Október 1-jén, szerdán ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a reformáció hónapja a budapesti Kálvin téri református templomban. A templom előtti téren rézfúvós térzenével hangolódhatott a gyülekezet az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium fúvószenekarának előadásában.

Az istentiszteleten igét hirdetett Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, aki Dávid szavaival kezdte igehirdetését: „Fölkel az Isten! Szétszóródnak ellenségei, elfutnak előle gyűlölői.” (Zsolt 68,2) A püspök hangsúlyozta, hogy ez nem harci kiáltás, hanem bizonyságtétel arról, hogy Isten jelen van a történelemben és a mindennapokban. Az igehirdetés középpontjában a bizalom állt: „Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk” (Zsolt 68,20) – idézte, majd arra buzdította a hallgatóságot, hogy a hit ne elmélet maradjon, hanem mindennapi tapasztalattá váljon. Kiemelte, Isten nem emberi teljesítmények alapján tart meg bennünket, hanem Jézus Krisztusban adott szabadításával.

A liturgiát gazdag énekszolgálat kísérte. Fellépett az Újpesti Baptista Gyülekezet énekkara, valamint a Kelenföldi Református Énekkar, a Pünkösdi Zenei Misszió Égi Szólamok Kórusa, a miskolci metodista Esterházy és az Avasi Gimnázium összevont kórusa és az evangélikus Lutheránia Énekkar. A baptista kórus szolgálata különösen kiemelkedett sokszínű programjával, amely a hagyományos énekfeldolgozásokat kortárs művekkel ötvözte. A közös zenei szolgálatokban klasszikus mesterek – Dvořák, Mendelssohn, Franck – művei mellett magyar szerzők, köztük Beharka Pál és Ráduly Emil darabjai is felcsendültek.

Az ünnepi alkalom zárásaként az összkar Lisznyay Gábor feldolgozásában énekelte a felemelő himnuszt: „Zengd Jézus nevét, zengd, világ, királlyá Jézust koronázzátok!”

Az istentisztelet végén a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak vezetői mondtak áldást, kifejezve, hogy a reformáció öröksége és a Krisztusban megélt egység minden felekezet számára közös kincs.

A prog­ram­so­ro­zat köz­pon­ti al­kal­ma­i­ról szóló tájékoztatók megtalálhatók a Ma­gyar­or­szá­gi Egy­há­zak Öku­me­ni­kus Ta­ná­csa (MEÖT) hon­lap­ján .

Fotó: MEÖT Facebook

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!