Március 8-án immár második alkalommal különleges zenei estnek adott otthont a Budapest Kongresszusi Központ.
A Hit szimfóniája 2 koncerten hazai és nemzetközi szólisták ismert keresztény énekeket és himnuszokat adtak elő nagyzenekari kísérettel. Megindító volt átélni, hogy a nagyszabású koncerten elhangzott darabok és a megszólalók mind Istenre mutattak, Jézus Krisztus követésére bátorítottak.
Magyar, román, amerikai és más nemzetiségű művészek együtt teremtettek ünnepi hangulatot a békesség, a nemzeti és keresztény összefogás jegyében. Köszönet illeti az előadókat, illetve Magyarország és Románia egyházügyi államtitkárát, hogy támogatásukkal mindezt közösen élhettük meg. A felszólalók azt is hangsúlyozták: a két szomszédos ország közötti jó kapcsolat fontos érték.


















































A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!















