Boldog új évet 2024-ben is! Indul az új év, tervezzük a feladatokat, eseményeket, családi, gyülekezeti életünket. Mivel is kezdjük? A jóval? A nehézzel? A nagyon várt és reményteljes eseményekkel? Krisztust keressük először!

Ez 2024 baptista jelmondata Jézus Krisztus elgondolkodtató, aktuális üzenete alapján:

„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt 6,33)

Mit jelent az, hogy Krisztust először?

Azt, hogy az év legelején, mindenféle történés előtt legyünk vele közösségben! Imádjuk őt, hallgassuk őt, igyekezzünk megérteni és követni őt! Krisztust először! Tolakodnak a fenyegető hírek, az érdekes hírek, a megdöbbentő hírek.

Előre akarnak kerülni, a figyelmünk központjába akarják a hírek szerkesztői ezeket helyezni. Az aggodalmaskodás, a fenyegető hírek miatti nyugtalanság elő-előtör. Mégis, ennek ellenére legyen Krisztus az első!

Az infláció, a béremelés, a minél többért való hajsza mindannyiunkat érint. Megkísértetünk, hogy az anyagi biztonság és a még több reménye kerüljön előtérbe. Hisz új év van, új lendülettel indulhatunk a jólét utáni küzdelembe. Persze sokak számára ez nem a sokról, hanem az éppen elégről szól, ami folyamatos kihívást ad. Mégis, mindezek ellenére legyen Krisztus az első! Az új év talán felvillantja annak a lehetőségét is, hogy az elképzeléseid megvalósításának, a te kibontakozásodnak az ideje jött el. Végre ez az év lehet a te éved! Valósítsd meg az álmaid, koncentrálj önmagadra! – súgják (harsogják) a füledbe. Mégis, mindezek fölött Krisztus legyen az első!

De mit is jelent az ő keresése? Amikor itt járt a földön, megkeresni őt könnyen értelmezhető cselekedet volt. Most, amikor az Igében, a Szentlélek által, a történésekben láthatjuk őt, mit jelent az, hogy keressük Krisztust?

Meggyőződésem, hogy először is egy vágyakozást, egy készséget jelent. Azt, hogy mélyen felismerted, hogy rá van szükséged. Várod, vágyod őt és a vele való közösséget! Aztán figyelmet. A történések, a hozzád érkező üzenetek és életed dolgainak értelmes és a Lélekkel együtt való átgondolását, megértését. Egy olyanfajta készséget, hogy megláthasd mindezekben őt és az ő munkáját. Azaz láthasd a természetfölöttit ebben az évben is. Ne csak loholj az utadon és a feladataidban. Végül készséget a követésre. Ha valamit megláttatott, megértetett veled, akkor kész vagy változni, engedelmeskedni, áldozatot hozni. Egyszerűen követni Krisztust.

Ha őt keressük, őt követjük, először is őrá hallgatunk és általa cselekszünk, akkor nemcsak országát és igazságát, hanem ráadásként bőségesen megkapjuk mindazt, amire csak szükségünk van, hisz jól ismer és szeret minket mennyei Atyánk! Legyen 2024 jelmondata hát: Krisztust keressük először!

Papp János


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!