Közgyűlés

Emlékeztetjük a kedves gyülekezeteket közelgő országos közgyűlésünk időpontjára.

 

Szeretettel várjuk a gyülekezeti küldötteket 2017. április 22-én 10 órára, Országos Beszámoló- és Missziói Közgyűlésre, a kecskeméti imaházba (Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.).

Sok régi emlék jön elő bennem, ha a Közgyűlésre gondolok. Arcok, küldöttek, akikre hálaadással, szeretettel emlékezhetünk. Lelkipásztori alkalmak, megnyitó istentisztelet, beszámolók, döntések, találkozások, ebéd, átvonulás Nap utca, József utca között, megannyi régi kép elevenedik meg.

2017-ben Kecskemétre megyünk. Emlékeket készítünk a későbbi éveknek, de ma szeretnénk hasznosan együtt lenni.

Mi a közgyűlés célja?

Évenként visszatekintünk, beszámolunk az elvégzett munkáról, közösségünk jelenlegi helyzetéről, feladatainkról. Előre elektronikusan, és papíralapon is kiküldtük már a közgyűlési jelentéseket tartalmazó kiadványt, amelyet a küldöttek előre áttanulmányoznak. A közgyűlés feladata, hogy elfogadja a vezető tisztségviselők beszámolóját, az előterjesztett költségvetést, amennyiben szükség van arra, az előkészített alkotmánymódosítást, vagy a hitvallás módosításait. A Közgyűlés Ügyrendje előírja, hogy milyen részvételi arányok szükségesek, illetve döntéshozatalok esetén a szavazati arányokról is rendelkezik.

Mitől lesz egy közgyűlés „missziói”?

Négyévenként változik a közgyűlés súlypontja. A választó közgyűlést követő évben missziói hangsúllyal szervezzük, majd inkább a beszámolók kerülnek előtérbe, újra a missziói hangsúly erős, azt követően kerül sor újra a választásokra.

2017-ben az a cél, hogy a missziót, küldetésünket helyezzük a középpontba, és arról beszéljünk, gondolkozzunk, tervezzünk. Ilyenkor az ország minden pontjából jelen vannak a mozgósítható testvérek, a gyülekezetek küldöttei, így lelkesítő előadásokra készülünk, és a körülményeket igyekszünk úgy megteremteni, hogy az előadások meg is maradjanak a küldöttek szívében. Az összefoglaló cím: Az egyház = egy ház.

Az előadáscímek:

  • Kapcsolatok,
  • Megtérés, újjászületés,
  • Tanítványképzés,
  • Közösség,
  • Közös szolgálat

Kik jöhetnek a közgyűlésre?

Közösségünk szabályzata rendelkezik arról, hogy a közgyűlésre küldöttként kik érkezhetnek. Önálló gyülekezetek, és körzetek küldöttei, akik képviselik az őket delegáló testületeket, mindez meghatározott létszámmal történik. A megbízóleveleket kiküldtük már a gyülekezeteknek, előzetes regisztrációt is végzünk.

Amennyiben a küldötteken felül valakik szeretnének eljönni, gyülekezeti tagok, hallgatóként, korlátozott számban kérhetnek belépőt lelkipásztorukon keresztül – az Országos Irodától.

Mi a célunk?

  • Igazi testvéri, lelki közösségben figyelni az Úrra, és egymásra;
  • Hálát adni elért eredményeinkért, az elvégzett feladatokért;
  • Motivációkat nyerni, hogy mit tegyünk ezután, egész egyházunk előrehaladása, lelki növekedése érdekében;
  • Lélekben megerősödni, a ránk váró feladatok végzésére;
  • Imádkozó testvéri közösségben megélni küldetésünket;

Adja meg az Úr, hogy április 22-én általa megszentelt, boldog találkozásban legyen részünk.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!