Húsvéthétfőn különleges módon ünnepelhettük az élet győzelmét a halál felett a Kiskőrösi Baptista Gyülekezetben, ugyanis bemerítési istentiszteletet tartottunk, ahol három testvérünk vallotta meg hitét Jézus Krisztusban. Stenczelné Amália és lánya, Fanni az iskolában folyó hitoktatáson keresztül kerültek kapcsolatba a gyülekezetben működő kisifivel, és így ismerkedtek meg a közösségünkkel. Hamarosan istentiszteleteink rendszeres látogatóivá váltak. Győri Emma pedig lelkipásztorunk legnagyobb gyermeke.

Az istentiszteleten Szlepák Zsolt rákoskeresztúri lelkipásztor volt a vendég igehirdetőnk. „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (Jn 10,10) Zsolt ez alapján az igevers alapján és a saját, őszinte bizonyságtételén, küzdelmein keresztül mutatta be, hogy milyen, amikor Isten szabadít meg a mélységből, és olyat hoz ki az életünkből, amit mi el sem tudtunk volna képzelni.

A bátorító üzenetet a bemerítkezők gondolatai követték. Különleges feladatot kaptak lelkipásztorunktól, Győri Gábortól erre az alkalomra. Egy korábbi istentiszteleten a megtérésük történetét osztották meg a gyülekezettel, most pedig arra kaptak felkérést, hogy a hitükről beszéljenek: mit jelent nekik Jézus, mit várnak a bemerítéstől. Amália arról számolt be, hogy felfedezte Isten gondviselését egész addigi életében: halálos betegségben, komoly anyagi problémák között Isten végig megtartotta őt. Abban változott az élete, hogy bár a nehézségek nem tűntek el az életéből, most már van reménysége, és Istennel együtt tud ezeken keresztülmenni. Isten válaszol az imáira, megtanulta meghallani Isten hangját. Régebben kihívás volt neki idegenekkel szót váltani, csodaként élte meg, hogy ezen a napon az egész gyülekezet előtt meg tudta osztani bizonyságtételét. A gyülekezetben megtalálta azt, amit mindig keresett: otthonra lelt. Fanni azt osztotta meg, hogy Isten szeretete segített neki megérteni a saját értékét. Hálás azért, hogy a mindennapi dolgokban is megtapasztalja Isten segítségét, közelségét. Szeretné, ha mások is megtapasztalhatnák ezt. Emma pedig a Szentlélek gyümölcséről beszélt: megvizsgálta, hogy melyek vannak meg az életében. Ilyen például Jézus példáját követve szeretetet adni olyanoknak, akik nem érdemlik meg – mi sem érdemeltük. Az örömöt meg lehet élni akkor is, ha az iskolában a többiek máshogy viselkednek, vagy ha magányosnak érzi magát. Jó megtapasztalni az Istentől jövő békességet stresszhelyzetekben, amit nehéz kezelni. Emma arra vágyik, hogy Isten Szentlelke töltse be az életét.

A bizonyságtételek után Győri Gábor lelkipásztor vezetésével a bemerítkezők megvallották hitüket, majd pedig részesültek a bemerítésben. A bemerítés után a jelen lévő lelkészek, Győri Gábor, Selmeczi Nimród és Szlepák Zsolt imádkoztak kézrátétellel gyülekezetünk legújabb tagjaiért. A gyülekezet nevében Mészáros Ferenc diakónus, az ifjúság nevében pedig Selmeczi Nimród ifjúsági lelkipásztor köszöntötte őket egy-egy Tűz-bibliával ajándékként az előttük álló úthoz. Végül különlegességként a Győri család több országrészből érkezett tagjaiból összeállt alkalmi dicsőítő csoport szolgálatával zárult az istentisztelet. Hálásak vagyunk Istennek ezért a rendkívüli húsvéti ajándékért!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!