Az idei ősz különösen gazdag volt hálaadó alkalmakban az intézményeinkben: bölcsődéinkben, tanodánkban és óvodánkban örömteli közösségi eseményeken adhattunk hálát mindenért, amellyel a Teremtő napról napra megajándékoz bennünket.

A Tasak Tanodában a csoportok már az alkalmat megelőzően készülni kezdtek a háladó napra. A foglalkozások keretében számba vettük az életükben meglévő tárgyi, eszmei és személyes értékeket, beszélgettünk Istenről, aki mindezt adja, a hálaadás fontosságáról, mindennapi gyakorlatáról, a megelégedett, boldog élet kritériumairól és minden csoport megtanult egy-egy igeverset is. A csoportok a hálaadáshoz kapcsolódóan készítettek kézműves munkadarabokat, igés vagy hálaadó kártyákat. Hálaoltár is készült a tanodában különböző termésekből, növényekből és egy hálafa, ahol a gyerekek elhelyezhették az általuk megfogalmazott és leírt hála okokat. A háladó alkalmakon az adott napon jelen lévő csoportok közösen vettek részt. A nyitó imádság után tanultunk egy új hálaadó éneket és néhányat elénekeltünk a régebbi énekek közül is. Ezt követően rövid igei üzenet hangzott el a témához kapcsolódóan, amit Fogarasi Imre lelki segítő tolmácsolt számunkra. Az igei szolgálat után a gyerekek csoportonként elmondták, a megtanult aranymondásokat, amire a kis csoportos beszélgetések épültek. Egy csoport rövid kis színjátékkal is készült, melyben a tíz leprás történetét adták elő, melynek fontos témája az Isten iránti hála megléte, avagy hiánya. Lehetőség volt az egyenként történő hálaadásra, imádkozásra is. A foglalkozást szeretetvendégséggel zártuk, melynek ilyenkor a sütemény is része a gyerekek nagy örömére.
Októberben tartottuk a Napsugár Bölcsikben a hálaadó ünnepségeket. Az alkalmak nem csak azért voltak különlegesek, mert a legtöbb szülő, még soha nem vett részt hasonló programon, hanem azért is, mert mindegyik intézményünkben volt lehetőség kicsit megállni, és közösen végiggondolni, mennyi jó van az életünkben, amiért hálásak lehetünk a Teremtőnek. A szülők gyümölcsöket, zöldségeket és kenyeret hoztak a hálaadó oltárokra, amiket utána közösen fogyasztottunk el. A programot rövid igei gondolatokkal kezdtük, ami a gyermekek türelmét sem tette próbára, amit közös éneklés, majd játék és beszélgetés követett. Mind a négy Napsugár Bölcsődénk a helyi gyülekezetekkel szoros együttműködésben készült az alkalmakra. Hálásak vagyunk a hozzánk járó gyermekekért, és a dolgozókért, akik minden nap lelkiismeretesen, legjobb tudásuk szerint végzik a dolgokat.
A Bárka Baptista Oviban különleges élményben volt részünk, hiszen az idei óvodai hálaadó lámpás felvonuláson több mint 180-an gyűltünk össze! A sok kis fény együtt csodás hangulatot teremtett, ahogy elindultunk a közös sétára. A lámpások ragyogása és a gyerekek lelkesedése igazi melegséggel töltötte meg az estét. A séta után finom falatokkal zártuk az estét, jókat beszélgettünk, és igazán közösségi élménnyé vált ez az alkalom.
A Gyermekéden Családi Bölcsődében meghitt hangulatban tartottuk meg hálaadó ünnepségünket. A szülők által hozott sok finomságból egy gyönyörű hálaadó oltárt állítottunk össze, amely az alkalom fontos eleme lett. Kriszta nénivel, a lelkigondozónkkal több keresztény éneket is elénekeltünk, majd a gyerekekkel közösen beszélgettünk arról, mennyi mindenért adhatunk hálát. A kicsik figyelmesen hallgatták ezeket a gondolatokat, és örömmel kapcsolódtak be az éneklésbe. Nagy lelkesedéssel csodálták meg az oltárt is, amely különleges élményt nyújtott számukra. A délelőtt végén együtt fogyasztottuk el a finomságokat, így zárva egy bensőséges és tartalmas ünnepet.

A Felhőcske Családi Bölcsiben hálaadó istentiszteletet tartottunk a szadai gyülekezettel, amelyen a bölcsődei családok is részt vettek. A közös alkalom meghitt és örömteli légkörben zajlott: a hálaadásról szóló igei üzenet, a közös énekek és az együtt megélt pillanatok mind hozzájárultak ahhoz, hogy különleges ünneppé váljon. A gyermekek jelenléte tovább színesítette az eseményt, a családok pedig örömmel kapcsolódtak be a gyülekezeti közösség életébe. Az istentiszteletet szeretetvendégség követte, ahol kötetlen beszélgetésre és közös étkezésre nyílt lehetőség, tovább erősítve a közösség összetartozását. Hálásak vagyunk a találkozásért, a közösségért és mindenért, amit együtt kaphattunk ezen a napon. Rövid áhitatban arról hallottunk, milyen fontos, hogy a szívünkben is fény legyen, a hála fénye.
Hálaadó alkalmaink emlékeztettek bennünket arra, hogy a mindennapokban, akár könnyűek, akár nehezek, mindig találhatunk okot a köszönetre: gyermekeinkre, egymásra, a család szeretetére és az együtt töltött pillanatokra.

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


















