Kanada – Rákoscsaba

2292

A Kanadában élő, de itthon is rendszeresen koncertező Oláh Imre orgonaművész testvér a repülőtérről érkezett az első koncertjének helyszínére próbálni. A szombati háromórás hangszerismerkedés után vasárnap délelőtt zenés istentisztelet keretében játszott a felújított rákoscsabai orgonán.

Tóka Szabolcs orgonaművész testvér ismertette Oláh Imre testvér életútját, művészi pályáját, így a befogadás még könnyebbé vált a nagyszámú gyülekezetnek-közönségnek.

Az első részben elhangzott Bach- és Mozart-művek elvezettek az igehirdetés témájához: Máté 5,4. Hegyi László lelkipásztor testvér a hegyi beszéd sorozatának második mondatát – „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak” – sok bibliai példával hozta közel szívünkhöz, elménkhez.

A második részben előadott három modernebb darab nagyon erőteljes, virtuóz, ihletett
tolmácsolásban szólt.

A koncerten jelen lehetett Oláh testvér édesanyja, Gabika néni, és itt voltak itthon élő testvérei: Gábor, a Központi Énekkar karnagya; Lajos; és Miklós, a Budapesti Vonósok csellistája is.

A virágcsokor és a gyülekezetet bemutató jubileumi könyv átadásával köszönte meg a felemelő koncertet, és további sok sikert, Isten áldását kívánta életére egyik gyülekezetvezetőnk. A tetszést tapssal is kifejező közönség a koncert után körülfogta a művészt köszöntésével, szerető beszélgetésével, a vendégeket pedig a helyi gyülekezet nőtestvérei pogácsával kínálták.

Oláh Imre testvér a zene szárnyával „összehozta” közelről-távolról az ismerősöket, zeneszeretőket.

Igazi, a szó nemes értelmében vett baptista koncerten voltunk 2017. július 16-án Rákoscsabán.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!