Az ország első, Wesselényi utcai, idén immár 137 éves baptista imaházának épülete 1994-ben került vissza az egyház tulajdonába. Azóta folyamatosan megújul, idén – újra – a tető van soron.

Az épületet rendkívül megviselték az állami tulajdonban töltött évtizedek. A sarokház Wesselényi utcai, imaház részét a gyülekezet rendben tartotta, de a Hársfa utcai szárny olyan romossá vált, hogy életveszélyessé nyilvánították, s felmerült, hogy a leggazdaságosabb megoldás az lenne, ha lebontás után a helyén parkolót alakítanánk ki.

E szélsőséges javaslat összekovácsolta a gyülekezet vezetőit és tagságát – hogy ha ez a saroképület sokak áldozatából épülve több mint 100 éve áll ezen a helyen, a háborúban egy bombatalálat után már egyszer le akarták bontani, de mégis megmaradt, akkor bizonyára Istennek továbbra is van terve vele! A gyülekezet akkor még nem sejtette, hogy egy több évtizedes építkezésbe kezd bele. Évről évre, ahogy az anyagi és az emberi erőforrások engedték, haladt a felújítási munka, melynek során új területeket is használatba vettünk. A tetőtérben a ma 16 fiúnak szállást adó felekezetközi diákotthont, a Tirannosz-ház szobáit alakítottuk ki, a pince kihasználatlan területéből pedig ifjúsági terem lett. Úgy tűnt, hogy 30 év után megszabadulva az építkezés terheitől megpihenhetünk, de nem így történt. Sajnos a 27 éve felrakott cserepek az elmúlt években töredezni kezdtek és hullanak le a járdára. Kívülről hiába nagyon szép piros a tető, a cserepek belseje „romlott”. A gyártó elismerte, hogy gyártási hiba miatt törik a cserép, és ha nem is mindet, de nagy részét garanciában cserélte. A héjazatcsere és a kapcsolódó munkálatok várható költsége a legjobb árajánlattal számítva is 42,5 millió Ft lesz. A munkát ezen a nyáron el is kell végezni, mivel a lehulló cserépdarabok ma már kifejezett veszélyforrást jelentenek. A gyülekezet jelentős adakozásba és felajánlásokba kezdett, de még komoly híjával vagyunk a szükséges összegnek. Ez a tető nemcsak a gyülekezetünknek otthont adó épületet óvja. Az említett Tirannosz-házon kívül épületünkben működik a Meyer Henrik Diákotthon is, ahol 28 diák lakik, az imaházunk ad rendszeresen helyet a Budapestifi alkalmainak és sok más, a gyülekezetünkön túlmutató programnak is. Kérjük az ország testvériségét, hogy lehetőségeikhez képest segítsenek az ország első imaházának tetőhéjazat-cseréjében. Köszönettel: a Wesselényi utcai gyülekezet elöljárósága

„A jókedvű adakozót szereti az Isten.” (2Kor 9,7)

Az Országos Tanács döntése alapján kérjük testvéreinket, hogy adományaikat a Magyarországi Baptista Egyház bankszámlájára küldjék: 13555555-11111111-11111111. Közlemény: „Wesselényi utcai imaház javára”.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!