„Nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be.”

Az Új Remény Baptista Gyülekezet 20 éves születésnapján Papp János egyházelnök testvérünk a Jelenések könyvének 3. részéből adta át Isten üzenetét számunkra a nyitott ajtókról. Két hétre rá pedig meg is tapasztalhattuk ezt újra, a tizedik ősszel is, hogy engedélyt kaptunk felállítani a Debreceni Egyetem főépülete előtt gyülekezetünk missziós sátorát.

2021. október 4–6. között a Fiatalok az Élet Küszöbén programmal együttműködve 200 darab „Túlélőcsomagot” osztottunk ki elsőévesek számára, akik az életről és hitről kitöltött kérdőívért cserébe megkapták a tartalmas és humoros mappájukat csokival, füldugóval, instant kávéval, egyetemi térképpel, és persze az evangélium rajzos magyarázatával.

A Túlélőcsomagokat idén angolosított változatban is igényeltük, hiszen évről évre egyre nagyobb arányban látogatják az itt tanuló külföldi diákok a sátrunkat. A feliratból minden nyelven érthető Jézus neve, amely így áll a sátor fejlécén:

Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság, és az élet!” (János 14,6)

Az EDK, azaz az Evangéliumi Diákkörök szolgálatát gyülekezetünk egy óriási adag kóser marhagulyással is támogatta, ami iránt nemzeti étel mivolta miatt a többféle vallású egyetemista fiatalok nagy érdeklődést tanúsítottak. Vacsora közben sietség nélkül, kötetlenül lehetett beszélgetni velük az élet és a hit nagy dolgairól.

Az eseményről a Debreceni Városi Televízió is beszámolt, mely műsor itt tekinthető meg:

A háromnapos evangelizáción idén ősszel újra megtapasztalhattuk, hogy Isten nyitott ajtót ad, ha elveszett lelkek megmentése a tét.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!