállalnak a gyülekezetben.

Kovács Zoltán testvérünk Ranger-törzsőr. „Civilben” hivatásos katona, ezért az ő meglátására kifejezetten kíváncsi voltam. Megindító, ahogyan nyilatkozott a szolgálatáról:

Hogyan csöppentél bele a Royal Rangers szolgálatba?

dsc03448Jó ideje imádkoztam már, amikor még híre sem volt a gyülekezetünkben a Royal Rangers kezdeményezésnek. Az Úr előtt voltam, hogy mutassa meg, hogyan hasznosíthatnám a szakmámat a gyülekezetben a gyerekek iránt érzett felelősségtudatommal és szeretetemmel együtt. A gyerekszolgálat vezetői ezután meghívtak az NTC Royal Rangers vezetőképző táborba, aminek az elvégzése után megerősödött bennem, hogy ez a szolgálat épp nekem való.

Hatással van rád ez a szolgálat?

Természetesen. Hivatásos katonaként egészen sok magas rangú nemzetközi kitüntetést kaptam, de egyik sem esett olyan jól, mint a gyerekek ragaszkodása és szeretete a foglalkozások során.

Tóth Péterné Anikónak három gyermeke van, akik már nem kicsik.

Szeretik gyermekeid a Ranger-foglalkozásokat?

dsc03440Nekik egy kicsit túl katonásdi, de a barátaik miatt szívesen járnak. Nehezen is mozdulunk ki a negyedik emeletről, így ez remek lehetőség a gyerekek számára. A Ranger-csoport plusz egy eszköz számukra a közösségépítéshez is. Úgy látom, hogy ez a közösség segít nekik kinyílni, bátorságot nyerni a mindennapok során is.

A Royal Rangers-törzsekben egyaránt fontos a gyerekek testi, lelki, szellemi és társadalmi nevelése. A szolgálat egyértelműen gyülekezetközpontú és annak építését segíti. A törzs tagjai nem külön szervezethez, hanem a gyülekezetben megalakult törzshöz tartoznak, és a gyülekezetből ezt a szolgálatot vállaló, kiképzett testvérek vezetik őket. Úgy hisszük, hogy ezzel a szolgálattal segíthetjük a gyermekeket és barátaikat életük kiteljesedésében és Isten tervének betöltésében.

A kezdeményezésről minden elolvasható a www.royalrangers.hu honlapon.

Megosztás